Oszd be a gyerek idejét!
2017. augusztus 23. írta: ToyaHSW

Oszd be a gyerek idejét!

42c48e686be2fe05e39a23549e6f8797.jpg

Az iskolát most kezdő gyerekek számára fontos a megfelelő időbeosztás. Hogy ne feledkezzenek nagyon bele a játékba és jusson idő a tanulásra, a házimunkára, a tisztálkodásra és az alvásra is érdemes egy egyedi órát készíteni, amit aztán a gyerekszoba falára rakhatunk.
Az óra elkészítése során nagyon fontos szerep jut a lurkónak is. Elengedhetetlenül szükséges, hogy az időbeosztást együtt alakítsátok ki, így elkerülhetitek a vitákat a jövőben.

Ha sikerült megalkotni az időbeosztást, akkor már csak egy faliórára lesz szükség és néhány színes filctollra. Az óralapot emeljétek ki a faliórából, majd a közösen kialakított időbeosztásnak megfelelően húzzatok vonalalakat fekete filctollal és az egyes szeletekbe írjátok be mit is terveztetek arra az időintervallumra.
Ha ezzel elkészültetek, akkor már csak ki kell színeznetek a szeletek különböző színű filcek segítségével.
Az óralapot visszahelyezitek, majd az órát a gyerek szobájában a falra rakjátok. Ezzel sok vitát elkerülhettek, hiszen a gyerek is mindig látja majd hogy éppen mivel kell foglalkoznia.

Forrás: Kidsactivitiesblog

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása