Gabrielle Chanel, árvaházi kislányból lett Párizs leghíresebb tervezője

Tudtad, hogy Karl Lagerfeld Coco Cambon utcai lakásában alkot?

Gabrielle Chanel 1883 nyarán született. Édesapja Albert vándorkereskedő volt, soha nem foglalkozott igazán családjával. Csak a vándor élet és a nők érdekelték. Édesanyja varrónőként dolgozott és férje szeszélyeségének ellenére mindig kitartott mellette. Még terhesen is követte őt vándor útjaira. Az egyik ilyen út során, azonban megbetegedett tuberkulózist kapott és 33 éves korában elhunyt. Apja nem éppen mondható minta apának, édesanyja halála után elhagyta családját és úgy döntött Amerikában próbál szerencsét. Ő és többi lány testvére árvaházba kerültek, a 2 fiú pedig egy vidéki tanyára szociális munkásnak. Gabriellet nagyon megviselték ezek az évek, nem tudott azonosulni ezzel az élettel, mindenkinek azt mesélte, hogy majd édesapja érte fog jönni. Nem tudta feldolgozni, hogy apja elhagyta őket.

Stílusán is nyomott hagyott az árvaházban töltött évek, a kemény gallérok, a semleges színek, főleg a fekete és az egyenes szabásvonalak, egyértelműen erre az időszakára vezethetők vissza.

Minket is megihletett Coco Chanel, így az ő inspirációja által elkészítettük a Diva's Cake ajándék csomagokat. Érdekel a Chanel dobozunk? Nézd meg weboldalunkat!

A Chanel logó eredete is ebből az időből származik, a ciszterci rózsaablakokon összefonódó "C" betűkből merített ihletet.chanel-logo.jpg

Gabrielle 18 éves korában átkerül egy másik intézetbe, ahol megtanítják varrni. 1903-ban kezd el babaruhákat és kelengyéket varrni, de ezt még az intézet fennhatósága alatt teszi.

5 ével később úgy döntött, hogy ez az életforma nem teszi őt boldoggá, ezért elment bácsikájához Vichybe, ahol kipróbálta magát sanzon énekesként. Kávéházakban lépett fel hivatalnokokból álló közönsége előtt, akik egyszerűen odavoltak érte. Bájos, fiatal, csinos és jókedélyű fiatal lányt láttak benne. Leghíresebb színpadi száma a "Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro?" meghozta neki a sikert, és ettől fogva mindenki "Cocó"nak hívta. „Coco énekelj” így hívták vissza a rajongói.

Több tehetős úriember is Coco kegyeit kereste. Ő azonban Etienne Balsan mellett tette le a voksát. Ő volt az a férfi, aki bevezette őt a felsőtízezer körébe. Megismertette vele a szokásokat, illemeket és az illendő témákat. Gabrielle számára nagyon megtetszett ez a világ és úgy döntött, hogy szeretne ebben a világban maradni. Balsan támogatta Coco vágyait és segített neki létrehozni az első kalap üzletét. Gabrielle megismertette a nőkkel, a könnyed és egyszerű kalapokat. Sokkal stílusosabb és nem utolsó sorban könnyebb volt viselni, mint amiket előtte hordtak, mert azok fel voltak cicomázva.tumblr_mc47bhc8ag1rhku1uo1_500_large.jpg

Etienne-nel tartó kapcsolata pár hónapig tartott, igazi szerelem sosem volt köztük, de barátságban váltak el egymástól.

Balsan baráti körében ismerkedett meg első igazi szerelmével  Arthur Capellel, akit a későbbiekben csak „Boy-ként” emleget.

Gabriellenek fel kellett hagynia az énekléssel, mert az illendőség akkoriban megkövetelte, hogy egy felsőkörökben mozgó nő, ne dolgozzék. 1909-ben elköltöztek Párizsba. Coco tudta, hogy szeretne valamivel foglalkozni, ami csak az övé.

Így hát anyagi támogatást kért Boy-tól és megnyitotta első kalapkészítő műhelyét Boulevard Malesherbes-en, itt éltek az elegáns hölgyek, ezért tökéletes helyszínnek bizonyult.chanel1.jpg

Első igazi nagy sikerét egy szalmakalap hozta meg. Ez volt az első olyan darab, ami nem volt habos-habos, nem díszítették túl, letisztult, elegáns és egyszerű volt. Később az egész Chanel divatházra ez a 3 jellemző elmondható.

Hatalmas sikereinek köszönhetően 1918-ban újabb üzletet nyitott, amit már saját maga tudott finanszírozni. A Cambon utca 31-ben található, ez már egy olyan butik volt, ami a mai butikoknak felel meg. Ebben az üzletében már nem csak kalapokat árult, hanem bejöttek a ruhák és kiegészítők is. Emellett helyet kaptak szépségápolási termékek és a híres Chanel N°5 parfüm is. Ma itt dolgozik Karl Lagerfeld tetőig úszó fényáradatban.

Érdekel Coco Chanel élete? Szeretnél még több érdekességet olvasni róla?

Ha igen akkor kövesd blogunkat. Ha szeretnél magadnak egy egyedi elegáns meglepetést, Coco Chanel stílusban akkor látogass el weboldalunkra.