A napokban két egymáshoz nagyon közeli időpontban megjelent és két egymástól nagyon különböző videojátékot vettünk górcső alá. Mindkettő Japánból jött, mindkettő sötét és édes, mint gyerekkorunk négercsókjai (a sütire gondolok elsősorban!) és mindkettő olyan elképesztő lökést adott a 2016-ban sokszor már temetett videojátékos világnak, ami pofoncsapásszerűen indította 2017-et. Soha jobb évkezdést, emberek!

Azért félreértés ne essék, 2016 szép év volt, hiszen volt itt Uncharted 4, Dishonored 2, Doom, Dark Souls 3, Titanfall 2, Stardew Valley, Final Fantasy XV, csupa nagy cím és nagy meglepetés, melyekről összegző cikkünkben meg is emlékeztünk.

Csakhogy sajnos 2016 volt talán minden idők legrohadékabb videojátékos éve is, egy csomó csalással, hazudozással, féligazságokkal (köhm... No Man's Sky... köhhhm!) csalódásokkal és temérdek játszhatatlanul szar fércművel, amit megpróbáltak lenyomni a torkunkon. Ebben sajnos a sokszor minőségben jóval az AAA átlag fölé lövő indie szcéna is ludas volt, mert mintha mindenki a tavalyi évre ütemezte volna a játszhatatlan pénznyelő maszlagok piacra bocsátását...

Senki, de tényleg senki nem gondolta volna, hogy a karácsony meg a szilveszteri őrület után alig egy lélegzetvételnyi idővel 2017 és persze a japán videojáték-piac két fantasztikus klasszikussal fog megajándékozni minket, egyel, amelyik megújítja önmagát (Resident Evil) és egy másikkal, ami továbbfejleszt egy formulát, amiről azt gondoltuk, nem lehet (Nioh). Mivel a Nioh-ot jó bő lére eresztve már kiveséztük, jöjjön a vérmes visszatérés a horror igazi, zsigeri gyökereihez:

RESIDENT EVIL 7

Mondhatom, hogy keményvonalas Resident Evil fan vagyok. A második résszel kezdődött, kiskölyökkoromban PC-n, kalóz CD-n, és a játék Leon-os verziójával (a Claire-es CD elveszett...). Ugyan később volt alkalmam többször és több verzióban végigjátszani az első epizódot is, nálam a második rész maradt örök érvényű klasszikus. Hogy miért? Amiért a Dark Souls első részét vagy a Bioshock-ot sem tudja felülmúlni, akármilyen csodálatos folytatást vagy kiegészítést írnak/írtak hozzá. Az elsőség élménye miatt. A beavatás rítusa miatt!

Resident Evil 2

Még az amúgy eléggé szarul sikeredett Resi 3 - Nemesisről is el tudom képzelni, hogy valaki élete horror játékának tartsa. Ugyanis amikor először szagol bele valaki a régi Resident Evil játékok hangulatba, az jó eséllyel vagy örökre elriasztja a szériától, vagy véglegesen hozzáköti a szívét. Én az utóbbi eset vagyok, pedig bevallom, gyerekként sohasem tudtam teljesen végigjátszani a második részt, helyette vagy 50 alkalommal újra és újra elkezdtem. A telefonom billentyűzárja még mindig 2236. És valószínűleg ez is marad.

De mitől is volt olyan a Resi amilyen? (és nemsokára végre kitérünk a hetedik részre is ígérem, de fontosan ezek a részletek...) Valószínűleg a vészesen korlátolt lőszer, a sok és kemény ellenfelek és a nehéz (néha szinte túlságosan is nehéz!), de főleg szürreális fejtörők miatt. Egy őrült "kísértet lakta" kúriában még oké (ilyesmi volt az első részben ugyanis), hogy mitológiai jellegű puzzle-t épít be valaki a falakba... de hogy ez egy rendőrállomáson miért állja meg a helyét (Resident Evil 2)? Az már más kérdés, de minden lehetetlensége ellenére (vagy éppen azért!) mégis valahogy működik a dolog, és hála a jó égnek ezt még mindig érezte valaki a Capcomnál, hogy aztán egy borzalmas 6. rész és közepes vagy annál rosszabban sikerült mellékágak tömkelege után végül új életet leheljen az egész nyavaja ette vérgőzös szériába.

A Resident Evil 7 újrakezdés és visszatekintés egyben, tiszteletadás, főhajtás és egy őrületes horror-hullámvasút,

ami mintha évtizedekig csak azért hallgatott és figyelt volna, hogy ellessen az addig megjelent horror játékoktól minden jót és rosszat és persze ezekből az előbbieket hasznosítsa sebészi pontossággal.

Jumpscare? Van persze, de olyan kevés és olyan elegánsan elhelyezve, ami a legnagyobb Fangória horrorkultista szemébe is könnyeket csalna. A sounddesign valami elképesztően fantasztikus, az egész élményt arra találták ki, hogy egyedül a sötétben (haha igen-igen, az Alone is kaphatna egy ilyen remake-et ), fejhallgatóval (és/vagy VR headsettel) játsszuk. Minden apró nesz, zörej és zaj tökéletesen a helyén van és tökéletesen előre tervezett. A játék emellett gyönyörű és mégis szuperül fut. Csodás munkát végeztek az optimalizálásával. De ez eddig mind csak porhintés. Beszéljünk arról, mi is igazából a Resident Evil 7.

A Resi 7 egy lopakodós, bujkálós, túlélő-horror kalandjáték. A készítők le sem tagadhatják, hogy az Alien: Isolation inspirálta őket játékmenetben, míg a The Evil Within is adott egy kicsit a hangulatából (ami egyébként sem közömbös a széria számára, hisz az Resi első részének legendás író-rendezője jegyezte...) végezetül a szentháromságot egy jó adag Resident Evil hangulati elem teszi teljessé.

Ez egy végletekig átgondolt, okos formula ami mégis tökéletesen természetesnek hat játszása közben.

Történetünk szerint Ethan 3 éve eltűnt barátnőjétől kap rejtélyes emailt és ezért a louisianai mocsárvidékre indul egyedül, fegyvertelenül, gyanútlanul, hogy kiderítse, kedvese Mia valóban él-e. Atya ég! - mondhatnánk, hisz ez egy B-kategóriás amerikai tucathorror forgatókönyvének első pár sora is lehetne - és tökéletesen igazunk is van! A Resident Evil 7 szándékosan és okosan lovagolja meg 80-as, 90-es évek klasszikus slasher-horror kliséit, hogy aztán persze jó japános módon megcsavarja, kifacsarja és valami igazán egyedi szörnyszülöttlé szabja azt...

Hogy spoilermentes legyek, de mégis eláruljak valamit, elég hamar megtaláljuk a kedvesünket, aki valóban él... vagy hát valami olyasmi... de ami sokkal rosszabb, találkozunk egy végletekig megtébolyodott "Hillbilly" sorozatgyilkos családdal is, akik szeretnének minket a "családjuk tagjává tenni", bármit is jelentsen ez. Amennyiben ellenállunk, persze csak szimplán (és mégis rettentően sokkoló és véres módokon) eltennének láb alól.

Rögtön a játék elején egy egészen új Resident Evil mechanikával szembesülünk, ez pedig a lopakodás. Ez egy az egyben át lett emelve az amúgy kifogástalan Alien: Isolation-ből, azzal a különbséggel, hogy az éliennel ellentétben a szörnyű Baker család minden tagja más-más képességekkel, jellemzőkkel, gyengeségekkel és előnyökkel bír, így a játék során mindannyiuk ellenében kicsit más lesz a bujkálás, lopakodás és ha kell, menekülés.

Szintén az Alienre hajazva itt is kapunk azonban a Boss-ok közti űrt kitöltő (és tárainkat kiürítő) alapellenfeleket, akik gondoskodni fognak róla, hogy sohase érezzük magunkat biztonságban. Ezekből nincs sok, sőt meglepően kevés van, de a játék nem is arról szól, hogy zombiszerű lények egész garmadáját vonultassa fel.

Sőt, pont abban rejlik a Resident Evil 7 egyik nagy előnye, hogy végre felismerte:

a horror lényege nem a szörnyek számában, nagyságában, "undorítóságában" rejlik.

Sőt, sokszor az a legfélelmetesebb, ami a leginkább hasonlatos ahhoz, amit emberinek, pontosabbak emberi gonoszságnak ismerünk...

A játék nem bánik kesztyűs kézzel a széria elrákosodott daganatainak kiműtése közben. Nincs több QTE, nincsenek félórás, semmitmondó, akciófilmes átvezetők, nincsenek szuperhős főszereplők és persze nincsenek végeláthatatlan zombihordák sem. A széria halottélesztése csak azokat az összetevőket tartotta meg, amelyek az első 3 részt tették klasszikussá úgy, hogy nem gyalázza meg vagy rekeszti ki a szintén fantasztikus negyedik, de mégis "egészen más" epizódot.

Resident Evil 4

Ehhez persze egy csomó új dolog és egy új látószög társul, de lesz itt bőven min nosztalgiázni. Újból olyan szürreális fejtörőkkel fogunk találkozni, amik mintha szándékosan az orrunk alá dörgölnék, hogy valójában egy játékban vagyunk. Hogy ezt videojátéknak vagy a Baker család tébolyult játékának fogjuk-e fel, már a beleélőkészségünkön múlik. Ezen kívül limitált a mentési helyek száma, a klasszikus, régi részekkel ellentétben azonban nem írógépnél, hanem egy magnószalag felvevőnél fogjuk ezt megtenni. A dolog mégiscsak hasonló és jóleső nosztalgia, horrorjátékhoz nagyon is illő játékmeneti elem ez. A hatalmas és komplex pályákon üdítő, pihentető élmény lesz felfedezni ezeket az úgynevezett biztonsági zónákat, ahol mentés mellett egy dobozba pakolhatjuk az éppen nem szükséges tárgyainkat vagy akár vásárolhatunk is egy-két extra tárgyat magunknak. Tárgy és kiegészítő egyébként sok van a játékban, míg hely az inventorynkban annál kevesebb (persze ezt is bővíthetjük idővel). Ez, avagy az inventory-menedzsment fontossága szintén klasszikus elem, ahogy a források szűkössége is.

A Resident Evil 7 nemcsak szuper és szemet gyönyörködtető pályatervezésével, de a gyér forrásokkal is ösztönöz minket az alapos felfedezésre. Bármelyik sarokban lehet egy láda lőszerrel vagy az életerőnk feltöltéséhez szükséges hozzávalók egyikével. A Resi 7 pedig szó szerint az a játék, ahol minden egyes lőszer számíthat és életet menthet, legalábbis főként a játék első felében.

És itt a talán egyetlen negatívum, mégpedig a játék nehézségének skálázása. A játékot könnyű és normál módban kezdhetjük, és csak az első végigjátszásunk után kapjuk meg a későbbi nehézségi fokot. Ez bizony gond, ugyanis normál módon bár a játék első fele valóban nehéz, addig a második fele már szó szerint könnyűnek mondható. Eddigre a játékosok már rájöttek a játék legfontosabb elemeire, ügyesek, szemfülesek és spórolósak lettek, így könnyen lehet, hogy míg először egy medvebarlangba keveredett kiscserkésznek érezzük magunkat, a történet második felében lőszerrel és fegyverekkel telepakolt Rambóként flangálunk inkább. (illetve inkább mint a lazábbik, megöregedett Ash az Evil Deadből...) Innentől fogva már főleg afféle "olcsó-haláloktól" kell tartanunk, vagyis nem a játék nehézsége, mint inkább saját bénázásunk lehet a halál gyakori oka. 

Nagyon sajnáltam ezt, mert szokásom minden játékot legnehezebb fokozaton elkezdeni és egy különösen igaz a horrorjátékokra, hisz véleményem szerint az élményhez hozzá kell tartozzon a félelem és frusztráció. Úgy érzem ettől tud egy horror játék nem csak az emlékeinkbe, de szinte zsigereinkben is maradandó nyomot hagyni.

Ugyan a legjobb horrorisztikus elemek így is ijesztőek, a folyamatos feszültség kicsit kiveszik a játékból. De ezt sem mondanánk igazán nagy negatívumnak, ugyanis a Resident Evil 7 (igen, kimondom) MESTERMŰ!

Egyszerűen nem tudok rá mást mondani, és repes a szívem, hogy őszintén nyilatkozhatom ezt. A történet meglepően fordulatos és sokkal okosabb, mint eddig bármelyik Resident Evil, még úgy is, hogy minden elemét láttuk már ilyen vagy olyan formában. Együtt viszont mégis különös elegyet alkotnak, de ha ennél konkrétabb lennék, lelőném a játék nagy poénjait.

Nagyon vártam a sorozat visszatérését, ennél jobban talán csak a Silent Hill-széria ujjá élesztése foglalkoztat, az Alone In The Darkról ugyanis valahol mélyen, legbelül már régen lemondtam...

A Resident Evil 7 egyik legnagyobb előnye a humora és öniróniája. Félreértés ne essék, a játék és a történet komoly, vérmes és valóban ijesztő, de mégis valahogy tökéletes egyensúlyt tud fenntartani a komolyanvehetőség és a túlzott gore elemek miatt már-már paródiába hajló jelenetek között.

Ahogy említettük, a játék bővelkedik fejtörőkben, ezek nehézsége azonban kimerül abban, hogy sikerül-e megtalálni a következő talány megoldásához szükséges alkatrészeket. Ezeknek az elhelyezése és dinamikája jó, szintén az okos pályatervezést dicséri, de valódi agymunkára nem lesz szükségünk. Egyrészt minden "fejtörő" megoldásához találunk utalást (cetli a fiókban, felirat a falon, stb...), másrészt ezek valóban cseppet sem nehezek. Oké, ez is érthető, hisz a Resi első részei néha tényleg túllőttek a célon átlagon felüli éleslátást igényló puzzlejaikkal és itt nagyobb rétegeket akartak megszólítani a készítők, de ha már másban mertek kompromisszummentesek lenni, ebben is tehettek volna így. 

Összességében a Resident Evil 7 mégis igazi klasszikus; olyan mestermű, ami még a negyedik résznél is jobban (és főleg jobb irányban) reformálja meg önmagát. Kicsit rövid, kicsit könnyű de garantáltan maradandó élmény! 

Első és hetedik Resident Evilnek is tökéletes,

azaz tárt karokkal várja azokat, akik nem ismerték vagy nem szerették annyira a sorozatot és még nagyobb szívélyességgel viseltetik ős-rajongói iránt. Megértette és felismerte, mitől is volt minden idők legjelentősebb videojátékos horror-szériája és míg testvére, a Silent Hill-széria még mindig valahol a porban tapogatózik elejtett, törött szemüvege után kutatva, a Resident Evil büszkén, mellét düllesztve állhat a túlélő-horror stílus sötét kúriájának legfelső emeleti szobájának kertre néző teraszán.

Most, hogy az első rész tökéletesen hozta az amerikai slasher B-filmek klasszikus japán horrorba oltott keverékét, kíváncsian várjuk mit hozhat a folytatás. Mondjuk a Louisianai mocsárvidék után egy klasszikusabb gótikus horror miliő? Vagy mondjuk egy elhagyott tibeti kolostor és az alatta létesített titkos laboratórium? Egy mindentől távol eső szigeten létesített elmegyógyintézet? Kutatóállomás az antarktiszon? (Mondjuk Kurt Russellel?)

Varga Bálint Bánk