Már írtam, hogy Valparaisóban a lakosság nagyrésze szerintem valamilyen művész, legalábbis valamilyen szinten, de a művészeken kívül is meg lehet találni néhány érdekes kasztot. Ott vannak például a máshol már kihalófélben lévő punkok. Itt egész népes populációjuk van még, egy-egy jobb utcai koncerten a közvetlenül a zenekar egész nagy számban szoktak dobozos borral a kezükben részegen ugrálni, de a forgalmasabb utcákon is rendszeresen találkozni a tarhálgató csapataikkal. Vagy ott vannak a mutatványos hippik. Kisebb, néhány fős csoportjaik leggyakrabban a jelzőlámpák környékén fordulnak elő. Buzogányozástól kezdve a hullahopp karikázáson át a tűzzsonglőrködésig sokmindennel szórakoztatják a pirosnál álló autósokat. Repperből is rengeteg van. Estefelé az utcán sétálgatva simán bele lehet futni egy amerikai videóklippekből ismert rapcsatába, de a buszokon is gyakran találkozni velük. Egy kis hangszóró lóg a nyakukban, csak felugranak egy megállónál és néhány percig improvizálnak valamit, gyakran az utasokról, illetve pontosabban az utasok kevésbé előnyös tulajdonságiról is megemlékezve a szövegben, hogy néhány pesóhoz jussanak. És akkor még nem szóltam a szerencsevadászokról és életművészekről, akik szintén hozzátartoznak a városképhez.

A helyi tömegközlekedés meg simán lehetne hirdetett kalandtúra is. Van metró is, de a legfontosabbak a kisbuszok (micro). Rengeteg van belőlük, de sajnos ezeken nem túl egyszerű kiigazodni. Van olyan járat, aminek van száma és betűje is párhuzamosan, de csak az egyik van kiírva rá. Emiatt bele lehet szaladni olyan kellemetlen szituációkba, ha mondjuk az O-t keresed és csak 612-esek mennek el előtted, aztán fél óra múlva kiderül, hogy a 612 másik neve az O, csak nem írják ki rá. Van olyan járat, amelyiknek csak egy száma van, viszont többféle útvonala. Azt, hogy egy busz pontosan merre megy, néha elég nehéz kinyomozni. Mondjuk legalább nem lehetetlen.

Az összes buszon az üléseken hatalmas és masszív kapaszkodók vannak, nem véletlenül. A sofőrök szerint a pedáloknak mindössze két állása van: vagy teljesen be vannak nyomva, vagy hozzájuk sem érnek. Emiatt minden utazás izgalmas hullámvasutazássá válik a dimbes-dombos utcákon. A lapos részen, ahol többsávos utak is vannak, pedig a gyorsulási versenyektől sem riadnak vissza, természetesen utasokkal a fedélzeten. Néha igazi kihívás az üléseken maradni. További érdekesség, hogy nem mindig csukják be az ajtókat. Ez akkor különösen izgalmas, ha mondjuk az alsó lépcsőn egy 30 kilós motyót próbálsz meg magaddal együtt a buszon tartani a nyitott ajtóban, miközben a sofőr a lelket is kipréseli a kisbuszból a szerpentinen. A buszokon kívül vannak collectivók, azaz iránytaxik is, de ezek útvonala tényleg csak a helyiektől vagy a sofőröktől deríthető ki.

Azért sajnos itt is vannak problémák. Főleg a lapos rész elég dzsuvás, és sok a nagyon furcsa arc. Sokak szerint nem túl biztonságos hely, nagyon észnél kell lenni, főleg éjszaka. Az éjszakai élet miatt azonban érdemes vállalni a rizikót. Vannak terek, amik este megtelnek iszogató emberekkel, teljesen olyan hangulata van, mint az Erzsébet térnek, csak a környék szebb. Nem is beszélve a bárokkal teli utcákról, meg néhány jobb fekvésű kilátóhelyről, amelyek este telnek csak meg igazán élettel.

Már ideérkezésem előtt is sokakkal találkoztam Valparaisóból. Tőlük csupa jót hallottam a városról, de csak most kezdett el leesni, hogy mennyire sokat használták a bohém kifejezést. És tökéletesen igazuk volt. Azon kívül, hogy Valparaiso egy gyönyörű és nagyon egyedi város, rengeteg, szinte felfedezhetetlen mennyiségű részlettel, a városra és az itt lakókra tényleg a bohém a legtalálóbb jelző.