Bármerre jártam eddig, mindenkinek azt mondtam, hogy Budapest a világ legjobb városa, legalábbis nyáron. Barcelona esetleg versenyre kelhet vele, de még tengerpart nélkül is utcahosszal veri Budapest (szerintem). Szóval eddig ez volt a két kedvenc városom, de mostantól Valparaiso is ott lesz a sorban, amikor fel kell sorolnom, hogy melyek a világ legjobb városai nálam.
Valparaiso, vagy ahogy a helyiek hívják, Valpo vagy Puerto, egyszerűen zseniális hely, ráadásul a világörökség része. Egy kicsit olyan, mint egy favela, egy művésztelep, egy szép mediterrán falucska és egy hippi kommuna tökéletes keresztezése, csak elég nagyban, tengerparttal és kikötővel. Nagyjából két részre osztható: a kikötő körüli tengerparti, lapos részre és a lapos részt körülvevő hegyekre. A lapos rész se rossz, bár kicsit koszos és zsúfolt, de találni szép tereket, érdekes épületeket meg ilyenek, de a lényeg a hegyi rész. A meredek lejtők miatt teljesen random vannak egymásra építve a színesebbnél színesebb épületek, a rozsdás bádoglemez bodegáktól elkezdve a többemeletes, a város fénykorában épült és szebb napokat is látott díszes bérházakon át az elegáns és stílusos palotákig. Ezek között kanyargós és meredek utcák, lehetetlen alakú szűk sikátorok és lépcsők veszik át a többsávos utak helyét. A lustábbak néhány pesóért a több mint tíz, mini budavári siklóra emlékeztető felvonóval spórolhatják meg az emelkedőt a magasabb részekre. Mindenhonnan szuper a panoráma és rengeteg a zöld.
A városképen kívül Valpo talán leginkább a graffitikről híres. Az egész a 60-as években kezdődött egy nagyobb projekttel, amikor csak néhány nagyobb falat pingáltak ki. Ez annyira jól sikerült, hogy egyre több igényes falfestés tűnt fel a városban. Ahogy egyre inkább a város ismertetőjelévé kezdtek válni és kezdtek egyre több turistát vonzani, robbantak be igazán a graffitik. Az illegalitásból egyre inkább kimozdulva lassan már-már iparággá növi ki magát. Manapság már egyetlen magára valamit adó hotel- vagy étterem tulajdonos sem engedheti meg magának, hogy ne kérje fel valamelyik menőbb utcaművészt az épület kifestésére, de sok magánház tulajdonosa is így tesz, úgyhogy egyre csak szaporodnak az igényesebbnél igényesebb falfestések.
Mindez alapból is elég lenne, de nem ez teszi igazán különlegessé a várost. Habár a város leginkább a szuper graffitijeiről híres, de nagyon úgy fest, hogy szinte mindenki kényesen ügyel rá, hogy megnézze a házát mindenki, aki elmegy mellette, ezért valami kis aprósággal vagy valami nagyobb alkotással, graffitivel, mozaikkal, szemétből készült szoborral, vagy ilyesmivel csinosítgatják az otthonukat és környéküket. Ráadásul mindezt az esetek túlnyomó többségében baromi stílusosan és nem csak ott, ahol turisták járnak. A legkevésbé turistás részeken is egy-egy utcában annyi jobbfajta graffitit vagy mozaikot lehet látni, amitől más helyen már egyből helyi nevezetességé avanzsálna a környék, de Valparaiso teljesen más szint, itt ez a kötelező minimum.
Nagyon sok a turista, de baromi jó dolog, hogy akárcsak Budapesten, itt sem tudta átvenni a hatalmat a város felett a turizmus. Valparaiso tele van programmal, a bárok nagy részében élő zene szól, rengeteg kiállítás, múzeum és műhely várja nem csak a turistákat. Jobb napokon egymást érik az ilyen-olyan utcai koncertek. Ráadásul az éjszakai élet is nagyon erős és változatos, legalábbis dél-amerikai viszonylatban.
Mégis talán a legjobb program csakúgy elveszni a szűk sikátorokban délutánonként. Szinte minden panorámásabb helyen fiatalok vagy kevésbé fiatalok zenélgetnek, vagy iszogatnak vagy csak simán nézik a naplementét, úgyhogy újdonsült helyi cimboráimmal néha én is így tettem, miután megmutogatták a kedvenc helyeiket. Baromi jó kis város Valparaiso, van valami különleges hangulata. Kicsit olyan, mint a Lakótársat keresünk film városban (Barcelonában) játszódó részei, de mégis teljesen más.
