Curva Sud Ungheria

Álomforduló – mindenki rangadózik, miközben a Milan a Crotonét fogadja

2016. december 01. - godom

Ha létezik számunkra tökéletesen megkomponált, már-már túlzóan kellemesnek tűnő forduló, hát akkor ez a tizenötödik az! Miközben a Milan, igaz ebédidőben - biztos, hogy a kínai kormány is láthassa :))) - de a Serie A egyik leggyengébb alakulatát fogadja, addig a tabella első 8 résztvevőjéből 6 egymást fogja majd markolászni és a hetedik is jól belenyúlt a tutiba. A Napoli-Inter, Juventus-Atalanta, Lazio-Roma trió mellett még Miha bácsiék is Genoába, a Samphoz látogatnak, akiknek nemhogy nem rossz, de kifejezetten jó - 4-1-1 úgy, hogy a legutóbbi 3-at nyerték - a hazai mérlegük. Azt hiszem ilyet még kívánni sem merne az ember, nehogy hülyének nézzék, amit itt a sors összehozott!

Amennyiben hozzuk a kötelezőt, akkor a minimum az, hogy három csapat rosszabbul fog járni ebben a fordulóban, mint a Milan, de ez nyugodtan lehet, akár még 7 is, ha szépen leremizgetnek egymással. Azt egy pillanatig sem mondom, hogy egyszerű, sima meccs lesz - 10 vereségéből hatszor is csupán 1 góllal maradt alul a kiscsapat - de, hogy nyerünk, az számomra nem lehet kérdés, így nyugodt szívvel írtam le a kötelező szót. Amennyiben tévednék úgyse az lesz senkinek se a legnagyobb problémája, hogy na, ez a hülye tutira mondta. Ha létezik a Milan számára kötelező győzelem, és ha létezik olyan állapot, amikor ez a csapat képes is ezt - akár kisebb nehézségek árán is - megoldani, akkor ez most van!

A Fiorentinát megviccelte ugyan (1-1), de a hét idegenbeli meccsén 0-1-6-al álló ellenfelünk, aligha okozhat igazi fejtörést az otthon is (5-1-1) jól muzsikáló, vagy legalábbis eredményesen focizó Milannak, az egyetlen komoly kérdés igazából az, hogy ha nem jön a gyors gól, akkor mikor fog elfáradni a Crotone. Az Empolinak ugyan sikerült komolyan meglepnie a Milant, nagyon durva iramot mentek az elején valószínűleg azzal a tervvel, hogy hátha sikerül előnyre szert tenni, és amikor majd jön a fáradtság teljesen visszaállva megpróbálják megúszni a meccs hátralévő részét a felállt fal ellen általában igencsak szenvedő Milan ellen. Nem jött be nekik, vasárnap ebéd után pedig ilyen törekvést aligha fogunk látni a dél-olasz kiscsapattól, mert nekik se fog.

lapasusoroma.jpg

Egyrészt alapból nem képesek rá, másrészt biztos ők is megnézték az előző bajnokinkat és inkább úgy vannak vele, hogy jobb lesz minél inkább beosztani az erőt, harmadrészt ők lesznek idegenben, az meg úgy nagyon más. Tehát szinte 100%-ra be lehet mondani, hogy egy nagyon visszahúzódó, tömörödő, 10 emberrel védekező, a letámadást leginkább hanyagoló Crotone lesz az, amivel szembetaláljuk magunkat, akik ha náluk lesz a labda is csak óvatosan, kevés emberrel, de gyorsan próbálnak eljutni GigiD kapujáig inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy nincs semmiféle olyan erőssége a Crotonénak, ami Serie A szinten megállná a helyét.

Védekezésük bármely aspektusból nézve borzasztó, egymást múlják alul a különböző védekezési szituációkban, helyzetkihasználásuk is a béka segge alatt van, fejjátékban is gyengélkednek, a labdajáratás művészete sem az ő asztaluk, így labdabirtoklásuk (40% körüli átlag) se igazán meghatározó, persze ehhez nagyban hozzájárul passzolási hatékonyságuk (70% körül) is. Egyetlen igazi fegyverük - a mindig fekete folt pontrúgások mellett - a lelkesedésük, ami meccsben tartja őket, míg bírják szuflával és közben néhány labdalopáshoz is segítséget nyújt, azonban az ebben rejlő lehetőségek kiaknázásához már nemigen marad tudományuk.

Nagyon nehéz elképzelni, hogy épp ellenünk jön ki nekik a lépés, de az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy egyre inkább fel tudja venni az élvonal ütemét a kis társaság, eddig megszerzett 6 pontjukból ugyanis 5-öt az elmúlt 5 fordulóban gurigáztak össze. A már említett firenzei pontlopás mellett, otthon legyőzték a Chievót és pontot szereztek a Sampdoria ellen is. És ez akkor is figyelemre méltó teljesítmény, ha tudjuk, ez a két csapat sem a vendégként vitézkedés mintapéldánya. Úgyhogy biztos, hogy nem lesz könnyű, ahogy nem volt az az Empoli, a Palermo vagy a Pescara ellen sem, de mind közül ez tűnik a legkönnyebb feladatnak - viszont mivel ez az is, amelyik még nincs elvégezve, a legnehezebbnek is!

milancrotonekezdo.png

A biztos hiányzó Bonaventurát várhatóan Pasalic, a már „nyaralásából” visszatért, de a meccsen szerepet nemigen kapó Baccát pedig - talán mondhatjuk így - természetesen Lapadula pótolja majd, és még arra is van némi esély, hogy pár perc erejéig Bertolaccit is láthatjuk újra Milan mezben szaladgálni, aki ki tudja már hányadik esélyéért száll vissza a harcba, amennyiben fel tud zárkózni a többiekhez. Valahogy nem bánnám, ha gyorsan összeszedné magát, mert jól jönne a középpályára egy kis segítség, és bármennyire is nem fogott meg eddig a srác - bőven tudása alatt teljesít mióta magára öltötte gyönyörű mezünket - mindenképpen megnézném őt Montella rendszerében, mert azért Pasaliccsal csak versenyre tud kelni, ha mással nagyon nem is.

A hátsó alakzat adott, most sanszos, hogy Paletta kezd majd Romagnoli párjaként Gómez kárára, de nem tudom ti, hogy vagytok vele, én Mattia kománkat megpihentetném. Egyrészről, hogy érezze, van ott még egy Antonelli is, másrészről, mert jó-jó, amit csinál, de engem így is többször idegesít fel egy-egy meccsen, mint szükségem lenne rá. Niang visszatér a kezdőbe, Suso pedig majd a másik oldalról rohamoz, azzal a megnyugtató ténnyel, hogy Kuco újra ott lesz mögötte. A mérkőzés vasárnap kora délután, 12:30-kor kezdődik, a DS1 12:10-től kezdődő felvezetés mellett élőben közvetíti, aki pedig a netre tapadna, annak ITT és ITT lesznek lehetőségek. Legyen az, hogy a csapat magára figyel, nem idegesít minket halálra, és ahogy illik, hozza ezt a meccset, és akkor mi tudunk szépen figyelni arra is, hogy a többi pályán lehetséges jobbnál-jobb eredmények közül melyikkel leszünk végül megörvendeztetve.

A hét elején történt repülőgép-szerencsétlenség tragédiája hatja át most a futballvilág mindennapjait is, így a magunk módján szeretnénk mi is részvétünket és együttérzésünket közvetíteni az AF Chapecoense csapatának, szurkolóiknak, az elhunytak családtagjainak, és kívánjuk, hogy ezután a szörnyű esemény után is, minél hamarabb vissza tudjanak térni a futball körforgásába, mert a történtek után a meznek, amit viselnek, a címernek, amit a szívük felett hordanak sokkal nagyobb jelentősége lesz, mint eddig bármikor!

ripchape.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://curvasudungheria.blog.hu/api/trackback/id/tr5212013726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása