A Milan nagy csatában, utolsó percben védett büntetővel tudta legyűrni a Torino csapatát. A Rossoneri már 3-1-re is vezetett,amikor a hajrában az egyre jobb támadásokat vezető Torino szépíteni tudott, majd egy megkajált műesést követő tizenegyesből az egyenlítő találatot is megszerezhette volna. Végül mégis Montella ölelgethette hálásan 17 éves kapusát, aki egyből a meccs egyik hősévé lépett elő.

Legyünk őszinték, valahol elég ciki, hogy ez a Torino a végén ennyire szorossá tudta tenni a meccset. Gyakorlatilag 70 percen át sehol nem voltak, védekezésben pedig Serie A-ban ritkán látott szervezetlenséget és egyéni hibákat követtek el. Ezekből született a Milan összes gólja. A nyitó találatnál Molinaro nézett be egy labdát és hagyta, hogy az egyébként nem lassú Abate elérje és beadja azt (középen ráadásul Baccára senki nem figyelt), majd a második gólnál sikerült Niang nem tökéletes beadását Rosettininek elengednie. Végül a képet az tette teljessé, amikor Bonaventurát a tizenhatoson belül darálták be, amiért a játékvezető megítélte a büntetőt.

A meccset ráadásul ebben a szakaszban egyértelműen a Milan irányította, Niang oldalán kifejezetten sok támadást sikerült vezetni, akadt köztük egy-két kreatív megoldás is, például amikor épp az említett francia játékos elé gurította a labdát Bacca egy remek akció végén, azonban az életerős lökete a kapu mellé szállt. Az összességében nem változott, hogy a legnagyobb veszélyt még mindig Bacca és a mozgása jelenti, de talán erre a tavalyinál jobban épít Montella, legalábbis szinte minden labdával őt keresték a társak és rendre sikerült is megjátszani a tizenhatos környékén.

Niang mellett Susónak is akadtak ígéretes megmozdulásai, és érződik, hogy a kreativitására lehetne építeni (ő osztotta ki a legtöbb kulcspasszt a mezőnyben és a legtöbb sikeres csel is a nevéhez fűződik), különösebben mégsem zárt igazán jó mérkőzést, időről időre hajlamos eltűnni például a mezőnyben és talán próbálkozhatna többször lövésekkel, mert az tudjuk róla, hogy remek balosa van.

Talán épp a Torino szervezetlensége az oka, hogy nem szűrhetünk le sok mindent a csapat játékáról, ez ugyanis olyan volt, mint amikor a vízilabdában az egyik csapatnál folyamatosan vannak megúszó emberek, akik így könnyű gólokat szereznek csapatuknak. Ha a könnyű gólok nem is jöttek vízilabdás mennyiségben, ígéretes lehetőségekből nem egyet lehetett látni. A Napoli vélhetően más szintet hoz majd.

Egy-két rendkívül gyenge teljesítmény (Paletta, Montolivo) mellett a csapat erőnléte tűnik még aggasztó pontnak. A csapat egy része a 70. percre teljesen kifutotta magát, ezért is fordulhatott elő, hogy a Torino átvette az irányítást. Ez persze csak még tovább rontott a helyzeten, hiszen innentől kezdve a Milan üldözte a labdát, és még többet kellett futni. Montella igyekezett is cserével reagálni, mindjárt kettővel, bár ez legkevésbé az ő hibája volt. Megfogadtam, hogy idén nem savazom Bertolaccit, így maradjunk annyiban, hogy kábé két perc után sérülten hagyta el a pályát. A helyére beálló Poli pedig újfent csak azt tudta bizonyítani, miért nem alkalmas arra, hogy a Milan mezében futkározzon.

Ha lehet egyébként Montellát valamiért elővenni, az épp a csere. Bonaventura ugyanis távolról sem tűnt a legfáradtabb játékosnak a pályán, Suso például sokkal korábban elfogyott, ráadásul neki a védekezése sincs a kívánt szinten. Ide jöhetett volna nyugodtan Honda - sok rosszat lehet rá mondani, de védekezésben azért rendben van - esetleg Jack léphetett volna feljebb egy sorral.

Akárhogy is, a végén már szinte őrülten, négy támadóval rohamozó Torino csak betalált, Belotti pedig szépen eljátszotta a nagyhalált a tizenhatoson belül, amire megítélte a játékvezető a büntetőt. Mihajlovics azóta talán már megbánta, hogy Donnarummát tavaly felhozta az első csapathoz - a meccs végi vigyora azért másról árulkodott :) - Montella ellenben büszkén ölelgette a fiatal kapust a megfogott tizenegyes után. Ha jól rémlik, Donnarummának ez volt az első profik között kivédett büntetője tétmeccsen, és talán nem is jöhetett volna ez jobb pillanatban.

Paletta piros lapja egyébként azt is jelenti egyben, hogy a Gómez-Ely duóból valaki kezdeni fog Romagnoli mellett a Napoli ellen, bár az argentin-olasz mozgása alapján, ez egyáltalán nem biztos, hogy baj.