Cerebrális kalandjaim

Cerebrális kalandjaim

2021. 11. 26. Péntek

2021. december 05. - Shatzee

 

Reggelire kifli volt, és kis margarin. Lehet, át kéne neveznem Zsömle & Co.-ra az Empire-t. Szokásos rutin, öltözködés, fésülködés, bár semmi kedvem nem volt. A fejem megint fájt. Kértem megint gyógyszert, nem nagyon hatott.

 

 

Kérdeztem Parfüm nővért, szerinte ma hazamehetek -e, de szerinte nem. A nagyviziten mondhattak valamit esetleg, de nekik nincs semmi felírva, hogy mennék haza.

 

 

Lementem a büfébe egy lattét inni, visszafelé direkt egy másik lifttel jöttem. Benyomtam a 2-est, de levitt a -1-re. Beszállt egy nővér, és mondta, hogy ne aggódjak, innen már csak felfelé megyünk. Mondtam, hogy inkább azon aggódok, hogy ne ragadjak bent. Mondta, hogy no para, ő is beragadt már párszor, de mindig hamar kijutott.

 

 

A fejem egyre jobban fájt, Parfüm nővér mondta is reggel, hogy kettősfront van. Eljött a 11 óra, általában 11-kor mehetett haza mindenki. Itt már végleg feladtam a reményt. Szóltam K-nak, hogy majd összeírom, mik kellenek jövő hétre. Az ebédet meg sem ettem, lefeküdtem aludni, hogy kialudjam a fejfájást.

 

 

Nem sokat alhattam, arra ébredtem, hogy I doktornő áll az ágyam mellett. Mondta, hogy ne haragudjak, hogy felébresztett. Nem haragudtam, sőt. Elmondtam, hogy fáj a fejem, azért aludtam. Azt kérdezte viccesen, hogy akkor haza se engedjen, mire én azonnal rávágtam, hogy de, igen! Azt mondta, az nem baj, hogy a nyomás megvan a szememen, igazából hónapok múlva lehet bármiféle javulás. Az a lényeg elsősorban, hogy romlás ne legyen. Persze menjek majd vissza szemészetre, de ide is mindenképp jöjjek vissza kontrollra. Felír majd nekem gyógyszert, adja nemsokára a zárót, és mehetek haza.

 

 

El sem hittem, hogy bő egy hét után végre hazamehetek! Hívtam gyorsan K-t, hogy jöjjön értem, és elkezdtem pakolni. Hamar megvoltam, és nagyon hamar megkaptam a papírokat is. Míg K ide nem ért, kicsit úgy éreztem magam, mint egy kívülálló, aki már csak bitorolja az ágyat.

 

 

Gyorsan megjött K is, nagyon örültünk mindketten. Elbúcsúztam Divatos nénitől, jobbulást kívántunk. A folyosón egyedül Parfüm nővért láttam, neki csak integetni tudtam. Mondtam K-nak, hogy melyik a beragadós lift, azt kerüljük, aztán hamar lent is voltunk az aulában. Nagyon gyorsan a főbejárathoz értünk. Borzasztó jó érzés volt végre kilépni azon az ajtón, ahol eddig tilos volt.

 

 

Kint szemerkélt az eső, K sietett az autóhoz a cuccaimmal. Én egy pillanatra megálltam. Jólesett érezni az esőt a hajamon, a bőrömön. Az sem érdekelt, hogy egy csepp esőtől azonnal hullámos lesz a hajam. Végre kint voltam.

 

 

Féltem is kicsit hazamenni, mert tudtam, hogy kínzóan üres lesz Saci nélkül a lakás. De vártam is, hogy végre otthon lehessek.

 

 

Csak egy hétig voltam kórházban, nem túl sok idő. De sokat tanultam 1 hét alatt is. Ha össze kellene foglalnom, talán ezek a legfontosabbak:


Mindig bátornak kell lenni. Soha nem szabad attól tartani, mások mit szólnak. Soha nem szabad valamit elszalasztani, nem megtenni, attól való félelmünkben, vajon mit fognak rólunk gondolni. (Persze a jó ízlés határain belül. Pl. ha nem ragadunk be a liftbe, akkor azért számítson, mit gondolnak rólunk, ha a sarokba pisilünk.)

Sokkal többet bírunk el, mint gondolnánk. Ha azt érezzük, már így is rengeteg dolgon mentünk keresztül, akkor is képesek vagyunk még több dologgal megbírkózni. És ez életkortól független.

Az azonnali cselekvés életet menthet. Máskor pedig türelemmel kell várni, akár hónapokig is. De mindig lépni kell, ha észreveszünk valamilyen tünetet.

És igazából nem is fontos, makacs vagyok -e, vagy hülye, mert tudom, hogy erős vagyok.

De mindezt nem tudtam volna K és a barátaim nélkül végigcsinálni. Még ha távolról is, de legalább mellettem voltak. Nélkülük, azt hiszem, én is kikiabáltam volna a tüdőmet.

 

Beültünk az autóba, és elindultunk haza K-val. Hosszú hónapok várnak még rám, a szememben még mindig itt van a folt, a fejemben pedig a nyomás. Hiányzik Sacika is nagyon-nagyon. De megbirkózom ezekkel is.

2021. 11. 25. Csütörtök

 

Reggelire kefir volt megint, nem jó jel, hogy nem volt sajt. Fiatal nővér mondta, hogy menjek majd a nővérpulthoz, odaadják a beutalóm a szemészetre. Nagyon gyorsan végeztem a reggeli rutinnal, aggódtam, mi lesz majd az eredmény. Siettem is a nővérpulthoz, kérdezték, hogy odatalálok -e a szemészetre. Próbálták magyarázni, merre van, de elég bonyolultnak tűnt, és nagyon féltem is a vizsgálattól, így azt mondták, hívnak nekem egy beteghordót, és ő majd odakísér.

 

 

Leültem a nővérpult előtt, és vártam. És vártam és vártam. Láttam közben, hogy lement a csütörtöki nagyvizit is, arra gondoltam, jobb lett volna ott lennem a helyemen, de akkor meg a beteghordóról maradok le. Eddig mindegyik néni azt mesélte, hogy a beteghordók eltolták őket a vizsgálatokra, és ott is hagyták őket, úgy kellett utánuk telefonálni, hogy hozzák őket vissza. Vártam és vártam, 40 perc után úgy döntöttem, inkább eltévedek, csak legyek már túl a vizsgálaton. Pont arra járt az a nővér, akivel legelső napomon először beszéltem, nagyon kedves volt és érthetően elmagyarázta, merre menjek a szemészetre. Nyugodt nővér valahogy tényleg mindenkit meg tudott nyugtatni és mindenkivel kedves volt.

 

 

Elindultam és láss csodát, rögtön meg is találtam a szemészetet. Szinte azonnal fogadtak is. A beutalómon a korábbi szemészeti vizsgálatra hivatkozott I doktornő, viszont azt ők nem látták a gépben. Mondtam, hogy letöltöm szívesen EESZT-ből, csak alig van térerő. Az asszisztens aranyos volt, mutatta, hogy álljak az ablak azon szélére, ahol a virágok vannak, ott van térerő. És tényleg, lőn térerő, lőn vizsgálati lelet. A doki megvizsgált, és azt mondta, ugyanúgy van még nyomás a szememen, lényegében nincs változás. De szerinte 2, inkább 3 hét minimum, mire változás látszódhat, úgyhogy majd vissza kellene jönnöm később.

 

 

Nagyon lelombozva és elkeseredve jöttem el. Azt hittem, minimális javulás csak látszik majd. Akkor haza sem mehetek holnap sem? Mi lesz a következő? Csapolás? Műtét? Miért nem hatottak a gyógyszerek? Mit csináltam rosszul?

 

 

Ilyen és ehhez hasonló kellemes gondolatokkal szálltam be a földszinten a liftbe. Megnyomtam a 2-es gombot, az ajtó viszont nem csukódott be teljesen. 5 cm-nyi rés maradt, emiatt a lift nem indult el. Hiába nyomtam meg az ajtónyitó gombot, nem történt semmi, ha a zárót nyomtam, akkor sem. Fantasztikus, nem tudtam, még mi hiányzott a napjaimból. Előtört belőlem a Bear Grylls énem, és már felkészültem, hogy nem szabad pánikolni, és kinéztem magamnak a bal hátsó sarkot, hogy oda pisilek, ha órákig be leszek zárva. Bár ilyen vízhajtókkal percek múlva is igénybe vehetem akár. Utolsó próbálkozásként megnyomtam a vészcsengőt, hangosan szirénázott egyet, és szerintem a lift megijedhetett, hogy beköptem és lebuktattam, mert elindult. Reménykedtem, hogy a 2.-on meg is áll, így is lett. Gyorsan kiszálltam belőle, és nagyon örültem, hogy ennyivel megúsztam, és nem kellett levedlett kígyóbőrben gyűjteni a pisimet.

 

 

A szobába visszaérve VIP néni pakolódott, készült hazamenni. Megjött a lánya is, aki csodálkozott, hogy VIP néni jött-ment, pakolódott, mondta is neki, hogy pedig a telefonban azt mondta, nem tud járni. Utána gyorsan el is sietett, hogy elintézze a zárójelentést, és minél hamarabb indulhassanak. VIP néni nagyon izgatott volt, mesélte, hogy a lánya már előre főzött, és a rokonai szerettek volna látogatóba jönni, de a lánya megmondta nekik, hogy nem lehet, VIP néninek pihennie kell. Láttam rajta, hogy nagyon hálás a lányának. Megkérdezte, hogy nem fogok -e félni egyedül a szobában, mondtam, hogy nem, szeretek egyedül lenni. Azt mondta, ő kikiabálná a tüdejét, ha egyedül kéne maradnia.

 

 

Hozták az ebédet dél körül, főzelék volt husival. VIP néni sem ebédelt, ahogy Vagány néni sem, azt mondta, majd otthon. Végül a lánya megszerezte a záróját. Jó egészséget kívántunk egymásnak, és hazament.

 

 

Furcsa volt egyedül a kórteremben, miután az ember megszokta, hogy 3 idegennel lakik együtt. De nem ugráltam az ágyakon és ettem fagyit fagyival, mint Kevin, inkább Simpson családot néztem, és reményedtem, hogy jön I doktornő és majd mond valamit.

 

 

Fiatal nővér betolt egy kis szekrényt, azt, ami az ágyunk mellett volt. Mondta, hogy nemsokára jön ide egy beteg. Vártam egy darabig, de nem jött. Az ágyon ülve szemügyre vettem a szekrényen a holmikat. 2 táska volt rajta, fiatalos és elegáns stílusúak. Az ebéd is ott volt még, érintetlenül. Egy szép, szintén fiatalos sál is volt a táskákon. Eddig lehetett akár egy nem néni korú nő is. Észrevettem egy nyomógombos telefont is. Ezek szerint akkor mégiscsak néni jön, viszont fiatalos, divatos lesz. És valószínű nem tud járni, azért hozzák külön a szekrényét. Én lettem a 2-es kórterem Sherlock Holmes-a. Pár perccel később betolták Divatos nénit, és kinézetre eddig bejött a tippem, tényleg fiatalos volt, festett szőke hajjal. Eleinte nem sokat beszéltünk, őt sokan hívták telefonon is. Akkor nem olyan régóta lehet itt. Nem csak Zsömle Empire-t építettem ki, de detektív is lettem.

 

 

Kicsit később elkezdtünk beszélgetni, és Divatos néni nagyon szeretett beszélni. Sokat. De nem zavart, legalább elterelte a gondolataim. Elmesélte, hogy tegnapelőtt került be. Indult egy barátnőjéhez, és az utcán rosszul lett, összeesett. Egy járókelő felsegítette és egy közeli házból kért segítséget. Hoztak cukros vizet, hátha a vércukra esett le, de attól sem lett jobban. Hoztak neki még egy pohárral, és mikor még mindig nem lett jobban, mentőt hívtak, és kiderült, hogy agyvérzése volt. Most béna a bal lába, nem tud járni, és a bal keze is ügyetlen még kicsit.

 

 

Sokszor halljuk, olvassuk, mennyit számít, hogy agyvérzés esetén milyen gyorsan jut segítséghez a beteg. De teljesen más látni is. VIP nénihez azonnal hívott segítséget a lánya, és beszélt, járt-kelt már a kórházban. Divatos néninél már percek teltek el, és most béna a bal felére. Cuki néninél biztos sokkal több idő telt el, ő már beszélni sem tudott.

 

 

Vacsoránál megkérdezték, van -e reggelről zsömlém, és nem hazudtam, bevallottam, hogy van. Így nem kaptam egyáltalán plusz zsömlét, és csökkent a Zsömle Empire. Eszembe jutott, hogy hülye vagyok -e, vagy makacs, de arra jutottam, hogy jobb érzés nem zsömlét csalni és így építeni az Empire-t.

 

 

I doktornőt végül ma nem láttam, ebből arra következtettem, holnap biztosan nem mehetek haza. Nagyon elkeseredtem.

 

 

Divatos néni elmondta, hogy ő a pittyegős szobából került át. Nem tudja, hogy pontosan mi baja van a másik néninek, aki ott feküdt, mert tényleg paraván volt közöttük. Ma bejöhettek a néni rokonai, többen is. Megkérdezte a nővért, hogy neki miért nem jöhetett be a sógornője, de a nővér csak annyit mondott, ez más. Felvilágosítottam, hogy a néni meg fog halni. Divatos néni kicsit elszomorodott, de mondta, hogy örül, hogy eljöhetett onnan, nagyon nyomasztó volt ott feküdni. Meg tudom érteni.

 

 

Vacsi után nagyon fáj a fejem, kértem gyógyszert, de nem igazán hatott. Este Vicces ápoló volt és egy olyan nővér, akin látszott, hogy nagy a tapasztalata. Kérdezték, mi van velem, meséltem, hogy pseudotumor. Divatos néni mondta, hogy az unokahúgának is az van, és úgy volt, hogy megcsapolják az agyvizét, de a covid miatt már 6 hónapja csúszik. Tapasztalt nővérnek mondtam, hogy nagyon fáj a fejem, mondta, hogy az ügyeletes dokival megbeszélik, és később, ha még mindig fáj, kapok vénába fájdalomcsillapítót.

 

 

Egy óra múlva még mindig lüktetett a fejem, és Vicces ápolóval jött Tapasztalt nővér, és megkaptam a vénás megmentést. Nagyon hamar elmúlt a fejfájásom. Ez volt a nap fénypontja.

 

 

Fent voltam egy darabig, és arra gondoltam, én csak meg akarok gyógyulni. 11 körül elhallgatott a pittyegés is. Éjfél körül elaludtam.

2021. 11. 24. Szerda

Ma reggel már kicsit jobban voltam, nem voltam olyan gyenge. Reggelire volt megint sajt, és szépen gyarapszik a Zsömle Empire is. Sok lesz a jóból!

 

 

Tegnap kifigyeltem, hogy egész sok bolt van a földszinten, mint egy kis mini pláza. A reggeli öltözés-fésülködés-smink kombó után úgy döntöttem, elmegyek shopizni. Azért még kellett mondogatni magamban, hogy ez csak a fejemben van, jól vagyok, de korántsem voltam olyan rosszul, mint tegnap. Le is értem a földszintre, és először gyógyszertárba mentem. Picike gyógyszertár volt, 2 kasszával, kint kellett várakozni. Egy hangjelzés és egy táblán felvillanó üzenet jelezte, ha bemehetett a következő vásárló. Hamar végeztem, csak orrspray kellett. Körülnéztem, mik vannak még itt. Volt ajándékbolt, de nem gondoltam, hogy bárkinek is szeretnék kórházni szuvenírt adni. Mellette volt gyógyászati segédeszköz bolt is, innen sem volt szükségem semmire. A szemközti oldalon volt fodrászat és körmös szalon. Csábítónak tűnt, de lemondtam róla. Elmentem inkább a büfébe és kértem egy lattét, nagyon finom volt és jól is esett. Hát nagyjából így néz ki egy kórházi shopping körút.

 

 

Visszamentem a szobába. Cuki nénivel már apró jelekből is értjük egymást. Pedig az elején hogy be voltam tojva! Segítettem neki összepakolni. Vagány néni olyan pólóban aludt, amit az utolsó osztálya csinált neki, rajta volt mindegyik gyerek kezének a körvonala. Nagyon aranyos gesztus, és az is, hogy ő is ennyire szerette. Már nagyon haza akart menni szerintem.

 

 

Nem sokkal később jött I doktornő. Mondta, hogy holnap még elküld szemészetre, hogy megnézzék megint a nyomást a szememen. A vérvétel szerint nem ment ki túl sok só, de átmeneti gyengeség belefér az elején a gyógyszerektől. Ezzel nem kicsit nyugtatott meg. Ha minden oké, akkor pénteken hazaengednek. Kérdeztem, hogy mi lesz, ha nem oké minden. Azt mondta, műtét, de egyelőre ő szeretne a gyógyszeres megoldásnál maradni, és persze fogynom kell, de azon már úgyis dolgozom régóta. De persze ha nagy a baj, akkor műtét. Aggódtam nagyon, hogy mi lesz a holnapi vizsgálat eredménye. És végre felcsillant a remény, hogy hazamehetek!

 

 

Tegnap óta halljuk, hogy van két beteg, akik elég súlyos állapotban lehetnek. Folyamatosan, egymást felváltva pittyeg 2 gép. Ők egy olyan, kétszemélyes szobában vannak, ahol állítólag paravánnal el is vannak választva egymástól. Reggel, este, állandóan halljuk a gépeket. Nem tudjuk, pontosan mi a bajuk, de sejtjük, hogy nem kis dologról lehet szó.

 

 

Pepin bácsi a megszokott módon kint bandázott a folyosón, mesélte a mesélnivalóit, aztán csend lett. Ez sem volt jó jel. Vagány néni közben pakolászott, 11 és 12 közöttre ígérték a záróját, és utána mehetett is haza. Párszor kinézett a folyosóra, hogy jön -e érte a rokona, aki hazaviszi. VIP néni elment pisilni, ekkor mondta nekem Vagány néni, hogy nem szerette volna megijeszteni VIP nénit, de elég sok, fekete ruhába öltözött látogató jött a pittyegős szobába. Még hallottuk mindkét gépet, de szerinte az egyikük nemsokára meg fog halni. Ez az élet rendje, persze, de ettől még megérint, hogy pár méterre tőled haldoklik valaki.

 

 

Nemsokára megjött Vagány néni rokona is. Ebédre csirkemell volt és valamilyen főzelék. Vagány néni már nem is kérte az ebédjét, mondta, hogy ő majd otthon eszik. Már mindent össze is pakolt, fel volt öltözve, csak a záróját várta. Láttam rajta, hogy alig várja, hogy hazamenjen. Végül fél 1 körül meg is kapta. Búcsúzóul még egyszer megköszönte, hogy osztottam neki netet, azt mondta, nagy örömet okoztam neki ezzel. Jobbulást, gyógyulást kívánt mindenkinek, mi is neki. Hazament, és nagyon remélem, hogy jobban van, egyre jobb a hallása, és szépen felépül. Fel is fog, mert nagyon vagány.

 

 

2 körül megszűnt az egyik pittyegés. Szomorú volt hallani, illetve nem hallani, de hát ez van. A kórházban ez mindennapos dolog, a nővéreken nem is láttunk semmi különöst. Valaki meggyógyul és hazamegy, valaki pedig meghal. Az évek során talán meg lehet szokni, vagy el lehet fogadni.

 

 

Nem sokkal ezután jött egy beteghordó Cuki néniért. Mondta neki, hogy jött érte a mentő, viszik a rehabra, és kérdezte, hogy indulhatnak -e. Cuki néni rámutatott a holmijaira, a beteghordó tőlünk kérdezte, hogy Cuki néni tud -e beszélni. Gondoltam magamban, tud, csak most nyilván Activity-zni szeretne. De inkább szépen elmagyaráztam, hogy nem tud, itt van a 3 szatyra. A beteghordónak nem tetszett, hogy ennyi holmija van, húzta a száját. Cuki néni beült a tolószékbe, és integettünk neki. Neki is gyógyulást kívántunk. Nagyon ijedt volt az arca. Végig integettünk egymásnak, míg ki nem tolták. Neki is nagyon drukkolok, hogy gyógyuljon meg. Meg is kell, mert igazi harcos.

 

 

Ketten maradtunk VIP nénivel, üresnek tűnt a szoba. Hívta a lánya, és mondta neki, hogy beszélt Magas dokival, és holnap hazamehet. VIP néni utána mondta nekem, hogy persze nagyon örül, de azért rosszul esik neki, hogy a doki neki nem szólt, csak a lányának. Sokat beszélgettünk. Elmesélte, hogy régen járt piacozni, olyankor hajnali 4-kor kelt, és reggel 6-kor már a piacon volt. De hamar eladott mindent, és délre már nem is maradt portékája. Beszélt a Covidról is. Még oltások sem voltak, ő akkor kapta el. Intenzívre is került, annyira rosszul volt. Azt mesélte, soha életében ilyen rosszul még nem volt. De nagyon örült, hogy nem kellett lélegeztetőre rakni. Miután hazakerült, még sokáig volt gyenge, és a lánya ápolta. Csoda, hogy a lánya nem kapta el. Aztán jött az oltás, és ő kezdetben félt tőle, mert allergiás a penicillinre, de a lánya meggyőzte, hogy kell az oltás. Már háromszor be is oltatta magát. Mesélte még, hogy hiányzik neki a TV. Kedvence a Sláger TV, onnan is a Bunyós Pityu. Alig várja, hogy otthon nézhesse. Az előző kórházban szerinte lusták és undokak voltak a nővérek, viszont itt nagyon kedvesek. De azért mégiscsak otthon a legjobb. Egyetértettem vele.

 

 

Vacsira kefir volt, és ismét gyarapíthattam a Zsömle Empire-t! Érdemes volt belevágni!

 

 

Este Simpson családot néztem, és arra gondoltam, nem akarok műtétet. Alapvetően két fajta műtétet szoktak alkalmazni. Vagy söntöt helyeznek be, hogy elvezesse az agyvizet, vagy fenestrációs műtétet, aminek ugyanúgy az agyvíz elvezetése a célja. Egyiket sem szeretném, de persze ha muszáj, akkor mindenképp bevállalom. Eszembe jutott nagymamám, mikor mesélte, hogy vitte be a mentő a kórházba a '80-as évek végén, és nem tudták még, hogy agydaganata van -e, vagy agyvérzése. Így mesélte:

"Imádkoztam a Szűzanyához, és arra kértem, jaj, drága Szűzanya, csak ne agydaganat legyen. Legyen inkább agyvérzés, csak ne agydaganat, mert azt meg kell műteni, és akkor leborotválják a szép hajam. Nagyon szép hajam volt ám. És a Szűzanya meghallgatott, és agyvérzésem volt csak."

Hát innen származom. De bárhogyis is legyen, majd megküzdök mindennel valahogy. Furcsa volt, hogy üres lett a kórterem, nehezen, de végül elaludtam.

2021. 11. 23. Kedd

 

Reggel 6 körül keltett egy fiatal nővér, jött vért venni. Mondta, hogy eddig csodálkozott, hogy tudtam átaludni mindent, de most már látja, hogy füldugóval. Kérdeztem Fiatal nővért, hogy mire kellett volna felkelnem, mesélte, hogy hajnalban megszökött egy beteg, rendőrök hozták vissza. Zavart a tudata, és nagyon nehezen nyugodott meg, elég nagy felfordulás volt. Vérvétel és az elmaradhatatlan pisilés után gyorsan vissza is raktam a füldugót és 8ig aludtam.

 

 

Szokásos reggeli rutin. Kórház, 6. nap, és a hajam még mindig tart. Ha-ha.

 

 

Történelmi pillanatok következtek be! Ma végre volt sajt! Szerintem ember nem örült még meg úgy egy darab macisajtnak, mint én. De igen, eljutottam ide, kitartó voltam és elnyertem méltó jutalmam! Boldogok a sajtkészítők.

 

 

Továbbá, okulva a tegnapiakból, megkérdeztem a nővéreket, hogy a zsömléket osszam -e be vacsorára is, mondták, hogy igen. Így hát megalapítottam a Zsömle Empire-t! Megettem egyet, és félreraktam kettőt. Ha vacsorára is egyet eszem, minden nap lesz plusz egy zsömlém. Ha esetleg kapok vacsorára még, akkor még többet gyűjthetek össze. Zsömle monopóliumom lesz! Számolva a szikkadásból fakadó amortizációval is, még mindig nagyon jól fogok állni.

 

 

Pepin bácsi megint kiült, és nekiállt a hangos beszélgetésnek. Vagány néni is mondta, hogy zavarja, pedig ő nehezen hall. Ez azért már valami. VIP néni szerint nem illendő, hogy egy férfi ennyit beszéljen. Nőknek sem való, de egy férfinek kifejezetten rosszul áll. Én csodálkozom, hogy nem lesz izomláz a nyelvében.

 

 

Bejött Magas doki, ő Vagány néni orvosa is, mondta Vagány néninek, hogy szerdán hazaengedik. Nagyon örült Vagány néni. Én kevésbé, hogy hazamegy, mert nagyon jó arc, de persze úgy, mint Cuki néninek, neki is azt kívánom, jöjjön rendbe minél hamarabb. Beszélgettünk, miután Magas doki kiment, mondta, hogy nagyon örül, hogy a portfóliós cucc előtt ment nyugdíjba. Kinézetre nem mondtam volna meg, hogy nyugdíjas. Ennyit tesz a szellemi frissesség. Mesélte, hogy szeretett tanítani, és sokat táborozott gyerekekkel, nagyon szerette a táborokat is. Látszott rajta, hogy nagyon jó tanár lehetett.

 

 

Egy szőke nővér (asszisztens?) bejött hozzám, és mondta, hogy lekísér EEG-re. Az aulán kellett keresztül menni, de egy olyan szárnyba, ahol eddig nem voltam. Vagy voltam, csak nem fogtam fel. A folyosón kellett várnom, míg behívtak. Mindenki utcai ruhában volt, csak én voltam köntösben (és persze nem pizsamában!). Furán néztek rám, bár nem teljesen értem, egy kórházban szerintük miben kellett volna sétálnom, vegyvédelmi ruhában? Hamar be is hívtak, egy székbe kellett ülnöm. Zselés anyagot kentek a fejemre, és tappancsokat tettek rá. Utána mondták, hogy ha szólnak, csukjam be a szemem, majd szólnak, ha kinyithatom. Nem tartott sokáig. Kicsit féltem, hogy esetleg találnak valami rendellenest, de inkább találják meg, majd megküzdök azzal is valahogy. Mikor kinyithattam a szemem, adtak törlőkendőt, hogy az ektoplazmát leszedjem a fejemről. Velem szemben volt egy felirat, "REANIMÁCIÓS TEAM", amit én hirtelen "REINKARNÁCIÓS TEAM"-nek olvastam. Gondoltam, itt aztán gyorsan mennek a dolgok. Még mindig elég gyenge voltam, és arra gondoltam, egy kávé talán segíthetne, úgyhogy kihasználtam az alkalmat, és megkérdeztem, merre van a büfé. Mondták, hogy a főbejárattal szemben, a lépcső mögött. Megörültem, hogy azt meg fogom találni.

 

 

Visszamentem a szobába, és nemsokára jött is az ebéd. Valami főzelékszerűség volt, és leves.

 

 

Ebéd után jött egy doki. Mondta, hogy ma ő helyettesíti I doktornőt, és kérdezte, mi a helyzet velem. Elpanaszoltam, hogy elég gyenge vagyok, úgy általánosságban vagyok igencsak gyatrán. Helyettes doki szerint ez nem lehet a gyógyszerektől, és mások ezt ambulánsan szedik, mellette dolgoznak. És amilyen adagot kapok, az semmi, igazából a dupláját kellene kapnom. Szerinte inkább pszichés, amiért a nyakamba szakadt ez a betegség. Mondta, hogy meg is emelteti a gyógyszerem. Kis idő múlva visszajött és mondta, hogy sztornó, már a dupla adagot kapom, de a gyengeség akkor sem indokolt. Hát jó. Elgondolkoztam, mert hiába pszichológus a végzettségem, attól még egyik pszichológus sem mindenható (sőt). Tény, hogy sok szar történt egyszerre. De az is tény, hogy azóta vagyok gyenge, hogy a dupla adagot kapom és kipisiltem a lelkem is. Megkérdeztem D-t, egyből azzal kezdte, hogy mennyit iszom. Igaz, a napokban kevesebbet, lehet hogy pszichésen, mert már nem akarok annyit pisilni. Mondta, hogy ilyen erős vízhajtó mellett a 3 liter is kevés lehet, próbáljak inkább 4, esetleg 5 litert inni. És szerinte majd a vérvétel eredménye is informatív lesz, ha meglesz.

 

 

Így hát minden adott volt egy mission-höz. Tudtam az utat a büféhez és kellett innivaló is. Megkérdeztem a néniket, kérnek -e valamit, Vagány néni mondta, hogy egy ásványvíz kellene neki, savas. Elindultam hát. Szédültem és nagyon gyenge voltam, de minden lépésnél azt mondogattam magamnak, hogy "ez csak a fejedben van". Mintha órák teltek volna el, de lejutottam a büfébe. Kértem 4 nagy ásványvizet, úgy terveztem, 3-at mindenképp még ma megiszom. Jó nehéz volt cipelni őket, de hát az a mission lényege, hogy legyen benne kihívás! A lépcsőn felfelé iszonyatosan lüktetett a fejem és nagyon éreztem a nyomást, de nem álltam meg, minden lépésnél ismételgettem, hogy mindez csak a fejemben van. Végül feljutottam a szobába, teljesítettem a missiont, fanfárok szólaltak meg, megnyílt az ég, és Freddie Mercury lepacsizott velem, mikozben a We are the champions-t énekelte. Odaadtam Vagány néninek az asványvizét, és belekortyoltam a jól megérdemelt jutalmamba.

 

 

Majdnem kiköptem. Olyan íze volt, mintha valaki belehányt volna egy romlott finomfőzelékbe. Még nem nagyon tapasztaltam olyat, hogy ásványvíz megromlott volna, és ez is csak 2022-ben járt volna le. Belekortyoltam megint, de ugyanaz az ízvilág fogadott. Kinyitottam a másikat is, de még mindig ugyanaz. Megkérdeztem Vagány nénit, azt mondta, neki ízlik, semmi gond nincs vele. Így hát kiöntöttem az ásványvizet és töltöttem bele csapvizet. Tulajdonképp vettem 3 műanyag palackot.

 

 

Elhatároztam, hogy utánaolvasok a pseudotumornak, de most a betegek beszámolóira keresek rá. Találtam is egy fórumot, és sokan írták, hogy ez az íz bizony a gyógyszer mellékhatása, szénsavas italokra gyakori, hogy intolerancia alakul ki. Rákerestem a gyógyszerem lehetséges mellékhatásaira, és rájöttem, hogy egész sokat kipipálhatok. Végtagzsibbadás, ízérzészavar, vizelet mennyiségének megnövekedése, álmosság, fáradtság. Reméltem, hogy a vesekőképződés vagy az öngyilkossági késztetés nem jelennek majd meg, megállhatnánk a lehányt főzelékíznél.

 

 

Olvasgattam még a fórumot egy darabig, többségében amerikaiak írtak oda. Nagyon érdekes, vagy inkább szomorú, hogy rengetegen írták, nem mennek vissza kezelésekre, vizsgálatokra, mert nincs rá pénzük. Nekem mennyire evidens, hogy ingyen volt a CT, az MR, az EEG, a vérvételek, a szem ultrahang. Náluk vagy fizeti a biztosító, de többségében inkább nem, vagy csak egy részét. És emberek amiatt vakulnak meg, mert nincs pénzük a vizsgálatokra és a gyógyszerekre. Ahogy kivettem, az USÁ-ban a diagnosztikát rögtön gerincvelői mintavétellel indítják, és nagyjából ennyi is, esetleg szemészetre küldik őket. Ennek külön örültem, hogy itthon nem ez az első lépés. És nagyon-nagyon reménykedem, hogy úgy egyáltalán nem is lesz ilyen lépés.

 

 

Vacsorára adtak még 2 zsömlét, és felvágottat. Reggelről maradt kettő zsömle, így a bőség zavarában azokat megettem, és félreraktam az estieket. Stabil lábakon áll a Zsömle Empire! Gyors fürdés, aztán befejeztem a Tiger King 2-t. Nagyon sokat ittam és sokat pisiltem.

 

Elalvás előtt arra gondoltam, hogy holnap elmegy Cuki néni és Vagány néni. Kik jönnek a helyükre? És én mikor mehetek haza? Ha lejjebb megy az agyvíz. Remélem, fordítottan arányos az agyvíz szintje a zsömléim számával, mert akkor nagyon gyorsan haza fogok menni.

2021. 11. 22. Hétfő

soprano.jpg

Alig aludtam valamit, mert állandóan pisilni jártam. Viszont volt alkalmam behatóbban is megvizsgálni a WC ajtaját. Vastag filccel rá van írva, hogy "Húzd le, ha végeztél", de szemfüles módon észrevettem, hogy alatta halványan látszódik egy régebbi felirat: "Húszd le a vécét ha végesztél ne pocsékód a vizet!" Tömör és lényegretörő. Gondolom a szerzőnek is sűrű napjai voltak, és nem ért rá holmi helyesírással babrálni. Megértem, bár a grammar nazi énem sajnos erősebb.

 

 

A reggeli rutin után meglepve tapasztaltam, hogy nagyon bőséges volt a reggeli. A kefir és felvágott mellé nem a szokásos 2 szelet kenyeret kaptam, hanem 3 zsömlét. Ez lenne a #magasélet?

 

 

Ma különösen gyengének érzem magam, semmihez nincs erőm. Felkelni sincs erőm, egyedül az motivál, hogy nem akarok bepisilni. Mondták a nővérek is, hogy vigyázzunk az ágyneműre.

 

 

Cuki néniért jött 2 beteghordó, hogy elvigyék műtétre. Nem is tudtam, hogy lesz műtétje. Pacemakert ültetnek be neki. Azt is mondták neki, hogy holnapután elviszik egy rehabilitációs helyre, ahol még jobban tud gyógyulni. Sajnálom, hogy elmegy, de persze remélem, hamar rendbejön.

 

 

Jött hozzám I doktornő, és mondta, hogy beutalt MR-re, hogy teljesen kizárjuk a daganatot. Erről meg is feledkeztem, de hála égnek mindig jönnek újabb szoronganivalók. Na azon nem kell aggódni, hogy ezek elfogynak. Ez is valami. Mi van, ha mégis van daganat? Azt is mondta még a doktornő, hogy holnap nem lesz, de szerdán már igen. Ebből arra következtettem, hogy szerdán sem megyek haza. Elszomorodtam, gyenge vagyok és haza akarok menni. De itt is szeretnék lenni, hogy jobban legyek. I doktornő adott egy papírt, és mondta, hogy a nagy aulába menjek le vele, és a pultnál álljak vele sorba. Mondtam I-nek, hogy nagyon gyenge vagyok és szédülök, azt mondta, holnap reggelre kiír nekem egy vérvételt, hogy megnézzék, nem ment -e ki túl sok só a szervezetemből a vízhajtóval, valamint egy EEG-re is beutalt.

 

 

Már gyakorlottan mentem le az aulába, nagyon menőnek éreztem magam. Éreztem volna, ha nem lettem volna gyenge. A pultnál mutatták, hol várakozzak és mivel nem volt bonyolult, oda is találtam könnyen. 10 perc várakozás után hívtak is. Itt is kedvesek voltak a nővérek (vagy asszisztensek?), mondták, hogy minden fémet vegyek ki/le magamból/ról egy öltözőben, és utána menjek a szemközti szobába. Áldottam az eget, hogy valahogy piercingtelenedtem az évek során. Kiesett, leesett, beforrt a helye, lusta voltam újat csináltatni. Még hogy a lustaság sosem kifizetődő! Gyorsan megvoltam, kijöttem. Az egyik nővér észrevette, hogy melltartó van rajtam, mondta, hogy elnézést, amiért nem szólt, osztályos betegeken ritkán szokott lenni, de a fém miatt vegyem le. Büszke voltam, hogy nem hagytam el magam.

 

 

Le kellett feküdnöm egy ágyra, adtak füldugót. Ugyanolyat adtak, mint amilyet használok. Megkérdeztem, naívan, nem gáz -e, ha elalszom, mondták, hogy nem. Elmagyarázták, hogy betolnak majd a fejem mögött lévő búrába, 15-20 perc lesz az egész, és kitolnak majd. Adtak a kezembe egy pumpaszerű valamit, azt nyomjam meg, ha baj van, ők kint lesznek. Mielőtt betoltak volna, eszembe jutott, hogy Carmela azt mondta Tony-nak, mielőtt betolták, hogy "you're going to hell when you die".

 

 

Mikor betoltak, azt éreztem, hogy rettenetesen szűk az egész, eddig nem voltam klausztrofóbiás, de most határozottan igen. Meg fogom nyomni azt a pumpát, és abort mission, mentem haza. Aztán lebasztam magam, hogy elég a hisztiből, voltál már ennél rosszabb helyzetben is évekig, onnan mégsem siettél lelépni, szóval kuss.

 

 

Mivel még sosem volt MR-em, és sosem néztem Youtube-on MR tutorial videókat, lövésem sem volt róla, hogy ennyire hangos. Szűk volt minden és hangos. Aha, aludni fogok, hát hogyne. Elkezdtem számolni a másodperceket, hogy gyorsabban teljen az idő, a 15 percet céloztam meg. A zajból végül dubstep lett, azt meg úgyis szeretem. Gin tonikkal a bezártság sem zavart volna.

 

 

Ismét bebizonyosodott, hogy az egyik szupererőm az, hogy mennyire jól érzem, mennyi egy másodpercnyi idő, mert pontosan a 15. percnél vége lett a rögtönzött Skrillexnek, kitoltak. Mondták, hogy majd kielemzi egy orvos a képet, most nem tudnak még mondani semmit.

 

 

Viszamentem a szobába, és elmeséltem K-nak és a barátnőimnek az MR-t. Mindenki tudta, milyen hangos. Ez valami köztudott dolog lenne? Hát én nem köztudtam. Cuki néni nélkül üres a szoba. Az ebédre nem emlékszem, nem ettem meg, étvágyam se volt.

 

 

Délután bejött VIP néni dokija, jó magas volt. Elmondta neki, hogy csodával határos, ahogy felépült. Magas doki elmagyarázta, hogy van egy billentyűzavara, és egy vérrög került a véráramba, ami aztán az agyában elzáródást okozott. VIP néni nem teljesen értette, Magas doki azt mondta neki, hogy Schobert Norbinak is hasonló betegsége volt. VIP néni arra panaszkodott, hogy fáj a jobb oldalán a veséje. Magas doki megmutatta neki, hogy a vese hátul van, de VIP néni ragaszkodott hozzá, hogy neki az oldalán fáj. Aztán azt mondta, ő minden nap szedett aszpirint otthon és most is kérne. Magas doki felnevetett: "Ha hatott volna az aszpirin, most nem lenne itt." Miután elment, VIP néni azt mondta, nem jegyzett meg semmit, csak Schobert Norbit.

 

 

Visszahozták Cuki nénit, egész jól volt. Egy nővér is bejött, segített neki lefeküdni. Nagyon jó parfümillata volt. Kérdeztem, milyen parfümöt használ, de nem emlékezett a nevére, csak arra, hogy Avonos. Kérdeztem Cuki nénit, hogy szóljak -e a lányának, hogy kész a műtét, de a nővérre és a telefonjára mutatott, megértettem, hogy Parfüm nővér már szólt. Parfüm nővér mondta, hogy hova viszik rehabra majd Cuki nénit. Kérdeztem Vagány nénit, aki ismerős arrafelé, hogy pontosan hol van, mondta, hogy egy focipálya közelében. Mondtam viccesen Cuki néninek, hogy majd ha jobban tud járni, kimehet valami helyi, magyar meccsre. Annyit írt a papírjára, hogy "Fúj!", és nevetett. A kinti hűtőre mutatott, és már kérdés nélkül tudtam, hogy onnan szeretné, ha behoznám a szatyrát. Sok-sok joghurt volt benne. Mutatta, hogy vegyek belőle én is, de mondtam, hogy köszönöm, inkább tessék mind megenni és erősödni. Összetette a két tenyerét, mintha imádkozna és mosolygott, így köszönte meg.

 

 

Délután jött egy új beteg, egy férfi, nem messze a mi szobánktól lakhatott. Kiült a folyosón lévő padra, és egész délután hangosan beszélgetett. Mindenkivel, aki csak arra járt. Hol csapódott hozzá valaki hosszasan, hol csak pár mondat erejéig, de estig ült ott és beszélt. Mint Pepin a Sörgyári capriccióból. Pár óra alatt megtudtam Pepin bácsiról többek között, hogy hány évesen rúgott be először a lánya (14), hol lakott először (tetőtér), mi a véleménye a politikáról, a menekültekről és szeret rejtvényt fejteni. Remélem, nincs semmi komoly baja, és nagyon hamar hazamehet.

 

 

Megnéztem EESZT-ben, fent volt az MR eredménye, nincs daganat. Azért átküldtem róla egy screenshotot D-nek is, megerősítette, hogy valóban nincs. Fellélegeztem, hosszú idő óta először. Mondtam is K-nak rögtön, nagyon örült ő is.

 

 

Mikor hozták a vacsorát, pont nem voltam a szobában, természetesen pisiltem épp. Mire visszajöttem, láttam, hogy két felvágottat kaptam, de kenyeret nem. A tegnapi kérdést, hogy kérek -e kenyeret, komolyabban kellett volna vennem. Nagyon kiborultam. Fáradt, gyenge és éhes voltam. Gyanús volt a bőséges reggeli 3 zsömle is, de legalább szóltak volna, hogy tarts meg belőle valamennyit vacsira, pláne, hogy csütörtök óta eddig egyszer sem volt ilyenre példa. Kezdtem egyre kiszolgáltatottabbnak érezni magam, és tudom, kicsinyes, de kiborultam. Kinéztem a folyosóra, de valamiért idegesek voltak a nővérek, én pedig túl fáradt voltam ahhoz, hogy zavarjam őket. Igazából minden más volt a baj, a betegségem, Saci, a Covid teremtette helyzet. De most éreztem azt először, hogy annyira zéró energiám van, hogy nem is érdekel már az egész. Éhesen feküdtem le.

 

 

Eddig a szekrényem mindig kifordítottam evéshez, hogy a tálcát kihúzzam belőle, aztán evés után vissza. Most már inkább úgy is hagytam, kifordítva, minek forgassam minden nap.

 

 

Vagány néni egyre jobban mozog járókerettel, már tudta használni a fürdőt. Kedves volt, mondta, hogy hagyott nekem meleg vizet, ha megyek. Gyorsan fürödtem, aztán le is feküdtem. Még egy darabig fetrengtem a gondolataimmal, aztán egész éjjel pisiltem, néha alvással megszakítva.

2021. 11. 21. Vasárnap

Szomorúan ébredtem Saci miatt, de a reggeli rutint nem adtam fel. Felöltöztem, fésülködtem, de elég robotikusan. Reggelire megint kefir volt. Lehet, hogy nekem kellene belőle valahogy sajtot előállítanom? Kezdek egészségtelenül fixálódni a sajtra.

 

 

A délelőttöt legalább feldobja, hogy jöhetnek látogatók. Már nagyon hiányzik K, most pedig különösen. Cuki néni jelezte, hogy segítsek neki. Annyit írt a papírjára, hogy "Mikor jön?" és a telefonjára mutatott. Mondtam, hogy megkérdem, persze. Felhívta a lányát, rögtön felvette. Mondta, hogy igyekszik, de 3 gyereke van, és össze kell készülniük, mert bár ők nem jöhetnek be, otthon sem hagyhatja őket egyedül. Megköszöntem, aztán mondtam Cuki néninek, hogy mindjárt itt is lesznek. Kicsit idegesnek tűnt. Szerintem nem szereti, hogy ki van szolgáltatva a lányának, valószínű, hogy eddig fordítva volt, ő segítette inkább.

 

 

Először Vagány nénihez jött egy barátnője, hozott neki virágot. A szobában lévő asztalra tette, kis vázába. Hihetetlen, mennyit számít egy aranyos kis csokor. Üde kis színfoltja lett a szobának. Látszott, hogy nem virágboltból van, valószínúleg a kertjéből. Ettől még aranyosabbnak tűnt.

 

 

Cuki néni lánya is megjött. Fáradtnak tűnt, és nagyon vékonynak. Elegáns ruhában volt. Hozott mindent Cuki néninek, de nem tűnt felhőtlennek a viszonyuk. Egyszer még azt is mondta, hogy Cuki néni lehetne kicsit türelmesebb. Mindkettejüket értem. A fáradt, 3 gyerekes anyukát is, és a kontrollvesztett, kiszolgáltatott idős nőt is.

 

 

VIP néni már nagyon várta a lányát, sokat sétált a folyosóra, hogy mikor jön. Végül meg is jött, már a megjelenésén látszott, hogy erős nő, aki nem hagyja magát legyűrni. Ekkor VIP néni olyan remek színészi teljesítményt nyújtott, hogy ebéd után szerintem Vicces ápoló kiosztott neki egy Oscart. Befeküdt az ágyba, és arra panaszkodott, hogy nem tud járni, gyenge, sőt, egyáltalán nem tud felkeni. A lánya gondolom nem ekkor látta először ezt a színdarabot, és megmondta neki, hogy gyógyuljon meg, de ne hergelje bele magát még jobban abba, hogy kórházban van. Mindezek mellett értem VIP nénit is, ijedt és gondoskodásra vágyik, a lánya pedig egy megbízható, biztos pont.

 

 

És végre megjött K is. Borzasztó jó érzés volt megölelni, nagyon hosszan öleltük egymást. Maszkban volt, de láttam rajta, hogy rettenetesen fáradt, és úgy általában is elege van a sok szarból. Vagy csak legalább ne hullámozna. Hozott nekem innivalót és ruhákat, bár pontosan nem tudtam megmondani, meddig leszek még bent. Kicsit pityeregtünk Saci miatt, de minden másról is beszélgettünk.

 

 

Dél körül szépen hazaszállingózott mindenki. Ebédre csirkemell volt párolt zöldséggel és bulgurral, és piskóta. Kifejezetten finom volt.

 

 

Délután roppant érdekes dolgokat csináltam, olvastam kicsit, sorozatot néztem és sokat gondoltam Sacira.

 

 

Az egyik gyógyszerem egy speciális vízhajtó, aminek az agyvizet is csökkentenie kell. Emiatt rengeteget járok pisilni. Nekem úgy tűnik, napi 12 órát pisilek. Alszom 8-at. Marad 4 órám minden másra. Igazán nem mondhatom, hogy unatkoznék.

 

 

Vacsorára kaptam 2 szelet felvágottat és 1 mini margarint. Megkérdezte a nővér, hogy kérek -e kenyeret is. Gondoltam magamban, nem, a tenyeremre kenem a margarint. Meséltem D-nek, szerinte a tenyérben legalább nincs glutén. Valid pont.

 

 

Szerintem már 10 körül aludtam, de nagyon sokszor ébredtem arra, hogy pisilnem kell. Nem unatkozom.

2021. 11. 20. Szombat

258176509_4894857040549064_5234627679281355689_n.jpg

 

Ma éreztem először, hogy lassan, de javulok. Már nem kell ébredés után pár másodperc, míg elmúlik a sötétség, sőt, nincs sötétség. És akkor sem, ha lehajolok, vagy hirtelen mozdulatot teszek. Nem érzem a szememben sem azt az érzést, mintha ki akarna robbanni a helyéről. Megkönnyebbültem, pláne, hogy ilyen hamar érzem a változást. Különösen úgy, hogy I doktornő szerint előforduhat, hogy hónapok múlva lesz csak javulás.

 

 

Reggel megint felöltöztem, emberi fejet varázsoltam magamnak, reggelire pedig kefir volt. Nem sajt, de tejtermék. Közelítünk a sajthoz! Vagy fordított pszichológia lenne, és azt akarják, én könyörögjek a sajtért? Azt hiszem, túlságosan ráérek ilyeneken gondolkodni. A Tiger King 2-t nem tudom binge watch-olni, mert hihetetlenül feldühít, mikor állatokat bántanak, olvasáshoz pedig nem tudok eléggé koncentrálni. Pedig Pablo Escobarról olvasok. Saját állatkertje volt, és sok kórházat építtetett a szegény területeken. A kórházaiban biztos volt sajt. Meg kokain.

 

 

Megtudtam Vagány nénitől, hogy bár látogatási tilalom van, kétféleképp jöhet mégis látogató. Ha bekerülünk, 24 órán belül hozhatnak nekünk dolgokat, illetve minden vasárnap 10 és 12 között fel is jöhet 1 látogató, oltási igazolvánnyal. Rögtön írtam is K-nak, alig vártam, hogy végre megölelhessem.

 

 

K 12 körül ment Saciért, tűkön ülve vártam, mikor hív, hogy mit mondott az állatorvos. Délben hívott is, és rögtön azzal kezdte, hogy ki vagyok hangosítva, hogy halljak mindent. Egyből görcsbe rándult a gyomrom. Az állatorvos köszönt, és elmondta, hogy Saci állapota nem javult, sőt. Az első kis lába lebénult, és nagyon nehezen kap levegőt is, hiába fújnak neki oxigént. Nagyon korrekt orvos, végig küzdött Saciért, amíg volt esély. Most viszont azt mondta, hogy a 20 éves tapasztalata szerint ebből nem fog meggyógyulni, csak szenved. Persze kezelhetjük még pár napig, de Sacinak attól még fájdalmai lesznek, és jobb nem lesz.

 

 

Kiültem a folyosóra, nem szerettem volna a néniket ezzel felzaklatni. Számomra döntő érv volt, hogy Saci nem lesz jobban, és csak szenved. Mindennél jobban szeretem, és ebbe beletartozik ez a döntés is. K-val szavak nélkül is ugyanarra gondoltunk, nem volt kérdés. Ettől függetlenül rettenetes volt. Rákérdeztem, hogy mikor altatják el. Arra gondoltam, szombat van, vizsgálat úgysem lesz, 1 órára csak el tudok menni. Az állatorvos azt mondta, ezt most kellene, és K-nak is igaza volt, hogy nem engednek ki, Covid van.

 

 

Eddig egyszer mentem csak le cigizni, mert visszafelé lépcsőzéskor nagyon fájt a fejem, nagyon éreztem a nyomást. Most úgy éreztem, muszáj lemennem.

 

 

Nem tudom leírni azt az érzést, hogy el kell altatni a kiscicám, akitől el sem tudtam búcsúzni, hiszen nem úgy jöttem el otthonról, hogy nem látom többé, és most az utolsó útján sem lehetek mellette. Tudom, hogy sokaknak ez nem jelent semmit, hiszen egy állat csak egy állat. Nálunk teljes értékű családtag volt, sőt, mi voltunk a szolgái. Egy cicának nem gazdái vannak, hanem emberei. Arra gondoltam, hogy úgy, ahogy vagyok, köntösben, pólóban és papucsban elindulok Sacihoz. De tudtam, hogy egyrészt ki sem engednének, másrészt akkor meg K még emiatt is aggódna, szóval nagy baromság lett volna.

 

 

Egyszerre történtek pokolian lassan és gyorsan az események. Lent voltam az udvaron, folytak a könnyeim, hallottam, hogy K is sír. Az állatorvos megkérdezte, hogy szeretnénk -e Sacival lenni, mikor elaltatja, vagy most elbúcsúzunk tőle. Ez sem volt kérdés, hogy a végsőkig vele leszünk. Közben kihangosítva végig beszéltem Sacihoz, és csak reménykedtem, hogy felismeri a hangom telefonból is.

 

 

Visszamentem a lépcsőházba, mert fáztam kicsit. Az állatorvos elmagyarázta, hogy először bead Sacinak egy injekciót, amitől elalszik, majd még egyet, amitől meghal. Az első injekciónál bent lehetünk, a másodiknál már nem, az nem szép látvány, de Saci már úgysem lesz ébren. Előkészített mindent, majd beadta az első injekciót. Végig beszéltem Sacihoz, hogy mennyire szeretem, ő a mindenem, és most már minden rendben lesz, már nem lesz beteg többet. K simogatta, és ő is nyugtatgatta. Igyekeztem nem sírni, hogy ne hallja a hangomon, hogy szomorú vagyok, bár tudtam, hogy őt sosem lehetett átverni.

 

 

K-nak eszébe jutott, hogy Saci mennyire szerette, ha éneklek neki, attól mindig hamar elaludt, és kérte, hogy énekeljek neki. Volt egy dal, amit akkor költöttem neki, amikor beteg lett. Nem egy bonyolult dal, mert hát a zenéhez sem értek, és jó hangom sincs. Annyi a szövege, hogy "Mindig, mindig, mindig gazdival leszel", ezt énekeltem neki minden nap, és kicsit magamnak is, mantraszerűen. Rengeteget változtam abban a tekintetben, hogy "jaj, mit szólnak, ha...", de azért maradtak vissza még beidegződések. Most is az futott át az agyamon önkéntelenül is, hogy mit gondolnak majd, akik jönnek-mennek a lépcsőházban, hogy éneklek itt sírva a telefonba. De úgy döntöttem, hogy leszarom. Leszámolok a maradékkal is. Először halkan, bátortalanul énekeltem, aztán egyre hangosabban, és csak folytak a könnyeim. Végül Sacika, az én bátor, hősies kiscicám elaludt.

 

 

K-val nem tudtunk megszólalni, csak sírtunk. Nemsokára kijött az állatorvos, és K-val megbeszéltük, hogy hamvasztást kérünk. A hordozóját odaajándékoztuk nekik, azt mondták, továbbítják majd egy alapítványnak. Megköszöntük, hogy ennyit és ilyen lelkiismeretesen küzdöttek Saciért. Azt mondták, nagyon megszerették Sacit ők is, az asszisztens a barinőjének hívta.

 

 

K-val még sokáig beszéltünk, felváltva sírtunk és tartottuk egymásban a lelket. Ő otthon a munkába temetkezett, én viszont semmit nem tudtam csinálni. Bezárva, börtönben éreztem magam. Értem, hogy Covid, értem, hogy szörnyű az egész, de elég volt. Az egy dolog, hogy egy héten egyszer kaphatok emberi érintést, az egy dolog, hogy tilos az utcára kimennem, az is egy dolog, hogy többször kérdezték meg, van -e oltásom, mint hogy mi a nevem. De hogy még a cicám mellett sem tudtam ott lenni, ez volt az a pont, ahol minden idegszálammal és sejtemmel elkezdtem gyűlölni a Covidot. Eddig sem voltam közömbös a téma iránt, de ilyen gyúlöletet nem éreztem.

 

 

A fejem lüktetett, és csak sírtam. Odamentem a nővérpulthoz, hogy tudnak -e adni esetleg valamilyen nyugtatót. Xanax, Frontin, ami van, jöhet. Az egyik nővér megkérdezte, mi történt, röviden elmeséltem. Sajnálta nagyon, és nagyon aranyos volt, felajánlotta, hogy kis időre kölcsönadja a cicájukat, cuki, fekete kiscica. Megköszöntem, de mondtam, hogy jó darabig biztos nem lesz cicánk. Aztán Cicás nővér megmérte a vérnyomásom, de folyton errort mutatott a kijelző, a pulzusom pedig 120 körül volt. Kért engedélyt nyugtatóra egy dokitól, aztán adott is.

 

 

Nem emlékszem, ebédeltem -e. Lefeküdtem aludni, késő délután ébredtem csak fel. Kicsit megnyugodtam, de egykedvű megnyugvás volt ez. A nénik tapintatosan nem faggattak, mi történt.

 

 

Vagány néninek elfogyott a nete, úgyhogy megosztottam vele az enyémet. Megköszönte, én pedig örültem, hogy valakinek legalább jó lett ma a kedve. VIP néni elmesélte, hogy került kórházba. Otthon elájult, szerencsére a lánya otthon volt. Mentőt hívott, kiderült, hogy stroke-ja volt, lebénult a bal fele, beszélni sem tudott. Behozták ide a sürgősségire, és úgy mesélte, hogy a lágyékán keresztül valamit felszúrtak neki, és azzal valamit megpiszkáltak az agyában, és újra tudott beszélni. 12 órán át feküdnie kellett, aztán átvitték egy másik kórházba, aztán ide vissza, és már újra tud járni, szóval minden oké, csak nagyon megijedt.

 

 

Nap végére pedig megindult a kommunikáció Cuki nénivel! Eddig pelenkázni kellett, de ma szóltak a nővérek, hogy vigyázzunk az ágyneműre, mert hétfőig nincs új. Cuki néni elmutogatta a nővéreknek, hogy kér szoba wc-t, ami jó jel, mert legalább mozog, felkel hozzá. Azt javasolták neki, vegyen bugyis pelenkát, mert itt nincs annyi pelenka. Tudtam, hogy holnap jön K, megkérdeztem Cuki nénit, hogy hozzunk -e neki. Mutatta, hogy nincs nála pénz, mondtam, hogy tessék meggyógyulni, aztán majd megadja. Kérdeztem, milyen kell. Volt tolla és papírja, próbálta leírni, de nehezen találta a betűket, és nem tudtam rendesen értelmezni. Úgy lett, ahogy sejtettem, álltam hülyén, hogy nem értem. De nem adtam fel, és nem is szerettem volna, ha azt érzi, lemondok róla. Kerestem a telefonomon ABC-t és mondtam, hogy mutasson rá a betúkre. Kitartóan próbálkozott, nem adta fel. Így vegyesen, leírva és mutogatva végül kitaláltam, mllyen kell neki, és még 1-2 dolgot is összeírtunk, ami kell neki. Mutatta, hogy telefonál és odaadja nekem a telefont. Rájöttem, hogy valószínú a gyerekét tudja hívni, és neki el tudom, mondani, mit hozzon. A lánya volt azt, elmondtam, mik kellenek. Megköszönte, hogy segítek az anyukájának. Jól is esett, de kényelmetlenül is éreztem magam, mert nem a háláért segítek. Cuki néni utána mosolygott és biccentett egyet, mondtam, hogy nincs mit, és ha kell valami, tessék csak szólni.

 

 

Vacsira megint kefir volt és zsömle, aztán rapid fürdés. Utána hangosan csörgött VIP néni telefonja, de azt mondta, nem veszi fel, mert olyan rokona hívja, aki nagyothall, és neki nincs kedve ordibálni. Úgyhogy még legalább 3-szor hívta a rokon, és 3-szor hallgattuk végig a jó hangos csengőhangot. Minden csörgésnél összemosolyogtunk Cuki nénivel. Jó a humora is, bátor és kitartó. Mennyi mindent megtudtam róla szavak nélkül is.

 

 

Beszéltem még K-val és a barátnőimmel, aztán arra gondoltam, meg kell gyógyulnom most már. Saciért, K-ért, mindenkiért, aki aggódik értem. Estére kértem még nyugtatót, és onnantól adásszünet.

2021. 11. 19. Péntek

 

Abban a hitben voltam, hogy a kórházban már reggel 6-kor ébresztő van, úgysem tudok sokáig aludni. Ehhez képest 8 körül ébredtem fel. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult, hogy hajnalig fent voltam. Reggelire nem volt sajt, viszont kaptam gyógyszert. Félsiker, és őszintén, a gyógyszernek jobban örültem. Ettől kicsit öregnek érzem magam.

 

 

Elhatároztam, hogy semmiképp sem fogom elhagyni magam, és nem fogok kócos hajjal, pizsamában fetrengeni egész nap. Annak megvan a maga helye és ideje, úgy hívják, home office. Ma reggel is szépen felöltöztem, fésülködtem, bár a hajam úgy le van nőve, hogy már inkább ombre, sminkeltem, és tényleg jobban éreztem magam.

 

 

Tegnap Saci mégis kapott vért. Úgy volt, hogy szépen javul, és mégsem kell neki, de jobbnak látta az állatorvos, ha kap, mert nagyon lassan termelődik új vére. Nem is tudtam, de Magyarországon nincs macskavér, illetve csak akkor, ha te magad keresel véradó cicát, akinek aztán passzol is a vércsoportja. Viszont kutyavér van, amit kaphat cica is. Hosszútávú terápiaként nem alkalmazható, mert lebontja a cica szervezete, de egyszer kaphat, és mire lebomlik, addig van ideje a szervezetének sajátot termelni. Az egyik állatorvos nagyon kedves volt, rögtön mondta is, hogy a kutyája véréből ad szívesen. Úgyhogy ma K vitte megint Sacit az állatorvoshoz a szokásos napi bentlétére, és reményteliek voltunk, hogy ugrásszerűen javulni fog.

 

 

Jött I doktornő, és mondta, hogy beutalt szem ultrahangra, hogy megnézzék, mekkora a nyomás a szememen. Ezt sem tudtam, hogy szemet is lehet ultrahangozni. Csupa új dolgot tanultam pár nap leforgása alatt. Kár, hogy a saját bőrömön, de hát ez van.

 

 

Van az a mondás, hogy az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján. Nekem erről az a kép villan be, hogy a "buta" embert baj éri, és valahogy, ahogy tud, megküzd vele. Eközben az "okos" leskelődik a háttérből és jegyzetel, hogy neki majd mit kell (másképp) csinálni. Számomra ez nem okosság, inkább sunyiság, mert ha már végignézte, segíthetett volna akár. Vagy csak a jelen helyzetem miatt egyszerűbb egy mondásra haragudnom.

 

 

Egy nővér elkísért a szem ultrahangra, külön örültem, hogy nem kellett gólyafosként keringenem megint, hogy megtaláljam, merre is van. Az orvos kedves volt, elmondta, hogy egy cukros-keményítős anyaggal bekeni a szemem (a csukott szemem, mielőtt kifutnék a világból), és egy pici készülékkel megnézi. Nekem közben lefelé kell néznem, még ha csukva is van a szemem. Adott előre törlőkendőt, hogy gyorsan megtörölhessem majd a szemem, mielőtt kinyitnám. Maga az ultrahang rövid volt, a szememen volt nyomás, nem voltam meglepve. A doki szerint ezt fogják majd újra megnézni, hogy a gyógyszerek hatására lejjebb ment -e. A trutyi is hamar lejött a szememről, és én is gyorsan visszataláltam a szobámba. Túl szép ez a nap.

 

 

A délelőtt maradék része roppant eseménydús volt. Befejeztem a Squid game-et, elkezdtem a Tiger King 2-t. Ebben a sorozatban mindenki elmeroggyant hülye, kivéve szegény állatokat. Vagány néninek is ajánlottam a Tiger Kinget, de mondta, hogy míg nem fejezi be az Outlandert, nem kezd bele újba. Felirattal, angolul nézi, hogy közben tanuljon angolul is kicsit. Nagyon bírom Vagány nénit. De nehezen tudja nézni, mert telefonról neki kicsi, viszont hallott olyanról, hogy meg lehet osztani a netet, és akkor tudná iPadről is. Csak nem tudja, hogy kell olyat. Megmutattam neki, és mondtam, hogy ha elfogyna a nete, szóljon, és megosztom az enyémet. Nagyon örült, hogy végre nem hunyorítva kell néznie.

 

 

Az ebéd leves és valami trutymák volt, de ízre nem rossz. Mint a Schrute farmon vendégeskedni, az elején bizarr, de a végén bele lehet jönni, tudva, hogy nemsokára azért hazamész.

 

 

Délután jött új szobatársunk. Első benyomásra kicsit hangos, és elmondta, hogy a lánya kinek a kije. VIP nénit tegnap hozta ide a mentő egy másik kórházból, és most egy másik szobából jött át, mert ott egyedül maradt volna. Sokat és hangosan csörgött a telefonja, örültem, hogy megbeszéltem K-val, hogy utánam hozza, amiket tegnap elfelejtettem mondani, például a füldugót. Vagány nénit annyira nem zavarta szerintem, mert nem hall jól, Cuki néni pedig nem nagyon kelt fel, sokat aludt.

 

 

Felhívtam A anyukáját, mesélte, hogy A-t másik kórházba vitték. Először úgy volt, hogy ide, ahol én vagyok, de aztán mégsem. Bizakodó volt, én is nagyon szorítok A-ért. Kérdezte, hogy vagyok, elmondtam röviden, mi a helyzet. Mocsok szarul éreztem magam, hogy nekem csak majdnem tumorom van, A-nak viszont igazi. És kegyetlen érzés volt, hogy az anyukája sajnált engem, és drukkolt, hogy jobban legyek. Én legszívesebben kiabáltam volna magammal, hogy fogd be a szád, hallgass, hát A-nak sokkal nagyobb baja van, mit sajnálod itt magad. Nem fair, nem igazságos az egész. Vagy csak társadalmi konstruktum a fair és az igazság fogalma, hogy legyen miben hinnünk, reménykednünk. Amik viszont történnek velünk, tesznek arra, hogy mi milyen fogalmakat találunk ki. Történnek és kész.

 

 

K beugrott gyorsan a cuccaimmal, mielőtt ment volna Saciért. A főbejáratnál találkoztunk, de semmi kontakt nem volt engedélyezett. El kellett sétálnia egy pontig, ott lerakta a szatyrot, majd visszament, ekkor én mentem el a szatyorért. Nagyon tessékelték kiefelé, csak integetni tudtunk gyorsan. Kiment, és sokáig néztem utána. Nagyon hiányzik. Hiányzik a hármasunk, Ő, Saci, és én. És még csak meg sem érinthetem őket. Ekkor éreztem azt először, hogy börtönben vagyok. Racionálisan tudom, hogy Covid van, és persze betartok mindent, nem lázadok. De attól még üvölteni tudnék.

 

 

Egy óra múlva hívott K, Sacinak embóliája lett. Nem tudni, hogy a vértől -e, vagy ez is a mycoplasma haemofelis egyik szövődménye, igazából mindegy is. Még jó, hogy a rendelőben volt Saci egész nap, így azonnal észrevették, és rögtön kezelték is. Az állatorvos szerint csoda, hogy túlélte a napot, délben azt gondolta, sajnos nem fogja. Midnenesetre nem javasolja, hogy K hazavigye, maradjon bent estére, ő és a kollégái a környéken laknak, ránéznek éjszaka is időnként. Azt hittem, szétrobban a fejem. Egy lépés előre, kettő hátra. Nagyon-nagyon megijedtem. De nyugtattam magam is, K-t is, hogy erős cica, hiszen a mai napot is csodával határos módon átvészelte. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy meg kell gyógyulnia. Olyan nincs, hogy nem. De magamban arra is gondoltam, lehet kétszer egymás után lottót nyerni? Lehet olyan szerencsénk, hogy én is meggyógyulok, és Saci is? Mi van, ha a sors azt akarja, válasszak, vagy ő, vagy én. Nem kérdés, akkor Saci. Viszont K-nak mindenhogy szörnyű. De bizakodó volt az orvos, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Nekem Saci a mindenem, én még ilyen cicát nem is láttam soha, pedig láttam párat. Mindennél jobban szeretem, megőrülök, ha elvesztem. Ezek a hullámoztak bennem egész este.

 

 

Tudtam, hogy másnap, szombaton, délben kell K-nak Saciért mennie, ezért próbáltam felgyorsítani a várakozást. Tegnap még otthon fürödtem a sürgősségi előtt, szóval este kihagytam ezt az élményt, de hogy eltereljem a gondolataim, ma vacsi után (felvágott és zsömle, no sajt) belevágtam ebbe is. A fürdőben két tusoló van, szóval ha valakivel nagy barik leszünk, mehetünk együtt fürödni. Az ajtó belülről nem zárható. Érthető, hiszen ha valaki rosszul lesz, a nővéreknek ne kelljen lakatost hívni. Viszont az ajtó rögtön a folyosóra nyílik, szóval nem lett volna jó érzés, ha valaki random rámnyit. Pláne, hogy férfiak is szeretnek a női fürdőbe járni. Tudom, tudom, attól még senki sem lett terhes, hogy pucéran látták, de ezt azért kihagynám. Egész gyorsan megvoltam, csak egyszer csúsztam el majdnem. Gondolatelterelésnek jó volt.

 

 

Hamar, már 10 körül lefeküdtem, a füldugó csodákra képes. Míg el nem aludtam, csak Saci és K jártak a fejemben, és arra gondoltam, meg fog gyógyulni a kiscicám.

2021. 11. 18. Csütörtök

 

K bevitte Sacit a szokásos állatorvosi kezelésére. Minden nap, hétvégén is, reggel bevisszük, este megyünk érte. De legalább javulgat már, hatnak az antibiotikumok.

 


Míg K úton volt, próbáltam magam mentálisan felkészíteni egy 8 órás várakozásra. Mi kellhet ilyenkor? Könyv, innivaló, ennivaló, hát az iqos az nem, de persze elrakom, fülhallgató, és a szemészeti papírok. Saci nélkül üres minden. Megjött K, irány a sürgősségi. Láttam rajta, hogy ideges, neki is sok ez már.

 


K kirakott a főbejáratnál, innentől kezdődött az első challenge nekem, aki képes egy garzonban is eltévedni. A bejáratnál kérdezték, hova jöttem, ó, hogy sürgősségi? Az nem itt van, át kell menni a másik oldalra. Átsétáltam, találtam egy bejáratot. Újra: hova jöttem, ó, hogy sürgősségi, ez itt az oltópont, a szomszéd bejárat lesz. Átsétáltam oda is.

 

 

Itt már gyanúsan nem küldött tovább senki, kezdtem megnyugodni, hogy jó helyen vagyok. Leültem a váróban, "belépés csak szólításra". Teljesen egyedül voltam ott, majd kb. 15 perc múlva jött egy lány, sántikált. Alig kezdtem el olvasni, jött is egy nővér, megkérdezett minket, ki és miért jött. Látótérkiesés, a lánynak kificamodott a csípője. Ouch. Nemsokkal ezután behívtak a triázs részlegre, vérnyomást mértek, elmondtam, miért jöttem, felvették az adataim, majd vissza a váróba. Talán ha 2 oldalt haladtam a könyvvel, már hívtak is megint a hangosbemondón. Egyfelől persze jó volt, hogy ilyen gyorsan haladunk, másfelől nem biztos, hogy jó jel, ha olyan problémád van, amit priorizálnak. Valamit valamiért.

 


Egy vizsgálóba vezettek, ahol vért vettek, aztán vissza a váróba. Mostanra már azért többen várakoztak, de elég gyorsan haladt minden. Ültem egy darabig, aztán gondoltam, előveszem a könyvem, mert akkor úgyis hívnak. Így is lett. Vissza ugyanabba a vizsgálóba. Egy mogorva férfi ült a sarokban, gondolom ápoló lehetett, majd jött egy doktornő. Sportosnak tűnt, szerintem biztos szokott futni. Elmondtam neki mindent. A bal szememben van egy homályos/fekete folt, másfél hónapja folyamatos nyomást érzek a fejemben, mintha magas lenne a vérnyomásom, de közben nem magas, és ha felállok, sokszor elsötétül minden, és pár percre rá jön vissza a kép. A belgyógyászom azt mondta erre, ez alacsony vérnyomás, de akkor nem tudom, miért érzem magasnak.

 


Sportos doktornő kinyújtotta a kezét előttem állva, hogy látom -e még periférián is (látom), és leültetett az ágyra. Elkezdett gépelni, aztán mondta Mogorvának, hogy telefonál egyet I-nek. A telefonban elmondta a tüneteim, aztán láthatóan megkönnyebbült. Lerakta a telefont, felnevetett, "imádom ezt a nőt, már a telefonban megmondta a diagnózist", és gépelt tovább. Utána elmondta, hogy mindjárt lejön I doktornő, egy neurológus, és majd ő elmond nekem mindent, addig menjek vissza a váróba.

 

 

Leültem kint, és kavargott a fejemben minden. Ennyire egyértelmű betegségem lenne? Vagy ennyire ritka? De mi lehet az? Daganat, csak nem merik elmondani? Nagyon-nagyon rágyújtottam volna, de nem lehetett. Nemsokára hívtak megint, itt aztán gyorsan mennek a dolgok. Vagy én lennék ilyen súlyos eset?

 

 

Ugyanaz a vizsgáló, ott volt Sportos doktornő, Mogorva, és I doktornő is. Mikor I doktornő meglátott, azt mondta Sportosnak, hogy teljesen olyan vagyok, mint a tankönyvben. Leültetett az ágyra, és elmondta, hogy szerinte a betegségem neve pseudotumor cerebri. Itt bevillant, hogy a szemész is említett egy pseudo izét, hát akkor ez az.

 


Nem kell megijednem, ez nem tumor, azért pseudo. Olyan, mintha, de nem az. Túl sok az agyvizem, és nyomja az agyam, különösen a látóidegeimet. Tehát olyan, mintha nyomna egy tumor, csak nincs tumor. Ha kezeletlen, akkor vaksághoz vezethet, rákérdeztem, igen, kezeléssel is benne lehet a pakliban a látásvesztés. De teljesen ki is lehet gyógyulni belőle. Sokaknak a fogyás azonnal megoldja, de persze kell gyógyszer is. Kérdeztem, hogy biztosan nem daganat -e, mondta, hogy szerinte jó eséllyel nem, de ettől függetlenül felvesz az osztályára, és tetőtől-talpig kivizsgálnak. Menjek el most CT-re, aztán az osztályon találkozunk.

 


Én csak addig figyeltem igazán, hogy nem tumor. Csak mintha. Meg vakság, de mégsem. Azt már valahogy kiszűrte az agyam, hogy be is kell feküdnöm.

 


I doktornő elsietett, Sportos kérdezte, hogy eltalálok -e egyedül a CT-hez. Mondtam, hogy nem, erre Mogorva felnézett a telefonjából, hogy csak kövessem a sárga csíkot a folyosón, aztán jöjjek vissza a váróba.

 


Míg követtem a sárga csíkot, arra gondoltam, hogy ez komoly, hogy a sárga úton menjek? Azt hiszem, a Madárijesztő szeretett volna agyat. De gondolom nem azért, hogy CT-re mehessen.

 


Megtaláltam hamar a CT-t, meg is volt gyorsan, és a váróba már vissza sem tudtam menni, Sportos doktornő rögtön oda is adta a papírjaim, és mondta, hogy menjek fel a Neurológiai osztályra. Ekkor esett le igazán, hogy jaaa, hát nekem be kell feküdnöm. Upsz.

 


Nem tudta ő sem, pontosan hol van az osztály, egy arra járó dolgozó szerint a 4.-en. Elmentem hát a 4.-re, de mint kiderült, onnan elköltözött. A Covid óta minden költözik mindehova, menjek a másodikra. "Toto, I've a feeling we're not in Kansas anymore."

 


A 2.-on mondták, hogy már langyos, de ez az új épület, menjek el erre, arra, aztán amarra, és átjutok a régi épületbe. Hát én mentem mindenfelé, eljutottam egy ebédlőbe. Ott megint elirányítottak, és valahogy átjutottam a régi épületbe. Csöppet sem voltam ideges. Itt nem láttam kiírva a neurológiát, csak ITO-t, sebészetet és műtőt. 2-szer voltam szabadulószobában, ebből egyszer jutottam ki. Egy arra járó nővér megmutatta, hova menjek, és így érkeztem meg a neurológiára.

 

 

A nővérek nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy a 2-es kórteremben fogok feküdni, de még fel kell húzni az ágyat. Mondtam nekik, hogy én elvagyok itt a folyosón, leülök a padra, van mindenem, ráérek, miattam ne siessenek. Megkérdezték, kérek -e ebédet, csirkemáj volt, azt nem lehet visszautasítani. Majd hozzák, ha lesz ágyam. Ez így is bőven több volt, mint amire számítottam.

 

 

Amíg ültem, láttam, hogy a 2-es kórteremből kijött egy néni, pelenka volt rajta és egy felső, egy másik, használt pelenkát sietett kidobni. Fürgén járt, jókedvűnek tűnt. Megijedtem. Arra gondoltam, hogy mit tudok én majd csinálni egy olyan szobában, ahol csak idősek, jórészt magatehetetlen idősek vannak. Biztos zavarni fogom őket, hogy én nem alszom már 9-kor, nem lesz közös témánk, vagy a legrosszabb, beszélgetni sem tudunk, mert annyira súlyos az állapotuk, és semmit sem tudok tenni értük. Bár Fürge néni nem így nézett ki, ez reményt adott.

 

 

Nemsokkal ezután a nővér bekísért a szobába. 4 ágyas volt, Fürge néni volt középen és én, egy másik néni aludt a bal szélen, a jobb szélen pedig üres volt az ágy, de holmik voltak ott, látszott, hogy ide majd jön vissza valaki. 10:30ra jöttem, 2 óra van, és már az ágyamon vagyok. Minden elvárásom felülmúlta a kórház.

 

 

Leültem az ágyra, azt sem tudtam, ilyenkor mi a teendő. Mit kell ilyenkor csinálni? Kell valamit csinálni? Eddig mindkét kórházi tartózkodásom tervezett volt. K-nak és D-nek már a CT előtt megírtam, mi a diagnózis, most hívtam K-t, hogy hozzon cuccokat, írtam listát. D is felajánlotta, hogy amit tud, hoz. Nagyon-nagyon jólesett, hogy ennyire szeretve vagyok.

 

 

Fürge néni láthatta, hogy mennyire be vagyok kakkantva, és elkezdett kiokosítani. Elmondta, hogy ő ma 5-kor mehet haza, és már annyira várja, hogy legszívesebben így, ahogy van, felsőben és pelenkában hazametrózna. Ezekre figyeljek:

  • A maszkot itt bent levehetem, kint vegyem csak fel.
  • A női wc-vel óvatosan, sok férfi is oda jár, mert közelebb van nekik. Néha lepisilik az ülőkét.
  • A női fürdőbe is szívesen járnak, szintén a közelség miatt.
  • Szeretem a sajtot? Hát majd megszeretem, itt éjjel-nappal azt fogok enni.
  • A nővérek kedvesek, csak sok a dolguk, ne hívjam őket mindenért.
  • Ne törődjek vele, ha nincs pizsamám, vagy úgy általában semmim, ő 3 napig volt cuccok nélkül, a nővérek tudnak adni valamit. Itt amúgy sem számít.
  • Az idő lassan fog telni, erre készüljek fel.

Megköszöntem, hálás voltam a rögtönzött bootcampért. Végül megjött a jobb szélső ágyra is a néni, vizsgálatokon volt. Hoztak nekem ebédet is, és az egyik fiú ápoló, aki szeretett viccelni, kölcsönadta az evőeszközeit.

 

 

Meghozták a cuccaim K és D, meglepően hamar letaláltam hozzájuk. Van remény. Kint beszélgettünk kicsit, aztán mint kiderült, nem lett volna szabad kimennem. Jogos, de ma nem mondhatnám, hogy agyilag a csúcson vagyok. Elpakoltam a szobában, Fürge néni hazament. Visszaadtam Vicces ápolónak az evőeszközeit. A jobb szélső ágyon lévő nénivel beszélgettem, nyugdíjas matek-fizika szakos tanár, és most Netflixen néz sorozatokat, hogy teljen az idő. Elájult otthon, megrepedt a koponyája, azóta nem jól hall, és bizonytalan a járása. Láttam, hogy iPhone-ja és iPadja van, nagyon menő, hogy így halad a korral. Szóval Vagány nénivel beszélgettünk a Squid game-ről, hogy nincs spoilerezés, és ajánlotta az Outlandert.

 

 

A bal szélső ágyon felébredt a néni. Úgy nézett ki, mintha egy kedves barátnőm, Zs-t láttam volna 40 év múlva, hihetetlenül hasonlított. Cuki arca volt. Nem tudott beszélni, járni sem nagyon, stroke-ja volt. Kicsit féltem, hogyan tudok kommunikálni vele, esetleg segíteni, ha valamit szeretne. Majd állok mindig hülyén, hogy bocsánat, de nem értem? Egy újabb aggódni való.

 

 

A délután hamar elment, Netflix + könyv, meg eszembe jutott, hogy mutert talán nem ártana felhívni, bár úgyis csak szorongani fog, de hát ez van. Felhívtam, szorongott. Utánaolvastam a pseudotumornak, senki sem tudja, mitől alakul ki. A fogyás vagy segít, vagy nem. Gyerekeknél is diagnosztizálták, volt 5 és 6 éves páciens is. Ritka betegség, és minden eset egyéni, nincs sok statisztika. 2 fajta műtét a gyakori, illetve a gerincvelői csapolás.

 


Aztán jött a vacsi, nem volt sajt, gyógyszerem se volt még. Viszont ami hamar leesett, az az, hogy itt felejtsd el az intim szférát, a szégyellősséget, a gátlásokat. Nincs rá sem idő, sem hely. És az is hamar leesett, hogy a füldugót nem mondtam K-nak, hogy hozza be, így aludni sem fogok tudni. Egyedül maradtam minden kínzó gondolatommal, minden szorongásommal, félelmemmel, és csak járt az agyam. Miért én? Ugyanakkor miért bárki? Karma? Meg fogok vakulni? Mi van, ha nem hat a gyógyszer? A Google szerint kellhet műtét is. Lesz mútét is? Meddig leszek itt? Mi van, ha mégis daganat? Ha nem ezekre gondoltam, akkor Sacira. Legalább ő javul. Csak javuljon. K-nak milyen nehéz most. Nem akartam ezt neki. 3 óra. Már csak 5 óra és reggeli. Lesz sajt? A nénik viszont egyáltalán nem vészesek, sőt. Vagány néni, Cuki néni, én meg az agyvizem. Aztán elaludtam.

2021. 11. 17. Szerda

Minden szerdán kezdődött. Illetve előző pénteken.

 

Pénteken nap közben észrevettem, hogy a bal szememben van egy pici folt, ahol furán látok. Hol elmosódva, hol sehogy. Arra gondoltam, biztos a stressz, aludnom kéne egy nagyot, mert hát ugye ezek nyilván emúlnak ennyitől.

Saci már nagyon beteg volt. Szombat hajnalban bevittük az állatkórházba K-val, és miközben ültem a váróban és rettegtem, hogy mi lesz az én kiscicámmal, éreztem, hogy na jó, most már hivatalosan is nem oké, ami a szememmel van. Arra gondoltam, hogy a kettőt együtt nem bírom, az nem lehet, hogy Saciért is küzdeni kell, én meg közben lerobbanok. Vasárnap végül Saci jobban lett, hétfőn pedig kértem időpontot szemészetre, szerdára kaptam is.


El is mentem munka után a szemészetre, persze előtte megnéztem Google-ben, mi lehet a bajom. Szürkehályog, zöldhályog, agydaganat, megfogszhalni. Ebben a pozitív szellemben léptem be a vizsgálóba.

 

A doktornő megvizsgált, és komoly lett az arca, de nagyon kedves volt velem. Azt mondta, hogy szemfenéki duzzanatot lát, ez további vizsgálatot igényel. Kérdeztem, hogy mi okozhatja. Mondta, hogy ő nem mer semmit mondani vizsgálatok nélkül, de elméletben sok minden okozhatja, akár agydaganat, vagy valami pseudo izé, amit nem jegyeztem meg.

 


Az agydaganatnál kikapcsolt az agyam. Egy kedves barátnőm, A, azzal küzd, és nagyon rosszul van. Hát hogy tudok így mellette lenni, ha rám is ez vár? Rám is ez vár? Beugrott, hogy A-nál is szem tünetekkel kezdődött. 

 

Megkérdeztem, hogy mennyire sanszos az agydaganat, mert egy barátnőmnél is így indult. A doktornó szerint inkább vizsgáljanak ki. De azt itt már nem lehet, menjek el a területileg illetékes sürgősségire. Aranyos volt, segített kikeresni, hova tartozom.

 


Míg kereste neten, én csak néztem ki az ablakon a reluxa résén. Eddig mindig túlzásnak tartottam a filmekben, mikor lassított jelenetek voltak, jelezvén, hogy a szereplőnél megállt az idő. Nem tartottam reálisnak, hogy annyira lelassulna az időérzet. Én pont az ellenkezője voltam mindig. Veszélyhelyzetben vagy bajban azonnal döntöttem, cselekedtem, nem álltam meg soha. Most megállt minden. És megértettem a filmeket is. Csak néztem az autókat, ahogy mentek. Kint sötét volt, sárga és piros kis fények hol megálltak, hol elindultak. Nem kavargott semmi a fejemben, adásszünet volt, static.

 


A csendet a doktornő törte meg, és gondolom a szigorú "tartsunk távolságot a pácienssel" protokollt is.
-Hány éves a barátnője? Vagy ne beszéljünk erről?
-33.
-És kezelik most?
-Nem, kórházban fekszik. Nagyon rosszul van.
Láttam, hogy őszintén sajnálja. Nagyon jólesett az együttérzése. De az aggódásából éreztem is, hogy itt sokkal nagyobb a baj, mint egy "majd kialszom" vagy "áh, stressztől van" szitu. Na nem mintha 30 fölött eddig bármit is csak úgy kialudtam volna...

 


Végül elmondta, hova menjek sürgősségire, lehetőleg holnap. Azt már tudom barátnőmtől, D-től, aki orvos, hogy este ne menjek, mert csak leharapja a fejem az ügyeletes, hogy "mérmostjötté", úgyhogy a másnapot céloztam meg. A doktornő megadta a számát is, hogy ha szemészeti probléma lenne, keressem nyugodtan, és segít. Azt hiszem, ez, és az, hogy Saci evett kicsit, voltak a nap fénypontjai.

 


K értem jött, hazaúton sírnom kellett a kocsiban, de nem tudtam. Otthon maradt a szorongás, hogy mi van, ha agydaganatom van. D nyugtatott meg, eddig bármit kérdeztem tőle, mindig, de mindig bejött, amit mondott. Nem tudom, a lottószámokat eddig miért nem kérdeztem meg tőle. Ha-ha. Szerinte nincs daganat, de nyilván szar van a palacsintában, szóval menjek mindenképp a sürgősségire. És készüljek úgy, hogy 6-8 órát lazán elleszek ott.

 


Holnap lesz a KRESZ vizsgám. Lett volna. Ha a sors így akarja jelezni, hogy inkább ne vezessek, üzenem, hogy értek ám a finomabb jelzésekből is. Ugyanakkor egy látótérkiesésnél azt reméltem, kialszom, szóval ez némiképp cáfolja az előzőeket. Nem tudom, makacs vagyok -e, vagy hülye, vagy mindkettő.

 

Folyt. köv.

süti beállítások módosítása