Szabadtéri múzeumok a nyárra 1. rész

2021. július 06. 21:11 - Sara Solti

Akik itthon tervezték a nyaralásukat, de szeretik mozgalmasan tölteni a vakációt, vagy csak hétvégi kimozdulást szeretnének, azoknak hoztunk pár kültéri múzeum lehetőséget.

Nézzük is az első ajánlásunkat, ami nem más, mint Szentendre:

shutterstock_1422738575.jpg

Hazánk legnépszerűbb múzeuma a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, ami az ország néprajzi egységeit mutatja be. A 60 hektáros területen a látogatható részek száma összesen nyolc darab, de ez folyamatosan bővül. A parkban kiállított tárgyak eredeti darabok a 18. századtól a 20. század elejéig terjedő időszakokból. A rekonstruált házak, gazdasági épületek, tanyák, kertek, malmokat között megismerjük a régi falusi élet hétköznapjait.

Mivel a Skanzen hatalmas területen fekszik, a megközelítését egy kisvasút teszi könnyebbé, ami 2009 óta jár a helyszínre (itt felhívnánk a figyelmet arra, hogy külön jegy szükséges ahhoz, hogy utazhassunk a vonaton).

A Skanzen meglátogatását azoknak is ajánljuk, akik már jártak itt, hiszen májustól szeptember végéig a hétvégéken folyamatosan programokkal várják a látogatókat.

 

Aquincum

Az Óbuda területén található történelmi települést nem lehet kihagyni, az Alsó-Pannónia egykori fővárosát Aquincumot. Ez a gyönyörű rész régen katonai tábor és polgári település volt, előbbi ma Táborvárosi Múzeum, utóbbi Aquincumi Múzeum néven látogatható. Már 1778-ban megtalálták az első romokat és a későbbiekben még nagyobb területet ástak elő. A múzeumot pedig 1984-ben nyitották meg a látogatók előtt. Később 2007-től állandó kiállítást nyílt a parkban, ami „Róma Aquincumban” néven ismert. A kiállítás korábban nem látható tárgyakat mutat be, amelyek közül a legkülönlegesebb a (75 évvel megtalálását követően még mindig kitűnő állapotban látható) aquincumi víziorgona.
A romterületen másik híres épülete az ún. Festőház, amely egy római polgárház rekonstrukciója.

Te melyik múzeumot látogatnád meg szívesen?

Szólj hozzá!

Tavasszal (is) irány a természet!

2021. május 12. 13:53 - Sara Solti

Megérkezett végre a jó idő és végre nem kell télikabátban útnak indulni. Hoztunk egy kedvelt helyet a kirándulni vágyóknak.

 

shutterstock_1742510384.jpg

Visegrád

A Dunakanyar szívében fekszik az egyik kedvenc helyünk, Visegrád. Magyarország egyik legkisebb városa, ami Pest megyében található. A vár két részből áll: alsó vár és egy citadella, a magyar királyok egyik kedvelt helye volt.

Nézzük először a fellegvárat, azaz a Visegrádi várat, ami egy, a hegy csúcsán található, impozáns építmény. Eredetileg katonai erődítményként szolgált, ma pedig múzeumként látogatható belépődíj fejében.

Az alsó vár a Duna partján húzódik, és keskeny fal köti össze a fellegvárral. Ez adott otthont eredetileg a királyi rezidenciákat, és itt tartották a lovagi tornákat. Leghíresebb eleme a 13. században épült Salamon torony, amely története során várbörtönként és királyi szálláshelyként is szolgált.

Ha meguntuk a várat és részeit átmehetünk a Bertényi Miklós Fűvészkertbe. A kertet a 60-as években álmodták meg és kezdték el kiépíteni, hatalmas fenyőkkel, aminek köszönhetően rengeteg állat és madárfaj található meg. A fák egy biztonságok kis térséget teremtenek, ami tökéletes lehet, ha szeretnél elvonulni a nagyváros zajától és csak pihennél egy kicsit.

Legutolsó sorban nem hagyhatjuk ki a bobpályát, ami a Nagyvillám-hegyen fekszik. Két pálya van, a nyári és az alpesi rész. A felvonó rész 250 m hosszú és a lesiklási pedig 700 m, ez nagyjából 5-6 percet tesz ki. Ahogyan a vidámparkokban megszokhattuk itt is készülhet rólunk a lesiklás pillanatában egy kép, ami örök emlék lesz a hűtőn.

Ha csak kirándulásra vágysz vagy szeretnél hosszan pihenni, akkor érdemes ellátogatni, hiszen itt mindenre találsz lehetőséget.

Szólj hozzá!

Februári kikapcsolódás

2021. március 03. 17:56 - Sara Solti

shutterstock_530559268.jpg

Neked mi jut először eszedbe a februárról? Hideg, havas, latyakos idő, ahova jobb is, ha nem megy az ember. Inkább bent marad a házban, a melegben egy jó könyv vagy film társaságában. De még ne bugyoláljuk be magunkat a takaróba, hanem vessünk egy pillantást a körölöttünk levő rengeteg lehetőségre. Mert télen is szükségünk van a frisslevegőre!

Dobogókő

Meleg és hideg időben is a jelszó: Dobogókő! A Visegrádi-hegység legmagasabb teteje, ahová szívesen járunk családostól, barátokkal és egy kis énidőre is. Mindenki talál magának programot, hiszen nem csak a téli sportok kedvelői, de a túrázók is megtalálják a nekik tetsző elfoglaltságot.

Mikor felérünk a hegy tetejére, a csodálatos Dunakanyar tárul a szemünk elé. Ha pedig ott vagyunk mindenképp tegyük emlékezetessé és készítsünk egy képet.

 

Tisza-tó 

Bár még csak kilábalunk a télből a tavaszváró kirándulásból baj nem lehet! Ha nem szeretnénk felmászni a hegyekbe, hanem tevékenyebb pihenésre vágyunk, akkor irány a Tisza-tó.

Evezés, biciklizés és horgászat. A kiépített bicikliutak kedveznek a kirándulóknak és útközben több falu is útba eshet, ahol érdemes megpihenni. A kajakot és kenut kedvelőknek is élvezhetik a vízi sportok előnyeit, mert rengeteg titkos kis helyet ismerhetnek meg az evezések során.

 

A kérdés már csak az, hogy ki hova szeretne menni kirándulni.

 

Szólj hozzá!

Januári kikapcsolódás

2021. március 03. 17:54 - Sara Solti

shutterstock_1865393920.jpg

A januári időszakban is jót tesz a lelkünknek és testünknek egy kis kikapcsolódás a szabadban. A kirándulásokról a fagyos időben sem kell lemondanunk, ezért hoztunk egy kis segítséget, hogy hova érdemes ellátogatni.

Eplény

Eplény hallatán azonnal a sípályák jutnak az eszünkbe, de tudtad, hogy libegőzni is lehet? Bizony! Ha felkerekedtek a családdal és az Ámos-hegyi tanösvényt veszitek úticélnak, akkor megcsodálhatjátok a gyönyörű tájat, ami nem csak a tavaszias meleg napokon járható.

Szerencsére az útvonal abszolút gyerekbarát, ezért nem kell attól tartani, hogy meredek részekkel van tele az út és ha el is fáradnátok, akkor jön a kedvencünk: a libegő. Ha Budapesten is imádod a libegőzést, akkor is szeretni fogod, különösen, ha hó is esik.

Az út itt azonban nem ér véget, mert a kilátóba is el lehet látogatni, ahol az egyedülálló balatoni tájban gyönyörködhetnük.

Ha csak a sípályára szeretnél ellátogatni, akkor autóval is könnyedén eljuthatsz a hegy lábáig, ahonnan libegő visz fel a hegy tetejére.

Ha azt hitted, hogy ezzel vége a kirándulásnak tévedtél! Bár az igazi szezon tavasztól késő őszig tart a balatoni részen, mégis megéri télen is ellátogatni és túrázni. Akár evezős túrára is indulhatunk, illetve ne feledkezzünk meg a kulináris élményekről sem, amit a rengeteg kis kávézó adhat nekünk és bár jelenleg elvitelesen, de élvezhetjük a finomságokat.

A következő ajánlásunk Hévíz, ahol akár a tóban is megmártózhatsz, hiszen a víz kellemes hőmérsékletű. Utána pedig jöhet Lillafüred, ahol a barlangokat bármikor meglátogathatjuk.

Szólj hozzá!

December

2020. december 30. 14:46 - Sara Solti

Talán csak a költészet és a poétikai eszközök tudják reprezentálni azt a látványt, ami egy téli kiránduláskor vár ránk.

shutterstock_1260832888.jpg

 

Puskin így írt erről:


Ma kéklőn domborul a mennybolt,a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,

szűzen fehérlik rajt a fény;

csak távol erdők barna fátyla,

sötétlik a zöld fenyők sudárja,

s a nap sétál a tó jegén.”

 

Nos, mi nem költői eszközökkel, de megmutatjuk hol találkozhatunk ehhez hasonló, szívmelengető téli tájakkal.

 

1. Megyer-hegyi Tengerszem

Ez a csöppnyi hegyi tó a Zempléni-hegység (egyik) legszebb természeti csodája. A tó nem valódi tengerszem, hanem emberkéz alkotta, pontosabban malomkőbányászat eredménye. A 15 századtól kezdve egészen 1907-ig folyt a bányász munka, azóta a fejtési gödörben helyenként 6,5 méter mély csapadék víz gyűlt össze.

2. Felsőtárkányi-tó

Felsőtárkány egy igazi elbújós hely a Bük ölelésében, sok tanösvénnyel, látnivalóval. Már akkor is feltöltődsz, ha csak sétálsz a felsőtárkányi utcákon és nézed a házakat, a tájat, érzed a csend erejét és a természet energiáját. Van itt barokk templom, várrom, bővízű forrás, de a pontot az i-re a település fölött lévő tó adja. 

3. Somló

Somlót nevezhetjük a legkisebb borvidéknek tele meglepetéssel. A szőlősorok a vár felé vezető úttal, a kör panoráma a hegy tetejéről és maga a vár is lenyűgöző, hát még hóban.

 

Szólj hozzá!

Álomhelyek a hűvös időszakban

2020. december 30. 14:46 - Sara Solti

shutterstock_1175477854.jpg

Jelenleg azt az időszakot éljük, amikor inkább belföldön utazunk, kirándulunk és pihenünk. A bakancslista végtelen, hiszen Magyarországon rengeteg szép hely található igazi kincsekkel.
Hosszú hétvégére vagy csak egy rövid kirándulás erejéig, de a következő városokba érdemes ellátogatni a hely szépsége és hangulata miatt.

 

Szentendre:

Bár minden évszakban elvarázsolja a látogatókat, mi most az hideg időszakot emelnénk ki. Rengeteg izgalmas dolgokat rejt magában a város. Első körben az adventi vásár, ahol az illatok és fények azonnal magával ragadják az embert. Érdemes a kürtöskalácsosnál kezdeni, hiszen az adja meg az igazi karácsonyi érzést. Utána betérhetünk a múzeumba, ahol a régi fadíszeket is megcsodálhatjuk.

A hideg hónapokban korán sötétedik, így a szentendrei fények csak még hívogatóbbak lesznek.

 

Miskolc:

Szentendre után ismét egy elvarázsolt világba kerülhetünk hála a Tündérkertnek, ami a látogatók egyik kedvenc helye (ingyenese látogatható). Az egyik legromantikusabb hely, ha csak egy napotok van a kirándulásra.

A téli fények itt is nagy hangsúlyt kapnak és a kivilágított város láttán azonnal megjön a kedvünk egy kis forralt borozáshoz.

A budapesti kivilágított villamos után itt is érdemes a helyi villamost megtekinteni, ami talán még szebb, mint a fővárosban.

 

A hideg évszakoknál se feledkezzünk meg az autónk védelméről, hiszen a téli gumik nélkül a fagyos utakon életveszély az utazás. Ha hosszabb utazáshoz készülsz/készültök érdemes az utón lecserélni a nyári gumikat!

 

 

Szólj hozzá!

Őszi álomhely - Villány

2020. december 17. 16:47 - Sara Solti

shutterstock_1702221565.jpg

 

Ősszel a táj is megváltozik, minden megnyugszik és elcsendesedik. Ilyenkor a kirándulás is más, főleg a Villányi Borvidéken. Ha még nem jártál azon a területen, akkor érdemes elnézned, hiszen rengeteg látnivaló van.

 

  1. Palkonya

A 350 főből álló falu ma is hűen őrzi a régi hagyományokat. A legnevezetesebb műemlék a község végében található 53 présházból álló pincesora. Itt érdemes megnézni a Szent Bertalan kápolnát és a közelben található pincészeteket.

 

  1. Pécsi városnézés

Dél-Dunántúli városnézés az egyik legszebb városban. Pécsen rengeteg olyan hely található, ahova érdemes ellátogatni. Ókeresztény sírkamrák és a török kor megidézése, azoknak akik szeretik a történelmet. A Bazilikát vétek kihagyni, hiszen a tetejére felsétálva pompás látvány tárul elénk.

 

  1. Siklósi-vár

A vár az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori emlék. Tudtad, hogy itt forgatták a Tenkes kapitányát? Akik, anno szerették a sorozatot, nekik kihagyhatatlan pont. A építmény emellett rengeteg programnak ad otthont pl.: kiállítások, előadások stb.

 

Zárásként a dűlőtúrázást se felejtsük ki, mert Villányban ez szintén egy fontos momentum. A szőlőtőkék napsütésben az igaziak, de az őszi fények teljesen más megvilágításba helyezik a területet. Ha autóval mentek, akkor készüljetek fel 1-2 km hosszú sétára, de a környező borászatokból már szerveznek traktoros kirándulásokat is �

Szólj hozzá!

Ezeket a kirándulóhelyeket ne hagyd ki ősszel!

2020. október 02. 17:51 - Sara Solti

Hazánk a lombhullás idején is valódi ékszerdoboz. Nézzük, melyek azok a helyek, melyek ősszel is csodás arcukat mutatják és gyönyörű színekben pompáznak, így érdemes meglátogatni, ha egy kicsit kiszakadnánk a hétköznapok nyüzsgéséből.

 

Dobogókő

A Dunakanyar szívében található Dobogó az egyik leglátogatottabb kirándulóhely. Ha igazán gyönyörű panorámás kilátást szeretnél elérhető közelségben, akkor hátizsákot fel és indulhat is a túra! Három körséta-útvonal lehetséges és bármelyikre is essen a választásunk, jobbnál jobb helyeken kirándulhat az ember.

 

Szalajka-völgy

A Szilvásvárad határában található kirándulóhely szintén közkedvelt a családosok körében. A gyerekeket azonnal elvarázsolja a vadregényes erdei kisvasút. Ezeket mindenképp érdemes útba ejteni, ha a Szalajka-völgy felé veszitek az irányt:

-          Fátyol-vízesés

-          Szalajka-forrás

-          Erdei Múzeum

-          Istállós-kői-barlang

 

Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

A vácrátóti botanikus kert az ország egyik legnagyobb növényvilággal rendelkező helyszíne. A 27 hektáros területen körülbelül 13 000 faj található. A kert a gazdag növényzet mellett rengeteg hal- és madárfajtának ad otthont, ahol számos útvonal közül választhatjuk ki a kedvünkre valót, illetve az aktuális edzettségünknek megfelelőt.

 

Pilis

Természetesen, ebből a listából sem maradhat ki a Pilis. A Budapest és Esztergom között található hegységünk legmagasabb pontja 756 méter, melyet páratlan kilátása és természeti kincsei miatt nagyon sokan felkeresnek. Tökéletes túraútvonalak kanyarognak kaptatókon és lankás tájakon át, így már csak a jó társaság hiányzik egy tökéletes őszi naphoz!

 

 

2 komment

Utazás a városok közt

2020. augusztus 31. 13:20 - Sara Solti

A Balaton, azaz a „Magyar Tenger”

Európa legnagyobb tavának tartják számon, mely a Zala folyóból torkollik, Svájchoz hasonló tájakkal rendelkezik és a magyar emberek többsége itt kapcsolódik ki a nyári időszakban. A Balaton a táptalaja történelmi erődöknek, víz alatti barlangoknak, borászatoknak, pincészeteknek, festői városoknak és lélegzetelállító tájaknak. 

Itt van pár hely a Balaton északi és déli oldaláról, amiket mindenképpen érdemes meglátogatnod! 

 

ÉSZAK: 

A Balaton északi partján, a csendesebb oldalon, találhatjuk meg a lélekkel teli vízparti városokat, mint Balatonfüred, Keszthely és Tihany.

Keszthely a Festetics-kastély otthona, a barokk építészeti gyöngyszeme, ami zöld övezettel és szökőkutakkal van körülölelve. Ez a fényűző kastély mindenképpen megér egy látogatást.

Még egy barokk mestermű, a Tihanyi Bencés Apátság Tihanyban található. I. András király temploma koronázza a dombot, amit a város domináns vonásai közt tartják számon.

Az építészet felfedezése mellett az északi oldal a természet különlegességeinek is otthont ad. Itt található a Tapolcai-tavasbarlang is, ahol egy hajóra ülve fedezheted fel a természet művészetét, az elsüllyedt város utcáit!

 

DÉL: 

Ahogyan haladunk délre, az első város, amit érdemes meglátogatni, az Siófok! A 45 méter magas Víztorony szimbolizálja a tényt, hogy ez a legnagyobb város a környező területen. A toronyból madártávlatból nyílik kilátás a régióra, szemkápráztató panorámával, látványos hátteret biztosítva ezzel bármilyen fényképhez!

A Balaton déli partján általában július a leghangosabb hónap, hiszen Zamárdi szívében található a Balaton Sound Fesztivál!

Még egy érdekesség, hogy Fonyód egy olyan vízparti város, amely ásványvizéről híres, amelyet a horvát Jana cég palackoz.

Szólj hozzá!

Nyári programajánló

2020. július 31. 17:00 - Sara Solti

Hévíz

A Gyógy-tó, Magyarország leghíresebb gyógyvárosának, Hévíznek a szívében található. A liliomokkal díszített gyógyító termálvíz elengedhetetlen a test és a lélek megújulásához. A pihentető szabadtéri gyógyfürdő élményén kívül ajánlott sétálni egyet a város körül, vagy egy rövid autóútra indulni Keszthelyre. Keszthelyen található a Festetics-kastély, amely egy barokk építészeti gyöngyszem, melyet zöldövezet és szökőkutak vesznek körül. Ez az elegáns palota mindenképpen megér egy látogatást!

 

Velence

A Balaton kistestvére, a Velencei-tó Budapesttől 42 km-re található, ahol három fő vízparti város áll. Velence, Gárdony és Agárd. A napsütés és a strandolás mellett a Székesfehérváron található Bory-vár is lenyűgöző élményt nyújt! Ezt a várat egy szobrász és építész építte több mint 40 nyáron keresztül, csupán a két kezükkel!

 

Balaton 

A Balatont, másnéven  Magyarország „tengerét” Európa legnagyobb tavának tekintik, amelynek mesébe illő  látványa van, és sok magyar választja kikapcsolódásra. Az úszás, a napozás és a vízi sportok mellett a bencés apátsági templom is kötelező látnivaló! Tihanyban a barokk remekmű, a Bencés Apátság temploma található. I. András király temploma megkoronázza a dombot, és káprázatos kilátással a város gyöngyszemének tekinthetjük.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása