F1 - HIVATALOS: KUBICA A HUNGARORINGEN TESZTELNI FOGJA A 2017-ES RENAULT-T!

img_7853_2.jpg

Valósággá fog válni, amiről sok százezren álmodoztak: Robert Kubica pályára viheti majd a Renault idei autóját a Magyar Nagydíjat követő, szezonközi teszten!

Újabb jel utal arra, hogy Robert Kubicát már nem sok választja el a Forma-1-es visszatéréstől. A lengyel versenyző tavaly kezdett el visszaszivárogni a pályaversenyzés világába egy, 2011-ben történt, borzalmas ralibalesetet és egy felemásan sikeredett ralis pályafutást követően. Júniusban pedig már Valenciában tesztelhette a Renault 2012-es gépét, amellyel néhány héttel később a Goodwood-i Sebességfesztiválon is részt vehetett. Azóta pedig a Paul Ricard-i versenypályán is megtett 90 kört.

Most úgy néz ki, újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett el Kubica visszarázódási folyamata: a Renault hétfőn megerősítette, hogy a Magyar Nagydíjat követő kollektív teszt második napján, azaz augusztus 2-án vezetheti a csapat 2017-es gépét! Az első napon a francia gyár kötelékébe tartozó Nicholas Latifi, a DAMS Forma-2-es kanadai versenyzője tesztelhet.

"Az első két nap lehetővé tette, hogy óriási mennyiségű információhoz jusson Robert és a csapat is. Az előttünk álló esemény a Hungaroringen pedig kiváló lehetőség arra, hogy részletes és precíz adatokat gyűjtsünk az R.S.17-esről és reprezentatív körülményekről. A tesztet követően figyelmesen fogjuk analizálni ezeket az adatokat, amelyek alapján meghatározhatjuk, lehetséges-e Robert számára a versenyzéshez való visszatérés a következő években." - nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója, aki tulajdonképpen elismerte, hogy a Kubica-ügy szempontjából perdöntő lesz ez a teszt, hiszen a 2017-es autót számottevően nehezebb vezetni, mint a 2012-est.

19601065_1844989235528075_110073604148023565_n.jpg

Miért nem kapta meg mind a két napot Kubica? 

Sokakban jogosan merülhet fel a fenti kérdés. A válasz egyszerű: a szabálymagyarázat szerint a csapatoknak négy szezonközi tesztnapból kettőn olyan versenyzőt kell indítaniuk, aki korábban maximum két versenyen indult a Forma-1-ben.

Azonban Kubica neve mellett 78 nagydíj szerepel, amelyet a BMW Sauber és a Renault színeiben, 2006 és 2010 között teljesített. A másik két napból egyet pedig a Renault még Bahreini Nagydíj utáni gyakorláson ellőtt azzal, hogy Nico Hülkenberget pályára küldte.

Egyébként minő érdekes párhuzam az, hogy 11 éve pont a Hungaroringen ejthette meg a debütálását a lengyel, most pedig sorsdöntő nap vár rá a visszatérés szempontjából. Amennyiben a 2017-es autóban is megállja a helyét, akkor nagyon jó eséllyel hamarosan újra a száguldó cirkusz mezőnyében fogjuk látni.

Fotó: Landek Norbert, Renault Sport Formula One Team / Facebook

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4112686299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása