WTCC - BIZTATÓAN KEZDETT MICHELISZ A ZÖLD POKOLBAN
WTCC 2017: Nordschleife, Teszt / 1. szabadedzés

18700017_1105726252860900_4654933043204459157_n.jpg

Michelisz Norbi mérlege eddig nem áll olyan rosszul a Nordschleifén: a tesztet a második helyen, az első edzést pedig az élen zárt a gyári Hondával a magyar versenyző, igaz, utóbbi esemény egy defekt miatt volt néhány nehéz másodperce...

A hétvégén nem csak a Forma-1 mezőnyének, hanem a WTCC-s versenyzőknek is programja van, méghozzá ugyanúgy egy ikonikus pályán: a Túraautó Világbajnokság apraja-nagyjának a hétvége során a Zöld Pokolban, azaz a Nordschleifén van jelenése, ahol az immár rendhagyónak számító teszt, illetve az első szabadedzés is megrendezésre került. A menetrend is eltér a megszokottaktól, mint láthatjuk, hiszen a pénteki nap folyamán lebonyolítják a második szabadedzést és a kvalifikációt, szombaton pedig a két versenyt. Ennek oka az, hogy Németországban a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Nordschleife 24 órás betétsorozataként van jelen a bajnokság.

Teszt: Huff az élen, Michelisz a 2.

A menetrend csütörtökön délelőtt a 60 perces teszttel indult, amelyet az All-Inkl.com Münnich Motorsport brit versenyzője, Rob Huff nyerte meg - a 2012-es világbajnok 8:41.255-ös idővel zárta az élen a gyakorlást, igaz, még van ebben több is. Mögötte 667 ezredes lemaradásban a korábbi csapattársa, Michelisz Norbi lett a második a gyári Hondával, ez pedig kifejezetten jó eredményt, hiszen a pálya 25 kilométeres, tehát, négyszer-ötször-hatszor olyan hosszú, mint egy normál aszfaltcsík. A képzeletbeli dobogó a volvós Nicky Catsburggal lett teljes, aki két tizedmásodpercet kapott Micheisztől. A negyedik helyen zárt Mehdi Bennani a Sebastien Loeb Racing Citroenjével, de a hátránya már 1.5 másodpercre rúgott, viszont megelőzte csapattársa, a brit Tom Chiltont.

Tiago Monteiro, a Honda bajnoki éllovas versenyzője a hatodik leggyorsabbnak bizonyult a nulladik szabadedzésen, a volvós Thed Björk, és a ROAL-Chevrolet hollandja, Tom Coronel előtt. A TOP-10-et pedig két olyan versenyző tette teljessé, akik a Nordschleifén újoncnak számítanak: az RC-Ladával Yann Ehrlacher a 9., a Campos-Chevrolet-vel Esteban Guerrieri a 10. lett.

A Zengő Motorsport részéről csak Aurélien Panis tudott menni mért kört, az is egy 9:20.296 volt. Nagy Dani idő nélkül zárt, az ok ismeretlen. A francia és a magyar pilóta összesen négy kört tett meg a 60 perc folyamán sajnálatos módon, hiszen a Nordschleifén minden megtett kilométer számít.

A teszt végeredménye: 

wtcc_2017_nord_fp0.jpg

FP1: Michelisz az élen, de majdnem bukott egy nagyot

A magyarok nagy-nagy örömére Michelisz Norbi behúzta a csütörtök délutáni első szabadedzést a Honda gyári gépével: a magyar versenyző 8:43.255-ös kört ment, tehát két másodperccel lassabbat, mint Huff a teszten. Azonban akár egy 8:40-es időt is futhatott volna, ugyanis a 3., a 4. és az 5. szektora is lila volt, de a 64-es kanyarnál, tehát a Döttinghöhénél bal első defektet kapott, és finoman szólva nem sokon múlt egy óriási bukás.

Michelisz kicsúszása a Döttingerhöhénél

Az viszont megnyugtató hír, hogy Michelisz a tavalyi évhez hasonlóan idén is jól teljesít a Zöld Pokolban. 2016-ban dupla dobogóval távozott Németországból, és a bajnokságbeli helyzetét elnézve idén sem ártana egy hasonló eredmény.

Michelisz mögött két brit Citroen-pilóta zárt: a All-Inkl.com Münnich Motorsport versenyzője, a tesztet az első helyen zárt Rob Huff lett a második, megelőzve a Sebastien Loeb Racing pilótáját, Tom Chiltont - lemaradásuk 0.8, illetve 2.3 másodperc volt. Norbihoz hasonlóan Rob Huff is közel állt egy nagyobb balesethez, amikor Andreas Pfister ETCC-s SEAT Leónját előzte, de össze tudta szedni az autót, úgy, hogy az már 3 kerékkel a füvön volt. A tréning végén pedig gondjai voltak a Yokohama gumijaival, akárcsak a Volvo két versenyzőjénék, Thed Björknek és Nicky Catsburgnak.

Huff szerint a helyzet nem fogadható, és a Yokohamának sürgősen ki kell találnia valamit: "Egy világbajnokság vagyunk, és mégis rengeteg defektet látunk, ami nem elég jó. A Yokohamának muszáj lépnie valamit ezzel kapcsolatosan." - idézte a 2012-es világbajnok szavait a TouringCarTimes.

Nicky Catsburg a negyedik lett a gumiblama ellenére a negyedik lett a Volvo S60-assal, megelőzve a ROAL hollandját, Tom Coronelt, aki az utolsó pillanatokban futott egy 5. helyet érő időt, de a hátránya már 4 szekundum fölött volt.

A hungaroringi főverseny győztese, Mehdi Bennani a hatodik helyen zárt az SLR-Citroennel, a hondás Tiago Monteiro és a volvós Nestor Girolami előtt. Esteban Guerrieri a Campos Racing Chevrolet-jével a 9. lett, miközben a gyári Honda harmadik gépével Ryo Michigami a tizedik.

A Zengő Motorsport két versenyzője, Aurélien Panis és Nagy Dániel az utolsó két helyen, tehát tizenharmadikként és tizennegyedikként végzett, de legalább meg tudtak tenni 3-4 kört. Előbbinek a hátránya 18, utóbbinak pedig 22 szekundum volt az élen álló Micheliszhez képest.

Két versenyző pedig mért kör nélkül zárta a gyakorlást. Yann Ehrlacher, az RC-Lada franciája negyed óra elteltével nekiütközött a szalagkorlátnak a Brünnchen után, valószínűleg a kormánymű meghibásodása miatt. Thed Björk, a Volvo svédje meg a beállítások finomhangolása miatt töltötte négy, de nem mért kört tett meg.

Az első szabadedzés végeredménye:

wtcc_2017_nord_fp1.jpg

ETCC: Fulín az élen, felemás csütörtököt zárt a Zengő Motorsport

A WTCC-vel együtt az ETCC is pálya gördült a Zöld Pokolban. A 60 perces tesztet a SEAT-os cseh, Petr Fulín nyerte meg 9:15.872-vel, megelőzve márkatársát, Fabio Motát, valamint a svájci hondás Peter Riklit. A Zengő Motorsport számára nem alakult jól a gyakorlás, ugyanis a három SEAT-ból egyik sem tudott pályára gördülni, s így már biztos, hogy a Nagy Norbi - Szabó Zsolt - György Anett trió egyórás hátránnyal kezdi a hétvégét.

Az első szabadedzés is Fulín elsőségét hozta, ám a 9:17.279-cel lassult a cseh az FP0-hoz képest nagyjából másfél másodpercet. Szabó Zsolt lett a második nagyjából 1.7 másodperces lemaradással, századokkal megverve az audis Plamen Kralevet. A Zengő másik két autójával Nagy Norbi a 7., György Anett pedig a 10. pozícióban végzett - igaz, utóbbi csak 1 kört tett meg.

A teszt végeredménye:

etcc_2017_nord_fp0.jpgAz első szabadedzés végeredménye:

etcc_2017_nord_fp1.jpg

Zárásképpen pedig íme a pénteki program! 8:15-ös kezdéssel jön a második szabadedzés, majd 12:45-től megrendezik a WTCC kvalifikációját, amelyet a MAC3 csapatidőfutama követ. 14:10-től pedig az ETCC lép pályára az időmérő edzés keretein belül.

Fotó: WTCC Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6512541293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása