Valódi összefogás

2019. március 10. 13:16 - borgulya

avagy munkálatok Nógrád várában

Valódi összefogás
avagy munkálatok Nógrád várában

Amikor felpattant a reggel, tudtam, ez egy jó nap lesz. Röpke 6 km-es reggeli sétám alatt Nógrád várának törénetét olvastam mobilon, miközben szépen lassan, mégis határozottan, a nap elkezdett felkelni a hátam mögött. 
n1.jpg

Nem sokkal 8 óra előtt megérkeztem vonattal a tett színhelyére: Nógrád településére, Nógrád várának tövébe, amely a megye névadója. Friss tavaszi reggel volt, tettrekésznek éreztem magam, de fogalmam sem volt róla, hogy kik és mi vár rám. Egyszerűen csak olvastam korábban egy felhívást és úgy döntöttem, ezt nem hagyhatom ki! 
A vár parkolójába volt meghirdetve a gyülekező. Megéltem már néhány karácsonyt, őszintén szólva nem számítottam rá, hogy egy busznyi sereg tombol majd a helyszínen. Nem is így történt (sajnos). Ettől persze a kedvem nem szállt el. Sőt, igen megörültem, amikor megjelent két igen fiatal fiú, és egy kisebb csapat azért összeverődött, mire eljött az indulás időpontja. Nem volt hátra más, mint irány a vár!
n2.jpg
Nógrád várának bemutatásába most nem folynék bele. Sok helyen, sok információt lehet igen röpke idő alatt megtudni történetéről. Felértünk a várba és vártuk, hogy megkapjuk az instrukciókat arról, mi is a feladat. A gyülekező ugyanis azért történt a reggeli órában, hogy a lelkes jelentkezők, a rendelkezésre álló forrásokhoz mérten, valamelyeset tegyenek a vár épségéért, szépségéért. A feladat nem is késett!
Jött az infó, hogy a kis traktorocska, amely a szerszámokat hozta volna föl a várba, kissé hosszabbra nyújtott a reggeli kávéját és kényelmesre vette a figurát. Végül szerencsére beindult, de annyira nem, hogy a jól megrakott utánfutóval felszaladjon a hegyre. Így visszamentünk az ifjú legényekkel, hogy feltoljuk a traki elkényelmesedett farát. Kellemes reggeli bemelegítés volt. 

A fő feladat azonban a várban szanaszét található apró kövek összegyűjtése volt és a kopár részek füvesítése. Mi pedig nekiláttunk!
n5.jpg
Mintaként kellene tekinteni az ország lakóinak e 21 fős, alkalomszülte csapatra. A munka kemény volt, az összefogás megkérdőjelezhetetlen. Nem kellett senkinek sem mutogatni, milyen szerszámot keressen magának. Mindenki a lehetősége szerint fogta meg a feladatok keményebbik végét. Kicsitől az idősebbekig. Utoljára akkor éltem át ilyet, amikor gyermekkori barátommal Nagymaroson gátat építettünk az árvíz ellen. 
Jómagam is lapátot és talicskát ragadtam, és igyekeztem maximálisan kivenni a részem a munkából. 
4_1.jpg
Forrás: Nógrádiak – Nógrádért www.facebook.com/nogradfalu/

Pakoltam, toltam, borítottam, pakoltam, toltam, borítottam. Sokszor. Ahogyan a többiek is. Néha megálltam egy pillanatra és megtöltöttem a lelkem a vár csodálatos panorámájával.
20190309_130653.jpg
Teltek az órák, folyt a munka rendületlenül. Néha meg-megálltunk beszélgetni egy kicsit. A várról, a lehetőségekről, a közelgő várjátékokról. A kövek összegyűjtését követően a feladat második része következett, a fűmagok elszórása. 
6_1.jpgForrás: Nógrádiak – Nógrádért www.facebook.com/nogradfalu/

Azt tudjuk mit vetettünk, azt már kevésbé, vajon aratunk-e? A végeredmény azonban mindenképp aratott: egy tiszta, rendbetett várbelső.
20190309_130703.jpg
A magvak öntözése érdekében megérkezett Nógrád ÖnkéntesTűzoltóságának csapata.
n8.jpg
Amint megláttam a duplakabinos IFA-t, előtört belőlem egy bakancslistás vágyam, 35 év után újra ülhessek egy ilyen elnyűhetetlen NDK szörnyetegben. Szerencsére lehetőséget kaptam. Bónuszélmény volt! 
n9.jpg
A munka sikeresen zárult tehát. Összepakoltunk és elindultunk lefelé a várból. A feljáró mellett található apró étteremben megvendégeltek minket egy kitűnően elkészített Palóc levessel (köszönjük Béla bácsi!) és némi nedűvel. Bevallom az étek nagyon jól esett, és bár nem tudtunk korábban róla, e nélkül is óriási élmény volt megismerni tettrekész embereket, részt venni valami olyasmiben, amely igazán fontos.
Az étteremben történt beszélgetés kapcsán kicsit egymást is megismertük, aminek szintén nagyon örültem. Éljen Nógrád és a nógrádiak! 

Jut eszembe, nap végére a korábbi szélben elfáradt zászlónk is a helyére került. Ahogyan látta munkánk végeztét, mintha kacsintott volna, amikor elindultunk lefelé...
n7_1.jpg
Képek: Borgulya
Releváns linkek:
https://www.facebook.com/nogradfalu/
https://www.facebook.com/nogradivar/

 

Szólj hozzá!

Klipper 002 - Bakó Krisztina: A Föld dala

2019. február 13. 17:25 - borgulya

Bevallom őszintén Bakó Krisztina neve nem sokat mondott nekem, amikor először megláttam ezt a klipet. Sőt, tulajdonképpen úgy tudom nem is nagyon van több dal, amit jegyez (később azonnal módosítom e bejegyzést, ha ez nem így van).

2_1.PNG

Fellelhető információk alapján A Föld dalát Orbán Tamás hívta életre Vékony Zoltán zeneszerzővel és Szinyéri Tünde énekesnővel.

Emlékszem egy interjúra, amelyben elmondták, hogy a képi világot stock videó formájában vásárolták össze, amit lehet elítélni, vagy kedvelni, nekem nincs bajom vele. Gyönyörű felvételeket választottak és igényesen vágták össze a dal meglehetősen komoly mondanivalójához.

1_1.PNG

Kifejezetten tetszik, ahogyan a klip másik szálát vonják be a képi világba: amikor Krisztinát mutatják. Letisztult, minimál környezet, semmi tukmálós ömlengés. Nekem bejön, hogy az ablaknál áll, lépcsőn sétál le... Egyszerű és látványos, amikor a megszámolhatatlan mécsesek közepette énekel. Az a rész különösen tetszik. 

5_1.PNG

A videó tulajdonképpen egy utazás, amely átröpít a természet és az állatvilág bemutatásán… majd érzékelteti az ember nyomát is a bolygón.

3_3.PNG

Meglehetősen tetszik a folyóban vágtázó lovak felvétele.

6_1.PNG

Valamint nagyon jól illeszkedik a zenéhez a fújtató tigris.

7_2.PNG

Méltánytalanul kevésnek tartom a klip megtekintését, nem csak azért, mert részemről jó dalnak tartom, hanem mert a mondanivalója sem elhanyagolható. Krisztina hangja pedig kifejezetten illeszkedik a dalhoz. Kitűnő döntés volt, hogy rá esett a választás.

Megtekintésre, meghallgatásra mindenképp javaslom a dalt, amelynek keretében tehát egy röpke körutazást tehetünk bolygónk körül.

4_2.PNG

A fotók forrása a YouTube-on található hivatalos videóklip. 

A dal megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=yMPpJR1h0eU

Előző Klipper: Children Of Distance – Emlékezz rám 2

Következő Klipper: Dallos Bogi – 13-as ház

Szólj hozzá!

Klipper 001 - Children Of Distance: Emlékezz rám 2

2019. február 13. 13:43 - borgulya

Klipper 001 – Children Of Distance: Emlékezz rám 2

Az Emlékezz rám 2 című nóta kapcsán az első, azonnal szembetűnő jelenség, hogy mi a búbánatos fene a dal címében az a bizonyos ’2’-es szám. Nos a rejtvény nem bonyolult. Ennek a dalnak van egy korábbi verziója, amelynek szövege teljesen más, a refrén egyezik meg csupán, igaz, a második verzióban már Ladányi Patty énekli azt. Videóklip is ehhez a dalhoz született, szerencsére. Egy videóklip, amely azóta is a legnézettebb klipje a Children Of Distance-nek. Megjegyzem mind a mai napig… koncerteken mindkét verzió felcsendül. 

2.PNG

A Gyöngyösön forgatott klip tulajdonképpen három szálon fut, amelyek a dal közben többször összefonódnak. Középpontban a srácok és Patty. A hip-hop műfajhoz igazán illő, erőteljesen hazai íz világú környezetben. Telitalálat. A dal másik szálát Gáspár Kata szereplésével a pár adja, míg harmadik történeti szálként tekinthetünk a többi szereplőre (táncos, gördeszkás, bmx-es).

3_2.PNG

Amellett, hogy ez a második verzió dallamvilágát tekintve is fülbemászó, a szöveg is megnyerte a legtöbb rajongót. A klip értékét az egyszerűsége adja. Nincs túlbonyolítva, nem akar többet mutatni, mint a valóság. Megtekintéskor az az érzés fogja el az embert, hogy ezt szívvel készítették, nem kényszerből. Állat jó lenne, ha mostanság a srácok visszakunkorodnának ide.

5.PNG

Kifejezetten ötletes és jól mutat a videóban a többször is felbukkanó színes léggömbök látványa, a színes pattogó labdák. Látszólag funkciótlanok, de megfelelő módon tölti ki az átmeneteket, színesítik a teret.  Érdekes lehet a valódi motiváció e kapcsán. Talán egyszer választ lelhetünk erre.

7_1.PNG

Patrícia bár mindössze 18 éves volt a felvétel készültekor, stabilan hozta a rábízott feladatot mind hangilag, mind megjelenésileg és szentül hiszem, hogy a klip sikeréhez a személye is erőteljesen hozzájárult.

8.PNG

Annak ellenére, hogy ez a legsikeresebb alkotás a formáció életében, ez nem egy boldog dal. A videóban ezt Kata közvetíti leginkább. A kommenteket olvasgatva a rajongók is többször szakításokhoz, fájdalmakhoz kötik, bár akad olyan is, aki ’erre a dalra vallott szerelmet kedvesének’. Ezt pedig feltehetően az elképesztően jó kettősség okozhatja, amit a klip hordoz magában: szomorú dal, de a dallamvilága mégis beeszi magát az emberbe.

6.PNG

Ha bárkinek egy kis hangyányi kételye támadna azzal kapcsolatban, hogy az Emlékezz rám 2-nek mi a műfaja, ne vesse le magát egy garázs tetejéről (stílusosan), ott virít Peti polóján a megoldás.

4_1.PNG

Véleményem szerint a videó egyik legjobb snittje, amikor a srácok és Patty állnak mozdulatlanul és elszalad mellettük Kata és az őt ’üldöző’ párja.

9.PNG

Az idő telik, ma már a srácok is másképp néznek ki, de úgy vélem a korai Children Of Distance ékkövét alkották meg ezzel a klippel, amely most már egészen biztosan kitörölhetetlen nyomott hagyott a magyar könnyűzenében.

A fotók forrása a Children Of Distance hivatalos YouTube csatornáján található eredeti klip. 

A klip megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=7W-7xt324IQ

Következik: Klipper 002 - Bakó Krisztina: A Föld dala

Szólj hozzá!

Ifjú hazai énekesnők nemzedéke II. - Ladányi Patrícia

2018. június 27. 10:52 - borgulya

Ifjú hazai énekesnők nemzedéke II. rész – Ladányi Patrícia

Néha úgy alakul, hogy az énekesnők fiatal koruk ellenére már jelentős zenei tapasztalatra tesznek szert. Patríciával úgy alakult! Közel 10 éves könnyűzenei pálya van immáron mögötte, amelyet jómagam 2012 óta követek. Pálya, amely leginkább egy hullámvasútra hasonlít (pozitív értelemben!), több tekintetben, de ne rohanjunk előre!

neveto.PNG

Mit is jelent Patty szinte évtizedes karriere számokban? Több mint 40 dal, amelyek sajátjai vagy közreműködött bennük. Több mint 15 előadó, formáció vagy zenekar, akikkel együtt dolgozott. A YouTube-on több mint 31 milliós nézettség összesen a daloknál!

Patty – Dal maradtál: https://www.youtube.com/watch?v=Uw77rlQLt-I
Koncertfelvétel: https://www.youtube.com/watch?v=iUs10vKiV8I

ujborito1.png

Az elmúlt években belekóstolt a szóló karrier világába, megjárt néhány tehetségkutató versenyt, leforgatott számtalan videoklipet, túl van több mint 200 élőzenei fellépésen, kipróbálta magát számtalan könnyűzenei műfajban (pop, hip-hop, rock, metal, dance), közben képezte magát zeneipari tanulmányokból. Voltak csendesebb és meglehetősen aktív évei. Mi ez, ha nem egy zenei hullámvasút? …és még mindig csak 26 éves!

062.PNG

Legtöbben a Children Of Distance LIVE kapcsán ismerhetik őt, amellyel már 4 éve járják az ország színpadjait, sőt a környező országok rendezvényeit is. Számtalan koncertjükön ott voltam, mindenkit csak buzdítani tudok, hogy látogassa meg őket valamelyik nyári helyszínen! Kapjon itt helyet a legismertebb daluk, amelyet a közönség mind a mai napig szeret.

Children Of  Distance feat Patty – Emlékezz rám 2: https://www.youtube.com/watch?v=7W-7xt324IQ
Children Of Distance LIVE koncertfelvétel (részletek): https://www.youtube.com/watch?v=enhFRhTXimI

30966805_1710130775737602_748859624_o.png

Hosszasan érlelődő folyamat eredményeképp (szintén hullámvasút jellegű időszakot követően), 2017-ben debütált a Tears of Kali nevű metal banda, Patty vezetésével. Egy albumnyi dal, két videoklip, élőzenei koncertek. Hogyan fér össze ez a stílus Patrícia életében az eddigiekkel? Mint Jin és Jang. Két teljesen különböző világ, Patty két teljesen különböző énje, mégis egyetlen egységet alkot! Csillagjegye: Ikrek. Kérdéskör megválaszolva.

Tears of Kali – Dive into Ascension: https://www.youtube.com/watch?v=3Ez9nymz-94
Koncertfelvétel: Tears of Kali – Moon Ritual: https://www.youtube.com/watch?v=Lnz_WBSeNOc

006.PNG

Összességében érdemes hát felülni az említett hullámvasútra. Biztos vagyok benne, hogy Patrícia még jelentkezni fog a jövőben érdekesnél érdekesebb megállókkal, eseményekkel.

31183882_1710130745737605_26146829_o.png

Az alábbi helyeken érdemes követni őt:

https://www.facebook.com/pattymusic007/
https://www.instagram.com/ladanyipatty/
https://www.facebook.com/childrenofdistance/
https://www.facebook.com/tearsofkali/

Szólj hozzá!

Ifjú hazai énekesnők nemzedéke I. rész – Dallos Bogi

2018. június 09. 11:17 - borgulya

Ifjú hazai énekesnők nemzedéke I. rész – Dallos Bogi

Van az úgy, hogy az ember nagyon szeretne valamit, de minden erőlködése időről-időre hiábavaló. Nagyjából ilyesmi küzdelem volt számomra, hogy végre eljussak egy Dallos Bogi koncertre. Néha az időpont volt a gond, másszor a helyszín. Volt, hogy az utazás, párszor pedig egyéb váratlan események okozták, hogy láthassam, hallhassam élőben énekelni. Az a bizonyos fa viszont, amiből engem faragtak, nem hordozza magában még az esélyét sem annak, hogy én bármit is feladjak! Így történt, hogy 2018. május 27-én, egy verőfényes vásárnapon eljutottam végre egy fellépésére, egy egyébként fontos és elgondolkodtató rendezvény keretében (Ezer lámpás éjszakája).

27.PNG

Bogit bár nem ismerem személyesen, lassan több mint négy éve kísérem figyelemmel munkásságát. Kicsit homályos a múlt annak tekintetében, hogy én is ’A Dal’ című műsorban előadott ’We all’ című dala után kezdtem-e el követni tevékenységét. Hol van már 2014? Mindenesetre egy biztos: nagyon nem bántam meg!
https://www.youtube.com/watch?v=XWxndx-lXAQ

34.PNG

A legismertebb dalai mellett érdemes meghallgatni azokat a dalokat is, amelyek a 2017-ben kiadott ’Épp most’ címet viselő albumban kaptak helyet. Kivétel nélkül szerintem értékelhetőek, hallgathatóak, üdítő zenék a saját műfajukban. Külön kedvelem amiatt, hogy most már ő maga is a tettek mezejére lépett, vagyis már saját szerzeményeivel is mélyíti előadói munkásságát.

25.PNG

Érdekesség, hogy számomra egy olyan dala a kedvenc, amely kevésbé ismert: Bíbor. Épp ezért volt számomra szívmelengető, hogy ezt hallottam meg először felcsendülni a koncerten! Zseniálisnak tartom a címválasztást: Bíbor. Nézzen magába mindenki! Talán háromévente használjuk ezt az amúgy rendkívül szépen csengő szót! (nekem a bíbor szó kicsit a középkorra hajaz, amely korszak közel áll a szívemhez, igaz a dalnak nyilván nincs köze e korhoz)
https://www.youtube.com/watch?v=oIANIKQVxC0

28_1.PNG

Mentek a dalok a koncerten sorban és azt vettem észre magamon, hogy jól érzem magam! Bogi kedves, mosolygós volt. Hangi adottságai megkérdőjelezhetetlenek. Az első dal után lehajította a magas sarkú cipellőjét, mondván: minek az?! :D Láthatóan ő maga is jól érezte magát, ami igen fontos. A közönség a koncert elején meglehetősen kis létszámú volt, de az utolsó daloknál már igen nagyra duzzadt, aminek kifejezetten örültem.

Íme egy kis ízelítő a koncertből: Dallos Bogi – 13-as ház (koncertfelvétel)
https://www.youtube.com/watch?v=S2WAGjszci8

36.PNG

Mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy Bogi nem csak könnyűzenei előadóként tevékenykedik! Látható volt a ’Mesterember’ című műsorokban, illetve most már második évada indult el a teljesen saját, zseniális ’műsorának’, a 7kornálam!-nak. Az eredetileg YouTube-on debütált részekben Bogi vendégül lát egy-egy ismert embert egy jó kis beszélgetésre és játékra. Érdemes meglesni! (azóta a második évad már az M2 műsorán (is) fut).

Kedvenc részeim:
https://www.youtube.com/watch?v=hI7gTtjr0jU&t=2s
https://www.youtube.com/watch?v=Iwa2KoQPQIk
https://www.youtube.com/watch?v=y_MCOGAsJws

35.PNG

Összegzésül: Bogi egy tehetséges, fiatal, dekoratív kis hölgy… sokféle tehetséggel megáldva. Remélem, hogy sikerül még sok koncertjére eljutnom, eddigi és jövőbeli dalait hallanom. Menjetek ti is és/vagy nézzétek, hallgassátok őt online! ;)

Dallos Bogi linkek:
https://www.facebook.com/dallosbogiofficial/
https://www.youtube.com/channel/UCjGSfKdH4iCvaS8HMyc0fLg
https://www.instagram.com/dallosbogi/
http://www.dallosbogi.hu

Szólj hozzá!

Vajon tehetségeket kutatunk?

2018. január 01. 20:17 - borgulya

Évről évre tolják az arcunkba a televíziós csatornák a tehetségkutató műsoroknak nevezett produkciókat, amelyek jellemzően a zenei világra fókuszálnak (vannak kivételek: pl. a Csillag születik, ahol egyéb tehetséggel is lehetett érvényesülni). Volt azonban sokévados Megasztár, X-faktor, valamint a The Voice, Rising star, Star Academy és még korábban a Kifutó, Popsztárok… hogy csak a ’viszonylag’ felnőtteknek kiírt lehetőségeket vegyem sorba.  Amennyiben valaki veszi a fáradtságot és a műsorok mögé néz, hamar rádöbben, hogy ezek csak félig tehetségkutatók. Sokkal inkább showműsorok, így kezeljük is őket akként. Nem számít, hogy Nyunyika vagy Pityuka nyer. Egy valami számít: a nézettség növelése és ez sokszor lerí a műsorokról.

Jelen bejegyzésemet azonban mégis egy fontos és vitathatatlan tény ihlette. Akármennyire a pénzt kergetik a csatornák, néha olyan dalok hangzanak el a televízióban, amelyeket nyugodtan tekinthetünk televíziózástörténeti pillanatoknak. Nem kertelek, máris tolom, mire gondolok (a fotók minőségéért elnézését kérek, videó megosztókról varázsoltam ide, tehát jelzem: források: youtube.com és rtl.hu).

Nikát már régről ’ismertem’. Emlékszem a tini slágereire. Szerintem minden apa rémálma a mondat: Papa ne félts. Az egykori Bubble Gum együttes által szervezett rendszeres klubban még láthattam is őt személyesen néhányszor. Aztán kicsit eltűnt. Majd jóval később feltűnt… és tolt egy olyan dalt, hogy valószínűleg szegény Tóth Gabi is az ajkába harapott. Jöjjön hát az első tehetségkutatós dal, ami odab… Emlékszem az adásra. Ültem a képernyő előtt, üvöltött a tv (úgy jó nézni ezeket a műsorokat)… és én lefagytam, mint egy agyonhasznált Windows.

Veres Mónika, Nika – Jöjj még

https://www.youtube.com/watch?v=U0kfu20jnJc

 nika.PNG

Bencsik Tamara neve nekem bevallom… az égvilágon semmit nem mondott, míg a Megasztárban meg nem jelent. Jól énekelt, de nem igazán hagyott nyomot bennem. Egészen addig, míg vért nem ivott az egyik adás kellős közepén… akkor kiment és olyat tolt, hogy még mindig billeg a tv-m.

Bencsik Tamara – Holding out of my hero

https://www.youtube.com/watch?v=k86XCINftbg

 bencsik.PNG

Van egy dal, amit nem láttam a tv-ben, csak utólag. Mégis úgy érzem, e listába kívánkozik. Caramel húzott egy merészet és saját dalát adta elő a Megasztár egyik adásában. Nem nagyon kell hozzáfűzni semmit, azóta tudjuk, hogy igazán ’Carameles’ előadás lett belőle. Íme:

Caramel – Szállok a dallal

https://www.youtube.com/watch?v=__MStcEbWUQ

 caramel.PNG

Át tudom érezni, hogy valószínűleg tényleg nem egyszerű olyan dalt elénekelni egy színpadon, amely valamelyik zsűritag által íródott. Kállay-Saunders Andrást azonban ez sem tartotta vissza. Szerintem levegőt sem vettem, amíg szólt a dal… pedig jobb szeretem a női énekhangot.

Kállay-Saunders András – Altass el

https://www.youtube.com/watch?v=ED9cGAQiuio

 kallay.PNG

Valami teljesen hasonló érzés járta át testem, amikor Danics Dóra lépett színpadra az X-faktor egyik adásában. Ahogy mindig, szerényen, alázatosan jelent meg és kezdett bele az éneklésbe… és előadta Márti dalát (Anna And The Barbies) oly módon, hogy kamillateáért futottam.

Danics Dóra – Márti dala

http://rtl.hu/rtlklub/xfaktor/video/adasok/11show/376303

 danics.PNG

Akár tetszik, akár nem… kijelenthető, hogy Király Viktor egy jelenség. Elég, ha ránézel és mit látsz: egy kész popsztárt… pedig még meg sem szólalt. Márpedig.. sokszor megszólalt és olyan színvonalat hozott, hogy ember legyen a talpán, aki bele akar kötni. Nekem egy Michael Jackson dala maradt meg igen erősen.

Király Viktor – Billie Jean

https://www.youtube.com/watch?v=dZMGhI3P1rY

 kiraly.PNG

Sokszor elgondolkodtam… én vajon mi a fenét csináltam 13 évesen. Mindenféle eszembe jutott. Legóztam, játékvárakat ostromoltam, püföltem a Commodore plus 4-esemet. Egy azonban biztos. Fényévekre voltam attól, amit ez az – akkor még – kislány odapakolt az arcunkba egy estén. Voltak csúszkálások… de a fenébe is! Ez a világ egyik legnehezebb dala! Amit pedig a második perctől kiadott magából, az már szinte nem emberi!

Tóth Lüszi – I will always love you

https://www.youtube.com/watch?v=chLNteQeTiM

 tothluszi.PNG

Utólag tudtam meg, hogy Karai Anna underground körökben már eleve népszerű volt. Nos, valószínűleg rossz pincekocsmákba jártam. Történt egyszer azonban, hogy a The Voice-ban, amit részemről a leges-leges-leges magyarországi ’tehetségkutató’-nak tartok, egyszer csak betoppant… és adott a környezetnek.

Karai Anna – crushcrushcrush

https://www.youtube.com/watch?v=SfvtO9R3Xik

 karai.PNG

…és ki tudná feledni Rúzsa Magdi mezítlábas produkcióját? Tulajdonképpen a zsűri arcába lépett, amikor duma közben elkezdett énekelni. És hogy!!!!

Rúzsa Magdolna – Highway to hell

https://www.youtube.com/watch?v=1RZ9cYkifuw&t=35s

 ruzsa.PNG

Szintén a The Voice-ban tűnt fel egy lány, akinek hangja nem csak megragadott, hanem az egész lénye megihletett. Minden, amit ő képvisel, sok esetben csak vágyálom. Ő maga felfedte saját maga hiányosságait a műsor során, de hiszem, hogy jóval több van benne, mint amit eddig mutatott magából. Addig is méltán itt a helye az egykori The Voice-ban elkövetett produkciójának.

Ladányi Patrícia – California King Bed

https://www.youtube.com/watch?v=viYHygwuyBA

 26551290_1588660014551346_652429895_n.png

Szólj hozzá!

Koncertre járni életforma!

2017. augusztus 05. 10:47 - borgulya

Koncertre járni életforma!

Már reggel hatkor magasan járt a nap. Besütött az ablakon, egyenesen a képembe. Kinyitottam a szemem és elmosolyodtam.

- Ez egy jó nap lesz! – gondoltam és önkéntelenül is vigyorogni kezdtem.

Összekészültem és belevágtam! Bevágódtam a huszonöt éves verdámba, leengedtem minden ablakot és gázt adtam. Közel ötméteres országúti cirkáló. 300 km a táv. Hangolódásként dübörgött a zene. Meleg volt, szikrázott a nap. Suhantak az országúti fák és együtt énekeltem a dalokat a lejátszóval. Szabad voltam…

Letámasztottam a verdát a főtéren és körbenéztem, hova érkeztem. Észrevétlenül vonzott be a fesztiválhangulat. Betoltam egy brutál hurkát mustárral, friss kenyérrel. A vezetés miatt alkoholistamentes sörrel. Aztán a zenekar felmászott a színpadra és belecsaptak. Dübörgött a basszus, kellően élesek voltak a hangok, a lány refrénje kristálytiszta, angyali hangként lengte be a teret. Elképesztően jó volt a hangosítás! A közönség tombolt, és én ott voltam. Ott álltam a közepén és a részese voltam.

4.PNG

A 2015-ös Proart zeneipari jelentés egyértelműen első feladatként azonosítja, hogy… idézem: „A legfontosabb stratégiai kihívás ezért a magyar közönség visszacsábítása a színpadokhoz.”. Mind a 2015-ös, mind a 2016-os jelentés tanulságos olvasmány minden zenekedvelőnek és zeneművelőnek.

2015-ben és 2016-ban összesen nagyjából nyolcvan koncertet és fellépést láttam, hallottam. Miközben előtte az összes életéveim alatt nem voltam több hasonló eseményen, mint nagyjából öt. Hogyan indult a dolog? A valódi ok nem publikus. A lényeg azonban, hogy 2015-ben elkezdtem elmenni minden egyes Children of Distance LIVE koncertre. Szinte mindegyikre, amely kis hazánk területén volt. Lehet kritizálni, kedvelni vagy utálni őket, de fontos leszögezni: minden élőzenei fellépés vagy koncert hangulata és élménye teljesen más, mint streamelni valahonnan a dalokat! Néztem a zenekart, a közönséget és belül mosolyogtam. Hetvenperces műsort nyomtak, a dalok jelentős részét szinte nem is ismertem (akkor még). Nem gondoltam, hogy egy lavinát indítok el.

7.PNG

A hangszereken játszó zenekari tagok sokkal jobb aláfestést adnak a hip-hop zenét játszó bandának, mint amit a felvételeken tapasztalni. A távolság gyermekeit nem csak tökéletesre csiszolt stúdió felvételként lehet hallani, hanem kicsit emberként lehet tekinteni rájuk. Viccelődnek, bolondoznak, beszólogatnak, megfelelő módon felkonferálják és átkötik a dalokat. Igazi showműsor.

Amikor aztán rendre felcsendültek a dalok, a refrénekben a zenekar egyetlen hölgy tagjának, Pattynak elképesztő hangja járta át minden jelenlévő szívét, lelkét.

28.PNG

Néztem a tömeget és a jelenséget. Ahogyan pörögtek a dalok, egyre többen gyűltek a színpad elé. Szerintem olyanok is, akik amúgy azt sem tudták, kik vannak a színpadon. Lefogadom azonban, hogy másnap már ott virított sokaknak a lájkja a CoD oldalán. És ez így van rendjén.

3_1.PNG

Mi sem bizonyítja jobban, hogy beszippantott a koncertre járás, minthogy egyre inkább nyitottam más énekesek, zenészek, zenekarok felé is.

Az volt a minimum, hogy Patty jó néhány önálló fellépésére is elmentem.

001.JPG

Voltam Lindsey Stirling varázslatos előadásán Budapesten. Havasit látni és hallani kifejezetten felemelő érzés volt, és nem csak azért, mert Leona Lewis volt a sztárvendége.

15400442_1226842604066424_1876983679817546178_n.jpg

A zenei élmények ellenére azonban azt kell mondanom, hogy nem csak ennyi a koncertre járás! Nyilván a zene és élmény a legfontosabb, de ennél sokkal több. Volt, hogy csak pár településsel arrébb kellett mennem. Volt, hogy 300 km-nél is többet utaztam egy koncertért. Fontos azonban tudomásul venni, hogy egyetlen ilyen nap akár felérhet egy teljes nyaralással. Utaztam koncertre biciklivel, robogóval, autóval, vonattal, busszal. Mikor hogyan sikerült épp. Mindig kora reggel indultam, pedig jellemzően a koncertek este (néha éjjel) voltak. Aggódtam vajon, hogy lekésem a koncertet… azért kapkodtam már reggel? Frászt! Csak teljessé tettem az élményt. Bárhova fújt a szél, mindenhova megérkeztem délelőtt. Olyan helyeken jártam, amelyeknek a létezéséről sem tudtam: Létavértes, Gencsapáti, Szank, Apagy, stb. (az ismertebb települések mellett, mint Kaposvár, Kazincbarcika, Szerencs, Budapest, Balatonboglár, stb.). Körbenéztem az adott településen és rengeteg csodát láttam. Aki azt állítja, hogy ismeri Magyarországot (pedig nem túl nagy), az nem mond igazat. Mindenhol találni rejtett értékeket, látnivalót.

Legyen szó akár csak a természetről.

20161029_134521.jpg

Vagy például az épületekről.

5555.PNG

Fontos megjegyezni: sok esetben van úgy, hogy egy zenekar nem csak önálló koncertet ad. Megannyi esetet tudnék felsorolni, amikor mentem Children koncertre és egy-egy fesztivál, rendezvény kellős közepén találtam magam, ahol nem ők voltak az egyetlen fellépők! Ezáltal olyan koncerteket is hallhattam, amelyeket nem is terveztem (Tóth Gabi, Wellhello, Paddy And The Rats, Anna and the Barbies, Radics Gigi, stb. stb. Mindenféle stílus). Voltam koncerten -17 fokban, és voltam +37 fokban is.

Menni kell, engedni, hogy sodorjanak az események. Tudom, hogy vannak koncertek, amelyek nem olcsók, sőt rohadt drágák. Sok esetben azonban ingyenes koncerteket is találni, így csak az útiköltség a teher. Ha viszont valaki élményekre vágyik, akkor szánja rá az időt egy-egy koncertre (mondom: sok esetben nem is a pénzről van szó, hanem a döntésről).

3.PNG

Ne érkezzen senki úgy, ahogyan egy színházba kell: pontosan az előadás előtt, puccba vágva. Induljon el mindenki reggel… akárhol is legyen az adott koncert. Nézze meg mindenki, hova érkezett. Legyen mindenki kíváncsi. Aztán mindenki koronázza meg a napot egy remélhetőleg jó zenei élménnyel! Hiszem, hogy arra az egyetlen napra (és a további hasonlókra), a koncertre járás… egy életforma lesz.

Szólj hozzá!

Fedezd fel Nógrádot kerékpárral!

2017. június 27. 14:34 - borgulya

Már délelőtt forrón sütött a nap, de nem tudott eltántorítani tervemtől, hogy bringára pattanok és bejárok néhány nógrád megyei települést. Most éreztem igazán, hogy hasznos volt a robogóról leszerelt boxot a biciklire rögzíteni. Felszerelkeztem némi hideg élelemmel, egy-két üveg hideg sörrel, törölközővel, kamerával, tablettel. Bezártam a házat és meglódultam.

Az országúti kerékpározáshoz (mint kirándulás), nem szükséges méregdrága bicikli. Igazából a lényeg, hogy legyen, guruljon, az országúti közlekedéshez szükséges alapvető felszereltséggel el legyen látva. Néhány km után már éreztem a hőmérsékletet, valamint a jó néhány emelkedőt, de elszántan kerekeztem. Nógrád megye az ország egyik legszebb megyéje, akármerre járunk is benne. Tekertem a csendes úton és csodáltam a tájat a vakító napsütésben. Csak egy sör elfogyasztására állítottam egy kicsit félre a járgányt.

1.jpg

Érsekvadkerten áttekerve egy borzalmas állapotú faluba érkeztem, Szátokra. Néztem a házakat, az állapotokat és nem volt kedvem megállni, így haladtam tovább.. reménykedve, hogy szebb élmények várnak még rám. Vártak. Még milyenek!

Alig, hogy beértem Romhányba, amely amúgy az elsődleges célpont volt a gondolataimban, mikor elindultam, egy II. Rákóczi Ferenchez köthető emlékműhöz értem. Ex-Rákóczisként (szakközépiskola), kötelező volt a megtekintése. Leginkább a Turul fogott meg az emlékmű tetején, ahogyan feszített a napsütésben.

2.jpg

A főúton közlekedve szinte lehetetlen nem észre venni a romhányi Prónay-kastélyt. Megálltam és perceken át csodáltam. Nem azért, mert csodálatos állapotban parádézik a kastélykertben.. hanem mert mindig megérintenek a régi épületek. Legyen az kastély, vár vagy csak egyszerű parasztház. Gondolataimban nagy örömmel nyugtáztam, hogy a melléképületeken is és a kastélyon is a teljes tetőszerkezetet megújították.

5.jpg

Ami szintén lenyűgözött, az a kerítés volt. A kovácsok munkája véleményem szerint mind a mai napig az életünk része kellene, hogy legyen. Vallom, hogy egy ilyen kovácsoltvas kerítés akár a modern házakhoz is kiválóan illik. Kiváltképp egy ilyen kastélyhoz. Olyasfajta szakma ez, amely magában hordozza a legrégebbi tapasztalatokat, technológiát.

6.jpg

Beszédbe elegyedtem néhány helyi illetőségű emberrel. Szerettem volna belülről is megtekinteni az épületet. Ekkor derült ki, hogy a településen van még egy kastély, alig néhány méterre a feltűnő helyen állótól. Mivel azt az információt kaptam, hogy a Prónay magánkézben van, egyre inkább kilátástalanná vált, hogy megnézhessem. Érdeklődésem így a másik épület felé fordult. Romos állapotban van, önkormányzati tulajdonban. Lezárták, veszélyes. Kaptam az információkat, amelyek engem ilyenkor inkább felcsigáznak, mint eltántorítanának. Ismét felvetettem, hogy azt vajon meg lehet-e tekinteni belülről, pedig még kívülről sem láttam. Hosszas társalgás után egy bajszos férfi lazára vette a figurát és közölte, ő nem bajlódna a bürokráciával. A kert nyitva van, menjek be és nézzem meg. Osztjóvan. Így tettem. Nem csalódtam.

A sporttelepen át bejutottam a kertbe. Letámasztottam a drótszamarat és csodálkozva néztem az épületre. Akivel történt már olyan, hogy meglátott egy másik embert és azonnal beleszeretett, átérzi az érzést. Bámultam és valami olyan kezdett előtörni belőlem, hogy 'Ez kell nekem!'. Pedig valóban nagyon lepukkant állapotban van szegény. A megbújó másik épület a Laszkáry-kastély. Ami igazából inkább egy kúria. A helyiek mégis kastélyként beszélnek róla.

3.jpg

A főbejáraton valóban lakat díszeleg, így nem mentem be. Az ablakok azonban hiányosak szinte mindenhol, így a fényképezővel könnyen tudtam belülről is képeket készíteni. Legalább háromszor teljesen körbejártam az amúgy elég nagy épületet. 10 szobás kúria, ami nem számít kicsinek. Néztem az apró részleteit és szinte megelevenedett előttem a tér, az épület, az egész birtok. Belülről is nagyon tetszett. Tágas terek, duplaszárnyas ajtók. Bődületes meleg volt, de én csak lelkendeztem, mint egy kisgyerek, aki jégkrémet kapott.

4.jpg

Élményekkel telve ültem fel a bringára és elindultam Bánk felé, mivel a térképen egy tavat fedeztem fel ott. Gondoltam a nagy melegben lehűtöm magam, ha a körülmények megfelelőnek tűnnek. Tekertem az országúton és mindenféle gondolatok kavarogtam a fejemben. Nyilván egy ilyen megvétele elképesztően kockázatos és nem is tehetem meg. Agyalni azonban sosem tilos. Ahogyan haladtam a festői tájon, akaratlanul is egy történet kezdett körvonalazódni bennem. 

Megérkeztem Bánkra és újra rácsodálkoztam a világra. Bánk egy mini turisztikai központ. A tó pedig elképesztő hangulatot áraszt. Talán ezért is építettek egy - a környékhez mérten hatalmas - hotelt a partjára. Olyan a strand, mint egy kis oázis. A tó egy medencéhez képest óriási, tavakhoz képest elég apró. Pont ez és az erdő, amely körülveszi a kis tavat, adja az értékét azonban.  

7.jpg

Elfogyasztottam a tó partján a hideg élelmet, amit magammal vittem, felhajtottam a kissé megmelegedett sört hozzá. Ilyen apróságok nem tudták elvenni a jókedvem. Úsztam egy kiadósat a tóban, majd csodáltam a parton a pillangót, ami a nadrágomra szállt. Jó nap, szép látnivalók, jó gondolatok.

Hazafelé rendre csak pörgettem az élményeket a fejemben. Nagyjából 40 km-esre sikerült a napi túra, de felért egy nyaralás napjával. Érdemes nekivágni egyetlen napra is a tájnak. Gyalog, kerékpárral, autóval, motorral. Bármivel. Csak látni minél többet a világból. Ajánlom mindenkinek.

A megfogalmazódott történet az írói Facebook oldalamon olvasható (e bejegyzés után néhány órával).

 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása