Danny Valentin's World

Bánj velem úgy, mint egy állat (?) - Beteges szerelem (+18!)

2019. április 24. 18:07 - Dante997

 

qerzccia_400x400.jpeg

A szerelem mindig is elkísérte az emberiséget; mindegy, mikor született valaki, szeretett és szerették, kötődött másokhoz. Az idővel azonban, ahogy a különböző művészetek, úgy maguk az emberek is elkezdték ezt másképpen megélni. Voltak idők, amikor a nők még másodrangú szerepet töltöttek be mind a társadalomban, mind a magánéletben egyaránt: ők voltak a háttér, egy biztos, stabil otthoni légkört hoztak létre, de komolyabb szerepük nem volt.
Idővel ez természetesen megváltozott: ma már a világ legtöbb országában a nők egyenrangúak a férfiakkal; állásokat tölthetnek be, karriert építhetnek, szavazhatnak és így tovább.

Napjainkban azonban hatalmas nagy visszalépés figyelhető meg; egyelőre szerencsére csak az irodalomban és filmiparban, azonban tartok tőle, hogy hamarosan ez még nagyobb méreteket ölt majd.
Ez pedig a beteges románc és erőszakos párkapcsolatok elferdült ábrázolása. Sok esetben megjelenik a különböző szerepjátékok és Dom/Sub viszony ugyancsak helytelen és a valóságtól merőben eltérő ábrázolása.

Az internet térnyerésével egyre többen kezdték el online, virtuális formában megjeleníteni írásaikat; ez egyrészről egy jó gyakorlási lehetőség a kezdő írópalánták számára - ha nem is kerül művük nyomtatásba, talán soha, de ettől függetlenül sokan elolvashatják és értékelhetik műveiket; ezáltal tanulhatnak, fejlődhetnek. Hátulütője az, hogy ha elterjed egy bizonyos történet típus és az népszerűvé válik, utána százával jelennek arra hajazó alkotások - a fiatal közönség pedig zabálja, sokszor bele se gondolva abba, az adott iromány etikai, erkölcsi vagy morális szempontból elfogadható, követendő példának tekinthető-e, avagy sem.
Az alábbiakban a beteges szerelem megjelenítésének különböző témáira, és azok iránti helytelen rajongásra fogok kitérni.

Szerelem az elrablóval:

images_6.jpg

Ha azt hiszitek, hogy most a Stockholm-szindrómáról lesz szó, akkor rossz hírem van.

Mi is az a Stockholm-szindróma?
Amikor egy fogságban lévő ember idővel szeretetet, vonzalmat kezd el érezni a fogva tartója iránt.

Több tucatnyi olyan történet érhető el az interneten, mely sok esetben ugyanúgy kezdődik: egy fiatal lányt elrabol egy másik ifjú, természetesen igen szemrevaló fiú - ők aztán szépen egymásba is szeretnek.

Miért is nem Stockholm-szindrómáról van szó? Mert a sztorik nagy részében a lány legelső gondolata rögtön az, amint meglátja a fogva tartóját, hogy az mennyire dögös, és már a kezdetek kezdetétől fogva vonzódik hozzá - aminek a valószínűsége egyébként egyenlő a nullával, hacsak nem súlyosan elmebeteg a szóban forgó túsz. Ráadásul a való életben a vonzódást leginkább az váltja ki , mikor a fogva tartó kisebb, kedvesebb gesztusokat tesz a rabja iránt; a fent nevezett írásokban a fiú ellenben folyamatosan kínozza a lányt, az mégis beleszeret - nemcsak elferdített, de kifejezetten káros is ez a minta, mely azt sugallja: akkor is szeress valakit, ha semmi okod nincs rá, és ha amaz egy állatként bánik veled.

 

Stockholm-szindróma a Disney mesékben?

szepseg-es-a-szornyeteg_-rajzolt-256096.jpg

Ha a szerelmek filmi megjelenítését, és azok egészségtelen mintáját kutatjuk, nem feltétlenül csak a mai termésekben akadhatunk érdekes alapanyagokra.
Sok körben elterjedt az a nézett, miszerint a Szépség és a Szörnyeteg Belle-je maga is Stockholm-szindrómában szenvedett, ezért is szeretett bele az őt fogságban tartó Szörnybe - és bár ennek van némi alapja, jómagam mégsem osztom.

Tény, hogy Belle, bár maga döntött így, mégis valahol kényszerből maradt a Szörnyeteg kastélyában, hogy megmentse az apját, aztán pedig szerelembe esik - mindeközben azonban továbbra is túsz, pusztán azért lesz szerelmes, mert a Szörnyeteg kedvesen kezd bánni vele.

Miért nem beszélhetünk mégsem Stockholm-szindrómáról?

A betegség leginkább félelemből alakul ki; a rab fél az elrablójától, ugyanakkor mégis görcsösen próbálja meglátni benne a jót. Hálás neki, ha az kivételesen gyengédebben bánik vele, igyekszik elkerülni, hogy amaz neheztelni kezdjen rá és retteg attól, hogy ha nem helyesen cselekszik, az esetleg az életébe is kerülhet. Sok esetben Stockholm-szindrómáról van szó akkor is, ha valaki benne marad egy erőszakos párkapcsolatban. Konkrétan nincs fogságban, mégis függője a másiknak, de leginkább retteg tőle, és attól, mit fog tenni a párja, ha megpróbálja elhagyni őt.

Belle épp ellenkezőleg, nem akarta meglátni a Szörnyben a jót. Utálta őt és neheztelt rá, amiért ott tartja. Csak akkor ismerte fel a pozitív tulajdonságait, mikor a Szörnyeteg ténylegesen lépéseket tett annak érdekében, hogy megváltozzon és megmutassa az erényeit. A valóságban szó sincs arról, hogy a fogva tartó teljesen kicserélődik; ha néha tesz is egy-egy barátságosabb gesztust, utána jó esetben ismét erőszakos lesz a tússzal, és minden esetben tudatosítja benne, ki diktálja a szabályokat és ki parancsol. Belle nem félelemből kezdett el vonzódni a Szörnyhöz, hanem tényleges szimpátiából és ez akkor mélyült el véglegesen, mikor az elátkozott herceg - bár tudta, hogy mit kockáztat -, mégis elengedte őt, ezzel is bizonyítva önzetlen szerelmét. Belle pedig elment - egy valódi Stockholm-szindrómában szenvedő erre nem lett volna képes; sok esetben a betegek még dühösek is, ha kiszabadítják őket, mert addigra már annyira függői lettek az elrablójuknak, hogy képtelenek szabadulni tőle. A lány szeretete nem szűnik meg a kvázi kiszabadulása után sem és később már önként megy vissza, hogy megmentse a szerelmét.
Tény, hogy nem indult idillien a Szépség és Szörnyeteg romantikus szála, de azzá futott ki és a végső üzenetet tekintve mindenképp pozitív minta.

Daddykink - még mindig: (korábban itt már írtam róla: https://books-movies-series.blog.hu/2018/01/26/a_fanfiction-ok_reme_daddykink )

img-thing.jpg
Az utóbbi időben, több külföldi fanfiction oldal látogatásával és olvasásával jöttem rá arra, mennyire félreértelmeztem ezt a fajta szerepjátékot és azt, mi is ennek a lényege. Ennek oka leginkább az, hogy idehaza is sokszor rosszul értelmezik és írnak róla.

Mi is tulajdonképpen ez a daddykink?

A BDSM szerepjátékok egy fajtája: egy domináns és egy szubmisszív félből áll - a domináns a daddy (apuci), a szubmisszív a babygirl, vagy babyboy. Mindent összevetve, az ágyban eljátszanak egy adott szerepet, ami izgalommal tölti el őket és ezáltal mindkét fél kiélheti egy bizonyos vágyát. Ezt leszámítva a felek átlagos emberek, hétköznapi, boldog párkapcsolatban élnek.

Milyen ez a (magyar) fanfictionök nagy részében?

A szubmisszív fél fiatal, még kiskorú lány, akire felfigyel egy nála legtöbbször majd' tíz évvel idősebb, gazdag, jóképű férfi és behálózza. Onnantól a kvázi kitartottja lesz, a babygirl/daddy dolog pedig messze nem merül ki a lepedőakrobatikánál: a lánynak mindenben engedelmeskednie kell a férfinak, nem feleselhet vissza, azt kell tennie, amit a másik mond. Ha mégsem így cselekszik, akkor a pasas megbünteti: jobb esetben csak elfenekeli (és ezt nem BDSM célzattal teszi, hanem konkrétan azért, hogy fájdalmat okozzon neki), rosszabb esetben meg is erőszakolja.

Ezen írások teljesen elferdített, helytelen képet vetítenek a daddykinkről; sőt, megkockáztatom, ezek nem daddykinkek: attól, mert babygirlnek és apucinak nevezik egymást, továbbra is csak egy erőszakos párkapcsolat marad - annyi különbséggel, hogy a férfi egyfajta páncélnak használja a szubmisszív dolgot, ezzel mentegetve a beteges, elnyomó viselkedését - holott ez nem dominancia. Ez erőszak.

BDSM:

a639ca5ef0ac69aa6e3d4a380ffda9b2.jpg


Ahogy a korábban bemutatott daddykink, úgy ez is szerepjáték: a szexuális aktus kedvéért a felek felvesznek egy fajta viselkedési módot, melyben mindketten örömüket lelik. Megjelenik a kikötözés, szembekötés, ostorozás és társai - ezért tölt be nagyon fontos funkciót a biztonsági jelszó, melyet akármelyik fél, akármikor használhat, ha kényelmetlenül, vagy rosszul érzi magát. Ilyenkor a másiknak azonnal le kell állnia mindennel és támogatást kell nyújtani a partnerének. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis egy domináns nem szadista, sőt, épp ellenkezőleg: nagyon figyelmesnek és empatikusnak kell lennie, hiszen az adott esetben tőle függ a másik testi épsége. Domina Hanna szerint egy szadista már csak azért sem lehetne jó domináns, mert igen hamar börtönbe kerülne ( a szubmisszívje meg a balesetire).


Milyen a fanfictiönök nagy részében?

Hasonló a Daddykinkhez, csak itt a két fél között nincs nagy korkülönbség. A domináns sakkban tartja a szubmisszívjét; nem tekinti egyenlő félnek, de még csak felnőtt embernek sem. Szabályozza, mit csinálhat és mikor, kikkel találkozhat, ha pedig ellenállásba ütközik, jön a már jól ismert büntetés. Messzebb nem is állhatna a valóságtól - köszönjük a Szürke ötven árnyalatának!

 

Bunkó vagyok, így hódítok:

anigif_enhanced-32330-1397552850-24.gif
Nem kell feltétlenül konkrét, fizikai erőszak vagy elnyomás ahhoz, hogy egy párkapcsolat egészségtelenül legyen ábrázolva - elég az is, ha az egyik fél nem veszi a másikat emberszámba és tiszteletlenül beszél vele.


Tucatjával tudnék olyan tiniregényt felsorolni, ahol a fiú egy utolsó bunkó módjára viselkedik a kiszemeltjével, mire az - logikus módon -, beleszeret. Persze, idővel a srác levedli a tapló külsőt és mintegy varázsütésre kicserélődik - olyan aranyos lesz, hogy kenyérre lehetne kenni. Mint a mesékben: a rossz fiú a szerelem hatására megváltozik és teljesen új emberré lesz. Csak remélni merem, hogy nincs olyan lány, aki elhiszi, ilyen a valóságban is létezik.

A korábban bemutatott példákkal ellentétben ez még talán a legkisebb probléma, de az biztos, hogy helyes példát ez sem mutat. Sok esetben szerintem néhányan azért is maradnak benne egy rossz kapcsolatban, mert bíznak abban, a szeretetükkel képesek lesznek megváltoztatni a másikat. Ez márpedig nem fog megtörténni.

És még valami: fiúk, ha már kinőttetek az óvodából, ne faragatlansággal és megalázó bánásmóddal próbáljatok meg meghódítani egy lányt! Ha valaki tetszik, légy vele kedves - ilyen egyszerű.

Az enyém vagy, baby!

173657-you-are-mine-579703311.jpg
A romantikus történetekben hatalmas népszerűségre tett szert a túlzott féltékenység, birtoklási vágy és persze, eme sztorikban szinte mindig elhangzik legalább egyszer (de inkább többször): Te az enyém vagy és más hozzád sem érhet!

Mintha csak valami tárgyról lenne szó.

Valahol átlátom a logikáját annak, miért olyan közkedvelt ez a fajta viselkedés az amatőr írók körében: van, amikor tényleg aranyos, ha az adott férfi féltékeny, mert az annak (is) a jele, hogy tényleg nagyon fontos neki a lány és fél attól, hogy elveszítheti - de ez csak egy bizonyos határig érvényes. Ha valakinek már attól eldurran az agya, ha a párja szóba állt egy másik férfival, ne adj Isten még a karját is megérintette az a pimasz másnemű, és erre tombolni kezd, hogy márpedig a nő az övé, más rá se nézhet, az már távolról sem aranyos - hanem ijesztő.
Ami pedig az enyém vagy szöveget illeti: a nő nem egy tárgy, amit a pasi csak úgy zsebre vághat és birtokolhat, hanem emberi lény - és ezt illenék tiszteletben tartani (ez egyébként fordítva is igaz). Aki meg ezt eltűri, sőt, hízeleg is neki, magára vessen.

Miért tartom fontosnak újra és újra elővenni?

images_2.jpg
Mert napjainkban sokan nemcsak, hogy elfogadják ezen romantikus történetek létezését, hanem egyenesen támogatják és szeretik is - miközben talán bele se gondolnak abba olvasás közben, hogy ez minden, csak nem normális.

A magam részéről mélyen elítélem őket, és ha rajtam áll, mindent megteszek, hogy ráébresszek másokat: ez nagyon nincs rendben. Ha kell, elmondom, százszor, ezerszer.

Mert el kell mondani; el kell, mikor még mindig olyat látok különböző oldalak komment szekciójában, olyan cselekmény alatt, amiben egy lányt brutálisan bántalmazott és megkínzott egy férfi: De szexi!

Másrészről bánt az is, mennyire ferdén jelenik meg a BDSM és társai a magyar fanfictionök nagy részében; lehet furcsán tekinteni arra, ha valakiknek ez tetszik, de én úgy gondolom, amíg valami egy pár mindkét tagjának örömet okoz, addig senkinek semmi köze hozzá. Ráadásul míg külföldi fanfictiönök teljesen jól megjelenítik azt, ahogy a domináns tényleg mennyire figyel a szubmisszívre és arra, hogy kölcsönösen jól érezzék magukat, addig nálunk ez kimerül az "agyonverlek, és ez így jól van!" kategóriában.

Nem mondom, hogy ne írjunk a BDSM-ről, daddykinkről, vagy az erőszakos párkapcsolatokról - de a helyén kezelve tegyük azt. Mélységesen elítélendő az, ha valaki arról ír, hogy a főhőse puszta kedvtelésből vagy haragból összeveri a párját, és mindezt úgy tálalja, mintha ez teljesen normális, sőt, mi több, kívánatos lenne.

És ott van még a kettős mérce is.


A film, immáron több, mint száz éves története során nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy egy adott mű tiltólistára került; vagy azért, mert túl sokkoló, véres, erőszakos volt, vagy mert sértett egy adott népcsoportot, vallást.


És erről eszembe jutott valami.


Cannibal Holocaust (Tiltólistán 1980-tól 2005-ig)

cannibal_holocaust_movie.jpg
A film a mára már unalomig ismételt áldokumentum stílusban készült, melyben négy fiatal filmes egy brazíliai őserdőbe utazik, hogy filmet készítsenek a bennszülöttekről. Miután két hónap után se érkezik semmi hír róluk, egy másik csoport, élükön egy antropológussal, a nyomukba ered. A fiataloknak már csak a maradványaikat, illetve az általuk készített film kópiáját találják meg - odahaza levetítve láthatják, a négy filmesnek semmi sem volt drága azért, hogy igazán sokkoló alkotást készítsenek...


Mi látható benne?

A film tartalmaz nemi erőszakot, kasztrálást, véres halálokat és állatgyilkosságokat egyaránt (ezek valóban megtörténtek, a forgatás során hét állatot öltek meg).


Az eredmény: A rendezőt gyilkosság vádjával letartóztatták, miután azt a látszatot keltette, a filmben látottak valóban megtörténtek (ennek érdekében szerződést kötött a négy fiatalt alakító színésszel, hogy egy darabig ne mutatkozzanak nyilvánosan). Végül tíz nap után kiszabadult, miután sikerült bizonyítani ártatlanságát, de az állatgyilkosságok miatt bírságot kellett fizetnie, a filmet pedig több országban is betiltották. Végül 2005-ben ezt a tiltást a világ legtöbb országában feloldották, mára már megtekinthetővé vált a fim.

Emberi százlábú (Tiltólistán 2009-től napjainkig):

images_3.jpg
Egy őrült tudós szabadidejében elrabol három embert, hogy létrehozhasson egy igazi, emberi százlábút.

Mi látható benne?

Seggből szájba - és szerintem nem akarjátok, hogy ebbe részletesebben belemenjek....

Az eredmény: A filmet eredetileg vetítették mozikban, de miután a közönség nagy része kirohant róla, annyira rosszul lett a látottaktól, betiltották. A filmnek azóta készült egy második és egy harmadik része is - elődjükhöz hasonlóan ők is a feketelistán landoltak.

Mikey (Tiltólistán 1993-tól napjainkig):

letoltes_3.jpg
A film, amely szerény véleményem szerint az Árvát ihlette, egy kisfiúról szól, aki, mivel nem elégedett a családjával, nemes egyszerűséggel elteszi őket láb alól.

Mi látható benne?

Gyilkosságok és egy szociopata kisgyerek ámokfutása.

Az eredmény: Miután a film forgalmazásba került, nem sokra rá két tízéves fiú elrabolt, majd megölt egy hároméves gyermeket. A filmet ezután azonnal és örökre tiltólistára helyezték.

A szürke ötven árnyalata (Nincs betiltva - sajnos...)

images_4.jpg
A film röviden és tömören egy rettenetesen naiv és buta lány, valamint egy pszichopata milliárdos násztáncát mutatja be.


Mi látható benne?

A BDSM tökéletes és teljes elferdítése, elnyomó párkapcsolat, a nő sakkban tartása és irányítása, basáskodás a másik fél felett és érzelmi manipuláció - mindezt hulla romantikusnak és teljesen normálisnak beállítva.

Az eredmény: A három könyv bestseller lett, a belőlük készült adaptációk milliárdos bevételt hoztak. A történet általánosan elfogadott lett, mint romantikus sztori, a főszereplő Mr. Grey pedig kívánatos férfi ideállá vált a nők szemében (annak ellenére, hogy a második részben konkrétan bevallotta, hogy ő nem domináns, hanem szadista, aki szereti elverni a nőket, akik az anyjára emlékeztetik...)

És ez elkeserítő.

images_1_1.jpg
Egyetlen szóval sem mondom, hogy a listán szereplő, betiltott (vagy valamikor betiltott) filmek rendben lennének - mert sajnos mára már kérdésessé vált, van-e olyasmi, amit még nem láthattunk filmvásznon. Ahogy az idő telik, úgy nő egyre inkább a nézők ingerküszöbe. Sok év eltelt már azóta, amikor még a Psycho is sokkolta a közönséget - ezt a többség ma már fel se venné. Ennek ellenére nem állítom, hogy erre megoldást jelent a még több gore és élve trancsírozás.


Amit én szeretnék, az a következetesség.


Megkívánom, hogy ha egy film hamis és torz képet fest egy erőszakos párkapcsolatról, akkor azt a filmet tiltsák be.
Lehet, nem annyira szembetűnő ez a kép, mintha azt látnánk, ahogy Mr. Grey véresre veri Anát, de attól még ott van - csak elveszett a sok cukormáz alatt. Ana is és a nézők jelentős százaléka is mindent elnéz Christiannek, pusztán azért, mert szereti a lányt - vagy legalábbis elvileg szereti. A negatív hatás alattomosan eszi be magát a közönség tudatába, ha hagyja, és megmérgezi a párkapcsolatokról alkotott elképzeléseit. Rengeteg naiv fiatal lány hitte el ezután, hogy amit ebben a filmben látott, az rendben van.

És ezért olyan veszélyes ez a film szerintem.


Egy szó, mint száz: tiltsák be a Szürke ötven árnyalatát! Tiltsák be, mert egy olyan korba vezet vissza minket, amikor a férfi uralkodott, a nőnek meg "Hallgass!" volt a neve. Egy olyan korba, ami nem is olyan rég még fennállt - jó példa erre a Rosemary gyermeke, ahol az öntudatlan főszereplőnőt lidérces álmok kísértik, majd mikor felébred, karmolásokat fedez fel a testén. A férj ezekről azt állítja, ő okozta - ugyanis, amíg a nő nem volt magánál, magáévá tette. Rosemary reakciója döbbenetes: nem szól semmit. Nyugodtan tudomásul veszi és egy rossz szava sincs ez ellen. Mondhatni ez egy adott kor bevett szokása volt: ha a férj szexelni akart, megtette - és nem számított, hogy a nő akarja-e, van-e kedve hozzá, (fáj-e a feje...) vagy hogy egyáltalán magánál van-e; Rosemary semmit sem tehetett, hiszen teljesen ki volt ütve, nem tiltakozhatott, a férje pedig nemes egyszerűséggel kihasználta ezt a cselekvésképtelen állapotát és megerőszakolta - és ez akkor teljesen normális és hétköznapi volt.

rosemarys-baby-1968-mia-farrow-with-scratches-on-bed-00m-l6c-1000x750.jpg
Tényleg ezt akarjuk újra?

ajujdjo6vsn01.jpg
Kötve hiszem - és azt is, hogy akik ez idealizálva jelenítik meg, komolyan erre vágynának - csak megtéveszti őket a sok cukormáz, amivel ezeket a történeteket bevonják. Az erőszakos főhős szimpatikussá válik, mert szereti a kiszemelt lányt, jól néz ki, gazdag, tud kedves is lenni és persze az aduász: tragikus múltja van... Mert igen, ha valakivel korábban rossz dolgok történtek (avagy őt is bántalmazták már), akkor feloldozást kap arra, ha tönkreteszi mások életét. Ez bizonyára a bíróságon is megállná a helyét, amennyiben bármelyik ilyen sztoriban az ostoba főszereplőnő feljelentené az idegbeteg pasiját...

 

 

 

 

 


Továbbra is azt mondom: írjunk a bántalmazásról, a szadomazóról, a BDSM-ről, akármiről - de kezeljük a helyén! Ne mutassuk be pozitívan, vagy követendő példának azt, ha valaki rosszul bánik a partnerével, az meg ezt szó nélkül elviseli, aztán a végén boldogan élnek, míg meg nem halnak - nonszensz.

uje4mis.gif
A végére, egyfajta könyvajánlóként is, hadd mutassak be egy olyan regényt, ami kendőzetlenül őszintén írt a bántalmazásról, családon belüli zaklatásról és a nemi erőszakról: ez pedig a Tetovált lány című svéd remekmű, mely Stieg Larsson tollából született, és amelyhez további két folytatást is írt ( az élet nagy igazságtalansága, hogy maga a szerző már nem érhette meg a művei kiadatását és sikerét: 2004-ben váratlanul elhunyt), illetve további két kötet is készült hozzá, más írók által. Mindamellett, hogy egy lebilincselően izgalmas történetet tár az olvasó elé, betekintést nyújt arra, milyen borzalmas mértékben képesek visszaélni egyes férfiak a hatalmukkal és erejükkel és mit él át az, aki szexuális erőszak áldozata lett. Fájdalmas és nagyon reális, egy cseppet sem romantikus.

dragon20tattoo7310.jpg
Végső szó gyanánt annyit mondanék: az erőszakról akarsz írni? Ne a Szürke ötven árnyalatát tekintsd akkor példának, hanem a Tetovált lányt!

33156e4ee7371f53c2a2ea1a5b10a962.gif

Köszönöm a figyelmet!
Mindenkit ölel: Danny.

 

Felhasznált források:

Google

https://vs.hu/magazin/osszes/van-aki-azt-akarja-hogy-fozzem-meg-a-golyojat-0319

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cannibal_Holocaust

https://starity.hu/magazin/35944-filmek-melyeket-betiltottak/

https://starity.hu/magazin/36014-filmek-melyeket-betiltottak-ii/

Szólj hozzá!

We Will Rock You - avagy amikor az egész mozi egyszerre rázza a fejét

2019. január 02. 15:19 - Dante997

Bohém rapszódia kritika

mus-122.jpg

Senkinek nem kell szerintem bemutatnom a Queent. Őket mindenki ismeri, az is, aki nem tud róla. Személyes példaként hadd említsek meg egy velem megtörtént esetet: még pár hónapja, a film bemutatása előtt egy barátnőmmel és annak egy volt osztálytársával beszélgettünk. Megemlítettem a filmet és a Queent, mire a leányzó vállat vont: nem ismerem őket. Mire én: szerintem meg igen, csak nem tudsz róla. Ezután lejátszottam neki pár számukat, mire egyből felcsillant a szeme: Jaj, ezt ismerem! Tudtam én.

5b57274206d58_queen-770.jpg

Nem meglepő ezek után, hogy rengetegen várták a Bohém Rapszódiát, az idősebb és ifjabb generáció egyaránt. A film jelenleg is fut a mozikban: a legutolsó becslések szerint 702,5 millió dolláros bevételnél tart, világszerte (egyébként a költségvetés 52 millió dollár volt).

A legelső előzetesektől kezdve nagy viták övezték a filmet: még forgalmazásba sem került, de már sokan kritizálták, jórészt a visszafogottság miatt (az alkotók egyértelműen családbarát verziót akartak készíteni, többek közt emiatt menesztették végül Sacha Baron Cohent, aki Freddie-t alakította volna; a színész egy jóval merészebb, 18 karikás műben gondolkodott, nagy hangsúlyt fektetve az énekes betegségére).

A végül november elején debütáló film vegyes fogadtatásban részesült: míg a kritikusok jó része inkább elmarasztalta, addig a közönség egyöntetűen rajongott érte, a többség legalábbis.

Az elkészült alkotást legnagyobb részt az igazság elferdítése miatt kritizálták, és hogy az egész nem több, mint egy gyönyörű, de végtelenül hamis mese. Legalábbis egy része.

_5b80a85aabb59.jpg

 

A történet:


Egyszer régen élt egy tehetséges, indiai származású fiú, Farrokh Bulsara - későbbi és ismertebb nevén, Freddie Mercury. Egy este meghallgatja egy füstös kiskocsma előadóját, a Smile-t, akiket a koncert után megkörnyékez néhány általa írt dalszöveggel. A két zenész, a dobos Roger Taylor és a szólógitáros Brian May épp nagyon el vannak kenődve; alig pár perce jelentette be a basszusgitáros/énekesük, hogy kilép és inkább csatlakozik egy másik bandához (ha tudta volna, kiket hagy ott, lehet, kétszer is meggondolja - bár akkor nagy valószínűséggel sosem születik meg az a Queen, amelyet mi ismerünk). Freddie kapva-kap az alkalmon és egy rögtönzött előadással meggyőzi a két tagot, hogy bevegyék a bandájukba énekesnek. Hamarosan találnak egy basszusgitárost is (John Deacon), ezzel pedig megszületik egy új együttes: a Queen. A film ezután a banda lassú felemelkedését, szárnyalását és mélypontjait mutatja be, egészen az 1985-ös Live Aid koncertig.

152389-1532336916.jpg

 

Valóság vagy fantázia?


A film ferdít - ez tény. Ferdít és átír, nem is keveset. Csak egy gyors áttekintés, a tisztánlátás végett:

- Freddie már évek óta ismerte a Smile tagjait, mielőtt csatlakozott volna hozzájuk - ő és az együttes akkori basszusgitáros, Tim Staffell ugyanarra a főiskolára jártak, barátok is voltak, ezáltal ismerkedett meg Taylorral és Mayjel. Bejáratos volt a próbákra és gyakran szolgált tanácsokkal a zenét illetően. Mikor Staffell dobbantott, egyértelmű volt, hogy ő jön a helyére. A későbbi basszusgitáros, John Deacon jóval később csatlakozott hozzájuk, 1971-ben lett a banda tagja.

- A Freddie védjegyévé váló mikrofontartót még egy korábbi együttese, a Wreckage fellépésén törte el.

- Paul Prenter, Mercury személyi menedzsere a film talán legellenszenvesebb alakjaként jelenik meg: neki köszönhetően veti bele magát az énekes a féktelen mulatozásokba, az éjszakai életbe és törést hoz létre közte és az együttes többi tagja között. Hogy ennek mennyi köze van a valósághoz, nem tudni, de abban a kortársak egyértelműen egyetértenek, hogy a menedzser egyáltalán nem volt jó hatással az énekesre és ezáltal az együttesre sem.


- Ray Foster (Mike Myers) karaktere a valóságban soha nem létezett. Valószínűleg a poén kedvéért tették bele: az őt alakító Mike Myers szájából viccesen hangozhatott az alábbi mondat:

Ez (I'm In Love With My Car) az a fajta szám, amire a tinédzserek felcsavarják a hangerőt a kocsiban és rázzák a fejüket. A Bohemian Rhapsody sosem lesz az a szám!

Akik látták a Wayne világa című filmet, tudják, miről beszélek. 


- Freddie a filmben teljesen máshogy és máskor ismerkedik meg élete két nagy szerelmével: Mary Austinnal és Jim Huttonnel. Maryvel eredetileg a gitáros Brian May randizott, bár a kapcsolatuk nem volt komoly; olyannyira nem, hogy amikor Mercury azt firtatta, hogy elhívhatja-e randizni a lányt, May igennel felelt. Jim Huttonnel eredetileg egy szórakozóhelyen találkoztak először. Freddie már itt megkörnyékezte, de a fodrászként dolgozó férfi visszautasította - még csak fel sem ismerte őt. Jó egy évvel később futottak össze ismét, majd végül (ahogy a filmben is), a Live Aid előtt nem sokkal lettek ténylegesen egy pár, és Mercury 1991-es haláláig együtt is maradtak.

4922288_jpg-r_1280_720-f_jpg-q_x-xxyxx.jpgcropped_jim_hutton_freddie_hutton_youtube.jpg

 

- A filmben, bár csak 1985-ig követi nyomon az együttes történetét, már  kiderül Mercury betegsége. A valóságban 1986-ban tudta meg, hogy beteg. Hogy a Queen többi tagjának mikor mondta ezt el, nem lehet tudni. Egyesek szerint már 1987-ben, mások szerint 1989-ben, Jim Hutton ellenben azt nyilatkozta, hogy csak 1991-ben, a legutolsó lemezük (Innuendo) felvételekor.

- A zenék megjelenésének sorrendjét alaposan megkavarták: a film többször is előrehoz olyan számokat, amik csak jóval később születtek meg. (Például a filmben már az 1974-es amerikai turnén játszották a Fat Bottomed Girlst, valójában 1978-ban írták meg.)

Mindent összevetve azonban ezek a változtatások vagy nem lényegesek, vagy nem zavaróak - a legfontosabbakról azonban még nem beszéltem és ezek voltak azok a csúsztatások, amik sokakat felháborítottak (teszem hozzá, valahol jogosan).

 

A királynőt megölni nem kell....


A cselekmény előrehaladtával láthatjuk, ahogy lassan, de biztosan feszültség keletkezik a banda tagjai között; John Deacon mintegy megjósolta ezt a kifejletet még a film elején:

A statisztikák szerint a bandák nem elbuknak: felbomlanak.


A valóságban a Queen azonban soha nem bomlott fel - igaz, valóban közel kerültek hozzá 1985-ben. A banda mind a négy tagja írt számokat, ami sok vitával járt arra nézve, kinek a száma kerüljön fel a lemezre - a szerzőnek ugyanis több gázsi járt. Éppen emiatt, a későbbi lemezeiken már egyáltalán nem jelölték, melyik számot ki írta, mindent közös szerzeménynek tüntettek fel. A hangzásban sem tudtak megegyezni, vagy abban, hogy milyen zenei irányban menjenek tovább. Ebben az évben Mercury Münchenbe ment, majd kiadott egy szólólemezt, addig szünetet tartottak. Ez aztán olyan hosszúra nyúlt, hogy sokan már azt rebesgették, feloszlanak. Végül a Live Aiden ismét egymásra találtak, látva a közönség rajongását.


A film azonban mindezt úgy mutatja be, mintha a törés oka Mercury szólólemeze lett volna. Itt hangzott el Roger Taylor szájából az alábbi mondat:

Most ölöd meg a Queent!

da9df0410706128834c410ef85beea8d.gif

Figyelembe véve, hogy a valóságban addigra ő és Brian May is kiadtak már egy szólólemezt, különösen viccesen hat. A való életben semmiféle negatív hatással nem volt az együttesre Mercury szólólemeze. A film ezzel mintegy azt sugallja, hogy minden vita eleje és vége Freddie személyéhez kötődött, a szólólemeze pedig "megölte" a zenekart, illetve, mintha Freddie a Queen nélkül, szólóban, semmit sem ért volna - holott ez egyáltalán nem így volt.
És itt jön a másik pont, ami sokaknak szúrhatta a szemét.

 

 

 A Great Pretender or a Great Troublemaker?


Az éjszakai mulatások és fényűző partik mellett is Freddie a filmben egy igen szeszélyes, abuzív személyiségként jelenik meg: állandóan elkésik a próbákról, civakodik a dobos Taylorral, és általában a legtöbb vitának ő a kiindulópontja. Ezzel ellentétben a valóságban éppen ő volt az, aki elejét vette a veszekedéseknek és igyekezett elsimítani az ellentéteket - úgy is, hogy maga Mercury is beismerte saját magáról,  nem könnyű vele együtt élni.


A filmben nem hangsúlyozták a végletekig Freddie kicsapongásait, ennek ellenére így is egyértelmű volt - vele szemben pedig ott volt a Queen másik három tagja, a családos, rendes emberek, akik nem ittak, nem drogoztak, siettek haza a családjukhoz...

Igazán így volt?


Az tény, hogy Brian May és John Deacon valóban visszafogottak voltak, akik tényleg inkább a családjukkal töltötték az időt, mintsem hogy átmulatták volna az éjszakákat, ezzel szemben Roger Taylor és Freddie a bulik hangadói lettek, miután az 1977-es News of the World-el berobbantak az amerikai piacra és igazán sikeresek lettek. Taylornál a filmben legalább annyit hozzátettek, hogy behozták a hiszti királynő vonalat, aki a film elején kettesével falja a nőket, és aki nyugodtan törhet-zúzhat, amíg a kávéfőzőnek nem lesz baja; ezenkívül, a mű későbbi részeiben, miután a dobos is családos ember lesz, Freddie erőteljes célzásokat tesz arra: nem a gyereke anyja neki az egyetlen nő az életében. tenor_2.gif

 

  Nem tagadom, hogy a kicsapongó Freddie mellett visszafogottak lettek a többiek - de erős túlzás azt is állítani, hogy szeplőtelenek, mindemellett nem tudunk meg sokat róluk, csak egy vázat kapunk az életükről. A főhős mellett a három másik tag nem kapott annyi időt (nem is fért volna bele, azonkívül a többség amúgy is Freddie-re volt kíváncsi), de ha megkapargatták volna a felszínt, biztosan kiderül: a többi tag látszólag felhőtlen családi élete sem éppen fenékig tejfel. Aki ismeri a bandatagok életét, az pedig pontosan tudja, hogy nem is volt az: Taylor és May házassága is később tönkrement és elváltak, Deacon pedig, bár a mai napig együtt van a feleségével, egy ízben ők is közel sodródtak a szakításhoz.


Hogy miért volt ezekre szükség? A drámáért: minden filmben kell egy drámai csomópont, ami után a főhős eléri a mélypontot - itt ez Freddie elszakadása volt a Queentől. Ezután jön a felismerés, majd a konfliktus megoldása. A karakterek - és velük a nézők is -, megnyugodnak, visszatér a harmónia. Többé-kevésbé - a valóság fényében ugyanis nehéz teljesen pozitívnak és megnyugtatónak tekinteni a befejezést. A való életben azonban ritka a teljes mélypont (legtöbbször ezek váltják egymást), ezért kellett kreálniuk egyet. Hasonló dramaturgiai megoldás Freddie és az édesapja nagy kibékülése: a néző fellélegzik és velük együtt örül, habár valahol biztos van egy kis keserű szájíze, mert sejti, hogy ez a valóságban egyáltalán nem így történhetett meg (ha megtörtént egyáltalán). Ahogy az Eredet című filmben is mondták: Az ember lelke vágyik a kibékülésre, a katarzisra. Kissé talán szirupos megoldás, de kétségtelenül működik.


A legtöbben mégis azt hozták fel, hogy igazából semmi újat nem tud nyújtani a film: több, mint két órás ugyan, de nem ad semmiféle többlet információt sem a bandáról, sem Freddie-ről.

A magam részéről azonban én ezt nem tudom hibának felróni.


Tény, hogy ez egy életrajzi film, de aki azzal a céllal megy el a moziba megnézni, hogy megismerje a Queen történetét ától cettig, az nagy hibát követ el. Itt ugyanis nem az volt a lényeg, hogy pontos, tökéletes mását adja a való életnek, és mindent, de tényleg mindent bemutasson, ami megtörtént. Ez inkább amolyan elnagyolt vázlat, ami ad egy táptalajt - akit igazán érdekel a Queen-története, az a film után nagy valószínűséggel úgyis utánajár majd a dolgoknak (és remélhetőleg nem vesz mindent készpénznek, amit lát). Akit komolyan a valóságra kíváncsi, az nézzen meg inkább egy dokumentumfilmet. Egy játékfilmnek, még ha valós eseményeket is jelenít meg, nem az az elsődleges célja, hogy informáljon. Hanem hogy szórakoztasson.
Itt érkeztünk el azokhoz a dolgokhoz, amik minden hibája ellenére felejthetetlenné és határtalan élménnyé teszik a Bohém rapszódiát.

194.jpg

 

A színészek:

queenactors21.jpg


A végül menesztett Cohen helyett Rami Malek kapta meg a nagy tettető Mercury szerepét, akit leginkább a Mr. Robot című sorozatból ismerhet a közönség - és milyen jó döntés hoztak! Arról ugyan lehetne vitázni, mennyire sikerült a külsejét eltalálni, mennyire hasonlít az igazi Freddie-re, de mindez eltörpül amellett, ahogy visszaadta Freddie jellemének minden vonását. Alapos munka és megfigyelés állhatott a háta mögött, látszólag ugyanis nagyon figyelt arra, hogy a legapróbb mimikát is hűen adja vissza. Igazán kiforrott, megnyerő alakítást nyújtott Malek - személy szerint Oscar-díjat érdemlőnek tartom a játékát.

letoltes.jpg
A Queen többi tagját Ben Hardy (Roger Taylor), Joseph Mazzello (John Deacon) és Gwylim Lee (Brian May) alakította - ahogy a karakterek, úgy talán a színészek is kissé eltörpültek Rami Malek mellett, de mindent összevetve, korrekt és élvezetes alakítást nyújtanak, Gwylim Lee esetében pedig szinte hátborzongató, mennyire hasonlít a valódi Brian Mayre.

brian-may1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 A ZENE - csupa nagybetűvel:


Mint már említettem, a film célja nem is igazán az volt, hogy behatóan megismerjük a banda történetét, hanem hogy megismerjük a zenéjüket. Hogy emléket állítson Freddie-nek, aki olyan tragikusan fiatalon ment el, hogy emléket állítson egy bandának, egy családnak, egy életérzésnek.

És hogy ez sikerült-e? Maximálisan.

Magam részéről én már a film előtt ismertem és szerettem ezt a bandát, amióta láttam a filmet, csak még inkább elmélyült ez a szeretet; és nem én voltam az egyetlen, akire ilyen hatással volt. Számomra hihetetlen nagy öröm, mikor azt látom a zeneszámok alatti kommentekben, amint arról számol be rengeteg ember: a film hatására kezdtek el Queent hallgatni, vagy ennek köszönhetően szerettek bele újra.


A zene volt az, ami igazán uralta ezt a filmet - ez az utolsó, húszperces Live Aid koncert-feldolgozáson csúcsosodik ki. Tökéletes mása a valós eseménynek, emellett majdnem teljesen visszaadja, milyen lehetett annak idején egy Queen-koncert. A film végén átéltem a katarzist: rázott a hideg és könnyeztem. Felemelő érzés volt.

Mindent összevetve: csúsztat a film? Igen. Átírja a tényeket? Igen. Talán néha túl szirupos is? Kétségtelenül. Ennek ellenére egy piszkosul élvezetes film? Abszolút.

Néha talán nem is kell a valóság - jó a fantázia is.

Személy szerint azt tudom mondani: aki azért akarja megnézni a filmet, hogy pontos adatokat kapjon és behatóan megismerje a Queen és Freddie történetét, az inkább nézzen meg egy dokumentumfilmet!

A többiek pedig dőljenek hátra és élvezzék a varázst!

 

 Köszönöm a figyelmet mindenkinek!

tenor_1_2.gif

 

 

 Mindenkit ölel: Danny.

 

Felhasznál források: 

https://www.boxofficemojo.com/movies/?id=bohemianrhapsody.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Queen

https://hu.wikipedia.org/wiki/Boh%C3%A9m_rapsz%C3%B3dia

Szólj hozzá!

Attack on Titan shippek, II. felvonás: Eruri

2018. augusztus 30. 23:20 - Dante997

Hosszú kihagyás után, végre folytatom.

Az animékben - mint minden más sorozatban is -, gyakoriak a shippek. Az Attack on Titan sem kivétel ez alól, sőt: mondhatni már mindenkit shippeltek mindenkivel, noha a kánon esélye a legtöbb esetben elenyésző.
A legnépszerűbb shippet (az Ererit) már kiveséztem, most jöjjön egy másik, ahhoz képest jóval kevésbé - de hát az Ererihez képest minden shipp népszerűsége elenyésző -, kedvelt páros, nevezetesen az Eruri, azaz: Levi Ackerman és Erwin Smith.

finis_by_mellnovy-dag0d44.png
Az Ererivel ellentétben, ennek a párosnak a létezésének már van némi létjogosultsága, mégis, sokkal kevesebb rajongóval rendelkezik. Hogy, miért, arra a későbbiek során még kitérek.

Kik is ők és milyen kapcsolatban állnak egymással?


Erwin Smith a Felderítő Egység 13. parancsnoka, Levi pedig egy hadnagy, a kvázi beosztottja, és jó barátja. Nagyon lesarkítva csupán ennyiről van szó, de a dolog távolról sem ilyen egyszerű. Hogy jobban megértsük, muszáj belemenni kettejük találkozásának történetébe, amit a No Regrets című OVÁ-ból ismerhettünk meg.

tumblr_ngdybvehfm1sfbu0eo1_1280.gif

No Regrets - egy döntés, amit talán nem bánsz meg:

tumblr_nbt2u57zj51rcm1ibo1_500.gif
Levi korai életében még a Földalatti Körzetben élte bűnözéssel teli mindennapjait, két barátjával, Isabellel és Farlannal. A hely, amely a Főváros alatt helyezkedik el, ahogy a neve is mutatja, a föld alatt, egy rendkívül szegény és romlott hely, ahonnan a távozás csak akkor lehetséges, ha valakinek sikerül elég pénzt összekuporgatnia ahhoz, hogy felszíni állampolgárságot vásároljon. Levi-ék is, a mindennapok túlélése mellett, erre gyűjtenek, a remény pedig, hogy hamarosan sor kerül arra, hogy odafent, szabadon élhessenek, felragyog, egy titokzatos férfi személyében, aki megbízza őket, hogy öljék meg Erwin Smith-t (aki ekkor még csak hadnagy volt), és lopjanak el tőle egy iratot. Levi és barátai hezitálnak, mert egyrészt nem dolgoznak megbízásra, másrészt pedig gyanús nekik az az alak, aki felkeresi őket, de végül mégis igent mondanak. Ám amikor megjelenik a Földalatti Körzetben a Felderítő Egység - köztük Erwin is -, kiderül, hogy a dolog távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy azt ők elképzelték, és döntés elé kényszerülnek: vagy beállnak az egységbe, vagy átadják őket a hatóságoknak. A három barát - kényszerből, és mert persze így hamarabb sikerül teljesíteni a megbízatásukat -, elfogadják a javaslatot és belépnek a felderítők közé.


Levi-t ekkor már nem pusztán a szükség hajtja, hanem személyes utálat is: mikor szembekerült Erwinnel, a férfi - igaz, csellel, de -, legyőzte őt, ami sérti a hiúságát, ráadásul meg is alázta őt, ami még tovább növeli az ellenszenvét. Így tehát, mikor eljön a várva várt alkalom - egy felderítés keretében -, egyedül vág neki a feladat teljesítésének, azonban elszámítja magát. A hatalmas viharban elkeveredik, és mire feleszmél, már csak a csapata tagjainak széttépett holttestét találja meg, köztük pedig ott vannak a barátai is. Levi alól ekkor kicsúszik a talaj: előbb őrjöngve kivégzi az Isabelt és Farlant meggyilkoló titánt, majd mikor Erwin és megmaradt emberei rátalálnak, vele is végezni akar. Erwin ekkor beviszi a kegyelemdöfést: az irat, ami nála volt, hamisítvány. Minden hiába volt.
Levi teljesen összeomlik, de ekkor Erwin lesz az, aki támaszt nyújt neki: minden döntés hatással van egy következő döntésre. Sose tudhatjuk, mi lesz a következmény, ezért azt a döntést kell választanunk, amit majd a legkevésbé bánunk meg. Legvégül pedig utasítja Levi-t, hogy álljon fel és kövesse.

(...) ez az ember olyan célt követ, amit én még meglátni is képtelen vagyok. Ez a döntésem. Hiszek benned, Erwin Smith.


Levi életében új fejezet kezdődik: mint felderítő, élete céljának tekinti a titánok kiirtását. Erwint pedig ekkortól fogadja el vezetőjének, kész követni bárhova, elfogadja a parancsait. A későbbiekben is ez marad a legszorosabb emberi kapcsolata - és ezt sokan értelmezhetik akár romantikus érdeklődésnek, ragaszkodásnak.

És elmondom, én mit gondolok.

To be or not to be?

00-1940.jpg


Alapvetően egy igazán szoros, összetartó barátságba könnyedén bele lehet magyarázni a szerelmet. Robert R. Sternberg állította fel annak idején, még 1988-ban a szerelem háromszöget, mely a következőket tartalmazza: intimitás (érzelmi kötődés és önfeltárás), szenvedély (szexuális, erotikus érdeklődés), és elkötelezettség. Azonban, Szirmai Gergő rámutatott valamire ezzel kapcsolatban: ha ugyanis kivesszük ebből a háromból a szenvedélyt, megkapjuk a barátságot. Magam részéről pedig úgy gondolom, egy jó párkapcsolatot és egy jó barátságot sokszor csak egy hajszál választja el egymástól (magyarán a barátainkkal, jobb esetben, nem fekszünk le), épp ezért, ha valaki egy összetartó baráti kapcsolatba beleépíti a szexuális vonzalmat, máris kész egy szerelmi kapcsolat.


Az Eruri szerintem viszont itt bukik meg - már nem az én szememben, hanem általánosságban.


Többé-kevésbé ugyanis kánonként szokás kezelni Levi aszexualitását - bár hivatalosan így nem mondták ki, a mangaka, Hajime Isayama elárulta, hogy a hadnagy jelenleg nincs kapcsolatban senkivel, és soha nem is volt. Ha pedig valaki ismeri az egészen korai, gyermeki éveit, annak az is hamar világos lesz, mi az oka annak, amiért számára idegenné válik a szexuális együttlét.
Márpedig egy szerelmi kapcsolat enélkül nem lesz működőképes. Ergo, ennyiből kizárhatjuk, hogy Levi olyan szemmel tekintene a barátjára, Erwintől pedig még csak utalást se kapunk ilyesmire - hogy nem homoszexuális, azt onnan tudhatjuk, hogy a mangában megemlíti egy fiatalkori szerelmét, egy lányt. Ameddig pedig nincsenek rejtett, vagy nagyon is nyílt utalások arra, hogy más szemmel nézne Levi-ra, addig én se vagyok hajlandó ebbe többet belemagyarázni.
Másrészről pedig, sok esetben zavaró az, mennyire bele akarják erőltetni az emberek a szerelmet, mindenbe. Két ember már nem is lehet barátja egymásnak, mert biztosan lesznek, akik többet akarnak belelátni. Az érzelmi kötődés fontos, minden egyes létező emberi interakcióban: akár egy barátról, családtagról, vagy a főnöködről van szó: te is érzel valamit iránta, ő is teirántad. És ez nem mindig pozitív, és pláne nem mindig szerelem. Egy barátság alapja a kölcsönös szimpátia, az ismeret és a bizalom: viszont ezektől még nem leszünk szerelmesek a másikba.
Részemről szeretem, kedvelem Levi és Erwin kettősét - de csak mint barátokat. Mindenesetre, ha már arról van szó, hogy Levi-t shippelni kell egy férfival, akkor még mindig inkább Erwint mondanám, mint Erent - kettejük közt legalább az érzelmi alap megvan ehhez, míg Erennel szinte semmi.

Akkor meg miért az Ereri a népszerűbb? Nos, véleményem szerint azért, mert bár nem shippelem, kétségtelen, hogy Levi és Eren jól mutatnak együtt; gyönyörű fanartokat lehet róluk gyártani, míg ezzel szemben Levi és Erwin már csak a magasságkülönbség miatt is kissé komikusan néznek ki együtt, és úgy általában véve, a külsejüket tekintve nincs meg köztük annyira a kémia. Ilyen egyszerű.

maxresdefault-0.jpg
Végeredményben pedig, talán pont az a szép a shippelésben és a fanfictionökben, hogy mindenki azt lát bele egy párosba, amit akar. Ahogy a Tankcsapda egyik száma is megénekli: Az vagyok, aminek engem látsz.

Ennyi lett volna ez a kis összefoglaló, remélem, tetszett annak, aki elolvasta.
Mint mindig, most is csak a személyes véleményemet mondtam el.
További jó shippelést!

tumblr_migwebbbbw1r6mv99o1_400.gif
Mindenkit ölel: Danny.

3 komment

Attack on Titan shippek: I. felvonás - Ereri

2018. május 11. 14:42 - Dante997

Már régóta birizgálta a csőrömet egy AoT shippjeivel foglalkozó cikk gondolata, amelyben vázolnám magát a shippet és a létjogosultságát, illetve a saját, személyes véleményemet is elmondanám. Érdekes, hogy bár az anime maga egy shounen, tehát pont nem a szerelem áll a középpontjában, mégis, ennek ellenére (vagy talán pont ezért ) rengeteg fandom van, még több fanfictionnel. Hogy valaki ezek közül pártolja-e bármelyiket is, szíve joga, bár vannak, akik kissé már túlmennek a határon.
Rögtön kezdeném is a legnépszerűbb és szerintem legindokolatlanabb párossal - ez az Ereri, azaz Eren Jaeger x Levi Ackerman.

f98261754433c7992a761a79faf65748.jpg
Ha tudnátok, milyen nehéz volt olyan képet találni, ami nem kőkeményen +18....

Az Ereri, mondhatni, az AoT shippek királynője - rengetegen rajonganak ezért a párosért. Nekem meg már eleve az kicsit sántít, hogy mégis mi alapján kezdték el őket összeboronálni, de erről majd később.

Kik is ők és milyen kapcsolat van köztük?


Eren Jaeger az AoT főhőse, újonc katona és alakváltó, Levi pedig a Felderítő Egység egyik hadnagya és idővel a fiú felvigyázója lesz - ő ügyel arra, nehogy hülyeséget csináljon, és bajba sodorja magát és másokat (ami Eren agyi kapacitását és robbanékony természetét figyelembe véve, nem túl hálás feladat.)

tumblr_inline_os6rjimrlf1uee0m3_540.jpg

Soha ne adjatok kölcsön zsebkendőt senkinek, mert még elkezdenek shippelni titeket!

Honnan indult ez az egész őrület?


Remek kérdés.
Mindennek az alapja szerintem az lehetett, hogy Eren rajong Levi-jért - és miért ne tenné? Ő egy újonc kiskatona, aki felderítő akar lenni, Levi pedig nem csupán hadnagy, de ő az, akit úgy emlegetnek, mint az "emberiség legerősebbjét". Melyik kamaszfiú ne rajongana egy ilyen emberért, és tekintené a példaképének? Ahogy egy paródiában ki is mondják: Oh my God, you guys are my heroes! 

 

 

De hol van itt a szerelem?

maxresdefault_1_1.jpg
Levi részéről pedig sikerült találnom egy érdekes felvetést, miszerint valahol az elhunyt barátját, Isabelt látja a fiúban, valamint, ő képes lenne arra, hogy a (kissé már túlságosan is) túlfűtött érzelmeivel kirángassa a hadnagyot a depressziójából. Ez végül is rendben van, de továbbra is: hol itt a szerelem?

1-2. évad - állítólagos Ereri momentsek (értsd: kivágták az összes olyan részt, miben épp együtt szerepelnek).


Kettejük legelső találkozásánál Levi szeme felcsillan, mikor Eren közli, hogy minden titánt ki akar írtani; sok mindent bele lehet ebbe magyarázni, részemről inkább arról van szó, hogy megtetszett neki a fiú határozottsága és úgy látta, ha csatlakozik hozzájuk, nagy hasznukra lehet majd.
Aztán eljön a tárgyalás, amikor is Levi nemes egyszerűséggel - és most bocsánat az obszcén kifejezésért - a szart is kiveri Erenből. Tudjuk, persze, hogy miért tette, de akkor is; ebben mi a romantikus?
A későbbiekben semmi olyat nem tapasztaltam köztük, ami ne lenne több egy átlagos hadnagy-beosztott viszonynál. Levi az ő kis pszichopata fejével felügyeli Erent, időnként pedig ellátja jó tanácsokkal, továbbadva azt a nézetet, amit egykoron ő is megkapott. Tök jó, de hol ebben a romantika?8d1f93a8516168adcbcdc6776930acad.jpg

Én tényleg megpróbáltam; de soha, egyik jelenetnél sem éreztem azt, hogy: igen, ez tényleg necces (mint mondjuk, a Supernatural néhány Destieljénél, amit szintúgy nem szeretek, de ott azért tényleg akadtak kicsit félreérthető helyzetek). Nekem az kevés, hogy egy jelenetben vannak, horribile dictu, még beszélgetnek is!
Amit sikerült leszűrnöm, hogy valaki egyszer ezt elindította, mások ebben megláttak ebben valamit és szép lassan elterjedt. Ami pedig működőképessé tenné ezt a párost, az se az animében, se a mangában nincs benne: a fanfic-írók alkották meg. Jómagam is olvastam Ereri-ficet, ami olyan jól dolgozta ki, ez a két ember miért is szeretett egymásba, hogy azt mondtam: igen, ez így rendben van. Pont ezért talán (mármint, hogy ez a szerelem csak a fanfictionökben létezik) van az, hogy amikor valakik netes portálokon rákérdeztek, miért kedvelik egyesek ezt a párost, senki sem tudott konkrét választ adni. Mert ők is tudják, hogy ez a szerelem csak a képzeletükben létezik.ereri-shippers-no-its-e-just-a-typical-more-sibling-15585253.png

Személyes véleményem: 


Nem shippelem ezt a párost; nagyon nem. A nyilvánvalón túl (miszerint semmi konkrét oka sincs a létezésének), más, gyakorlati okaim is vannak. Egyrészt, nem kedvelem a pedofíliát; márpedig akárhonnan is nézzük, Levi már 34 éves, Eren meg csak 15 - majdhogynem az apja is lehetne. Másrészt, nekem kifejezetten tetszik az a mentor-felkarolt viszony, ami ténylegesen létezik közöttük, és amit ez az egész szerelmi mizéria csak elront. Ismételten meg kellett tapasztalnom, mennyire abban a hitben élnek egyesek, hogy csak a romantikus viszony ér bármit is, a többi - barátság, szülő-gyermek, testvér - mehet a kukába.
Amiért pedig talán még népszerű lehet a shipp, annak az oka Levi személye úgy ámblokk. Felesleges kerülgetni a forró kását, a fanok jó része fülig bele van zúgva, és ez alól (főleg) az Ereri fanok sem kivételek. Ezért shippelik Erennel; mivel ő fiú, ezért, úgymond, ő nem vetélytárs. Pontosan ez az oka annak is, hogy Petrát, szegénykémet, utálják rendesen, úgy, ahogy kell, még akkor is, ha rövid szereplése alatt soha, semmi olyat nem tett, ami ezt megindokolná.
Mint már említettem, olvastam kifejezetten jó ficeket: csakhogy ezekben ki is dolgozták azt, hogy miért szerettek egymásba, plusz Levi-t jócskán meg is fiatalították (csak pár évvel idősebb Erennél), úgyhogy ezekre még én is rábólintottam.

22345185-352-k164649.jpg
Mi zavar úgy igazán? Hogy egyesek nem tudják már megkülönböztetni a tényleges művet a ficektől. Mikor valakik kiakadtak a második évad végén (mikor Mikasa majdnem megcsókolta Erent), hogy: "Takarodj onnan, Mikasa, Eren Levi-é!", mikor a fél youtube kommentszekciója azon sírt, hogy Levi szinkronhangja szerint Petra állt a hadnagyhoz a legközelebb és így tovább.
Semmi, ismétlem, semmi kifogásom sincs a ficek ellen - nehezen is lehetne, hiszen én is írok. Csak amikor már valakik keverik a létezőt a légből kapottal, akkor kezdődik a probléma. Hasonlónak érzem a helyzetet, mint amiről még annak idején a bloody-romanticon írt a szerző a Johnlockról, itt. Ha az Isten úgy segéljen, bármelyikük összejönne valaki mással (ami szinte biztosan nem fog megtörténni), akkor robanna csak fel a net igazán, és ismét egy Johnlock-botrány venné kezdetét.


Kánon esélye (ezt mindig kiteszem majd, függetlenül attól, hogy az AoT-ben soha, semmi nem lesz majd kánon): valahova 0 és mínusz végtelen közé tenném.


Remélem tetszett a cikk, és nem sértettem meg senkit. Mint mindig, csak a véleményemet mondtam el.

tumblr_migwebbbbw1r6mv99o1_400.gif
Mindenkit ölel: Danny.

 

Szólj hozzá!

Üss meg, baby, még egyszer! Avagy a Szürke ötven árnyalata kritika

2018. április 10. 19:41 - Dante997

sexy-woman-do-not-talk-selective-coloring-book-cover-dominant-hat-whip-showing-no-closeup-bdsm-black-white-template-95220917.jpg
Sokan utálták. Sokan megrugdosták. Feltehetitek a kérdést: nem volt még elég? A válaszom: közel sem. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy kicsit én is megrugdossam, és akkor még mindig nem tettem eleget ahhoz, hogy megbosszuljam az a szellemi és mentális kárt, amit ez a förmedvény okozott.
Idén kijött a BDSM románc harmadik,egyben utolsó részének megfilmesítése. Szívből remélem, hogy ezzel szépen lassan lecseng egyszer és mindenkorra, mert az a hype, ami övezi, kezd egyre inkább idegesíteni. Teljesen mindegy, hogy valaki szereti vagy utálja, így is, úgy is beszélünk róla. A káros hatás pedig, amit elindított, önmagáért beszél.
Ebben a cikkben leszámolok Szürke, szalma, köpönyeggel egyszer s mindenkorra. Láttam az első részt filmben, el is olvastam, de több részt nem vagyok hajlandó se megnézni, se elolvasni, és beszélni se akarok róla többet. Egyszerűen nem érdemli meg.
Hogy is indult ez az egész?:
E. L. James eredetileg az interneten posztolta a sztorit, mint Alkonyat fanfictiont - avagy ami abból kimaradt, pedig mindenkit az izgatott a legjobban. Mondjuk ki, a szex. Azt most meg is kaptuk dögivel.
A magam részéről nagy rajongója vagyok a fanfictionöknek. Hihetetlenül jól megírt sztorikra lehet bukkanni - meg egészen elképesztően trehány alkotásokra is, de ezt most hagyjuk. Nem mondom, ha megmarad internetes történetnek, akkor azt mondanánk, egy közepesen jól megírt pornó az egész, de soha nem kapta volna meg azt a nemzetközi visszhangot, amit.
Én úgy gondolom, megmaradhatott volna ott, ahol volt. Olvastam már sokkal igényesebb fanfictiont, amik örökre megragadnak a net ilyen-olyan zugaiban. Az élet ritkán igazságos.

220px-50shadesofgreycoverart.jpg

A történet:
Körülbelül a kötet felénél jutottam el arra a pontra, hogy már semmi sem érdekelt. Nem érdekelt, mennyire idegesítőek a karakterek, mennyire dühít az elnyomás, a beteges uralkodási vágy, ezt mind-mind elnéztem volna, ha nem lenne az egész ilyen fájdalmasan és végtelenül unalmas! Izgalmat akartam, valami kis csepp akciót, ami viszi is valamerre az egészet. Persze erre hiába vártam. Az nekem nem elég, hogy Anasztaszia már megint a szemét forgatja, vagy a száját rágja, mire Kriszcsön teljesen beindul és digi-dugiznak egy jót. Ahogy a filmnél is mondtam: nehéz filmnek nevezni azt, ahol az össz-sztori leírható egy mondatban: Találkoztak, megpróbálták, nem jött össze. A többi csak rizsa és pornó. Majdnem elaludtam rajta. Nincs tetőpont, nincs izgalom, tulajdonképpen egy állandó körforgás van: Ana faggatózik, Christian nem örül neki. Kicsit még dumálnak, aztán bumm, bele az ágyba. És ennyi. Ez megy folyamatosan.

A karakterek:


Ana:


Ez a lány beteg. Tudathasadása van, és csak azért nem zárták még diliházba, mert egyelőre csak magában vitatkozik belső énjeivel. Emellett ugyan próbál az öntudatos és erős, karakán nő képében tetszelegni, de ez nem igen jön neki össze. Buta és befolyásolható. Nem, nem romantikus, ha a pasi lenyomozza a számod, lakcímed, édesanyád lakcímét. Nem szexi, ha folyton a nyomodban van, nem hagy teret, utasítgat. Lehet akármilyen gazdag és dögös, a törvény nem azért van, hogy legyen mit megszegni. Ana meg nemcsak, hogy lenyeli ezeket, még poénra is veszi. Gratulálok.
Amit más megemlített: Ana a klasszikus bölcsészlány sztereotípiája. Csak klasszikusokat olvas, más ruháját hordja, mert neki nincs, félénk, esetlen... Mint szintén bölcsészszakos hallgató, köszönöm szépen!

Christian:


Ó, édes istenem...
Már a regény elején elegem volt belőle, és elképzeltem, ahogy valaki jól földbe döngöli. Ezek után képzelhetitek, mennyire szívembe zártam Mr. Szürkét.
Továbbra is azt mondom: nem szexi és nem romantikus, ha valaki lenyomozza a személyes adataidat (amit, ha tényleg komolyan gondolja veled, akár el is kérhetne, de hát mit értek én a sebzett szívű milliomosok lelki világához...). Kifogásként meg azt hozza fel, hogy ma már az internet segítségével bármi megoldható. Az egy dolog, cica, de attól, mert valamit meg lehet csinálni, még nem jelenti azt, hogy meg kell, és azt pláne nem, hogy meg szabad.
Még csak a kötet legelején vagyunk, de már többszörösen átléptük a legalitás határait, mi lesz itt még?
A szerződés úgy röhej, ahogy van. Azóta is hiába kerestem-kutattam a témában, sehol nem említettek szerződést, annyit viszont sikerült leszűrnöm, hogy egy BDSM kapcsolatban a felek, bár megvan az alárendelt-fölérendelt viszony, mégis egyenrangúak: mindent megbeszélnek, nincsenek titkok és kényszerek. Mr. Szürke ellenben totálisan elnyomóként viselkedik. Anának mindig, mindenben szót kell fogadnia. Erőszakos és önző, hogy a másik mit akar, nem igazán izgatja. Úgy gondolja, ő jobban tudja, mi a másiknak a megfelelő. Apróság ugyan, de ami sokszor kiakasztott, az az állandóan visszatérő evés kérdése. Ana nem akar enni. Grey kijelenti, hogy ennie kell, és pont. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha nekem nincs étvágyam, akkor senki se akarjon megtömni, mert nincs kedvem enni és kész. Anyukám nem kérdezgeti annyit, hogy ettem-e, mint Mr. Szürke - vicces, hogy az édesanyám, akinek a szemében valahol mindig megmaradok gyereknek, inkább tekint felnőttnek, mint Christian a saját partnerét.
Amit még felhoznék, az az állandó féltékenykedés. Ez sok fanficben visszaköszön, és esküszöm, van, amikor aranyos, ha egy pasi féltékeny. De az, amit Christi művel, már átlépi a cukisági szintet. Ahol a pasas pusztán attól űzött vadként dúl-fúl, hogy egy légtérben voltál más hímneművel, már rég nem aranyos. Hanem beteges és ijesztő. Ráadásul megint csak nem működik oda-vissza: mikor Ana találkozik egy fiú ismerősével, Mr. Szürkének, ahogy ő fogalmazott, "viszketett a tenyere mérgében". Mikor Ana ki van akadva, amiért együtt vacsorázott azzal a nővel, aki 15 (!) éves korában az alávetettjévé tette (és aki ráadásul az anyja barátnője volt), az szerinte teljesen érthetetlen és bosszantó, miért kell ezen fennakadni? Hiszen csak barátok, nincs köztük már semmi olyan... Hadd ne menjek bele, mi is ezzel a gond! A könyv egyébként itt megpendít egy egészen jó és valós problémát, miszerint: ha egy felnőtt, harmincas-negyvenes nő kikezd egy kamaszfiúval, az oké. Internetes híreknél is annyi olyan komment van ilyen témában (értsd: tanárnő kikezdett a diákjával hír kapcsán), miszerint: "Hú, bár nekem is lett volna ilyen tanárnőm!", mint a szemét. De, fordított esetben ez már nem elfogadott. Ha egy harminca pasi veti ki a hálóját egy tizenéves lányra, az beteges, pedofil és a fickót ki kéne herélni. Nem szánalmas ez? A liliomtiprás nem oké, se így, se úgy. A felnőtt emberek maradjanak már meg a maguk korosztályánál, ne kisfiúkat és kislányokat rontsanak meg, az ég szerelmére! Egyébként Christian is elbagatellizálja a dolgot, mondván, a nő nem volt pedofil. Hanem...?
Órákon keresztül tudnám elemezni, miért nem álompasi Mr. Grey. Ezt most inkább kihagyom, de amit még el szeretnék mondani: ismételten arra megy ki az egész, hogy a nő megmentse a pasit, és jobb emberré tegye, és ez az, ami miatt sok lány elhiszi, hogy ő is képes lehet erre. Magam részéről, én nem akarok senki megmentő múzsája lenni. Ha meg akar javulni, azt maga miatt tegye, ne értem. A szomorú valóság pedig az, hogy egy felnőtt ember már nem fog tudni 180 fokos fordulatot venni és teljesen más személlyé válni. Főleg nem egy nő miatt.

A többi szereplő meg tulajdonképpen csak biodíszletnek van arra a kis időre, amíg fel nem tűnik Mr. Grey, hogy kiterítse Anát, mint a Nagyalföldet.

images_4.jpg


Mi a Szürkeség legfőbb vétke?

 

A hullám, amit elindított.
Az elmúlt hónapok során rendszeres látogatója lettem a Wattpadnek, publikálok is. Tudjátok, hány ilyen beteges románcról szóló történet található meg ezen az oldalon? Rengeteg - a szerzői fiatal lányok. Egyik legnépszerűbb válfaja a daddykink (amiről már írtam korábban itt), az erőszak és az elnyomás részletes kivesézése. Ful romantikusnak és normálisnak beállítva.
És itt van az a pont, ahol azt mondom: állj!
Ezért küzdött annyi nő egy egész életen át? Ezért szenvedett annyi nő az egyenjogúságért? Hogy most ilyen elmebeteg sztorikat gyártsanak egyesek, és arról ábrándozzanak hogy valaki erőszakoskodik velük és elnyomja őket? Miért akarják annyian azt, ami ellen régen harcoltak? Mi a jó az erőszakban, a félelemben és kiszolgáltatottságban? Hát hülyék vagyunk mi?
Igen, hülyék vagyunk.
Nem mondom, hogy ne írjunk ilyesmiről. Az erőszak, sajnos, ugyanúgy az élet része, mint a szép dolgok. Beszélni, írni kell róla. De nem így, nem mint valami romantikus cukiságról. Hanem komoly problémáról, ami ellen küzdeni kell.
Itt végeztem Mr. Szürkével. Nem érdekel, hogy vitatkozik Ana a későbbiekben a belső istennőivel, vagy hogy túrja szét bronzos haját Christian. Befejeztem.
Köszönöm a figyelmet!

images.png

Mindenkit ölel:
Danny

 Hasonló cikkek, írások a könyvről, amikkel totál egyetértek: itt és itt

Képek forrása: Google.

Szólj hozzá!

Plánok bemutatása és értelmezése a Rush című film alapján:

2018. március 15. 13:13 - Dante997

Plánok. Minden filmben jelen vannak, de talán nem is figyelünk rájuk. Mégis érezzük a hatásukat, azt, amit el akarnak velük mondani.
A plán fogalma:

Beállítás, a mozgókép azon tulajdonsága, ami érthetővé teszi a cselekményt és a mondanivalót azáltal, ahogy nézőpontot és a képmozgást beállítjuk. Tartalma elsősorban elsősorban az, ahogy a szereplő megjelenik - közel vagy távol, illetve a körülötte lévő környezet megjelenítése.
Plánok fajtái:

cadre_plan.png
Három fő fajtáját különíthetjük el, melyeken belül további altípusokat különböztethetünk el.

Premier: Az arcra fókuszál. Alfajtája: A szuper plán, ami az arc vagy a fej egy bizonyos részét mutatja meg. Legismertebb példa erre a Jó, a Rossz és a Csúf párbaj jelenete, vagy az Volt egyszer egy Vadnyugat.

Szekond: Az arc és a test egy része is megjelenik. Három alfajtája van: kisszekond (szereplő melltől látható), tágszekond (deréktól felfelé) és az amerikai plán (térdtől felfelé - a név eredete a westernekből ered, ahol a fegyvernek akkor is látszódnia kellett, ha a színész váratlanul felállt).

Totál: Ember és táj megjelenítése. Három alfajtája a kistotál (szereplő + egy nagyobb dolog, körülbelül 30 méteres távolságból), nagytotál ( szereplő + nagyobb dolog 30 méternél távolabb), hiper plán vagy magyarul óriástotál ( a szereplő eltűnik a tájban - ilyen a Jó, a Rossz és a Csúf zárójelenete).

Rush:


Nyitójelenet:

A film legelső képein a viharos égbolt látható kistotálban, majd ezt követően szuper közelit kapunk a főszereplő egyik szeméről, amiben tükröződik a mennybolt képe - tehát épp az eget kémleli. A későbbiekben további felvételek láthatók az égről, ami már előre jelzi, hogy az időjárásnak még lesz szerepe a későbbiekben.
A kamera visszatér a földre: lassan vágighalad a versenypályán, ráközelít a piros Ferrarira, a rajta lévő névre (Niki Lauda), így már azelőtt tudjuk, ki az autóban ülő, mielőtt amaz megszólalhatna és bemutatkozhatna.
A soron következő totálplánok a nézőtérről teremti meg a versenyhétvégék hangulatát és ez egy átvétel a sportközvetítésektől: jellemző operatőri bravúr, hogy időnként a szurkolókat is filmre veszik, ahogy izgatottan várják a verseny kezdetét, ki milyen zászlót szorongat, stb.
Niki monológja alatt több szekond plán váltogatja egymást: legtöbbször Hunt-ot mutatják, de kapunk bevágásokat más autókról és más versenyzőkről is, de a legközelebbi felvételeket a brit pilóta kapja: a film ezzel is hangsúlyozza, hogy a beszélő mellett ő a másik főszereplő,a másik legfontosabb.
Ahogy közeledik a verseny kezdete, premier plánban avagy szuper közeliben mutatják, ahogy a pilóta gyújtás ad, beindul a motor, és már csak perces kérdése, hogy elinduljon a hajsza. A rajtrácson felsorakozott versenyzőkről készített nagytotál szintén ismerős lehet a versenyfelvételekről: minden sportközvetítés kezdetén kapunk ilyen bevágásokat, amolyan "megnyugtatásul", hogy minden pilóta a helyén van, és ha kihunynak a fények, és mi is bekapcsoltuk biztonsági öveinket, néhány perc múlva elrajtol a nagydíj...
Utoljára, mielőtt meglengetik a zászlót, felváltva jelennek meg szuperközelik Hunt és Luda szeméről, ahogy még egyszer összenéznek, ezzel még jobban és még tovább hangsúlyozva, hogy itt ők, a kettejük kapcsolata a legfontosabb.
Majd a verseny elindul...

Zárójelenet:

Az utolsó jelenetben Hunt és Lauda beszélgetnek; érdemes ezt összehasonlítani ezt egy korábbi "párbeszédükkel", ahol több méter távolságra volt közöttük, nem is igazán beszélgettek, csak oda-oda szóltak egymásnak valamit. Itt egymással szemben állnak, a kamera felváltva ugrál a két szereplő között: vagy a beszélőt mutatja, vagy a hallgató arcát (premierplánban), reakcióját. Lauda magyarázata alatt gyakori, hogy amerikai plánban jelennek meg a szereplők: ennek oka, hogy a karakter vadul mutogat, gesztikulál. Mikor James szólal meg, ilyen nincs: a színész lezserül, zsebre vágott kézzel áll, nem használ testbeszédet.
Az eszmecsere végén Hunt lassan kisétál a képből - ez a technika a Chaplin filmekre volt nagyon jellemző, ahogy a szereplő vagy szereplők a film végén egyre jobban távolodnak, majd lassan beleolvadnak a tájba. A premier plánok Niki arcáról jelzik, hogy ezzel bizonyos szempontból Hunt az ő életéből is kisétált: az eddigi, rivális viszonyuknak ezzel vége.
A film egy premier plánnal, a közeledő versenyautók képével fejeződik be.

 A cikk a jövő heti mozgókép elemzés órára készített kiselőadásom egy "mintája".

Felhasznált források:

mozgokep-media.blogspot.hu/2011/03/planok-emlekezteto.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Plán#A_pl%C3%A1nok_rendszere

 

Szólj hozzá!

Kedvenc anime szereplőim

2018. március 02. 14:43 - Dante997

Hosszas gondolkodás és tervezgetés után elkészült a lista a kedvenc anime szereplőimről. Nehéz volt kiválasztani pont ennyit és még annál is nehezebb sorba állítani őket, éppen ezért úgy döntöttem, a helyezettek közt nincs növekvő sorrend, így az, hogy ki következik sorra, teljesen a véletlen műve (vagy épp annak köszönhető, hogy ki mikor jutott az eszembe). A listán lévő összes karaktert szeretem-imádom, kit ezért, kit azért, és mivel elég vegyesek, nem is igen tudnám eldönteni, kit miért kedvelek jobban, úgyhogy meg sem próbálom.

Vágjunk is bele!

1. Armin Arlert (Attack on Titan):

13183559_671476872999373_1971905108_n.jpg

Az AoT világában -pláne, ha katona vagy, pláne, ha a Felderítő Egység tagja akarsz lenni -, ha fizikailag gyenge vagy, megszívtad. Aki nem ismerné az animét, annak röviden annyit a történetről, hogy egy többméteres, emberevő titánokkal túlzsúfolt világban játszódik, ahol az áthatolhatatlannak hitt falak se nyújtanak biztos menedéket egy idő után.

Armin ehhez képest kicsi, vékonyka, a harci képességei nem sok szót érdemelnek, ahogy a fizikai ereje sem, mégsem lehet azt mondani rá, hogy gyenge: az ő ereje másban rejlik, ez pedig az intelligenciája. Armin egyike az anime legbölcsebb karaktereinek, remek stratéga, aki válsághelyzetben is képes működőképes tervvel előállni, nem mellesleg hűséges barát és jó emberismerő - az első volt, aki felismerte, ki rejtőzik a Nőstény Titán mögött. Arminnal könnyű azonosulni, hiszen jól mutatja, mi, átlagemberek mennyire elveszettek lennénk egy ilyen veszélyes világban, de képes arra, hogy a sarkára álljon és felismerve az erényeit, a csapat hasznos és nélkülözhetetlen tagja legyen.

2. Levi Ackerman (Attack on Titan):

bc8a1803463cb9934c2225430ba7a3f0--levi-rivaille-levi-ackerman-hot.jpg

 

Őt mindenki ismeri, szereti, felesleges bármi mást hozzáfűzni, menjünk tovább....

Na jó, nem ússzátok meg ennyivel!

Levi messze a legkedveltebb szereplő az AoT-ből, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy csupán mellékszereplő, és az eddigi 2 évad során nem szerepelt valami sokat, és azalatt se tudtunk meg róla annyi mindent. 

A karakter múltjába egy kétrészes OVA keretein belül kaptunk betekintést, ami már adott neki egy mélységet és ha ez lehetséges, tovább növelte a népszerűségét.

Miért is olyan közkedvelt ez a karakter? A legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy iszonyúan badass. Az AoT eleve ömlesztve van nagyon ütős harci jelenetekkel, a legjobbak azonban kétségkívül Levi-hoz fűződnek. Tipikusan az a szereplő, aki jön-lát-szarrá ver (Interneten elterjedt poén az, hogy a falakat tulajdonképpen azért emelték, hogy a titánokat megvédjék Levi-tól), miközben persze a frizurája tart és még arra is van ideje, hogy letörölgesse a vért a kezéről, mert amúgy tisztaságmániás, és ezt kihasználva, nem egy viccesebb jelenet is kötődik hozzá.

Ami azonban megadja ennek a szereplőnek a sava-borsát, az az, hogy még az anime elkeserítő és tragikus körülményei között is messze ő a leghányatottabb sorsú, mély depresszióval és inszomniával küzd (ez egyértelműen az arcára van írva) , a mangaka pedig nem fél még többet és nagyobbakat belerúgni. Mindezek ellenére mégis képes arra, hogy újra és újra talpra álljon és folytassa a küzdelmet.

Azt bátran ki merem jelenteni, hogy bár fogalmam sincs, mi lesz az anime/manga vége, és ki fogja megélni a finálét, de az biztos, hogy Levi köztük lesz - ő egy igazi túlélő. De hogy milyen lelkiállapotban lesz akkor, abba inkább bele se merek gondolni...

3. Sophie ( A vándorló palota):

sophie_hatter.jpg

Csak hogy legyen végre egy nő is...

A vándorló palota egy nagyon aranyos, tanulságos kis film, az egyik  legnagyobb pozitívum pedig számomra a főszereplő volt. Bár a kezdetektől lógott a levegőben a romantika lába, mégis képesek voltak szépen és fokozatosan felépíteni, miközben volt lehetőségünk megismerni és megszeretni mindkét karakterünket. Sophie egy egyszerű, hétköznapi lány, de pont ezért nagyon kedvelhető. Optimista, aki az őt ért átok miatt sem omlik össze, őszinte, szorgalmas és nem éri be a külsőségekkel - Howl legyen bármily helyes, mégsem omlik rögvest a karjaiba, csak miután jobban megismerte. Dicséretes.

4. Dante (Devil May Cry):

 

dante_devil_may_cry_full_1143783.jpgUnott, lusta, cinikus és epres fagyi - Dante a tipikus akcióhős, akinek a fejéből mindig kipattan egy frappáns beszólás, de mindezek ellenére is szerethető. A látszólag érzéketlen és flegma külső ugyanis érző szívet takar és megvannak a maga morális törvényei, amikhez minden körülmények között tartja magát.

5. Shinoa Hīragi: (Owari no Seraph):

1444659258-4490ed37e4e7323821d20813089efd16.png

Első nagy szerelmem volt az OnS annak idején és két karaktert rögtön nagyon megszerettem. Az egyik Shinoa volt - aki után nagy csalódás volt a Death Note női karakterek szempontjából. Már rögvest azzal nagyon megfogott magának, ahogy helyreteszi túlbuzgó és idegbeteg főhősünket, Yuu-t, de mindezek mellett remek humora van, nagyon szórakoztató karakter, de van egy komolyabb és megfontoltabb oldala is, nem mellesleg remek harcos. Azóta is az egyik kedvenc anime női karakterem.

6. L (Death Note):

l-death-note.jpg

A világ első, második, sokadik számú detektívje, zseniális elme, dilis szokások, cukorfüggő -és én egyszerűen imádom. L-t a maga kis különcségeivel nehéz lehet nem szeretni. Szórakoztatósága ellenére azonban megvannak a mélységei is: egy igazi hülye zseni, aki előtt semmi sem maradhat rejtve, kiegészülve egy hasonlóan brilliáns elmével pedig egy igazán izgalmas elegyet kapunk. Hogy ki kinek szurkol, maga döntse el - én egyértelműen az ő pártján álltam.

7. D ( D, a vámpírvadász):

letoltes_2.jpg

Igen, szeretem azokat a szereplőket, akiknek a neve egy betűből áll....

Ha D-t egyetlen szóval kéne kifejeznem, akkor az a karakteres. Egy igazán titokzatos karakter, aki profi vámpírvadász. Mi adja meg a mélységét? Az, hogy félvér: az anyja ember, az apja vámpír volt. Ő is tudja, hogy nem harcolhat örökké a vérszomj ellen, de inkább meghal, minthogy teljes értékű vámpír legyen. Ráadásul igen szánni való is: félvér volta miatt egyik fajhoz sem tartozik igazán, így egész életében magányos volt.

A D, a vámpírvadász alapból egy nagyon jó film, egy ilyen főszereplő pedig még tovább emelte a fényét. Plusz a magyar szinkronja is remek, úgyhogy tessék megnézni!

8. Hyakuya Mikaela ( Owari no Seraph): És már megint egy vámpír...

342905.jpg

Korábban már említettem, hogy két nagy kedvencem volt az Owariban: Shinoa és ő. Mika már az elején belopta magát a szívembe az aranyos naivitásával és családcentrikusságával. Ahogy halad előre az anime, e mellé társult egy nagy adag szánalom is: hasonlóan D-hez, Mika is félvér, és bár kényszerből a vámpírok között kell élnie, nem érzi magát közéjük valónak, ugyanakkor az emberek is elhátrálnak tőle. A második évad végére rendeződni látszott a sorsa, de hogy később mi lesz... Na, az egy jó kérdés. (Kérlek, kérlek, legyen OnS harmadik évad!)

Ennyi lett volna ez a kis lista, remélem tetszett.

girl-sending-virtual-hug-gif.gif

Mindenkit ölel: Danny.

Források: Google

Plusz: akik lecsúsztak a listáról:

Mikasa Ackerman, Historia Reiss, Kenny Ackerman (igen, jól olvastad), Chiyuki, Hyakuya Yuichiro, Hanji Z, Near, Jean Kirstein, Erwin Smith, C.C., Decim.

Szólj hozzá!

A fanfiction-ök "réme" II. : Incest és Mpreg

2018. január 27. 11:51 - Dante997

Ha fanfiction-t olvasunk, gyakran látunk és olvasunk olyat, amit nem szeretnénk - és amit utána hiába akarunk kitörölni az emlékezetünkből, alattomosan meghúzza ott magát a kis rohadék.

A Daddykink után a fanfiction-ök két másik alfaját hoztam el, amiket személy szerint nagyon nem kedvelek - és amikből az egyik legalább olyan pusztító, mint az "Apuci picinye" típusú írások.

 

1. Incest:

hplz6sfgi3rmqopdslnmbnbfw31hckop2a1xna41jn4.jpg

Ha tippelnem kellene, azt mondanám, a Trónok harcával kezdődött ez az egész elburjánzani - habár nagyon kis részben, de annak idején a Star Wars-ban is megjelent ez a szál (ámbár ott "fogódzót" jelent, hogy a felek nem tudták, hogy testvérek).

c09.jpg

A Trónok harcában viszont az jelenthet egyfajta felmentést, hogy olyan korban játszódik, amikor a rokonházasság még teljesen elfogadott és megszokott volt; bár ettől függetlenül is helyén kezelik a dolgokat, és egyértelmű az író üzenete: ez minden, csak nem normális.

tronok02.jpg

A fanficek világában nagy népszerűségnek örvendő Wincest-re azonban nincs se mentség, se kifogás: egyszerűen csak nagyon beteg.

A Supernatural című sorozatban gyakoriak a shippek: van a Destiel, ami messze a legkedveltebb, de a Sabriel se panaszkodhat. Ezeket, ha nem is szeretem, de elfogadom a létezésüket; ha valaki ezt akarja shippelni, részemről nyugodtan megteheti.

Aztán valakinek a fejéből kiröppent a Wincest, amit már nem hagyhatok szó nélkül.

670bf933b44ec423e17ba42ee1a8a705--hold-me-supernatural-gay.jpg

Hogy honnan indult, nem tudom. Hogy miért gondolták valakik reálisnak, azt még kevésbé. Az előbb említett pároknál még csak-csak látom a rációt, ha jómagam nem is értek vele egyet, de hogy két testvér viszonyában mit láthatnak, ami erre enged követeztetni, az teljességgel érthetetlen.

Még pár éve olvastam egy cikket a témáról: egy tanulmány szerint, ha két ember, mint testvérpár nő fel (függetlenül attól, hogy vérrokonok, vagy sem), képtelenség, hogy vonzódni kezdjenek egymáshoz - ha ez valamilyen csoda folytán mégis bekövetkezik, ott a felek elmebeli állapota erősen megkérdőjelezhető; másrészt, ha valamilyen oknál fogva külön nevelkednek, de egy szép nap összefutnak, nagy az esély rá, hogy egymásba szeretnek: sok esetben ugyanis azokat találjuk vonzónak, akiknek az arca bizonyos részei megegyeznek a miénkkel, a testvérek pedig jó esetben hasonlítanak egymásra. Bizonyítékul szolgál erre az, hogy voltak esetek, amikor egy házaspár a véletlen folytán megtudta: ők valójában egy testvérpár. 

(https://24.hu/elet-stilus/2017/09/22/lanyuk-szuletesekor-tudtak-meg-hogy-testverek/

hvg.hu/shake/20080112_ikerpar_hazassag)

A slusszpoén az, hogy ezt a témát a sorozatban is megemlítik (4.évad). Hogy az alkotóknak mi róla a véleménye, azt röviden és tömören kifejezték:

tenor.gif

Ui: A vérfertőzés a nemi erkölcs elleni bűncselekmények csoportjába tartozik és a bíróság szigorúan bünteti: akár 2-3 év szabadságvesztéssel is járhat.

2. Mpreg:

A slash (boy x boy) ficek közkedvelt alfaja. Lefordítva: a férfi páros egyik tagja teherbe esik.mpreg.jpg 

Nem akarom hosszan boncolgatni, hogy ez biológiailag mennyire lehetetlen, és hogy hány helyen bukik meg. 

Legelőször a Harry Potter fandomban futottam bele, ott még le is nyeltem: elvégre ezek varázslók, valahogy megoldják. De még így is elég súlyosnak érzem.

Hogy miért kezdődött, mi okból jött létre, azt érteni vélem: meg akarták adni a két félnek azt, ami a valóságban lehetetlen: hogy közös gyerekük születhessen. Csak éppen szerintem (és talán nemcsak szerintem) pont az a adja meg egy homoszexuális párkapcsolat egyik legfőbb konfliktusát egy történetben,  hogy tudják: nem igen lehet olyan közös családjuk, mint két hetero partnernek. Persze, ott van az örökbefogadás lehetősége, de ez még heteroszexuálisoknál is nagyon hosszadalmas, bonyolult folyamat: legjobb esetben is éveket kell várni.

Másrészt, a magam részéről egyfajta visszatetszést kelt ez az egész: mintha személyesen tőlem lopnának el valami olyat, ami a valóságban csak nekünk, nőknek adatik meg: a teherbeesés és szülés.

Harmadrészt meg szerintem visszataszító, de ez már tényleg csak nagyon személyes vélemény.

source.gif

Mint mindig, most is csak a magam véleményét mondtam el; ha nem értesz egyet vele, azzal sincsen gond.

Köszönöm a figyelmet!

tenor_1.gif

Mindenkit ölel: Danny.

(Források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vérfertőzés, Google)

Szólj hozzá!

A fanfiction-ök "réme": Daddykink

2018. január 26. 18:20 - Dante997

315acd145ad366c98148e4e1926b8962.gif

A Szürke ötven agymenése,  megjelenése óta, valósággal felrobbantotta a netet: központi téma lett a szado-mazo, BDSM és társai. Az eredetileg szintén fanfiction-ként induló (de azon sajnos túllépő) Mr. Szürke egy BDSM-románcot mutat be, de sokan felvetették (teljesen jogosan), hogy a bemutatott kapcsolat meglehetősen eltér egy "normál" BDSM kapcsolattól - ez nem is kapcsolat, hanem lelki terror, erőszak, megalázás.

Mi a BDSM?

sexy-woman-do-not-talk-selective-coloring-book-cover-dominant-hat-whip-showing-no-closeup-bdsm-black-white-template-95220917.jpg

A BDSM jellemzően egyfajta szerepjáték: van egy alá-és egy fölérendelt (avagy aktív vagy passzív fél). Lényege a fájdalom adása és elviselése, egyfajta kiszolgáltatott helyzet megteremtése, melyben a nemi aktus részben, vagy egyáltalán nem jelenik meg. Hogy meddig lehet elmenni, az jórészt a felektől függ - mindkettőtől! Ezt külön kiemelném, mert később fontos lesz. Lényege alapvetően az, hogy két ember kölcsönös megegyezésen alapuló aktust létesít: kulcseleme a bizalom, őszinteség és kommunikáció (!).

Sokan húzhatják a szájukat, mondhatják, hogy ez beteges, undorító, ki az, aki erre élvez, stb. Alapvetően én úgy látom, hogy a szexualitás határai, amíg mindkét fél élvezi és partner benne, szabadon bővíthetők. Hogy ha egyszer mindkét fél szájízének megfelel, örömüket lelik benne, akkor mégis kinek mi köze hozzá, hogy ők a maguk négy fala között mit csinálnak. Ahogy anno a jó Szirmai Gergő megfogalmazta:

Csinálnod kell?

NEM!

Nézned kell?

Csak ha filmkritikus vagy...

Akkor meg?!

Csak az a szomorú (és ezt már Mr. Szürke is elcseszte), hogy az egész, ami alapból nem lenne beteges, elmegy egy teljesen agyrém irányba. Ennek egyik megnyilvánulása a Daddykink.

Mi is az a Daddykink?

hqdefault.jpg

A szerepjátékok egyik fajtája: van egy fölérendelt, daddy, vagy apuci és egy alárendelt, akit jellemzően "babygirl"-nek szólítanak. Ettől eltekintve, nem kötelező, hogy a domináns fél idősebb (jelen esetben apja korabeli) legyen a szubmisszívnél, de fanficekben általában ez a jellemző tendencia.

Mi a baj vele?

Tökéletes alárendeltség a férfinak:

img-thing.jpg

A BDSM-nek, bár jellemzően erről is szól, nem az a lényege, hogy a szubmisszív az élet minden területén tökéletesen alá van rendelve a domináns félnek: hogy a hálószobában mi zajlik, az egy dolog, de ha onnan kilépnek, onnantól kezdve ők is csak egy hétköznapi pár, extrém ágygimnasztikával. Ők ketten partnerek: a domináns nem zsarnok, a passzív pedig nem rabszolga.

Ezzel ellentétben a Daddykink alapjaiban arról szól, hogy a domináns fél azt csinál az alárendelttel, amit akar: szó szerint! Az élete minden egyes pillanatában jelen van, akkor toppan be hozzá, amikor akar, és ha apuci szexelni akar, akkor ott szex lesz: nincs kifogás, hogy "most nincs kedvem", "fáj a fejem", felejtsd el! Azt teszed, amit apuci mond, babygirl! Jellemző az a klisé is, hogy a domináns igen pénzes, és mindent ő ad a kapcsolatban: ez is egyfajta függőséggel, ezzel együtt hatalmas kiszolgáltatottsággal és bizonytalansággal is jár. Ha úgy alakul, hogy apuci megunja a babygirl-jét, minden további nélkül kirakhatja a házából (és az életéből), egy lyukas garas nélkül. Nincsenek közös értékek, vagyonmegosztás, nincs semmi egyenrangúság.

Ezen túl, a két fél közötti kapcsolat, ha kivesszük a szexualitást, tényleg teljesen olyan, mint egy apa-lánya kapcsolat: a fölérendelt szava szent, a másiknak vakon engedelmeskednie kell; jellemző, hogy a passzív fél úgy is viselkedik, mint egy kislány: úgy öltözködik, beszél, mint egy gyerek, és apuci is ehhez illően kommunikál vele; ha vissza mer feleselni, azért bünti jár: jobb esetben fenekelés, rosszabb esetben.. Erre még kitérünk.

Őszintén szólva, nekem a gyomrom felfordul ettől az egésztől: beteges, enyhén pedofil, és egyáltalán nem egészséges ez a párkapcsolat. Persze, van olyan része, amire azt mondom, magánügy: ha őket ez teszi boldoggá... De vannak olyan részei, amik semmi esetre sem normálisak, és nem is kéne annak beállítani.

Testi fenyítés:

1af0c77340d55d251c00f0383dfd8b9878f54a24_hq.gif

Ha szubmisszív veszi a bátorságot, és kiáll magáért, jön a bünti: ha apucinak jókedve van, csak elfenekeli - függetlenül attól, hogy a másik közben sírva könyörög bocsánatért, kéri, hogy hagyja abba....

A rosszabb eset: meg is erőszakolja.

És itt van az pillanat, amikor kaszálok minden Daddykinket.

Alapvetően én nyitott természetűnek tartom magam; teljesen mindegy, miről szól a sztori, ha jól van megírva, szívesen elolvasom, hovatovább még élvezem is. Ezért van az, hogy rengeteg Destiel-t, Sabriel-t, Ereri-t, Eruri-t, Light x L-t, Draco x Harry-t, Piton x Harry-t elolvastam, sőt, nem egyet szerettem is, pedig egyáltalán nem shippelem őket (de mennyire, hogy nem!), DE, mivel jó volt a történet, jó stílussal alkotott az író, így teljességgel elvoltam vele.

Mindent azért én se nyelek be.

Hogy ki mit tart megbocsáthatónak egy párkapcsolatban, egyénfüggő: van, akinek már egy csók is megcsalás, más azt is elnézi, ha a párjának viszonya volt egy harmadik féllel.

DE: van, amit nem lehet, mi több, nem szabad megbocsátani!

Az egyik a testi fenyítés: és azt nem BDSM célzattal teszi, hanem hogy fájdalmat okozzon.

A másik a nemi erőszak - ezt ugye nem kell részleteznem? És sajnos ez szinte minden Daddykink-ben benne van. Innentől számomra a maradék hitelességét is elveszti: hogy valaki ezek után is benne marad a kapcsolatban, még talán elképzelhető, de hogy szívből és őszintén meg is tud bocsátani, és ezek után tud bízni a másikban - ez már több, mint lehetetlen.

Ennyi lett volna ez a kis összefoglaló a Daddykink-ról - alapvetően csak a véleményemet mondtam el. Ha valakinek ez tetszik, lelke rajta, én nem ítélem el - csak azt szeretném, ha meglátná az árnyat is a sok cukorhab és apuci pici lánya mögött.

Köszönöm a figyelmet!

girl-sending-virtual-hug-gif.gif

Mindenkit ölel: Danny.

 

Források: Google

https://hu.wikipedia.org/wiki/BDSM

player.hu/eletmod/ot-teny-a-bdsm-rol-amit-teljesen-elhibaztak-a-szurke-otven-arnyalataban/

 

Szólj hozzá!
Címkék: 18+

Szent Johanna, az elmeroggyantak gimije, 1.rész: A kezdet, avagy hogyan írjunk 484 oldalon keresztül a semmiről?

2017. december 12. 21:42 - Dante997

Valamikor, réges - régen, egy messzi-messzi Galaxisban, még tetszett ez a könyv. Nem mondom, hogy hanyatt vágtam magam a gyönyörtől, de elolvastam, lekötött, jókat nevettem és semmi több. A többivel is hasonlóan voltam. Most, több mint 3 évvel a legutóbbi olvasás után kedvem támadt újra elővenni (ebben az egyre több lehúzó kritika is segített). Nem estem nagyon pofára, mivel mint mondtam, eleve nem tekintettem a legjobb könyvsorozatnak valaha, ellenben mélységesen felháborított.
Vágjunk is bele, mert hosszú lesz.

covers_396915.jpg
1. A történet:
Nincs történet. Az egész regényt össze lehet foglalni két mondatban:
Főhősünk, Reni magángimibe megy, ahol meglátja az egyik osztálytársát, Cortezt és beleszeret. Ezek után mindennap nyavalyog, amiért az nem szólt hozzá, és sose fognak összejönni. Ennyi. A többi csak körítés: ki hányasra felelt, mit vettek ebből-abból-amabból, ki hogy hülyítette a másikat, Kinga éppen miért ordított, Reni épp mit olvas, milyen ehetetlen szutyok volt a vacsora, stb. Ez kevés, mint a döglött hintaló az epsomi derbin. Az elején még talán érdekelt, de hamar megunja ám az ember, hogy minden bejegyzés majdnem ugyanaz, csak a tölteléket variálja.
2. A szereplők:
Aú! Na essünk nekik!
Reni: Olyan üres és jellemtelen, hogy amikor Ricsi Reginek nevezte, fel se tűnt, csak amikor kijavították. Esze, mint egy marék molylepkének, mégis marha okosnak van beállítva, mert mindent bemagol, ezért színötös (csak rajzból nem, erre még visszatérünk). Folyamatosan nyavalyog, hogy Cortez drága nem veszi észre, de semmit nem tesz, hogy ez megváltozzon. Semmi egyénisége, fogalma sincs semmilyen együttesről/filmről/sorozatról, a Lost és A szökés semmit nem mond neki (Ami érdekes - ezeket még én is ismerem, bár nem láttam őket, de annak idején állandóan ezeket adták az RTL-en. Ó, a régi szép idők, mikor még nem volt Éjjel-nappal tahók közt...). Edinát egy dögnek állítja be, csak mert neki van bátorsága megtenni, amihez ő gyáva - kicsit ugyan valóban kínos, ahogy a lány teszi magát annak, akit jól láthatóan ez nem érdekel, de legalább cselekszik, nem csak a száját tátja. Ha a szemébe mondják az igazat, megsértődik, hisztizik, de eszében sincs változtatni. Szánalmas egy karakter, nem tudom, hogy lett ő a főhős, amikor semmi épkézláb tulajdonsága nincs.

Reni és a rajzóra: Na, ez meg már tényleg a szánalom teteje. Az, hogy valaki nem tud rajzolni, egy dolog. Én se tudok, mégse álltam soha bukásra belőle, pedig nálunk is elég komolyan vették, mégis, legrosszabb esetben hármast kaptam, mert kihoztam magamból a legtöbbet. Reni még csak nem is próbálkozik, és bár tök jó témákat kapnak (nem unalmas kockákat, meg hasonlókat, mint mi), semmi ötlete nincs, mit is kéne akkor firkálnia. Csak tudnám, hogy lehet valakinek ennyire nulla a fantáziája, ha egyszer állandóan olvas...

Virág: Még annak idején ő volt a legszimpatikusabb - kb. addig, amíg meg nem szólalt. Félelmetesen hülye, még Reninél is ostobább, ami nagy szó. Időnként ugyan megvillant egy-egy értelmesebb gondolatot, aztán meg kinyög egy akkora blődséget, hogy legszívesebben elsírnám magam. Mit keres egy ilyen értelmi fogyatékos gimnáziumban? A való életben már az általános iskola alsó tagozatában elhasalt volna.

Arnold: Ő pontosan Virág ellentéte, csak szintén a végletekig eltúlozva. Ilyen 15 éves szerintem jó, ha egy-kettő akad egész Magyarországon, de talán az egész világon nem futkos olyan ember, aki ilyen szinten zseni. Egyébként még ő volt a legelviselhetőbb - volt stílusa, nem alkudott meg senki kedvéért, és voltak értelmes gondolati. Egészen felüdített a többiek hülyesége mellett.

Kinga: Pozitívum, hogy neki volt egyénisége (Renikével ellentétben), és esze ( az osztály kilencven százalékával ellentétben). De ettől függetlenül, nem tudtam szeretni: végtelenül beképzelt, nárcisztikus, hisztis, nem tud veszíteni, lenéz mindenkit. Az ilyet a való életben egyszer elkapnák a gimi egy rejtett zugában és jól megruháznák. Orvosi segítségre lenne szüksége. Időnként ugyan tudott normálisan viselkedni, de ez még kevés a boldogsághoz.

Ricsi&Dave&Zsolti: Egyedül Zsoltit tudnám kiemelni, ő tényleg vicces volt. Ricsi Cortez legjobb barátja, Dave meg kütyümániás. Ennyi. Semmi többet nem tudunk meg róluk. Dave és Zsolti szívatásai meg a második alkalom után unalomba fulladnak. Az meg, hogy két lányt is belevonnak a gyerekes húzásaikba, iszonyú nagy szemétség, és egyáltalán nem poénos.

Andris&Robi: Kockák. Semmi egyéb. Jellemük nagyon nincs (bár az ebben a könyvben kevés akad).

Jacques&Gábor: A francia és a láthatatlan. Együttesen talán, ha tíz szót elmondanak. A kis franciát egyébként sajnáltam, amiért folyton piszkálták: rettenetesen nehéz lehet egy olyan iskolába járni, ahol nem beszéljük az adott ország nyelvét, pláne, ha a jó szerencse úgy adta, hogy ilyen elmeroggyantak lettek az osztálytársaink.

Cortez: A végére hagytam Őfelségét. A gimi sármőrét, akiért már akkor mindenki odavan, mikor még be se lépett az iskola kapuján. A legmenőbb srác valaha. A mindenség, a csodálatos....teljesen jogtalanul.
Miért is menő Cortez? Passz - folyton mondják, de valamiért sosem derült ki. Csak annyit tudunk meg róla, hogy szülei Amcsiban vannak, valamiért spanyol beceneve van (mert miért ne), kék a szeme, fekete a haja, deszkázik, és k..rva lusta. Nekem annak idején hatalmas csalódás volt ez a gyerek – egy intelligens, kedves, jó tanulóra számítottam (csak kevésbé tökéletesre, mint Arnold), erre kaptam ezt a flegma, trehány izét. Hát köszi, nagyon szeretni való…

Reni szülei: Úristen... Azóta is hálát adok az isteneknek fent és lent, hogy az én szüleim nem ilyenek.
- Gyereket nevelni kamaszkezelő könyvből - príma ötlet! És addig, amíg nem kezdett kamaszodni, hogy nevelték?
- Főzés nulla: még a rántottát is el lehet rontani. Én se vagyok egy konyhatündér, de tojásból verhetetlen vagyok (mondjuk igaz, hogy csak abból....).
- Fiúk a láthatáron: Úristen, a lányunk szóba állt egy másneművel?! Miért? Mit akar tőle?!...Ennyire nem kell félteni a gyereket..
- Netkorlátozás: Nem mintha addig annyit lógott volna rajta, de nem sok értelmét látom. Amolyan "a kamaszkezelő könyvek jobban tudják, ezért mi is így csináljuk, mert magunktól nem megy".
- Következetlenség: Ha Reni hozza haza a jobbnál jobb jegyeket, max. egy "ügyes vagy"-ot kap. Ha véletlenül bármilyen szidást, rosszt osztályzatot (összesen kétszer volt ilyen), akkor olyan letolást, mintha legalábbis gyilkosságot követett volna el. Úristen...
- Kis barátaid, kis osztálytársaid, és hasonlók: Ezek melyik századból szöktek meg? A később színre lépő Cortez-nagyszülők modernebbül fogalmaztak..

Tanárok: Kettő emelnék ki, a többi igazából semleges.

Vladár: Eleinte megértettem, hogy kiakadt Renire, de az a fajta megalázás, amit utána leművelt, az megengedhetetlen egy tanártól. Ráadásul (legalábbis szerintem), ha nem is szívlel egy diákot, akkor se teheti meg, hogy ezt ilyen nyíltan kimutatja. Egyszerűen nem és kész! Arról nem is beszélve, mennyire betegesen gyűlöli - már attól eltorzul a feje, ha meglátja. Ebből is látszik, hogy itt a tanárok se különbek a diákoknál: ugyanolyan elmebetegek.

Kardos: Komolyabb bajom nem volt vele, de kiakasztott, ahogy Jacqueszel bánt. Később az idézeteknél erre visszatérek. Másik: milyen logika szerint haladnak ezek irodalomon? Kezdenek Shakespeare-rel, aztán visszaugranak az Antigonéra, aztán már A fösvényt veszik. Looogiiiikaaaa, mondaná Hofi.

3. "Emlékezetes" idézetek:
(...)nem hagytam figyelmen kívül azt a tényt, hogy Cortez ma is mennyire, de mennyire helyes és hogy a szemébe lógó sötétbarna haja alatt kék a szeme! Wow. - Szuper, akkor nem csúnyult meg egy nap alatt! Nekem meg az időnként szemembe lógó hajam alatt zöld a szemem, mégse nevezett ettől még senki menőnek. Az élet igazságtalan...

– Melyik az a Nagy Zsolt? – kérdezte mérgesen. Úgy látszik, a 12/a-s Tarr Zsófi megkapta a szerelmes üzenetet.
– A tesiteremben, most láttam bemenni. - Nem az volt a kérdés, hogy hol van, hanem hogy ki az! Nem mindegy.

- Új könyveim: 5/5 – megvettem két Jane Austen - könyvet és egy képes albumot. - Akkor te jó pénzes vagy - 15 évesen örültem, ha néha egy-egy könyvre futotta, nem hogy háromra.

- Ricsi a füzetével együtt a táblához ment, és felírta a házi megoldását. - Nem tudom, hol miként mentek a dolgok, de nálunk, ha a leckét a táblánál kellett megoldani, füzetet nem vihettünk: ha megtudtad csinálni, akkor másodjára is menni fog, ha nem, akkor úgyis mindegy.

(...) a napsütésben a haja nem teljesen fekete, inkább kávébarna. Wow. - Sherlock megirigyelhetné az észrevételeidet, de komolyan...

(...) mindkettőnk gépkorlátozása miatt ez csak egy óráig tartott. - Nem úgy volt, hogy Virág feltörte a jelszót?

(...) Cortez csak a vállát vonogatta, és tovább firkált a füzetébe. Hogy lehet valaki ennyire menő? - Szóval a flegmaság, a "leszarom" stílus az menő? Szerintem inkább idegesítő, de biztos velem van a baj.

(...) Az igazság az, hogy tényleg úgy gondoltam, ha már álomképet kell rajzolni, az a legtisztább, ha megkímélek mindenkit (főleg magamat) a rajzolástól, és egyszerűen beadom üresen. - Úgy is kell, minek dolgozni? Végül is, az osztály fele bukásra áll, te se akarsz lemaradni...

(..) Mert nagyon nem megy az angol, és gyakorolnom kell – feleltem kínosan. Na most tényleg oltárira beégtem. A stréber jelző örökre rajtam marad. - Ettől én is kínosan éreztem magam - az cikinek számít, ha valaki tanul, és vinni akarja valamire? Inkább ez a gáz, szerintem...

Ki a bánat olvas Poe-t nyolcadikban? - Például én - nem olyan nehéz olvasmány, de hát kinek a pap, kinek a paplan.

(...) Kardos kritikán alulinak minősítette (Jacques) nyelvtantudását. - Mégis, mire számított? Szerencsétlen gyerek alig pár hónapja él Magyarországon, magyarul se nagyon tud, akkor meg minek kritizálja? Vagy azt várta, hogy pikk-pakk tökéletes lesz a grammatikai tudása? Az még sok magyar anyanyelvűnek sem megy, akkor miért bántja ezt a nyomorultat?

Miután anyu elengedett holnapra, gyorsan felmentem msn-re, és hagytam üzenetet Arnoldnak, hogy oké, mehetünk együtt suli után. Vacsora közben (sütőtökkrémleves, sült csirke gombás rizzsel) aztán anyu elmondta apunak, hogy milyen programom van holnapra, és mindketten megállapították, hogy durván kamaszodom. -- Miért? Mert kivételesen van programja délután és nem otthon ül? Én már első osztályos koromban rendszeresen eljártam iskola után a barátnőimhez, akkor én már 7 évesen kamaszodtam?

(...) Te, Reni, nem cseréljük ki? A szüleim jobban örülnének a tiédnek – lapozgatta Zsolti az ellenőrzőmet. - Nem úgy volt, hogy Zsolti szülei elváltak, és nem is látja az anyját?

– Gratulálok – emelte fel a fejét a lapokból. – Sikerült a tizenkét főből hétnek Harry Potterről írnia – közölte gúnyosan. - Most muszáj mindenbe belekötni? Örülj, hogy abból írtak, és nem a Szürke ötven hányásából.

- Mellesleg Arnold az Isteni színjátékból írta, a feladott hét oldal helyett tizenkilencet. - Ezt már kommentelni se tudom. Ilyen nincs, Lehetetlen. Nonszensz.

Ennyi lett volna az első rész szétszedése. Valószínűleg a többit is előveszem majd (ha lesz hozzá elég időm és idegrendszerem).
Addig is, az Erő legyen veletek!

200_s.gif
Mindenkit ölel: Danny.

2 komment
süti beállítások módosítása