Az esküvőd lesz életed legkeményebb kardió edzése
Kezdj el időben készülni rá!

Csak azok tudják, hogy milyen komoly fizikai (és lelki!) megpróbáltatásokkal jár az esküvő, akik már túl vannak rajta:

"Nem gondoltam volna, hogy ennyire mozgalmas lesz a nap, 24 óra alatt ÖSSZESEN kb. 30 percem volna arra, hogy leüljek és pihenjek egy kicsit."

"Délután háromtól másnap hajnali négyig kétszer tudtam elmenni pisilni. Mondjuk többször nem is lett volna rá szükség - kiizzadtam az egészet."

"A ruhapróbákon soha nem volt rajtam olyan hosszú ideig a menyasszonyi ruha, hogy megérezzem a valódi súlyát. Bezzeg az esküvőn... amennyire vártam, hogy viselhessem, annyira örültem, amikor végre levehettem magamról."

Ahogyan azt az újdonsült feleségek élménybeszámolói is igazolják, a Nagy Napon számos olyan helyzettel kell megküzdened, amelyekkel a mindennapokban nem túl gyakran találkozol. Mivel erősen dolgozik majd benned az adrenalin (közkeletűbb nevén: boldogság), sokáig észre sem fogod venni a megpróbáltatásokat. Ám egészen biztos, hogy eljön majd az a pont, amikor szinte összeesel a fáradtságtól, legszívesebben ott hagynád az egészet és lefeküdnél aludni - kivéve, ha időben elkezded a felkészülést, fizikailag és mentálisan egyaránt felvértezed magad a kihívásokra. Hogyan tedd? Arról is fogunk beszélni hamarosan, de először nézzük meg azt, hogy:

 

Melyek azok a speciális körülmények, amelyek alaposan próbára teszik az állóképességed a Nagy Napon?

 

TALPON LENNI 24+ ÓRÁN KERESZTÜL
Ismerünk egy menyasszonyt (ma már feleség), aki az esküvője napján hajnali háromkor ébredt, hogy négyre fodrászhoz, hatra pedig kozmetikushoz mehessen. A fotózást a délelőtti órákra időzítették, kora délután kezdődött a szertartás, utána pedig a másnap reggelig tartó mulatozás. Szerinted hogy érezte magát a vége felé? És hogy állt a 24 órával korábban felrakott sminkje és a tökéletesre belőtt frizurája? Egyébként - többek között - pont emiatt szoktuk javasolni a menyasszonyainknak, hogy két külön napon tartsák az esküvőt és a fotózást. (ITT OLVASHATSZ ERRŐL TÖBBET)

Az esküvő nem (csak) azért megterhelő, mert sokáig tart, hanem sokkal inkább azért, mert valóban talpon kell lenned egész nap. Legfeljebb csak pár percre ülhetsz le, ám ha szűkebb fazonú vagy hatalmas abroncsos ruhát választasz, akkor ezek a percek sem lesznek túl kényelmesek vagy pihentetőek.

Te is ramatyul érzed magad, ha pár órával korábban kell felkelned a megszokottnál? Fontos események előtt nyugtalanul alszol? Milyen gyakran fordul elő, hogy egy hosszú munkanap után azt érzed, nincs energiád semmire, legszívesebben csak feküdnél a tv előtt és bámulnál valamilyen idióta sorozatot? Pedig a munkahelyeden biztosan nem kell egész nap állnod, ide-oda vonulnod, 6-7 órán keresztül táncolnod, amatőr és profi fotósok, videósok kamerája előtt pózolnod. S persze a munkahelyeden az idegállapotod sem olyan, mint amilyen az esküvődön lesz. Ha egy átlagos munkanap kimerít, honnan lesz energiád a nagy napra?

 

A FIGYELEM KÖZÉPPONTJÁBAN LENNI EGÉSZ NAP
Ha nem vagy közszereplő, médiasztár vagy celeb, fogalmad sem lehet arról, hogy milyen érzés az, amikor 24+ órán keresztül 80-100 ember figyelme és kamerája szegeződik rád folyamatosan, lesik minden mozdulatodat, keresik a társaságodat, veled akarnak beszélgetni, fotózkodni, táncolni. Egész más élmény vendégként és menyasszonyként részt venni egy esküvőn. Mi a legfontosabb különbség?

    • A vendég bármikor "elbújhat" a tömegben, a menyasszony viszont sohasem - nem véletlenül viseli a leglátványosabb ruhát. Ha 10-20 percre eltűnik, azonnal hiányolni kezdik.
    • A vendég, ha fáradtnak érzi magát, leülhet kicsit az asztalához, kimehet sétálni, beülhet a kocsijába, ledőlhet a szállodai szobájában, idő előtt elhagyhatja az esküvőt. A menyasszony ilyesmit nem engedhet meg magának, hiszen ő a főszereplő, a nap (egyik) sztárja, neki kell utoljára elhagyni a süllyedő hajót  helyszínt.
    • A vendég bármikor ignorálhatja a nem kívánatos emberek társaságát, ha megelégeli az udvarias, felszínes bájcsevegést, a menyasszonytól viszont elvárják, hogy senkit se utasítson el, mindenkivel beszélgessen, legyen egész nap vidám, kedves, mosolygós. 

Aki egy kicsit is visszahúzódóbb alkat, borzasztóan zavarban lesz ettől a megkülönböztetett figyelemtől, aminek akár testi jelei is mutatkoznak: elvörösödés, tenyérizzadás, lábremegés, heves szívdobogás. Az introvertáltak pedig kifejezetten feszültté válhatnak attól, hogy ilyen szinten kiszolgáltatják az intim szférájukat a "rajongóknak és paparazziknak".  Fel vagy te készülve erre a "sztárszerepre" lelkileg?

 

MAGASSARKÚT VISELNI - ÉS NEM TRAPPOLNI
Milyen gyakran viselsz magassarkút a hétköznapokban? Ha annyira ritkán, hogy azon is gondolkodnod kell, hogy mikor volt rajtad utoljára, akkor az esküvő a lábaid számára valóságos rémálom lesz. Az nem elég, ha néha-néha belebújsz 5 percre a csini menyasszonyi topánkádba. Legalább 5-10 óráig kellene viselned mindennap két hónapon keresztül ahhoz, hogy úgy csináld végig az esküvőt, mintha csak tűsarkakon születtél volna. A cipőt és a lábad egyaránt be kell törni, máskülönben már a szertartás végén azt fogod érezni, hogy vasbetonná merevedtek a vádlijaid - pedig hol van akkor még a hajnalig tartó menyasszonytánc! Ennél már csak az a rosszabb, ha a betöretlen cipő felsérti a lábujjaidat vagy felhólyagosítja a sarkadat. Akkor esélyed sem lesz arra, hogy felvegyél bármi mást - a tornacipő vagy a balerinacipő is bántani fogja a hólyagokat. 

cipo2.png

Azért is fontos, hogy szoktasd magad a magassarkúhoz, mert ha nem viselsz gyakran ilyesmit, úgy fogsz lépkedni benne, mint egy elefánt a porcelánboltban (amitől ráadásul még a gerinced, derekad is megfájdul). Biztosan te is láttál már olyan nőt az utcán, akiről egyetlen lépése alapján meg lehetett állapítani, hogy a magassarkú nem az ő műfaja. Hiába lesz meseszép a ruhád, varázslatos a sminked és különleges a frizurád, ha a cipődben csak botladozol és a járásod annyira sem lesz kecses, mint egy vízilónak. 

 

A MENYASSZONYI RUHÁT VISELNI - ÉS CIPELNI
A legtöbb menyasszonyi ruhának igen komoly súlya van, de ezt csak akkor érzed meg, amikor már hosszú órák óta viseled. Hiába próbálod fel többször is, sosem lesz rajtad olyan sokáig, hogy megérezd az igazi súlyát. Csak akkor fog megroppanni a derekad, amikor már a hatodik órát taposod benne. Arról nem is beszélve, hogy a menyasszonyi ruhák szabása annyira speciális, hogy a mindennapokban egyáltalán nincs lehetőséged hasonló típusú ruhákat viselve "gyakorolni". Nem tudhatod előre, hogy nem fogja-e borzasztóan szorítani a mellkasodat az a fűző, ami a 20 perces ruhapróbán olyan gyönyörűen kiemelte a csípőd vonalát. Ahogyan azt sem tudhatod, hogy milyen érzés lesz a vacsora alatt ülni és enni, majd később órákon keresztül táncolni benne. Az azonban biztos, hogy ha erősíted az állóképességed, sokkal könnyebben viseled majd a megpróbáltatásokat. 

 

KIHÚZNI MAGAD
Az emberek jelentős részének rémes a testtartása - persze, ezen aligha lehet csodálkozni. Keveset mozgunk, egész nap görnyedünk a számítógép és az íróasztal felett, féloldalunkon cipeljük a jól telepakolt táskánkat. Általános ez a jelenség, mint ahogyan az is, hogy a menyasszonyok ujjatlan, vállpánt nélküli ruhákat választanak, amelyek még inkább ráirányítják a figyelmet a tartáshibákra. Nincs is annál kiábrándítóbb látvány, mint amikor a menyasszony csupasz háta púpos, meztelen vállait pedig a füle tövéig húzza.

Persze, az a kis hang ott legbelül figyelmeztetni fog arra, hogy "húzd ki magad, hiszen mégiscsak te vagy a menyasszony", de mivel természetellenes lesz számodra ez a testtartás, hamar megfájdul a derekad és visszatérsz a jól megszokott púpossághoz. Nem lesz túl nagy az öröm, amikor a fényképeken meglátod a görbe hátad. Mi kell ahhoz, hogy kihúzhasd magad? Önbizalomerősítő és tartásjavító gyakorlatok. Még nem késő elkezdeni, ha szeretnél egyenes gerinccel férjhez menni!

 

A TŰZŐ NAPON PÓZOLNI
A párok többsége a nyári hónapokra időzíti az esküvőjét, pedig számtalan érv szól a főszezonon ellen (mi is összeszedtünk néhányat EBBEN A CIKKBEN), többek között például a kánikula. Nyáron alig van olyan nap, amikor a hőmérő higanyszála ne kúszna 30 fok fölé. Rosszabb esetben (mint például idén nyáron is) még a 40-et is megközelítheti.

A vendégeknek viszonylag könnyebb ezt elviselni, hiszen lengébb, szellősebb ruhát is felvehetnek, s ha úgy érzik, árnyékba húzódhatnak. Neked viszont egész nap "harci díszben" kell pompáznod - ráadásul a menyasszonyi ruha cipelése is elég izzasztó feladat (lásd: fentebb). A több réteg selyem és tüll, az alsószoknya és az abroncs nem csak nehéz, de meleg is, pláne ha hosszú percekig kell állnod a tűző napon, miközben készülnek a kreatív fotók. Ha izzadósabb típus vagy, biztos, hogy egy idő után patakokban fog folyni a víz a halántékodon, vagy legalábbis csillogni kezd az arcbőröd - bármilyen profi alapozót is használt a sminkesed. Természetesen van rosszabb is a méretes izzadságfoltnál, a vele járó szagnál, valamint az egymáshoz dörzsölődő és emiatt kisebesedő comboknál: a rosszullét és az ájulás. Olyan megpróbáltatásnak teszed ki magad, mintha az ultramaratont akarnád lefutni egy szigetkör után, ahelyett, hogy fokozatosan készítenéd fel a testedet (és a lelkedet). 

it_does_not_do_to_dwell_on_dreams.png

 

TÁNCOLNI, TÁNCOLNI, TÁNCOLNI
Lássuk be, a menyasszonynak egyetlen feladata van a Nagy Napon: táncolni. Illetve kettő: szépnek lenni és táncolni. Hány vendéget hívsz? Ezt szorozd meg hárommal. Nagyjából ennyi alkalommal kell táncolnod az este folyamán - a vőlegényeddel (akkor már: férjeddel) való táncokat nem is számítva. És milyen zenét fog játszani a dj/zenekar? Ugye direkt pörgőset, mulatósat kértél, amire jól lehet bulizni? Elárulunk egy titkot: ennél jobban nem is szúrhattál volna ki a magaddal! Kell még magyaráznunk, hogy miért fontos, hogy topon legyen az állóképességed? 
 

NEM INNI ÉS NEM PISILNI
Nagyon sok menyasszony számolt be nekünk arról, hogy a nagy napon nem ittak csak egy-két pohár vizet. Volt, aki szándékosan vonta meg magától a folyadékot, mert félt attól, hogy gyakran kell majd pisilnie, ami az abroncsos ruhájában szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult. És volt olyan is, aki egyszerűen csak elfelejtette a sok izgalom és teendő közepette. 

Képzeld csak el a helyzetet:

  • hajnal/kora reggel óra talpon vagy
  • órákon keresztül viselsz egy nehéz ruhát
  • olyan cipő van rajtad, amihez nem vagy hozzászokva
  • hosszú percekig ácsorogsz a tűző napon
  • elég komolyan izzadsz
  • a felfokozott izgatottságtól sokkal hevesebben ver a szíved
  • folyamatosan idegeskedsz amiatt, hogy minden rendben menjen
  • a fél éjszakát intenzív tánccal töltöd

Szerinted hogyan reagál majd a tested, ha mindemellett csak 1-2 pohár vizet iszol egész nap? 

 

Mire akarsz emlékezni a nagy napról?

 

Arra, hogy fájt a hátad, a lábad, a derekad és a fejed, folyamatosan izzadtál, a cipő feltörte a lábad, alig bírtad vonszolni magad a ruhádban, egy percre sem tudtál leülni és pihenni, netán összeestél a kánikula, a stressz, a kimerültség és a vízhiány miatt? 

Ugye, hogy nem ez a kép jár a fejedben, amikor az esküvődre gondolsz? Hogyan készítheted fel a tested és a lelked a megpróbáltatásokra? Kövesd tovább a blogot, mert hamarosan bemutatunk néhány tuti módszert, amelyekkel garantáltan formába hozhatod magad a nagy napra!

 

-----------

Szeretnél még több segítséget kapni a stresszmentes esküvői készülődéshez? Akkor KATTINTS IDE vagy a KÉPRE és töltsd le az INGYENES útmutatónkat, amiből megtudhatod, hogy mire kell figyelned, ha szolgáltatókat választasz! ⤵⤵⤵

ingyenes_ajandek_masolata_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr6313303365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövess minket!

3-2-facebook-png-pic-thumb.png   instagram_png10.png  pinterest-badge-logo-82c89a5e42-seeklogo_com.png  Képtalálat a következőre: „youtube icon png”  Képtalálat a következőre: „email icon png”

 

BoldogZsák a Facebookon is!

süti beállítások módosítása