Boldogrépa

Répázz boldogan

Diós-étcsokis shortbread

2017. január 19. 16:15 - a_nyúlontúl

„Vajon a hömpölygő szart mindig büdösnek érezzük majd, és mindent beterít, csak azért, mert tisztességtelen játékban született és hazugságok sora szegélyezi útját? Vagy van rá esély, hogy megtisztuljon, és átlátszó folyamként fusson tova, ha valós érzésekkel duzzasztjuk fel? – Dédé ezen gondolkozott, miközben a férje szemébe mondta, hogy „veled csinálom végig, erre esküdtem fel.” Az elmúlt hetekben emelt dózisú magne B6-ot szedett reggelente és dupla pohár gineket ivott lefekvés előtt, mert lelkében olyan vihar tombolt, amely akár egy kisebb dél-amerikai favellát is elsöpörne a Földről. Szenvedett, amiért az idegen iránt érzett érzéseit igazán soha nem élhette meg tisztán, csakis a bűntudattal együtt. És a lelke mélyén azt is tudta, hogy a történtek után, bármennyire is dolgozik azon, hogy visszataláljon férjéhez, minden intim pillanatukban vagy gyengéd érzéseiben is ott lesz a bűntudat. „Hogy a másikat, vagy önmagunkat csaljuk-e meg? Úgyszólván mindegy. A lényeg, hogy ne gondoljunk bele, és ne akarjunk többet a pillanatnyi jónál! Ja és persze, hogy feltöltekezve jöjjünk ki a történetből. Ne feledd drágám! A férjed azért tartod, hogy a privát kis bankodat töltse fel, a szeretőd meg azért, hogy a szexcsakrádat.” – nyugtatgatta Dorogi N. Dédé-t, aki hüppögve előkotorta zsebkendőjét, hogy felitassa könnyeit. „Oh, semmi baj édesem! Nem vagyunk mi állatok, sírj csak nyugodtan! De jó, ha tudod a sírás is csak arra való, hogy elérd, amit akarsz! Úgyhogy tartogasd a könnyeid a válásra, és pereld le Giorgioról a Gucci alsót is.”

Ezt a kekszet kb. bűntudat nélkül fogyaszthatod, mert csupa jófajta lisztből készült, cukor helyett fruktózzal (abból sem sok). Vaj ment bele bőven, de hát ez a shortbread dolog ilyen műfaj, nem hagyhatjuk ki belőle a lényeget. Ahogy az életből sem. Ugye, már csak az a kérdés, kinek mi a lényeg? Arról pedig már egy gyömbéres sör mellett beszélgethetnénk, hogy, ha végre fel is ismerjük, hogy nekünk éppen mi az, akkor sem dőlhetünk hátra, mert életszakaszonként változhat. Vagy Ti hisztek abban, hogy van, ami sohasem változik (pl. elvek, erkölcs, stb.?)

cca. 25 db kekszhez

  • 20 dkg vaj
  • 3 ek fruktóz
  • 10 dkg barna rizsliszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 nagy csipet só
  • 5 dkg keserű csoki
  • 1 marék dió
  • 1 kezeletlen narancs reszelt héja

A vajat a fruktózzal gépi habverővel habosra verjük, közben a diót és az étcsokit aprítóban apróra daráljuk. A cukros vajhoz hozzáadjuk a csoki-dió kombót, majd mehet bele a narancs héja és a só, és újra indíthatjuk a habverő funkciót. A liszteket hozzáadjuk, kézzel egynemű gombóccá gyúrjuk, fóliával betakarjuk és a hűtőbe tesszük 1 órára. A sütőt 150 fokon előmelegítjük, a tésztát 2 db szilikonos sütőpapír között kb. kisujj vastagságúra kinyújtjuk, és a sütőben 50-60 perc alatt megsütjük. Még melegen felszeljük (én pizzaszeletelővel szoktam). Meg kell várni, hogy teljesen kihűljön és a vaj visszadermedjen, hogy ne essen szét atomjaira. Én narancsos habos kávé mellé csajos csevejhez ajánlom, de persze az asztalkörül rohangáló gyereksereg is megkínálható vele.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

4177124399684819594-account_id_1.jpg

Szólj hozzá!

Provence-i marharagu

2016. október 26. 22:43 - a_nyúlontúl

Dédé már a harmadik évét töltötte otthon gyermekével. Mivel nehéz idők jártak feléjük, a dajka olyan luxus volt, mint mikulás zacskóban a töltött csoki, ezért éppen a szeptemberi óvodába adást tervezgette. Amikor a naptárára nézett beléhasított, hogy három napja késik a menzesze. A jó életbe! - gondolta picit haragosan, de közben szelíd mosollyal finoman végigsimította hasát. Majd Dorogi N.-t hívta, és megosztotta nővérével a hírt. Dorogi N. hitt az élet szentségében, ezért nem sokat morfondírozott, mielőtt a lehető legjobb megoldást ajánlotta volna fel húgának. "Édesem, nyakunkon a válság, felelősen kell döntened. Hiszek a - már meglévő - élet szentségében, így te is tudod, nincs más opció. Elgurulok érted, és egy száraz martinivel szépen beveszed az abortusztablettát." Dédé pont erre a válaszra számított. Bekészített egy terhesvitamint, és elindult az éjszakába. A martiniból egy korty csúszott le, a vitamin épp lement, a gyerekelhajtó tabletta a wc-ben végezte. Dédé mielőtt elaludt volna boldogan nyugtázta, hogy bővül a család. Igaz születendő gyermeke személyében Dorogi N. kölykei nem unokatestvért, hanem egy cuki féltestvért köszönthetnek majd. "Vajon Carlos mennyi tartásdíjat csurgat majd?" Kérdezte félhalkan a forró, mézsűrű éjszakában. A válság nem lehet opció, gondolta, és szorosan odasimult férjéhez.

Nálunk volt, hogy igencsak opcióként villogott a hónap végén a válság, és a marhahús helyett sajtos-tejfölös farfallet eszegettünk, dijoni öntettel, hiszen bár csórók voltunk, de nem bugris parasztok. Aztán becsurog hónap elején a CSP (családi pótlék) és lehet vagánykodni. Ilyenkor jöhet ez a fogás, sütőben sül, ezért nem kell sokat abajgatni. Ha van bennetek lelki erő, és hisztek abban, hogy az idő mindent megold, akkor egy éjszakát hagyjátok, hadd pihenjen a levében. Mint apósnak, jót tesz neki a másnap.

Hozzávalók

  • 80 dkg marhacomb vagy lábszár
  • 7 gerezd fokhagyma
  • 1 vöröshagyma
  • fél póréhagyma
  • 3 paradicsom
  • 50 dkg sárgarépa
  • fél liter paradicsompüré
  • 1,5 dl vörösbor (ez felnőttekre van tervezve, gyerekeknél 0,5 vörösbort szoktam, a többi alaplé vagy víz)
  • 1 dl folyadék (alaplé v. víz)
  • bors
  • 5 dkg vaj
  • 0,5 dl olívaolaj
  • babérlevél, rozmaring, kakukkfű, petrezselyem
  • 1 marék fekete olajbogyó
  • fél marék kapribogyó
  • A köret:
  • 1 kg parázsburgonya
  • olívaolaj
  • bors
  • zöld fűszer

Elkészítés

A marhahúst megtisztítjuk, és 3x3 cm-es darabokra vágjuk, leszárogatjuk. Fele vaj, fele olíva olajat hevítünk, és a húskockákra kérget sütünk.

A zöldségeket megtisztítjuk, a répát és a póréhagymát karikára, a paradicsomokat kis kockára vágjuk, a vöröshagymát félfőre, a fokhagymát apróra.

Egy öntöttvas edénybe vagy római tálba helyezzük a húsokat, a zsiradékkal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, a zöldségekkel betakarjuk, a fűszernövényekkel megszórjuk és a folyadékkal és a borral felöntjük.Fedő alatt 1,5 órát 180 fokon sütőben sütjük, majd átkeverjük és a paradicsompürét is hozzáadjuk. Még egy órán keresztül így sütjük, majd az olaj- és kapri bogyót is hozzáadjuk. Amikor puha, omlós a hús, akkor készült el az étel.

A burgonyát alaposan megmossuk, megfelezzük, leszárogatjuk, tepsibe tesszük, olíva olajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, a zöldfűszerrel meghintjük. Sütőben 180 fokon megsütjük.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

crop_201610030050_provencei_marharagu.jpg

    Szólj hozzá!

    Cukkini parmezános tojásbundában

    2016. október 02. 20:28 - a_nyúlontúl

    Miközben Carlos mérlegen kívüli tételekről, nyíltvégű befektetési alapokról és swap ügyletekről beszélt, Dorogi N. általában napi intim tornáját végezte az asztal alatt, vagy aktuális szeretőjére gondolt (olykor a kettő egyszerre is megesett). Ilyenkor éles, okos tekintetébe olyan plussz csillogás költözött, amitől - és persze a megfelelő helyen közbeszúrt okos kérdésektől - férje, mire kihozták a rib eye steak-et és elkortyolta Saint-Emilion vörösborát, már szerelmesebbnek érezte magát, mint tíz évvel ezelőtt.

    A multitasking mindannyiunk életében jelen van. Amikor "leálltamosógép, éhesacsalád, mégnincsholnaprabepakolva és kitudjaholjárafejed", ne kezdj el steak-et sütni. Helyette itt van ez az elronthatatlan mezei egykezes cukkini csoda.

    Egyétek és nézzetek csillogó szemekkel férjeitekre, abból baj még sosem volt! Jó étvágyat!

    • 40 dkg friss cukkini (majd a hasábok 1 ek lisztben megforgatva)
    • 2 tojás
    • 3 dkg reszelt parmezán
    • 2 ek zabpehelyliszt
    • só, bors
    • csipet szerecsendió
    • 3 ek kókuszzsír

    A pucolt cukkinit hasábokra vágjuk, és lisztben megforgatjuk. A két tojást gépi habverővel egyben habbá verjük, a lisztet (benne a só, bors, fűszerek) lazán hozzáforgatjuk, majd a reszelt sajtot is könnyedén hozzákeverjük. A lisztes cukkinihasábokat a tojásmasszába beleforgatjuk, és a forró kókuszzsírban mindkét oldalukat megsütjük.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    img_1583.JPG

     

    1 komment

    Omlós, fitt pizzás csiga

    2016. szeptember 01. 23:20 - a_nyúlontúl

    Dédé szomorúan vizslatta a tükörben szarkalábait. Miután megbizonyosodott róla, hogy ezen az éjszakán sem történt meg a varázslat, és nem lett fiatalabb egy perccel sem, igyekezett ráncba szedni magát. Minden reggel ugyanazzal a rutinnal állt neki az átváltozásnak. Hideg-meleg váltózuhany, testradír, gyümölcssavas arcpakolás, utána egy kis szérum, majd a kaviáros csodakrém, végül a fényvédő. Persze ezzel még közel sem ért a szeánsz végéhez. Most jött csak a mutatvány. Minden egyes reggel 30 percig sminkelte magát azért, hogy úgy tűnjön semmi sincs rajta. A legtermészetesebben igyekezett megmutatkozni. Mintha az arcpírt a "kamaszlányos elpirulás", a telt ajkakat  egy "hosszúra nyúlt csók", a szem nyitottságát "a gyermeki rácsodálkozás" adta volna a jóisten sminkszettjéből. És igen, sikerült elhitetnie a környezetével, hogy megállt az idő kereke, hogy ő bizony minden nappal csak egyre fiatalabb lesz. Egyedül Dorogi N. volt tisztában azzal, hogy ikerhúga görcsös erőlködése hamarosan kisimíthatatlan ráncokat és lelki összeroppanást fog eredményezni.  És bár Dorogi N. nem volt az az érzelgős típus, a kegyelmet ismerte. A legutóbbi steak-partyn is megdicsérte testvérét. "Gyönyörű vagy drágám! Igaz nem abszolút értelemben, de kategóriádban meg kell hagyni...kihoztad magadból a maximumot."

    Én soha semmit nem kenek magamra, maximum egy kis disznózsírt kókuszzsírt (meg néha hámlasztok, hyaluronsavazok, ultrahangos arccsipkedésre járok, kollagént vedelek és Q10 kapszulákat reggelizem...). DE, ami igazán megfiatalít, az az alvás sütés-főzés a gyerekekkel. Íme egy gyors pizzás csiga recept, ha a petyhüdt bőröd helyett a lelkiismeretedet töltenéd fel. Gyerekeddel készítsd, különben szar anya vagy!

    Elkészítési idő: 1 óra (+30-40 perc kelesztés)

    Hozzávalók 4 főre

    A tésztához:

    • 25 dkg zsírszegény túró
    • 4 ek görög joghurt
    • 1 dl kézmeleg víz
    • fél csomag instant élesztő
    • 1 tk búza sikér
    • 20 dkg tönköly fehérliszt
    • 10 dkg graham liszt

    A töltelék:

    • 1 db 300 grammos paradicsom püré
    • só, bors
    • 3 marék morzsolt kukorica
    • 1 ek aprított friss bazsalikom
    • 1 ek aprított friss oregánó
    • 10 dkg füstölt mozzarella (a fele a csigába, a másik fele a csigára)

    A túrót a joghurttal keverjétek el alaposan. A kézmeleg vízbe mehet az élesztőt. Egy másik edénybe pedig jöhetnek a száraz hozzávalók: a kétféle liszt, a só, a sikér. A liszt közepébe tegyetek egy mélyedést, és öntsétek bele az élesztős vizet, majd jöhet a joghurtos-túrós keverék is. Most jöhet a gyúrás! Addig gyúrjátok, ameddig rugalmas bucit nem kaptok, ha kész, fedjétek le egy konyharuhával és egy órát hagyd pihenni. Miután megkelt a tészta, egy deszkát liszttel szórjatok meg és nyújtsátok ki rajta a tésztát. Kenjétek meg a paradicsompürével, szórjátok meg a kukoricával, a sóval, a borssal, a sajttal és a zöldfűszerekkel, majd tekerjétek fel. Egy éles késsel vágjatok 3-4 cmes darabokat, ezeket pakoljátok egymás mellé egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és egy fél órát pihentessétek. Kapcsoljátok be a sütőt 190 fokra. Egy tojást verjetek fel, kenjétek le a csigákat és szórjátok meg a maradék sajttal, majd dugjátok be a sütőbe. Akkor készültek el a csigák, ha szép aranybarnára sültek. A sütőajtót ne nyitogassátok.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    crop_201608151620_turos_pizzas_csiga.jpg

     

    Szólj hozzá!

    Zöldborsós-makrélás spagetti

    2016. augusztus 10. 22:07 - a_nyúlontúl

    Dédé úgy nyújtózott végig a kanapén, mint egy igazi macska. Haját kiengedte, szórakozottan beletúrt, és kortyolt egyet a koktéljából. Végre megérezte magán a férfi tekintetét, ezért tovább dolgozott a mozdulaton. Maga alá húzta lábait, alkarjára támaszkodott, megsimította békésen babázó kislánya haját, majd a gyereksereg felett a házigazda szemébe nézett, és egy apró mosolyt is megeresztett. Mindösszesen egy pillanat volt az egész. A három órás gyerekzsúr egyetlen bőr alá bújó pillanata, de tudta, elindította a lavinát. Dédé egyáltalán nem vonzódott a férfihoz, még csak a pénze miatt sem jött izgalomba. Egyetlen egy dolog vitte előre. Illetve kettő. A bosszú, és, hogy megunta a jó kislányságot. „Látni akarom az arcod, amikor rájössz, már csak versenyben sem vagy, drága nővérkém.” Egy valamivel viszont nem számolt: Dorogi N.-t nem abból a fából faragták, hogy az érzelmein keresztül lehetett volna manipulálni. Hideg volt, tudatos, és számító, de, ha kellett, akkor bűbájos és elragadó. Ja, és persze mindig résen volt. Már akkor tudta, hogy az élet elé gördíti ezt az kinevetni valóan szánalmas akadályt, amikor kislány korukban egymás vállán zokogták el az első szerelmi bánatukat. Vagyis Dédé nyelte a könnyeket, Dorogi N. húgát átölelve a háta mögött a tenyerébe mélyesztette körmeit, hogy egy-két könnyet ő is kisajtolhasson magából.

    Én ezt a tál paradicsomos-makrélás spagettit sajtoltam ki magamból az egyik vasárnap délután, amikor is a gyerekeim megeresztették, hogy uzsonnára szpágettit ennének. Mit tehet ilyenkor egy rendes anya? Rendel egy adaggal a netpincérről felteszi a frissen keményített köténykéjét, haját kontybafogja, beáll a sparhelt mellé, és dolgát végzi. Majd magyar nótát dudorászva tálal, és türelmesen végignézi, ahogy a kis gyerecskék a paradicsomszószt végigfolyatják ünneplő ruhácskájukon. #ÁldottlegyenméhednekgyümölcseÁmen

    4 kisebb adaghoz

    • 2 ek olíva olaj
    • 2 gerezd zúzott fokhagyma
    • 6 ek paradicsom püré
    • 3 merőkanálnyi folyadék a tészta főzővizéből
    • 3 ek reszelt grana padano
    • 1 makréla konzerv villával enyhén összetörve
    • Só, bors
    • 1 marék friss bazsalikom
    • 25 dkg durum tészta vagy glutén mentes tészta
    • 4 marék zöldborsó (mélyhűtött is jó)

    Az olívaolajon a zúzott fokhagymát megfuttatjuk, a tüzet lejjebb vesszük, a paradicsompürét hozzákeverjük, a tészta főzővizéből rámerünk és elkeverjük. A reszelt sajtot hozzáadjuk, most jöhet bele a só és a bors, a halat is lazán elkeverjük benne, ekkor már nem főzzük. Friss bazsalikommal megszórjuk. A tésztát a borsóval együtt megfőzzük, az egészet összeforgatjuk, kevés friss citrom levét vagy balzsamecetkrémet csorgathatunk rá.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    img_1562.JPG

    Szólj hozzá!

    Cukkinis-répás parmezáncsipsz

    2016. június 27. 22:48 - a_nyúlontúl

    Dorogi N.-t néha hatalmába kerítette a vágy, hogy a gondoskodó feleség szerepében tündököljön, és romantikus énjét megvillantsa férje előtt is. Nyilván nem napi szinten, és általában valamilyen pindurka érdek is fűződött hozzá, de ha mindezeket leszámítjuk, havonta többször is elhitette a ház urával, hogy ő is fontos szereplője a családi csiki-csukinak. Dorogi N. férje, Carlos sokat volt távol, és hogy a havi több millió előteremtéséhez ezt a távollétet munkával töltötte, vagy sem, Dorogi N.-t csöppet sem érdekelte. Közös kasszán voltak, ami főként abban merült ki, hogy a férj felpakolta a számlára a pénzt, Dorogi N. pedig jókora részét lepakolta, és a háztartás üzemeltetésére és saját karbantartására fordította, meg persze titkos számlájára is csurgatott, ha esetleg Carlos üzletei bedőlnének, és szüksége lenne egy B-tervre. Ehhez a B-tervhez azonban néha kockáztatni is kellett, és olyan pénzügyi befektetéseket bevállalni, amiket nem lehetett csak úgy elmismásolni. Carlos néha gyanakvóan méregette társát, Dorogi N. pedig ilyenkor jobbnak látta előhúzni a "sértett, de jóságos" asszony kártyát és meglepetésekkel kedveskedni. Legutóbb például egy szuperszónikus hintázó masszázsfotellel lepte meg a ház urát, mert Carlos arra panaszkodott, hogy a Lexus bőrülésében a támaszték megfáradhatott, és fáj a háta (Dorogi N. persze tudta, hogy Carlosnak azért fáj a háta, mert túlsúlyos, mozgásszegény életet él, és közelít a hatvanhoz, de megértően bólogatott, amikor panaszkodott a vénember). Amikor péntek este, Carlos megérkezett, és derekát fájlalva  kiszállt az autóból, Dorogi N. selyem, RoccoBarocco kendővel gyengéden bekötötte Carlos nagy, táskás szemeit, és búgó hangon a tengerre néző márványteraszukra terelte férjét. Kedvesen a székbe ültette, és beindította a masszázsfotelt, majd kitöltött egy pohárka Chateau Lafite Rotschildet, és mosolyogva átnyújtotta. Carlos behunyt szemmel kortyolt egyet, a fotel burrogó hangja, és a tenger morajlása megnyugtatóan hatott a férfira. Boldogan lazult el. Dorogi N. lehajolt a saját poharáért,  - és hogy a passzát szél fuvallatának , vagy Dorogi N. többször elgyakorolt mozdulatának köszönhetően vagy sem - egy pillanatra látni engedte a bordó selyemruha alól kivillanó, a plasztikai sebészek által kreált díjnyertes, napbarnított mellét. Carlos önkétlenül is megnyalta a száját, majd megadta magát: "Vedd meg drágám azt a kis Dél-Olasz tengerparti házat a fiunknak. Tudom, tudom, hogy mindent a gyerekeknek szeretnél." Dorogi N. pedig tudta, hogy még pár pohárral kell csak töltenie Carlosnak, és a kötelező szexet is megúszhatja, és azt is tudta, hogy másnap reggel seperc alatt megbeszéli az ügyvédjével, hogyan írják meg úgy a szerződést, hogy a "Dolce Villa" végül az ő nevére kerüljön. "Ha meghalok, akkor majd a kölköké lesz." - gondolta, és ezzel lelkiismeretét tisztára is mosta.

    A lelkiismeretemet én most ezzel az isteni zöldséges parmezáncsipsszel mostam tisztára, miután egyik este rám jött a falhatnék, és nem tudtam ellenállni a fehér bagettnek. Aztán, az EB mellé, még valami kis csipsz is csúszott volna, de annyira nem voltam kemény, hogy a bolti verziót bevállaljam. Így lett ez.

    • 10 dkg cukkini
    • 5 dkg sárgarépa
    • 10 dkg grana padano
    • 1 tk aprított bazsalikom
    • 1 csipet bors

    A zöldségeket megtisztítjuk és megmossuk. A cukkinit nagy lyukú reszelőn, a répát és a parmezánt kis lyukú reszelőn lereszeljük. A zöldségeket egy műanyag edénybe tesszük, kicsit átnyomkodjuk, és a folyadékot leöntjük róla, a borssal és a bazsalikommal megszórjuk, a parmezánt hozzákeverjük. Egy tepsibe sütőpapírt simítunk, arra evőkanálnyi kis halmokat teszünk, majd előmelegített sütőben 165-170 fokon 10 perc alatt megsütjük. A sütőt kitámasztjuk egy fakanállal, és úgy hagyjuk kihűlni. A la natur, vagy salátabetétnek is kiváló!

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    pcsipsz.jpg

    Szólj hozzá!

    Bazsalikomos-epres ivójoghurt

    2016. május 31. 21:59 - a_nyúlontúl

    Epres házi "actimel"

    "A showing room-ból hívlak...Képzeld, megvettem, és a lányok most karcsúsítják be nekem azt a lazac színű koktélruhát, amit együtt fedeztünk fel múltkor! Úgy néz ki, bevált a kaviáros alga diéta... Még egy kis méregtelenítés, és úgy érzem, készen állok a bikiniszezonra..." - csacsogta a telefonba Dorogi N.
    Ha te esetleg még nem állsz teljesen készen, de nem szívesen mondasz le a desszertkéről, akkor nagyon javasolt az alábbi finomság elkészítése. Ha a jól behűtött epres ivójoghurtot egy izzasztó tabata edzés után fogyasztod el, akkor teszel igazán jót magaddal. Csak keményen anyukáim! Hamarosan eljön az év azon két hete, amikor "has behúz, farpofa összeszorít, cici torkig emel" és így lejtünk végig a strandon egészen a lángososig, bezsebelve a többi anyuka szúrós pillantását.

    4 kis adag

    • 25 dkg sovány túró
    • 25 dkg eper
    • 5 dl natúr joghurt
    • 4 bazsalikom levél
    • 2 ek almaszirup/méz

    A felsorolt hozzávalókat botmixerrel hosszan pürésítjük, mindaddig nyomjuk a gombot, mígnem a túrószemcsék is teljesen el nem tűnnek a turmixból. Poharakba töltjük, és hidegen tálaljuk.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    img_1325_hdr.jpg

     

    Szólj hozzá!

    Epertorta (glutén és tejmentes)

    2016. május 16. 21:34 - a_nyúlontúl

    Dorogi N. ideges volt és aggódó, mert gyermekénél ételérzékenységre utaló jeleket találtak. "A glutén lesz a ludas" - jelentette ki a doktornő. "És nem árt a laktózt is kiiktatni a táplálkozásából." Dorogi N. az ország legdrágább magánpraxisába vitte a kislányát, mert a legjobb ellátást szerette volna biztosítani szeme fényének. Zaklatottan távozott a külvárosi japán, minimál stílusú rendelőből. Megszeppent gyermekét hátraültette, kezébe adta a tabletjét, majd dundi gázzal indított, és hazafelé végig Adele legújabb számát üvöltötte. Két szám között pedig mérgelődött: "Még egy faxxxág, amivel nekem kell foglalkoznom!" Dorogi N.-nél elszakadt a cérna, hiszen holnap lesz kislánya 6. születésnapja. Múlt hónapban legjobb barátnője hatalmas zsúrt adott a szomszédban, és 8 emeletes mozgó tortával lepte meg gyermekét. Dorogi N. érezte, hogy valami "mindenmentes ehetetlen szxrsággal" labdába se rúghat. Aztán otthon kinyitotta a gépét, megtalálta ezt a receptet, elkiáltotta magát, és a házi cukrászát hívta. "Rosa, újratervezés. Nem a tonkababos mogyorókrémes Hello Kitty torta lesz holnap a nagy durranás, hanem ez." Dorogi N. lehiggadt, látta maga előtt, ahogy a barátnőknek a gluténről és a laktózról magyaráz, és ahogy csüngenek a szavain. Látta magát, a gondos anyát, aki nem csak szép, de okos is.

    26-os tortaformához

    A krém:

    • 1 kisebb bögre köles (2 dl)
    • 40 dkg eper
    • 8-10 ek fruktóz
    • csipet só
    • 1 citrom kifacsart leve
    • 1 vanília kikapart belseje
    • agar-agar 1 csapott tk vagy 6 db lapzselatin

    Az epret a citromlevével aprítógépben leturmixoljuk, közben a kölest háromszoros vízben fedő alatt „szottyos” puhára főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd aprítógépbe tesszük, a fruktózt, a vaníliát és a sót hozzáadjuk, és hosszan krémesre turmixoljuk az eperrel együtt. Az agar agart fél deci vízzel főzzük, hosszan kavargatjuk, majd az aprítóba öntjük és együtt tovább turmixoljuk az epres résszel.

    • A tészta:
    • 15 dkg zabpehely
    • 4 ek kókuszreszelék
    • 3 ek kókuszzsír
    • 2 ek fruktóz
    • csipet só

    A felsorolt alapanyagokat egy nagy keverőtálban összemorzsoljuk, majd egy tapadásmentes tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben 170 fokon 12-15 perc alatt megsütjük. Hűlni hagyjuk, majd mehet rá a krém. A tortánkat 1 éjszakára a hűtőbe tesszük.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

     img_1016_hdr.jpg

    Szólj hozzá!

    Mangós-kakaós kockák (tej- és gluténmentes)

    2016. május 11. 22:09 - a_nyúlontúl

    Huanita szebb jövője érdekében édesanyja mindent megtett, hogy a lánya magas színvonalú taníttatását biztosítsa. "Te nem leszel rabszolga!" - suttogta kislánya fülébe esténként lámpaoltás után. És valóban, a sok spórolás, lemondás és szorgalom meghozta gyümölcsét, Huanita 18 évesen egy nívós egyetemen találta magát. 24 évesen már az egyik legfelkapottabb informatikai cégénél dolgozott, reggel 8-tól este 8-ig verte a billentyűzetet, tartott meetingeket, pár év alatt beutazta Európát, igaz a legtöbb nagyvárosnak mindössze a repülőterét és külvárosi dobozszállodáját ismerte. Minden hónapban küldött haza pénzt, de félre is tudott tenni. Több hosszú kapcsolatot is a háta mögött hagyva 28 évesen megállapodott, és egy feltörekvő, szintén első generációs értelmiségi szépfiúhoz ment feleségül. Két évvel később a Dél-Amerikai Divízió HR vezetőjének nevezték ki. 34 évesen felhagyott a fogamzásgátló szedésével, és a férjét ezekben az időkben heti kétszer is magára engedte. Huanita ma 38 éves, gyermektelen, elvált, a belvárosban saját loft lakásában él. A munkából este 10 előtt csak ritkán ér haza, elalvás előtt a kutyusának horgol új tappancsvédőt. Az esti ima után a fal felé fordulva pedig a kis Brutusnak suttogja - "Nem, én nem leszek rabszolga."

    Ez a süti minden időkben jól tud esni, a krém és a tészta állaga nagyon jól passzol egymáshoz. A mangós részét a kisebbik gyerekem a legtöbb tetejéről ügyesen lenyalogatta, nekem maradt a kissé nyálas alja, ami még így, krém nélkül is rendben volt. A zselatin tök véletlen került a tésztába, mikor készítettem a nagy valami extra fontos kérdést tett fel, és mellényúltam. Viszont nagyon jó lett a tészta, kicsit rugalmasabb, mint máskor, szóval megölelgettem, mert végül is tök jól sült el!

    A tészta

    • 4 tojás
    • 4 ek kókuszvirág cukor
    • 1 csipet szódabikarbóna
    • 1 csipet zselatin
    • 1 csipet só
    • 5 ek barnarizs liszt
    • 2 ek holland kakaópor
    • 4 ek puffasztott barnarizs (elhagyható, ilyenkor legyen + ek barnarizs liszt)

    A négy tojás egyben felverjük gépi habverővel, majd a 4 ek kókuszvirág cukrot is hozzákeverjük, a felsorolt további hozzávalókat is hozzáadagoljuk, de ekkor már kis fokozaton keverjük. Sütőformába töltjük és előmelegített sütőben 175 fokon cca. 20 perc alatt megsütjük. Langyosra hagyjuk hűlni, utána csurgatjuk rá a krémet.

    A krém

    • 30 dkg friss mangót
    • 165 gramm kókusztej (én Shan ' shi-t használtam)
    • 3 ek fruktóz
    • fél citrom leve
    • 6 db lapzselatin
    • csipet só

    A  mangót a kókusztejjel lepürésítjük, majd hozzákeverjük a fruktózt és fél citrom levét. A lapzselatint beáztatjuk, a pürénket egy lábasba tesszük, és alámelegítünk, de nem forraljuk. A zselatint kinyomkodjuk, és a meleg krémben feloldjuk, átkavarjuk, majd a tortalapra csurgatjuk. Hűtőben dermesztjük, majd forró, éles késsel szeleteljük. Mentával díszíthetjük.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    img_1118_hdr.jpg

     

    2 komment

    Kalabriai szardellás paradicsomszósz zöldbabbal

    2016. május 06. 22:34 - a_nyúlontúl

    Dorogi N. arcát a szélbe tartotta, feszes kis kosztümjét deréktájékon megigazgatta, lábával egyet toppantott, majd felszállt a helyiérdekűre, hogy vegyüljön a plebsszel. Már harmadik napja olvasta az amerikai bestseller író legújabb művét, amely teljesen a hatalmába kerítette. "A 365 tipp, hogy ne csak gazdag, hanem jó is légy" c. klasszikust azért rendelte meg az internetről Dorogi N. mert a golfklubban legjobb barátnője, Clara csak erről és az új melleiről volt hajlandó mesélni. "Lányok, megváltozott az életem. Más ember lettem, újra szeretem magam. És ezt nem csak a melleimnek, hanem ennek a könyvek is köszönhetem." "Ha jót teszünk, jobbá leszünk!" - ez a könyv mottója, és Dorogi N. komolyan eljátszott a gondolattal, hogy derekára tetováltatja ezt a nemesen egyszerű, de tiszta megállapítást. Az említett mű minden napra egy komoly feladatot tűzött ki a változásra éhes olvasóinak. A mai így szólt. "Légy erős, és ma ne használd az autódat a délelőtt folyamán, hanem menj tömegközlekedéssel. Igyekezz ne a legvonzóbb helyre leülni, és minimum 4 megállót utazz. Extra tipp: Készülj fel a kalandra, és vegyél magadnak egy buszozós kiskosztümöt, és hozzá egy csinos, de kényelmes kiscipőt. Extra tipp 2: Ha kéregetőt látsz, pár érmét adj neki, de óvatosan, nehogy hozzáérj, mert csúnya bacikat terjeszthet." Ez a mai penzum. És ha hiszitek, ha nem, Dorogi N. megcsinálja. Lelki szemei előtt látja, ahogy a jóisten egy csillagos ötöst kanyarít neve mellé a naplóba.

    Én is szeretek jót tenni, ezért most megosztom a legistenibb paradicsomszósz receptjét, amit valaha ettem. Saját receptnek gondoltam mindaddig, amíg nem botlottam bele az interneten. Igazi Dél-Olasz egyszerű-de-nagyszerű ragu, most zöldbabra dobva, hogy az alakunkkal is jót tegyünk.

    4 kisebb adag

    • 50 dkg zöldbab vajban párolva
    • A szósz:
    • 8-10 db szardellafilé (olajban eltett)
    • 300 gramm paradicsompüré
    • 2 marék bazsalikom
    • 2 ek frissen facsart citromlé
    • 3 gerezd zúzott fokhagyma
    • 2 ek olíva olaj
    • só, bors
    • 5 dkg grana padano/keményebb cheddar sajt

    A zúzott fokhagymát megfuttatjuk az olajon, amint érezzük illatát, rádobjuk az aprított szardellafiléket. Átkeverjük, a paradicsom pürét hozzáadjuk, az üvegben maradt paradicsomhoz 1-1,5 dl vizet öntünk, felrázzuk, és a maradékot is a lábasba tesszük. A citrom levét hozzákeverjük, és a reszelt sajtot is hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, amikor a sajt felolvadt a paradicsomos raguban, akkor a nagyobb darabokra tépkedett bazsalikom levelet is hozzáadjuk. A tűzről levesszük, és botmixerrel selymesre turmixoljuk. A leszűrt zöldbabra kanalazzuk a ragut, és melegen tálaljuk.

    Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

    crop_201605050944_img_1067.jpg

    Szólj hozzá!
    süti beállítások módosítása