Blitlisztori Beatles-t felevenítő blog

Blitlisztori Beatles-t felevenítő blog

Hova visz a Mágikus utazás?

2020. május 27. - PataPete

A Beatles nevéhez  több film is kötődik. Kiadásuk alapján ha sorrendbe helyezzük őket a  Hard Day’s Night (Nehéz Nap Éjszakája) az első. Ez a Beatles rajongóiról és a zenekar életéről szól, készítésének célja az volt, hogy sokan lássák, és ez meg is történt, illetve a zenekar körülötti kultuszt is sikerült növelnie. 

A következő film a Help! volt. Ezt a filmet már hazánkban a mozikban nem lehetett megtekinteni. Elődjéhez képest minőségében is visszalépésének ígérkezett. Ezután a film után sokan a Sárga Tengeralattjáró rajzfilmet mondanák, azonban a Help!-et a Magical Mystery Tour követte.

A Magical Mystery Tour különlegessége, hogy alig volt forgatókönyve, mivel az iromány egy lapon elfért. A zenekar úgy gondolta, hogy a filmes szakmában rengeteg ember fölösleges, mint például a forgatókönyvíró, és az egész csak a pénz lehúzásról szól. McCartney a forgatókönyvnek nevezett papírlapra rajzolt egy kört és ezt 8 részre osztotta. Mindegyik rublikába a fontosabb események kerültek, emellett a lap aljára írt pár fontosabb megjegyzést is.

 

A fő koncepció az volt, hogy bérelnek egy sárga buszt és azzal elutaznak Nyugat Angliába. Az események nagy része varázslattal átitatott jelenetekből áll, amiket a történet szerint pár varázsló okoz, akiket a mesés négyes alakít. Természetesen vannak olyan fontos jelenetei is a filmnek, amiknek nincs semmilyen közük a mágiához. Ilyen például a maraton futás, ami a film hosszú jelenetei közé sorolható és semmilyen emberfeletti eseményt nem tartalmaz. A részletben egyszerűen csak versenyt futnak egy kis csavarral, mi szerint akad rengeteg csaló. Vannak olyanok, akik biciklizéssel próbálkoznak és vannak olyanok is, akik a buszt lopják el, hogy mihamarabb célba érhessenek. A történet főszereplői Richard Starkey, az az Ringo Starr, és a történetbeli nagynénje Mrs Jessie Starkey, akit Jessie Robins formál meg. 

 

A film 3 operatőrrel lett felvéve, akiknek elfelejtettek szólni, hogy érzékeny filmeket is vigyenek magukkal a forgatásra, így megfelelő filmek hiánya még jobban megnehezítette a film forgatását a csoda járművön.

Az 52 perces film csak angol nyelven jelent meg, és bemutatásakor nem bizonyult sikeresnek. Az akkori kritikusok leszolták és a gombafejűek is a nyilatkozataikban azt vallották, hogy ők sincsenek elhalva a végeredménytől. Ez a szemlélet azonban napjainkra megváltozott. A mágikus túráról szóló filmnet manapság már hatalmas kultusz övezi és Paul McCartney is az egyik frissebb nyilatkozatában azt mondta, hogy jobban visszagondolva nem is olyan rossz a film.

A “mágikus túrán” napjainkban is részt lehet venni, hiszen a mai napig szerveznek Liverpoolban olyan kirándulást, amely során a látogatók megnézhetik a Beatles történetének Liverpool-ban található jellegzetes helyeit. Természetesen, ezt egy szinte ugyan olyan busszal tehetik meg a kalandvágyók, mint amilyennel anno a Beatles tette meg az útját. A 2 óra hosszú túra során látható Ringo Starr, John Lennon és Paul McCartney gyerekkori háza és  George Harrison születési helye is. Természetesen útba ejti a legfontosabb helyeket, mint a  Szent Péter templom, ahol Paul és John először találkozott, és a Strawberry Fields, ahol az utazók le is szállhatnak a buszról

képek forrása:

https://thegilly.tumblr.com/post/17938951904/on-the-magical-mystery-tour-bus-with-jessie

https://www.thebeatles.com/feature/1967-when-beatles-psychedelia-and-traditional-society-collided

https://www.cavernclub.com/magical-mystery-tour-itinerary/

A Beatles utolsó dala

A Junk ismerős lehet azoknak, akik jártasak Paul McCartney szóló karrierjében. A szám McCartney 1970-es Every Night című albumában jelent meg. Azonban azoknak, akik a Beatles történelmében nem járatosak, új információ lehet, hogy akkor már régóta késznek mondható volt ez a szerzemény. Ezt az is alátámasztja, hogy megtalálható a dal az Antologys 3-on és a 2018-as Super Deluxe Edition The Beatles albumon is, amit leggyakrabban White albumnak szoktak becézni fehér borítójából adódóan. 

A Junk-ot 1968-ban írta meg McCartney, az indiai utazásaik alatt, ami feltehetőleg az egyik legtermékenyebb időszaka volt a zenekarnak. Az időszak termékenységét legfőképpen talán annak köszönheti a zenekar, hogy nem fogyasztottak drogot, legalább is nem annyit. Teljes mértékben lemondtak az LSD-ről, és már ennek a lépésnek nagy szerepe volt abban, hogy közel 30 számot tudtak megírni. Nem szabad elfelejteni, hogy ehhez a korszakhoz köthető például a Strawberry Fields Forever is, amit az előző poszt már bővebben kifejtett.

A Junk George Harrison otthonában lett rögzítve, a White albumon megjelent dalok nagyrészének demójával együtt. Végül, a zenekar felbomlásának köszönhetően, teljes mértékben késznek mondható Beatles számként nem debütálhatott. 

Képek forrása:

https://thebits.hu/beatles-white-album.php

https://intheknowtraveler.com/following-the-footsteps-of-the-beatles-in-india/

Mit rejtenek azok a legendássá vált piros kapuk?

 

A Strawberry Fields Forever javarészt John Lennon műalkotása, de  hasonlóan a többi Beatles dalhoz a többi tag is segédkezett benne, George Martinnal együtt. Lennon a Strawberry Fields Forever alapjait 1966-ban Spanyolországban való tartózkodása idején írta meg, azonban a remekmű csak ‘67 végén a Magical Mystery Tourban jelent meg. Tartózkodásának oka az volt, hogy részt vett Richard Lester “Így nyertem meg a háborút” című filmében. Ennek forgatásán meglehetősen zaklatott állapotban volt, ugyanis ekkoriban volt John Lennon-nak a Jézusos botránya, illetve ekkor ismerkedett meg Yoko Ono-val is. 

 Sokaknak meglepő lehet, hogy a forradalmasító zenemű fénypontjában szereplő Strawberry fields egy létező liverpooli park. Pontosabban a Salvation Army Árvaház kertje. Az árvaház 1936-tól 2005-ig funkcionált, azóta már az épület és annak kertje megnyitotta a legendás piros kapuit a látogatók előtt. Eleanor Rigby sírjával ellentétben, amiről a Beatles tagjai a dal írásakor nem tudtak. Ez a kert fontos szerepet játszott John Lennon gyerekkorában. Lennon és barátai egyik kedvenc helye volt a városban, ahol szabadidejüket töltötték. 

A kerítésen nagyon egyszerűen be lehetett jutni az elkerített tisztásra. A kert egészen közel található John Lennon gyerekkori lakhelyéhez, emiatt viszonylag sok jó emlék kötötte a helyhez. A szám talán ezt akarja megragadni. A Beatles ‘66-ban élte meg a felkapottság miatt a legsötétebb időszakát, köszönhetően annak, hogy John Lennon Jézushoz hasonlította a zenekart. Aminek eredménye az lett, hogy rengetegen kezdtek az utcán a Beatles ellen tüntetni. 

A Strawberry Fields írása környékén azonban nem csak Lennon Jézus botránya történt. A stúdió munkaként készült és nem a szerelemmel foglalkozó Revolver album kiadása környékén, a Beach Boys kiadta Pet Sounds című albumát. Ez az album főképpen a Rubber Soulra hajaz, és a Revolver pedig egy újítás a Beatles történelmében, amiről nem lehetett tudni, hogy hogyan fogják fogadni, ezért a Beatles nagyon félt ettől az albumtól. Azonban az album sikeresnek bizonyult, a sokak által ismert Yellow Submarine is ezen az albumon található meg, és az albumnak sikerült elérnie, hogy nagyon nagy izgatottsággal várják a Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band debütálását, amit még ugyan abban az évben követett a Magical Mystery Tour.

 

képek forrásaI:

https://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g186337-d9835129-Reviews-Strawberry_Field-Liverpool_Merseyside_England.html

https://imgur.com/gallery/jtyJ5

A parkolóőr, akiről dalt írtak.

A Lovely Rita című Beatles dal a zenekar 1967-es Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albumában mutatkozott be. Ez az album a Beatles azon művei közé sorolható, amelyek kísérletezés céljából készültek. A Sgt Pepper a Beatles legtermékenyebb időszakából származik. Az album felvétele 700 órába tellett és rengeteg újítást tartalmaznak a benne található zenék. 2003-ban a Rolling Stone magazin által összeállított “Minden idők 500 legjobb albuma “ című listán első helyen szerepelt a Sgt Pepper.

A Lovely Rita-t Paul McCartney írta. Egyes források szerint a Lovely Rita-t az az eset inspirálta, amikor McCartney-t a John’s Wood-i Garden Road-on egy Meta Davies nevű női parkolóőr  50£-ra, átszámolva 20.000 Ft-ra, megbírságolta. Eleinte a dalszöveg szatírának indult, Rita egy gyűlöletes figurának készült, azonban McCartney engedett a kor szellemének, ami a szeretetet helyezte előtérbe. „ Jobb lesz, ha szeretem azt a lányt” 

A Rita név egyszerűen onnan jött, hogy McCartney-nak ez jutott elsők között eszébe. Fontos kiemelni, hogy a Rita név rímelt a meter maid-el, és a meter maid volt az a vicces szó az amerikai angolban, ami Paul McCartney-nak akkoriban annyira megtetszett. A Sgt Pepper albumban rengeteg humoros szám jelent meg, és a humor ebben a számban meter maid-ben rejlik.  

Azonban, sajnos a Meta Davies-el kapcsolatos háttértörténet inkább volt kedveskedés Paul felöl, mint inspiráció, mivel a találkozás 1967 tavaszán történt, azonban a dal nagy részét már ugyanezen év február 23-án rögzítették. McCartney-nak tehát az ihletet minden valószínűséggel az általa viccesnek talált meter maid adta.

 

Ami Meta Daviest illeti,  a zeneszámot a rádióban hallotta, de nem volt meghatódva tőle, hiszen előtte sem volt rajongója a gombafejűeknek, és utána sem lett.

 

képek forrása:

http://www.beatlesebooks.com/lovely-rita

https://www.shutterstock.com/editorial/image-editorial/meta-davis-the-traffic-warden-who-inspired-the-beatles-song-lovely-rita-meter-maid-retires-today-after-20-years-of-doing-the-job-for-full-caption-see-version-box-699-1140716325-ajpg-5841512a



Jimmie Nicol, a Beatles másod dobosa

1964-ben, amikor a Beatles a csúcsán volt, Ringo Starr-nak mandula gyulladása lett. Brian Epstein a koncertsorozat lefújása helyett megbízta George Martint, a Beatles producerét, hogy keressen valakit, aki helyettesíteni tudja Ringo-t. George Martin választása Jimmie Nicol-ra esett. A dobos 1957-ben kezdte meg a komolyabb zenei pályafutását, amikor Larry Parnes felajánlotta neki a Colin Hicks-hez való csatlakozást. Nagyon jó választásnak tűnt és az is lett, az akkor 25 éves dobos. Martin azért őt választotta, mert már dolgozott vele és egy közép lemezen is dobolt, amely a Beatles dalait dolgozta fel, így ismerte a Beatles zenéjét is. A tagok elfogadták az ötletet George Harrison kivételével, aki azzal fenyegetőzött, hogy kimarad a turnéból az új dobos miatt, ez a döntése végleg végzett volna az Ausztráliai turnéval. Nicol az 1939-es születésű dobos, sok reményt fűzött a Beatles-el létrejövő kapcsolatához. Egy része valóra is vált, együtt lóghatott Ringo kivételével a Beatles-el. Kipróbálhatta milyen is Beatles tagnak lenni, azonban mivel őt senki sem ismerte fel, bejárhatta mindegyik várost, ahol játszottak, amit a többi tag nem engedhetett meg magának.

 

Azonban a 8 koncert után, amikor már Ringo visszaérkezett, távoznia kellett az ideiglenes szerepből. Távozásakor el sem tudott köszönni, mivel a többi tag akkor még aludt. Érdekesség, hogy a reptéren Brian Epstein-től 500 fontot és egy aranykarórát kapott köszönet nyilvánítás képpen. Az aranyórának a hátuljára pedig az lett gravírozva, hogy a The Beatlestől és Brian Epstein-től.

Hazatérése után nagy reményekkel átalakította régi zenekarát és 2 új kislemezt ki is adott zenekarával, azonban a siker nem jött. Nagy nehézségekkel küzdött a szerény hírnevével kapcsolatban, mert túlságosan hozzászokott a Beatles-el töltött 2 hét alatt ahhoz, hogy mindenki körül ugrálja, hogy sokkal jobb színvonalú helyeken lakhat és a rajongók is őrjöngenek érte.Egyszer még megadatott neki, hogy 1 évig helyettesítheti Dave Clarkot, a The Dave Clark Five dobosát. A Dave Clark Five volt Anglia harmadik leghíresebb zenekara a The Beatles és a Rolling Stones után, ebből adódik, hogy részese volt a brit inváziónak is. A Beatles-el még egyszer volt szerencséje találkozni, a Dave Clark Five-nál töltött idő alatt, amikor egy műsorlistán volt a gombafejűekkel.

 

Jimmie Nicol 1975-ben felhagyott zenei karrierjével és nagy kockázatú üzleteléssel foglalkozott. 1988-ban azt hitték hogy meghalt, de a Daily Mail által 2005-ben kiderült, hogy még mindig Londonban él remetei magányban.

 

képek forrása:

https://www.culturesonar.com/beatles-jimmie-nicol/

https://www.elsewhere.co.nz/

Hoffmann Dezső, a Magyar Beatles fotós

Kevesen tudják, hogy a Beatles egyetlen hivatalos fotósa 1965-ig egy magyar származású fényképész volt. Sok Szlovák fórum post és blog állítja, hogy Hoffmann szlovák, és ez valamilyen mértékben igaz is, mivel a Királyi Magyarországon született 1912-ben, azonban apja halála után édesanyjával Zsolnára költözött, ami a Trianon után, már Csehszlovákiához tartozott.

 Zsidó származása miatt a második világháború alatt is sokat kellett menekülnie, és többször is menekült Londonba, talán ennek köszönhetően nyitotta ott az akkoriban híressé vált fotó stúdióját. Ez a műhely arról volt híres, hogy szinte az összes híres Brit zenekar és énekes megfordult nála, ezt filmes múltjának köszönhető újító fényképész módszerei okozták. 1962-ben már többen is ajánlották neki, hogy fotózza le az akkor még ismeretlen The Beatlest. A fotózást követően többször is lefotózta őket, és amikor híresebb lett a Beatles Brian Epstein a zenekar menedzsere kinevezte őt az egyetlen hivatalos Beatles fotósnak. Kezei között rengeteg híres kép készült a Beatlesről talán az egyik leghíresebb a mára már ikonikussá vált felugrós kép.

A Beatles és Hoffmann közti kapcsolat akkor romlott meg, amikor John Lennonnal konfliktusba keveredett. Bármennyire is ismerősként, barátként tekintettek a fényképészre 64-ig, Lennon szépen lassan Hoffmann-t egynek látta a Beatlest körülvevő könnyű meggazdagodásban reménykedő alkalmi barátokkal, azonban Hoffman azért, hogy a Beatles hivatalos fotósa semekkora pénzösszeget nem kapott. Lennon elkezdte számon kérni Hoffmann bevételeit, amit a művész zokon vett, és így elválltak a Beatles és Hoffmann Dezső útjai.

Paul McCartney tényleg meghalt?

A Beatles el kapcsolatos legismertebb teória szerint Paul McCartney 1966. november 9-én egyes pletykák szerint lehajtott az útról, más verziók szerint belement egy kamion vagy egy villanyoszlopnak ment neki az Aston Martin típusú autójával és úgy karambolozott és vesztette életét egy sok vitával kísérelt lemezfelvétel után, és egy rá hasonlító Paul McCartney került a helyébe a Beatles formációban. Az elmélet szerint a balesetet okozó kamion sofőr kiszállt a gépjárműjéből és sokkos állapotban megtekintette a felismerhetetlenségig roncsolódott, egyes változatok szerint leszakadt fejű. Paul McCartneyt, Paul zsebében egy noteszt talált, amibe az a szám volt beleírva, amit baj esetén kell hívni, ez Brian Epstein a The Beatles menedzserének telefonszáma volt. Jó menedzserhez híven a helyszínre sietett és azt a döntést hozta meg, hogy Pault kicserélik, hiszen nem látott reális esélyt arra, hogy ha ez a halál esett kiderül nem okozza a The Beatles felbomlását. Ezért lefizette a kamion sofőrt és a többi taggal is megbeszélte, tervét.

 

Az énekes csere fő oka az volt, hogy a 66-ban is elképesztő sikeres Beatles célközönsége még főképpen tinédzserekből állt. A közönségük mentális egészségük megtartása érdekében kellett ehhez a megoldáshoz folyamodni. A „kamu Paul” ezt a pozíciót úgy tölthette be, hogy a titokban meghirdetett McCartney hasonlósági versenyt megkellett nyernie. a választott személy neve William Campbell vagy Billy Shears volt, de ez nem pontosan meghatározható, mert ez változó, hogy hogy hívják. A szóbeszéd, akkor érkezik el a nyomokra való hivatkozásokhoz, amikor azt állítja, hogy „A zenekarnak bűntudata volt a kettősség miatt, ezért utalásokat hagytak a zenéjükben, hogy így az igazságot közölhessék”. Ez a pletyka 1967-ben kezdett el terjedni, és 1969-re számos „bizonyítékot” találtak. Természetesen ezek véletlen egybe esések tömkelegei lehetnek, mivel a Beatles ekkor kezdett még csak el kísérletezni a modern művészettel. A pletyka indokként felhozza hogy a Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band egy temetés, mivel a hátsó borítón McCartney karján az OPD rövidítés olvasható, ami értelmezhető úgy is hogy Officaly Pronouced Dead, ezen felül George Harrison ujja a She’s Leaving Home dalszövegének 1. sorára mutat, ami így hangzik „Wednesday morning at five o’ clock as the day begins”, ami Paul halálának időpontját határozhatja meg, itt érdemes megjegyezni, hogy visszakeresve 1966. November 9e ténylegesen szerdára esik, ami alátámaszthatja a teóriát, és ezen felül megegyezik az is, hogy hajnalban történt, hiszen az elméletben az van, hogy hajnali felvételek után megy haza, amikor a baleset történik. 

Ezen felül még egy olyan verzió is létezik, miszerint a Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band borítójának eleje, egy temetés. A virágokkal körbeszórt színes kupac a sír, míg mögötte a Beatlest leszámítva csak halott embereket lehet felfedezni. a Beatles tagjai közül csak Paul McCartney áll szemben a síremlékkel, míg a többi tagja a zenekarnak oldalasan áll. McCartney feje fölött egy nyitott kéz is felfedezhető, ami keleten a halál jele. És csak McCartney kezében van fekete hangszer.

A Sgt Pepper hátoldala szerinti indok mellett Glass Onion-t(üveg hagymát) is felhozza például az elmélet, ugyan is ennek a dalnak a dalszövegében megtalálható az alábbi sor: „Here’s another clue for you all/ the walrus was Paul”, ami magyarra fordítva az alábbit jelenti: „Itt egy másik nyom/ a rozmár Paul volt.”, bár ez nem feltétlenül jelentheti McCartney halálát, hiszen 1967-ben 1 évvel a White album előtt debütált a Magical Mystery Tour és az album borítóján megtalálható egy rozmárnak öltözött ember, illetve az I am the Walrus videó klipjében is látható ez rozmárnak öltözött figura, szóval ez lehet egy egyszerű utalás a régebbi albumokra.

 

Ezeken felül a Strawberry Fields Forever végén halkan John Lennon azt mondja, hogy „I buried Paul”, ez azt jelenti hogy “Én eltemettem Pault”, még érdekes jelekre bukkanhatunk, ha meghallgatjuk a White albumnak becézett The Beatles albumon a Revolution 9t. Ez egy nehezen befogadható mű, amit ha simán meghallgatunk nem tudunk felfedezni semmilyen új utalást, azonban ha visszafele hallgatjuk meg, akkor érdekesebb mondatokat, hangeffekteket fedezhetünk fel a teóriában hívő személyek szerint. Erről számos videó létezik az interneten, hogy ki mit hall bele, hiszen ezek a mondatok nem teljesen jól kivehetők, emiatt lehetséges, hogy simán a teóriát képzelheti bele a hallgató, amikor a furcsa mondatokat hallja. A bizonyítékok csúcspontja az 1969-es Abbey Road album borítója. Ezen a képen lelhető fel a legtöbb bizonyítékként felhozható véletlen egybeesés, vagy utalás. Az ikonikus zebrán átkelő Paul McCartney az egyetlen akin nincs cipő, és a Brit szigeteken meztelen lábfejjel temetik el az elhunytakat, ezentúl annak ellenére, hogy ő balkezes volt a cigarettát a képen a jobb kezében fogja.

 

A fotográfián a háttérben található egy VW bogár, aminek a rendszámtábláján a 281f olvasható ki, amit 28if ként is lehet értelmezni, ami a háttérsztorivak mondatba szőve “28 lenne Paul, ha élne”, nem szabad elfeledkezni a többi tagról sem, hiszen George Harrisonon farmer nadrág és farmer dzseki van, ami a gyász szimbóluma Kanadában, míg Ringo Starron fekete nyugati gyászruha van és John Lennonon fehér öltöny és nadrág, ami a keleti gyász színét eleveníti fel. És ez egy nagyon jó gyászsorként is tud funkcionálni, úgy, hogy Lennon a pap, Ringo a temetkezési vállalkozó, Paul értelemszerűen a halott, és Harrison a sírásó/gondnok.

 Ezeken felül Ringo Starr a Hollywood Inquiernek adott interjújában beismerte Paul McCartney kicserélését „Amikor Paul meghalt, mind pánikba estünk! Nem tudtuk, mit tegyünk, és Brian Epstein, a menedzserünk azt javasolta, hogy bízzuk meg William Campbellt, átmeneti megoldásként. Azt hittem, hogy csak az utolsó egy-két hét lesz, de az idő csak telt és senki nem vette észre, így folyamatosan játszottunk együtt. William-ről kiderült, hogy nagyon jó zenész, és szinte jobban csinálta, mint Paul. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudott kijönni Johnnal, egyáltalán nem” 

 Az tény, hogy a Beatles teljesen megváltozott 66-ban, abban az évben, amelyikben az elmélet szerint McCartney meghalt, de az összeesküvés elmélet azonban minden valószínűséggel nem igaz.

Az elmélet ellen felhozható Paul McCartney későbbi sikeres karrierre is, hiszen csak amiatt, hogy valaki hasonlít Paulra, nem adódik a jó hang és ugyan az a zenei zsenialitás, amit helyettesíteni hivatott, és természetesen azok az emlékek, amikre McCartneynak szüksége volt gyerekkorával kapcsolatban, hogy megírja a Hey Jude-ot, de rengeteg érv ami a pletykát akarja alátámasztani könnyen cáfolható. Sorrendben haladva, Az OPD rövidítés a Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band hátsó borítóján igazából OPP. Az „I burired Paul” szimplán félre van hallva, hiszen John Lennon igazából azt énekeli, hogy „Cranberry Souce”, ami magyarul vörösáfonya szószt jelent. Rengeteg összeesküvés elmélet szól különböző főcímdalok visszafele lejátszásáról, mivel sok zenét, ha visszafele lejászunk sok mindent belehallhatunk, és ez így történt a Revolution 9-nal is. Az Abbey Road borítóján Paul jobb kezében fogja a cigarettát, míg ő balkezes.

Ennek egy oka van, hogy az Abbey Road képe vertikálisan tükrözve van, emiatt van az is, ha Londonba ellátogatunk, az Abbey Road-on a zebrára, sosem fogjuk azt a látványt kapni, mint a lemez borítón, és a vertikális tükrözésnek köszönhetően a kezek is összekeverednek, így az eredeti képen McCartney balkezében fogta a cigarettáját, csak meg lett tükrözve, tehát a bogáros teória ami szerint a bogár rendszámtáblájára 281f van írva már nem lehet jó, és Paul az Abbey Road fotó készítésekor még csak 27 éves volt, ami szembe meg a teóriával.

És a Hollywood Inquier nem is létezett soha, így Ringo Starr nem adhatott nekik interjút. A worldnewsdailyreport.com hozta le először ezt a hírt. Az oldalra jellemző, hogy szórakoztató ám de nem igaz híreket is közöl. A mai napig is megtalálható a hír az oldalon, annak ellenére, hogy könnyen cáfolható. Az álhírt közzétették magyar internetes bulvár újságok is. Az egyik általam megtekintett oldal az „Elképesztő: zenésztársa szerint Paul McCartney már 50 éve halott” címmel közölte a hírt. Az alábbi oldalon olvashatunk Paul McCartney állítólagos válaszáról is ami minden bizonnyal meg sem történt. A válasz az alábbi volt „Tudom, hogy Ringo egyre szenilisebb, és egyre zavarosabb a feje, de akkor sem kellene ilyen idióta történeteket kitalálnia, hogy felhívja magára a figyelmet. „. Érdemes nem elfelejteni, hogy az egész sztori Paul McCartney Liverpooli balesetére épül, és a feltételezett baleset időpontjában McCartney Jane Asher-rel, barátnőjével Francia országtól Kenyáig tartó nyaralásukat élvezték.

A pletyka hosszú életének köszönhetően, a találgatások feltételezhetően igazi Paul McCartney hoz is eljutott, és ezt 1993-ban album borítóján ki is parodizálta a „Paul Is Live” címmel, ami magyarra fordítva „Paul él”.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása