Somogyi Péter tíz évvel ezelőtt váltott bankot, először a pénzintézet Teve utcai fiókjához került, ami később megszűnt, így áttették a Béke téri fiókhoz. Miután Péter és családja 2008-ban Dunakeszire költözött, természetes igényként jelentkezett, hogy ott helyben akarnak minden banki dolgot intézni, ám ezt érdekes módon, a mai napig nem sikerült elérnie. Vagyis, ha olyan pénzügyi dolgot szeretne elintézni, amelyhez szükséges a személyes megjelenés, akkor kénytelen minden egyes alkalomkor a fővárosi Béke téri fiókban megjelenni. Február végén jelentkezett a számláján egy 2.034,- Ft-os tétel, kártyamegőrzés címén. Mivel Péter bankkártyája április végén jár le, azt gondolta, hogy ezzel kapcsolatos a feltüntetett összeg, bár túlzásnak tartotta, hogy ezt már az év második hónapjában levonják. Telefonon érdeklődött volna, de a 45-ik percben megunta a várakozást, majd némi lelki erőgyűjtés után újra nekifutott a feladatnak, „szerencsére”, most a 48-ik percben sikerült egy ügyintézővel beszélnie. Úgy tájékoztatták, hogy amennyiben postafiókba kérte a kártyát, kártyaőrzés címén jogos a felszámolt összeg.
Az ügyfél ezen a ponton úgy döntött, hogy felemeli a szavát: nem csak a le nem gyártott bankkártya nem létező postafiókjában tárolt, nem létező kártyaőrzés miatt, hanem azért, mert jogtalanul vontak le tőle 2.034,- Ft-ot. Mint mondta, ő sosem kérte, hogy kétévente cseréljék le a kártyáját, mert ilyenkor mindig legomboltak tőle 5.000,- Ft-ot. Évek óta kéri, ( már-már könyörög), hogy tegyék át a Dunakeszi fiókhoz, de valamilyen rejtélyes okokból, ez idáig ezt nem sikerült elintézni! Most viszont határozottan kért egy vizsgálatot, amiben válasz vár kifogásaira.
A panaszát rögzítették, 30 napon belül ígértek választ, és mikor megkérdezte, hogy tulajdonképpen most hol van a bankkártyája, akkor azt a választ kapta, hogy a Béke téri fiókban. Uccu neki, autóval, gyerekkel, parkolási cirkusszal együtt bement a pénzintézethez és csodák csodája, NEM volt ott a bankkártyája, sőt, mint kiderült, még le sem gyártották! A bankban az ügyintéző széttárt kézzel mutatta, hogy ő sem érti, és ne is hívja a tele-bankosokat, mert ők bénák, hanem fáradjon be személyesen a fiókba. Ezen a ponton már kezdett a dolog erősen hasonlítani a kabarétréfához, de Somogyi Péter sziklaszilárdan jelezte, hogy éppen ez az egyik fő problémája, amit hosszú évek óta nem tud elintézni! Erre a hölgy a számítógépen valamit beállított, és ezzel állítólag megoldani látszott a probléma, de csak látszólag, ugyanis ezt a technikai dolgot az előző kártyacserénél is eljátszották, sajnos eredménytelenül. Főhősünk rákérdezett arra is, ha legyártják a kártyát, akkor azt hova küldik majd? Azon már meg sem lepődött, hogy a rendszer a bezárt bankfiókot jelölte meg. Megkérdezte azt is, hogyan jött ki a kártyaőrzési díj, de nem kapott rá választ. Az ügyintéző viszont átnyújtotta a névjegykártyáját, és közölte Péterrel, hogy majd április elején hívja fel, arra utána néz a dolgoknak. Ezen a ponton felcsillant egy vékony reménysugár, hátha sikerül végre révbe érnie! Azonban mikor Péter felhívta, azt a választ kapta: „ő most nem rá vele foglalkozni”!
Közeledünk április vége felé, amikor lejár a bankkártya. Viszont Péter nem tudja, legyártották-e az újat, ha igen, az hol van, melyik fiókhoz tartozik. Ugyan visszautalták a levont 2.034,- Ft-ot, de mint régi ügyfél, azért a pénzintézet emberszámba vehetné, uram bocsá meglephetné egy telefonhívással: „Jó napot kívánok, X Y vagyok a bankjától, örömmel értesítem, hogy elkészült az új bankkártyája, amelyet a lakóhely szerint illetékes dunakeszi fiókban átvehet, és elnézést kérünk az eddigiekért!”
Vajon mikor fogjuk érezni, hogy a szolgáltató van értünk, és nem fordítva?