Néhány héttel ezelőtt teendőim a viharos történelemmel megáldott Baszkföld irányába vittek. Újabb bizonyíték Spanyolország rendkívüli sokszínűségére, a regionális különbségek valóságára, de arra is, hogy végső soron mindenütt emberek élnek.

Vasárnapi esti óvárosi utcakép

Egészen pontosan autónézőbe indultam a közel 400 km-re fekvő Vitória (baszkul: Gasteiz) városába, ennek lélektanát csak az engem ismerők érthetik. Előbb-utóbb sorra került volna a vidék felfedezése, hát miért ne kötöttem volna össze a kellemeset a hasznossal. Mivel szabadság, további ügyintézések miatt 2 napot szántam mindössze a kiruccanásra, határozott lépésekre volt szükség. Vasárnap délelőtt indultam neki busszal Oviedoból, hogy aztán délután fél 4-re már az autonóm baszk régió legnagyobb városában, Bilbaoban legyek. A futball világából mindenkinek ismerős lehet a spanyol élvonalból még ki soha nem esett, csak és kizárólag baszk születésű játékosokat alkalmazó patinás Athletic Bilbao csapata. Nos, miután vasárnap este a San Mamésban játszottak a Villareal ellen, nem hagyhattam ki a lehetőséget.

40 perccel a kezdés előtt, illetve a kezdőrúgás pillanata - csak semmi kapkodás

Az éjszakát egy kellemes óvárosi szálláson töltöttem és rövid betekintést nyerhettem a 350 ezres (agglomerációval közel 1 milliós) baszk nagyváros életébe. Engem egy kicsit a francia Lyonra emlékeztetett, egyszerre vannak jelen a régi, patinás épületek és a szupermodern irodaházak, felhőkarcolók. Kiváló közlekedés (talán az első füves pályán futó villamos Európában, valamint metró(!)), zöldfelületek, érezhető gazdasági lüktetés. Kollégáim elmondása szerint az egyik legmagasabb átlagbért Spanyolországon belül errefelé fizetik. Szerencsére a bárok árképzése ezt csak módjával követi le, francia áraktól még nem kell tartanunk. Magyarként egyfajta rokonszenv fogja el az embert a semmilyen más nyelvvel kapcsolatot nem mutató baszkot olvasva, de természetesen spanyolul (és legtöbbször angolul) is minden kiírás megtalálható. Ami a korábbi évtizedekben rendszeres híradó-szereplő baszk erőszakszervezetet illeti, vélhetően felemésztette a jólét továbbá a nagyfokú függetlenség, amelyet Madrid biztosít a régiónak, évekkel ezelőtt bejelentették a teljes leszerelést.

Szolidaritás a katalánokkal

Miután részt vettem a bilbaói metrón rendezett meccs utáni heringpartyn, rövidesen visszavonultam a szobámba, másnap reggel várt a főváros.

Bár szűkősen álltam idővel, a csipős reggeli hidegben gyalog indultam a távoli buszpályaudvarra, hogy útba ejthessem a híres Guttenberg Múzeumot, az Iberdrola toronyházat és csak egyszerűen szemügyre vegyem a Bilbao-folyó környékét.

Bilbao maga a modernitás - Guttenberg Múzeum

A "füves" villamos háttérben az Iberdrola toronnyal, Baszkföld lemagasabb épületével

Természetesen elfogyott az idő, így a vége afféle "menekülés" lett, ami jött, arra felugrottam, ha kellett futottam. Magam sem tudom hogy, de elértem a buszjáratot, amelyet természetesen egy külön regionális társaság üzemeltet. Baszkföldön fizetős, de kifogástalan minőségű az autópálya, hamar a néhány fokkal még hidegebb Vitóriában találtam magam. Ott már várt a kontaktom, az autókereskedés embere, akivel az összesen 6 beszélt nyelv sem bizonyult elegendőnek: végül az általam még finoman szólva is tört spanyolnál maradtunk. Miután az autó sorsa eldőlt, volt néhány órám a városra is. Akárcsak Bilbao, ez is tiszta, rendezett, élhető település benyomását keltette, kedves emberekkel.

Függetlenség emlékmű

Nálam a város akkor lett ismert, amikor 2001-ben, a semmiből a helyi kiscsapat, az Alavés bejutott az UEFA-kupa döntőjébe és ott a Liverpoollal játszottak egy 5-4-es meccset. Nagyon sajnáltam őket, hogy alulmaradtak, na de milyen meccs volt (egy döntőben!)? Namármost, a szerelő kolléga inkább kosárrajongó volt, fel is hozta rögtön Hanga Ádám nevét. Napjaink legjobb magyar kosarasa a helyi Baskonia (kosárlabdában a baszkoknak azt jelenti mint az Athletic a fociban) sztárja volt, és mellesleg ott javíttatta az autóját ahonnan végül én elhoztam az enyémet :D.

Balra a vitóriai Városháza, előttem pedig a híres baszk fehérbor, a Txakoli

Néha volt olyan érzésem, mintha Írországban járnék, de valószínűleg csak a néhol még fel-feltűnő, a szabadságharcra emlékeztető falfirkák (és talán a különleges nyelv) miatt. Összességében amit 2 nap alatt le lehetett szűrni Baszkföldről a fentieken kívül az az, hogy egyszer még feltétlenül vissza kell jönni. Nem csak a szintén magával ragadó San Sebastian maradt ki, de kicsit lassítva Bilbao és Vitória környékéből is biztosan többet látni.

 Magányos óvárosi utca

Mikor nekiindultam „Zöld-Spanyolországnak”, már magam előtt láttam ahogy a különböző saláták és halak társaságában mulatom az ebédidőt. Nos, erre is megvan a lehetőség, de a helyiek inkább maradnak a húsnál: Asztúria a kolbász, a tányérról lelógó töltött rántott hús és a másfél méteres sonkák hazája.

Nem mondom, hogy nem ettem még jó halfogásokat az Atlanti-Óceán partján éldegélve (éppen az elmúlt szombaton több uszonyos is a tányéromra került), de szembetűnő az éttermek kínálatában a húsfölény és úgy általánosságban a nehéznek mondható ételek. Nyilvánvaló módon ennek köze van az éghajlathoz is, ami jellemzi a régiót: szinte bármerre járunk a hegyekben, mindenhol látunk boldogan legelésző teheneket, kiváló adottságai vannak az állattartásnak. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – néhány tipikus asztúriai fogást mutatok be, ezekre mondok hétről-hétre igencsak nehezen nemet. A csütörtök a „menu día” napja az osztályon, ahol dolgozom, de ez a heti egy alkalom is lehetetlenné teszi a kilók elleni harcot. Mint az már korábbi bejegyzésekben említésre került, kerek 9,5 euróért választható két főfogás (elsőként alternatívaként óriás adag saláta), desszert és kávé ízlés szerint. Grátis jár vörösbor (esetleg sör, sidra), ásványvíz, citromos üdítő, valamint kenyér. Az egyes fogásokat 4-5 lehetőség közül van mód kiválasztani. Na de, lássuk, hogy pontosan miket is!

Fabada (Asturiana)

Ha csak egy étel elfogyasztására van időnk Asztúriában, akkor tán még a pincér javaslata is a Fabadára esne. Ez egy, a magyar gulyásra hasonlító egytálétel, melyben bab, hurka, kolbász és sonka található. A legjobb az egészben, hogy ha ilyet rendelünk, nem egy tállal kapunk, hanem egy egész kondérral…Az eddigi legdurvább menüpárosításom a Fabada volt a soron következő Cachopóval. És a hab a tortán (illetve maga a torta) még hátravolt…

Friss kenyérrel az igazi

Cachopo

Napjainkban az egyik legtipikusabb és legkedveltebb asztúriai étel. Mint megtudtam, csak az elmúlt 15-20 évben indult hódító útjára errefelé, ezért nem az első helyen szerepel. Végső soron egy kiváló minőségű helyi sonkával, valami sajttal megtöltött méretes rántott húsról van szó, melyet marhahúsból illik készíteni, de találkozhatunk csirkemellből készített változattal is. Némi sültkrumplival szervírozzák, de friss ropogós helyi kenyeret is szokás csipegetni mellé. Vannak ún. Cachoperia-k, ahol a normál mérettől az egészen gigantikusig rendelhetünk Cachopót. A kelleténél gyakrabban fogyasztom.

A köret kevésnek tűnhet, de a végén értékelni fogjuk ezt

Garbanzos (con Callos)

Szintén nem kispályás versenyző. A Fabadára hasonlító egytálétel, amelyben azonban bab helyett csicseriborsó található. Ezt rendszerint pacallal, kolbásszal és sonkával „turbózzák” fel. Friss kenyérrel rendkívül tápláló étek, ám ha ebédmenüzni megyünk, felvezető fogásként találjuk meg.

Előételnek megteszi

Arroz Caldoso

Közeledünk a óceán felé: egy leveses rizs-szerű ételről beszélünk, amelybe tengeri herkentyűket főznek bele, leginkább kagylót és rákot. Az eddig felsorolt ételekhez képest még a könnyedebb fogásokhoz sorolható :)

Ezt már nem fogjuk tudni megenni

A desszert

Számos süteményt szívesen fogyasztanak a helyiek, korábban azt hittem hogy édesszájú vagyok, nos itt szintet lehet lépni. A klasszikus szortimentbe tartozik az alma- és sajttorta, a különböző pohárkrémek, és sokak kedvence, a Tarta de la abuela, azaz a "nagymama süteménye". A tésztája kekszből készül, pudingszerű krémmel töltik meg és a végén csoki kerül rá. Kis adag nincs.

A sütemény is nagytányéron érkezik - nagykanállal

És még...

Asztúria-szerte népszerűek a különböző kolbászfélék (chorizo), akár füstölve, akár sütve, esetleg tortillával. Ez utóbbi talán otthon is ismert fogás, tojásból, lisztből és krumpliból készülő egyszerű, de annál laktatóbb étel. Hagymával, kolbásszal egybesütve még ütősebb.

Szégyellem magam, hogy nagy sajtrajongásom ellenére még nem kerestem fel egy sajtboltot, ugyanis az asztúriai állattartás sokadik pozitív hozadéka a remek sajtkínálat.

Számos fajta kiváló sonkát vehetünk a henteseknél, vagy a szupermarketekben. Némelyek mérete egészen tiszteletet parancsoló.

"Nagy disznóságok vannak itt"

Mind az éttermekben, mind a boltokban hatalmas a tengeri halkínálat, a szardíniától a polipig megtalálható minden. Sok helyütt ütközhetünk ún. polipozókba (pulpería), ahol ezt a különleges tengeri állatot ehetjük a legkülönbözőbb módokon elkészítve.

No de mi a helyzet az itallal?

Legtöbben a spanyolokat bornemzetként definiálják, ami nem véletlen, hiszen kiváló borokat adnak a világnak. Borozni szeretnek Asztúriában is, de legalább annyira sörfogyasztók is. A bárokban, cervezeriákban (söröző) találunk borozó és söröző embereket egyaránt, akárhogy is, az egyes körök mellé automatikusan jár egy tál olívabogyó, mogyoró, chips, esetleg apróbb szendvics (pincho). Hát nem jobb így a vendégnek? És persze a vendéglátósnak, miután újra és újra megszomjazunk.

Node ha valami igazán asztúriaira vágyunk, akkor irány a sidrázó (Sidrería)! A helyi almából erjesztett almabor fogyasztása rendkívül népszerű, ám sajátos szertartást igényel: hogy a megfelelő állagban kerüljünk a poharunkba, az üveget magasra emelve kell a pohárba célozni, és lehetőleg azonnal elfogyasztani. Hamar elveszti ugyanis „erejét” és csak fintorogra fogjuk tudni a gyomrunkba küldeni. Az alkoholtartalma nem túl magas (5% körüli), ám hamar meg lehet szédülni az önfeledt sidrázásban, különösen ha elfelejtünk enni mellé.

Profin szervírozott sidra

Egy szó mint száz: sok magyar kivándorló honvágyát erősíti a kiváló magyar konyha hiánya, kiváltképp az Egyesült Királyságban, vagy Írországban. Asztúria mellé viszont piros pontot kell tegyünk, hiszen a gasztronómiája kiválóan passzol a magyar ízléshez, talán ez is közrejátszik abban, hogy a legtöbben ittragadnak.

Legközelebb ellátogatunk Woody Allenhez, és ehhez el sem kell hagynunk Asztúriát!

(Az utolsó kép forrása: http://www.dispedisa.com; a többi kép - mint mindig - saját)

Amikor a tenger illata keveredik a készülő halakéval, továbbá a robogók és a 20 éves francia autók zajával...na, ez egy igazi tengerparti nagyváros.

Meg kell valljam, a felvezető szöveg erősen hatásvadász és nem is fedi le a teljes valóságot Gijónnal kapcsolatban: Valójában egy meglehetősen modern, jól szervezett nagyvárosnak mondanám, ahol úgy élvezhetjük a közel 300 ezer lakosú település nyújtotta szolgáltatásokat, hogy 15-20 percnél többet nem kell sétálnunk a strandig. Ezt a hosszában elnyúló keleti-nyugati fekvés teszi lehetővé.

Már megérkezéskor éreztem egyfajta szervezettséget: sok utca duplasávos és egyirányúsított, egyszóval dinamikusan lehet haladni és a GPS-ek korszakában az ezeken való kiigazodás sem jelenthet gondot. Az utak tükörsimák, a környezet rendezett, már-már Németországban érzi magát az ember. A buszról leszállva elindultam az óceánpart felé, ahol megkezdődött az egész napomat végigkisérő küzdelem a Toyota hibridjeivel: gyakorlatilag valamennyi helyi taxi ilyen és szinte észrevehetetlenül közelítenek a délies, (pesties?) utcán való átszaladgáláshoz szokó ember nagy ijedtségére.

Ma már koldulni sem lehet folyamatos innováció nélkül

A településnek két nagy strandja is van, ezeket a hajókikötő és a Cimadevilla névre hallgató félsziget választja el egymástól, ez utóbbi a tulajdonképpeni óváros, egészen kiváló hangulattal. Nem mehetek el amellett, hogy a gijóni yacht club utcájában kerek 80 cent egy óra parkolás, míg Nagykanizsa toszkán hangulatú belvárosában ugyanez  kerek 2 euró :) .

A Yacht Club vendégei élvezik a napsütést

A gyönyörű óvárost északról egy hatalmas park veszi körbe, ahonnan remek rálátás nyílik az óceánra. Az egy kézzel való fényképezés viszont kerülendő, a természet (orkán erejű szél formájában) ugyanis könnyen elragadhatja készülékünket.

Elogio del Horizonte

Kipróbáltam a helyi tömegközlekedést, és ebben sem kellett csalódnom: üzemelő „Futár”-kijelző, a megállókban az egyes vonalak térképei, átszállási pontok. A modern, mozgáskorlátozott utasok számára is kényelmesen használható buszokon utastájékoztatási rendszer, működő légkondicionáló található. Helyi illetőségű kollégám hívta fel a figyelmem arra, hogy Gijónba metróvonalat akart építeni a városvezetés, és ami azt illeti neki is álltak. Az alagút el is készült, így néz ki:

Jelenleg nincs politikus, aki megmondaná, fognak-e valaha metrót kapni a gijóniak. Nos igen, nálunk Magyarországon az ilyesfajta baki (?) teljesen elképzelhetetlen volna :)

Az eddigi sorok után nehezen hihető, hogy nem a gijóni városháza megrendelésére készült a blogbejegyzés (a metrót most tegyük zárójelbe), de meg kell emelnem a kalapom a biciklis lehetőségek kapcsán is. Gijónban is működik a közbringa-rendszer, méghozzá a városban lakók számára ingyenesen! Mindössze egy kártyát kell hozzá kiváltani a „tanácsnál”, amelyre egyébként pénzt is feltölthetünk és tömegközlekedhetünk, parkolási díjat egyenlíthetünk ki vele. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy helyben úgy gondolták, nem elég lehívni az uniós támogatást és mutogatni a dokkolókat a feltöltött biciklikkel: a várost behálózó bringaút is készült hozzá! A város széle felé haladva a járdán kijelölt sávban, míg a belvárosban és az óceánparti „avenue-n” szigettel elválasztott aszfaltcsíkon. Ha nem is amszterdami szintű a kerékpáros kultúra, de közelít a 2017-ben elvárthoz.

Egy szintén a városban élő brit kollégám elmondása szerint az utóbbi időben egyre több francia szót hallani nyaranta: az árak jóval alacsonyabbak mint a francia Riviérán, igaz az asztúriai átlagnál talán valamivel magasabbak. És bár továbbra is áll a dolog, miszerint Asztúriában inkább a belföldi turizmus erős, Gijónban két turistainformációs-központ is várja az érdeklődőket kiadványokkal, útbaigazításokkal. A legtöbb nevezetességnél angolul is találunk leírást, ami ritkaságszámba megy a tartományban.

A " nagyobbik nagystrand" - a háttérben elnyújtózó óvárossal

Azt hiszem ezek után jobb, ha elkerülöm az oviedói stadion, a Carlos Tartiere környékét. A Real Oviedo és a Sporting Gijón játssza ugyanis az asztúriai derbit, ilyenkor rendszerin a fél régió lángba borul, a vasutasok közül pedig aki teheti szabadságra megy. A két klub és város közötti gyűlöletet erősíti, hogy a fővárosi Oviedo a Real Madriddal ápol szoros kapcsolatot, míg a Gijóniak a Barcelonával. Érdekesség, hogy a katalán klub egykori kiváló játékosa, majd edzője Luis Enrique is Gijón szülötte.

Gijóni hangulat

A "nagystrand" és az El Molinón stadion között húzódik a város egyik legnagyobb parkja, az Isabel la Católica Park. Madárrajongóknak kötelező, ugyanis számtalan fajt lehet megcsodálni, némelyeket ketrecen keresztül, némelyeket magunk körül.

Egész Asztúriában jellemzőek a gyönyörűen gondozott városi parkok

A következő gijóni látogatásom augusztus közepén lesz, amikor is bikaviadalokat rendeznek a városban. Nem olcsó mulatság, de egyszer meg kell nézni. Addig is Oviedo és a helyi gasztronómia kerül majd az Asturiano blogjának asztalára.

/Az 5. kép forrása: http://www.despilfarropublico.com/2014/02/el-metro-de-gijon-se-quedo-en-un-tunel.html; a többi fotó természetesen saját/

A hegyek és az óceán együttes jelenléte adja Asztúria egyedi hangulatát és klímáját. A tartomány Gozón nevű járásában kedvtől függően válaszhatjuk a merengést a végtelen óceán felé tekintgetve, de akár meg is mártózhatunk a vízben Luanco strandján.

Cabo Peñas

Egy laza szombati sörözés után – némileg váratlanul – megindultunk Asztúria (és Spanyolország „majdnem”) legészakibb pontjára, Cabo Peñasra. Ha az autó szerencsésen felért a meredek emelkedőn, már csak a kilátásban való gyönyörködés van hátra. Akár kényes üzleti megbeszélések exkluzív helyszíne is lehetne, mivel mondhatni csúcsidőben (és nem sokkal naplemente előtt) is mindössze néhány ember lézeng.

Őszintén szólva a lenyűgöző természeti látványon kívül sok „extráról” nem tudok beszámolni, leszámítva egy számomra kísértetiesen festő világítótornyot (Viharsziget rémlik? :-)  ), mely 1852 óta áll.

Ide se mennék be egyedül

Abban viszont továbbra is van valami felemelő, hogy a hideg júniusi időt egy szál ingben megelégelve benyargaltam a hegycsúcson álló fogadóba szombat este, és a pultnál teljes nyugalomban elfogyaszthattam 1-2 sört. Majd megjön a népes csapat és magyar szótól zeng a hely.

Irányban - kb. pont az Ír sziget és Nagy-Britannia között

Luanco

Az elmúlt hétvégén Asztúria egyik fürdőfővárosát, Luanco-t kerestem fel. Az eljutás meglehetősen egyszerű, Avilésből hétköznap 10-15 percenként, hétvégén óránként mennek fel buszok, amivel maximum fél óra alatt fel lehet mászni a hegy túloldalán lévő kisvárosba. Alkalmazkodva a terepviszonyokhoz, a helyi közlekedési vállalat jellemzően biztonsági övekkel ellátott Volvo kisbuszokat állít a vonalra. Vasútállomás híján vonattal nem közelíthető meg, de sokszor oda se érkezik meg a Feve, ahol elvileg állomása van…

Munkába mindig ezen a vonalon közlekedem, ezért régóta kíváncsi voltam a hegy túloldalán fekvő „végállomásra”. Mint megtudtam Asztúria egyik, ha nem a legkedveltebb strandja Luanco-ban található, amely járási székhely is egyben. A város bevezető útján afféle első látványként egy bádogváros-szerűség ütötte meg a szemem, jellemzően a helyi roma kisebbség lakja, emlékeztetve arra, hogy azért itt sincs kolbászból a kerítés (a szó szoros értelmében még csak-csak, de képletesen kevésbé).

A buszvégállomás a városháza mellett van, így tulajdonképpen egyből a központban voltam és hamar megtetszett a város. A kiváló napsütés, a szerencsés fagyizó-választás és a óceán elérése jó kezdetnek bizonyult.

Plaza Baragaña - az egyik kedvenc asztúriai terem lett

A gyakorlatilag üres homokos partot meglátva kétkedni kezdtem a korábban hallottakban, viszont sorra jöttek elő a gyönyörű óvárosi utcák, klasszikus asztúriai épületek. Az egyik ilyen utca végén található a helyi Szent Mária templom, amely a XVIII. században épült, majd a rákövetkező században továbbépítették, pl. a jellegzetes harangtoronnyal.

Iglesia de Santa María

A templom körül sétálgatva majdnem fellöktek a gyékénnyel, törölközővel rohangáló helyi turisták. Hamarosan látom, hogy a templom mögött nyúlik el a város igazi strandja, amely zsúfolásig tele emberekkel. A levegő 21-22 fokos, a víz jó esetben 17-18, de ez egy asztúriait nem tarthat vissza. Idén úgy látszik többnapos lesz a nyár.

Süt a nap, nincs kifogás: irány a strand!

A híres óratorony megtekintése sem maradhatott el, amelynek a környezete is meglehetősen kellemes, majd pedig egy kávé az óceánpartot bámulva potom 1,2 euróért kiváló lezárása volt a néhány órás délutáni kiruccanásnak. Mondják, hogy az utazás drága hobbi, de nekem ez most 2 darab „BKV-jegybe”, 1,8 euróba fájt. És persze a kávé :-) Luanco gyönyörű óvárosa, hangulatos tengerpartja és strandja miatt bázisként is remekül szolgálhatna, de autópálya híján kissé ki van kapcsolva a fősodorból. Persze sokan így is megtalálják.

Hamarosan jelentkezem egy helyi gasztronómiáról szoló írással, de adós vagyok még a fővárossal, Oviedoval, valamint az óceánparti nagyvárossal, Gijónnal is.

Az óratorony - Torre del Reloj

Már-már mediterrán hangulat

Annak idején az odahaza (is) kultfilmként nyilvántartott In Bruges* (szörnyű magyar fordításban: Erőszakik) akkora hatást gyakorolt rám, hogy már kétszer is felkerestem, egyszer egy hivatalos út kitérőjeként, egyszer pedig "magánemberként". A jelentős hype hatására turisták hada által ellepett városnak tényleg van egy olyan hangulata, amely magával ragad, mindehhez hozzájönnek a rendkívüli belga sörök és a kézzel készített csokoládékat áruló kis üzletek sokasága. A lényeg, hogy ha az ember egy kedves, hangulatos kisvárosba téved, önkéntelenül is a flamand városhoz hasonlítja azt. A dél-csehországi Cesky Krumlovval is ez a helyzet, bár méretében jóval kisebb mint Brugge, a hangulata hasonló - de gyakorlatilag mozdulni sem lehet az idős német és ázsiai turistáktól.

Az óceán felőli látvány

Az elmúlt hétvégén az általam félig-meddig véletlenül felfedezett asztúriai halászfaluban, Cudilleroban jártam. Amikor megláttam egy képet róla, felkiáltottam, hogy "hoppá, az asztúriai 'brűzs', látni kell!". A lakhelyemről, Salinastől mindössze 20 km-re lévő település azonban kevés hasonlóságot mutat a belga várossal. Egyrészt egy néhány ezer fős halászfaluról beszélünk, amely az óceán és a hegyek között helyezkedik el, ezzel mintegy lehetetlenné téve a kézifék nélküli elindulást :-). Másrészt a falut még nem emésztette fel a tömegturizmus. Hajlamosak ma sokan azt hinni, hogy Európában már nincs több felfedezetlen terület, azonban a fősodortól távol még a nyugati (déli) végen is találunk ilyet. Félreértés ne essék, semmi bajom a szandált hordó nyugdíjas németekkel, vagy a megállás nélkül fotozó, esernyő után özönlő ázsiai turistákkal, de legtöbbször élvezhetetlenné teszik egy-egy látványosság megtekintését.

Cudillero "üzleti negyede"

A harmadik fontos különbség, hogy Cudillero település "él", azaz a festői környezetben elhelyezkedő házakban a helyi lakosok laknak, az épületek nagy részen tehát megmenekült attól, hogy hotel, múzeum, vagy szuvenírbolt legyen. Felfelé elindulva a háztetőkön sirályokkal találkozhatunk, egyes házak között macskák heverésznek, szépen megtűrve egymást. A szűk járatokon elhaladva a nyitott ablakokból hol muzsika, hol a televizió zaja, hol pedig az ebéd előkészületei hallatszanak. Egyelőre még nem kell attól tartaniuk a lakóknak, hogy valaki behajolva a konyhaablakon szelfizik velük.

A madarak is élvezik a panorámát

Cudillero kapcsán megemlítendő, hogy bár a spanyolok EU-forrásfelhasználása sem a tankönyvekbe való, meg kell hagyni, az utak minősége egészen kiváló, még ezeken a településeken is. Meglepő módon azonban még a szűk "belváros" sincs lezárva az autóforgalom elől, sőt a másfél sáv szélességű, kacskaringós utakon kétirányú forgalom bonyolódik, sokszor csak a szerencsének köszönhetően kerülve el az ütközéseket. A faluba vonattal is el lehet jutni, nyilván az autó kényelmesebb, de a parkolás gyakorlatilag lehetetlen. Már mi is kezdtük feladni a dolgot, amikor kiszúrtunk egy feltehetően szerelőműhelyből átalakított, ingyenes (!) fedett parkolót, ahol még ráadásul hely is volt.

Tetszik, vagy sem, autóval is szabad a járás

A falu eredetileg a halászatból élt és ez a mai napig meghatározó, az óceánba torkolló kvázi főtéren lévő éttermek frissen fogott tengeri élőlényeket szolgálnak fel. Az árak nincsenek elszállva, nem láttam különbséget az átlagos asztúriai árképzéshez képest. Sajnos az első látogatáskor a halkostolás elmaradt, de legalább még egy ok van, ami miatt vissza kell menni. Merthogy a visszatérés biztosan garantált. Ha az ember egyszer el akar vonulni a világ elől és nyugodtan megírni a memoárját, akkor Cudillero biztos résztvevő az erre kiírt közbeszerzésen :)

 * Mind a flamand Brugge, mint a vallon, és odahaza valamiért elterjedt Bruges használata helyes. Azonban mivel a város Flandriában található, a Brugge a helyénvalóbb.

Miután biztossá vált a külföldi munkavállalás, megkezdődött a repülőjegy-keresés. Asztúriában van nemzetközi repülőtér, de mivel nagyjából képben vagyok az európai repülési viszonyokkal, tudtam hogy nem lesz olcsó mulatság odarepülni. Miután Asztúriát még nem lepték el a turistahordák, a fapados kínálat igencsak szűkös (persze ez amolyan „tyúkvagytojás” effektus), de a hagyományos társaságok sem tobzódnak arra. Eljött a nagy nap, május 10-e. Miután költözésről volt szó, ezért a kényelmet is szem előtt tartva a British Airways járata nyert, amely Zágrábból cirka 140 €-ért elreptetett a Heathrow-n keresztül Oviedo-ba (helyesebben az asztúriai repülőtérre, a tartományi fővárostól kb. 40 km-re). Ha valaki egyszer a bőség zavarával küzd választás terén, az Iberia légitársaság „Iberia Express” néven üzemeltetett járatait nehezen ajánlom, a széksorok szűkösségét láttán még Michael O’Leary Ryanair-vezér is csettintene. A stewardessek szerencsére hamar enyhítették a kellemetlenségeket, és nem csak azért, mert a szűk két méteresre nőtt kollégámnak hála átültettek minket az extra lábteres helyekre.

Este nyolc órakor landoltunk a célállomáson – szakadó eső kíséretében. Már a skype-os beszélgetések alkalmával figyelmeztettek a cég képviselői, Spanyolország egy igencsak atipikus vidékén készülünk munkát vállalni, és ez nem a Kanári-szigetek lesz :-) Nos, ez már a földet (vizet) éréskor igazolást nyert :-) Ott már várt minket az évek óta kint élő és dolgozó Andor, akinek ezúton is ezer köszönet a sok-sok segítségért. Lényegében egyfajta Keresztapaként segítette a kezdeti beilleszkedést, amely egy idegen országban, a nyelvet sem beszélve felbecsülhetetlen jelentőségű. Nála, az óceánparti Salinas községben húztuk meg magunkat az első két hétben, tulajdonképpen ezáltal napok alatt megismerve a helyi magyar közösséget, nemkülönben a céges csapat egy jó részét.

Salinasi naplemente

Már az első nap sem tétlenkedéssel telt: az előző esti welcome-partyt még éppen csak kipihenve, 9 órára az avilési rendőrségen volt jelenésünk. A cég egy megbízottja segített nekünk a papírügyekben, kiváltképp az ún. NIE-szám kiváltásában, amely elengedhetetlen feltétele a spanyolországi munkavállalásnak. Mindannyian ismerjük a Spanyolországgal (és általában Dél-Európával) kapcsolatos sztereotípiákat, de szeretném egyszer Magyarországon is minden hivatalos ügyemet elintézni mondjuk 9 és 11 között. Ez idő alatt végeztünk a rendőrségen, kiváltottuk a helyi TB-igazolványt, bankszámlát nyitottunk, fénymásoltunk/szkenneltünk, és még egy kör belefért a rendőrségen. Ami szemet szúrt, hogy a bankban (bár angolul természetesen nem beszéltek) minimalizálják a papírmunkát, a bankszámlanyitás és kártyaigénylés után mindössze 1 db A4-es papírt és egy PIN-kódot kaptam az elektronikus bankoláshoz. Otthon úgy jön ki a fiókból az ember egy sima banki ügyintézés után is, mintha legalábbis Ókor-szigorlatra készülve kirámolt volna egy könyvtárat. Az ember mindennapi életének ehhez hasonló apró részleteit egy külön menüpontban vesézem majd ki.

A sokak által kerülendő iparvárosnak tartott Avilésnek is megvannak a szép részei

Hétfőn elérkezett az első munkanap, nem kevés izgalommal. Előző (otthoni) munkahelyem is egy multinacionális vállalat volt (a világ egyik legnagyobbja), ám 95 %-ban magyar munkavállalókkal, egy ízig-vérig magyar környezetben, Székesfehérváron. Itt, Avilésben a helyi munkaerőn túl számos bolgár, brit, indiai, olasz, portugál és magyar (!) kolléga dolgozik. Tovább színesíti a képet, hogy többen katalóniai és madridi illetőségűek, értelemszerűen az 1 milliós Asztúria nem tudja teljes mértékben kielégíteni az ezer fős cég IT-munkaerőigényét. Egy szó, mint száz, ez tényleg multinacionális környezet. Angol munkanyelven, de számtalan akcentussal, néha keverve kicsit az adott anyanyelvvel. Engem az a szerencse ért, hogy a közvetlen kollégáim gyakorlatilag mind spanyolok (egy hölgy portugál, aki szintén perfekt spanyol), így munkaidőben is tanulhatom a nyelvet :D. Az épület előterében szépen kivárva a sorunkat, megérkezett értünk a HR és elintéztük a szükséges papírmunkát, majd rövid fejtágító előadást hallgattunk a cégről. Ezután találkoztunk a managerünkkel, akivel azelőtt csak telefonon beszéltem. Némi csevegést követően mentünk a laptopért, bemutattak a leendő csapatnak, leültettek. Már ebédidő előtt online voltam, eddig ez rekord a karrierem során :-) Persze mire minden beállítást klappolt, el kellett telnie némi időnek, de alapvetően pozitív volt a kép. Ami nekem feltűnt, hogy a manager többet kommunikál a csapattal közvetlenül, persze enne oka az is lehet, hogy nincsen klasszikus értelemben vett „Team Leader”.

A cégen belüli kommunikáció szerencsére simábban megy, mint előzetesen gondoltam. Az én angolom sem oxfordi szintű, de a spanyolok talán még elégedetlenebbek a saját nyelvtudásukkal (holott szerintem többen jóval folyékonyabban beszélik nálam), a többi kollégával se nehéz megértetni magam, kiváltképp akik Európa hasonlóan szerencsés feléből érkeztek. Sokszor félszavakból is :D Miután legtöbbször azért spanyol szót hallani az irodában, ha valaki angolul beszél hozzám, szinte már magyarnak érzékelem. Viszont nincs mese, haladni kell a spanyollal!

Kissé hosszúra sikerült a poszt, de mindig az első hatások a legerősebbek :-) Összefoglalva: elhagyni a hazám jóval nehezebb volt, mint gondoltam, az új élet kezdete viszont jóval egyszerűbb volt, hála a helyi közösség segítségének.

Már a megérkezésem előtt nyilvánvaló volt számomra, hogy Spanyolország nehezen értelmezhető egységes, homogén államként. (Nemetközi jogászoktól ezúton is elnézést kérek, ha tévesen használok egy-egy kifejezést :) )

Az ország legtöbb - mondjuk így - régiójának megvan a saját identitása, némelyiknek kifejezetten erősen. Nyelvileg a baszkok térnek el leginkább az irányadó, hivatalos kasztíliai spanyoltól. A szeparációs törekvés pedig talán ma a katalánok körében a legerősebb. Rajtuk kívül elismert saját nyelvvel rendelkeznek a galíciaiak és például az asztúriaiak is. A spanyol futball követőinek nehezen mondhatok újat a különböző ellentétekről, amelyek szerencsére a mindennapokban inkább csak humoros piszkálódás szintjén vannak jelen :)

Ebből kifolyólag leginkább az asztúriai viszonyokról tudok beszámolni, bár spanyolok élnek itt is, Madridban és Marokkó északi részén exklávéként létező Melilla-ban is, de más-más életstílus jellemzi őket.

A Spanyol Királyságban (merthogy ez a hivatalos neve az országnak) jelenleg a Bourbon-ház uralkodik, mégpedig VI. Fülöp király személyében. A trónörökös birtokolja az Asztúria hercege címet, és tudtommal ez csak a fiúörökösnek jár ki. Hivatalos nevén Asztúriai Hercegség (Principado de Asturias; Principáu d'Asturies) egy Spanyolország északi részén, az Atlanti-óceán mentén keleti-nyugati irányban elhelyezkedő, 10600 négyzetkilométer területű tartomány, melynek lakossága éppenhogy meghaladja az 1 millió főt. A főváros a kb. 220 ezer fős Oviedo, a legnagyobb település a több, mint 270 ezer lakosú Gijón. A munkahelyem a 80 ezer fős Avilés városában található, ezen három város tengelyében (ha úgy tetszik: agglomerációjában) él a tartomány közel 2/3-a. A háromszögben elhelyezkedő települések közötti távolság 20-30 km, autópálya köti őket össze, így könnyen átjárhatóak. Jelentős iparvidék húzódik Avilés és Gijón között, mára azonban a szennyező üzemek jelentős része bezárt, munka nélkül maradók sokaságát hagyva. Még így is akad egy-két különös füstöt okádó létesítmény a munkahely közelében, amely szintén ebben az ipari zónában található. Állítólag a légszenyezettség erősebb Asztúria ezen részén, mint a két legnagyobb város Madrid, vagy Barcelona környékén.

Lakóhelyül az Aviléstől néhány kilométerrel nyugatra található vízparti Salinast válaszottam, amely a régió szörfparadicsomaként ismert. Nyáron gyakorlatilag lehetetlen parkolni, miután ellepik a szörfösök a falut.

Az éghajlat óceáni, amely a gyakorlatban kiegyenlített hőmérsékletet jelent sok esővel, a nyarak nem extrém melegek, de télen sem megy a hőmérő higanyszála 5-6 fok alá. Most, júniusban napközben jellemzően 20-22 fok, éjszaka 14-16 fok van, tehát viszonylag könnyű öltözködni. Az esernyő és a napszemüveg viszont állandó kellékként kell jelen legyen egy asztúriai polgárnál, ugyanis villámgyorsan csap át napsütésből szakadó esőbe, majd ismét napsütésbe az időjárás. Ami engem illet, kezdek ezzel megbarátkozni, végre nem kell nyáron a 40 fokban múmiává aszalódva bemenni a munkahelyre, illetve eljönni onnan. Bár a telet még kivárom az optimizmussal, mert hideg ugyan nincs, viszont előfordul hogy 1 hónapig nem áll el az eső - a helyiek elmondása szerint :)

Talán ezzel kellett volna kezdenem, a leghíresebb asztúriait bizonyára mindenki ismeri, ugyanis nem másról van szó, mint Fernando Alonso F1-világbajnokról, aki Oviedoban született, és ma is üzemeltet gokartpályát nem messze innen.

Mielőtt kiutaztam, elhatároztam hogy na, majd a híresen kímélő és egészséges déli konyha segítségével végre megállítom a sörhas növekedését. Ez volt az egyik nagy tévedésem :D Az itteni konyha ugyanis inkább hasonlít a magyarra.Természetesen halakban is bő a kínálat, de az itteniek szívesebben esznek húst, lehetőleg jó sokat. Az egyik legtipikusabb helyi étel a Fabada Asturiana (sajnos nem a képen :( ), amely a magyar gulyáshoz hasonlít a leginkább, van benne bab, krumpi, hurka, kolbász. Sokan esznek hétköznap ún. "napi menüt" az éttermekben: ez valójában 2 főételből áll, majd érkezik a desszert és végül a kávé. Mindezt brutális adagokban kell elképzelni. Jár hozzá továbbá 1 üveg bor (igény szerint sör), ásványvíz, és egy sprite-hoz hasonlító citromos üdítőital. Eleinte naponta jártam ki "menu día"-t enni, de aztán józanul beláttam, hogy ez fenntarthatatlan, így heti 1 napra korlátoztam :)

Errefelé - a multit leszámítva, hol dolgozom - egyáltalán nem beszélnek angolul, de más idegen nyelven sem. A komoly egyetemi oktatással rendelkező Oviedo-ban jártam már szerencsével, és valószínűleg ott meg is van rá az esély a fiatal korosztály körében, de a kisebb városokban, falvakban szinten kizárt ugyanez. Hallottam erre egy olyan magyarázatot, hogy a háború utáni Franco-érában el volt szigetelve az ország Európában, ugyanakkor élénk kapcsolat volt a dél-amerikai országokkal, és velük kiválóan elboldogultak spanyolul. Az iskolákban pedig inkább tanítottak franciát idegen nyelvként, mint angolt. Az utóbbi években történtek lépések az oktatásban ennek javítása érdekében, miután hosszú távon ez komoly versenyhátrányt jelent értelemszerűen.

Az első kép forrása: https://www.tuexperto.com/2017/04/03/mapa-de-espana-mas-de-150-imagenes-de-calidad-para-imprimir/

A harmadik kép forrása: https://espanol.motorsport.com/indycar/photo/main-gallery/fernando-alonso-andretti-autosport-honda-12888152/

Nemrégiben a Spanyolország északi részén elnyúló, alig több mint 1 milliós Asztúriai Hercegség lakója lettem.

Első blogomat elsősorban a sorsom iránt érdeklődő ismerősök számára hoztam létre ám mivel az Ibériai-félsziget ezen része talán kevésbé ismert sokak előtt, és terveim szerint bejárom a régió nagy részét, az itt szerzett élményeim megosztom az arra fogékonyakkal.

A "valós idejű" posztok mellett az Asztúriát röviden bemutató, illetve egy kifejezetten turista-barát menüponttal igyekszem színesebbé tenné az oldalt.