Datolyás vegán energiagolyók

36f78419-253c-43f0-8829-d7733a94c19c.jpeg

Nagyon szeretem a datolyát. Felnőtt fejjel kedveltem meg igazán, gyerekként abszolút nem rajongtam érte, véleményem szerint talán azért, mert csak az "agyoncukrozott",émelyítő változatával találkoztam mindig. Az arab országokban előszeretettel fogyasztják ezt a gyümölcsöt, az élet fájának is nevezik -nem véletlenül. Nagyon magas a vitamin és fehérjetartalma, és bár eléggé kalóriadús, de pár szem elég belőle olyan laktató.

A Kismama Magazin nemrég megjelent december-januári számában nagyon hasonló receptemmel találkozhattok, de most egy kicsit alakítottam rajta. Azért neveztem el energiagolyónak, mert edzés előtt gyakran fogyasztom, és így nem esik le a vércukorszintem sportolás alatt. Ez az édesség az egészségtudatos családok karácsonyi asztalán is megállja majd a helyét, nagyon mutatós.

Hozzávalók:

8 evőkanál tönkölybúza pehely (DM-ben kapható)

2 evőkanál kakaópor

24 db kisebb datolya mag nélkül

2 evőkanál kókusztej

1 evőkanál kókuszreszelék

A kakaóport és a zabpelyhet tegyük aprítógépbe, majd őröljük össze őket. Ezután adjuk hozzá a datolyákat, és az evőkanál vizet, majd addig őröljük, amíg ragacsos masszát nem kapunk. Ezután vizes kézzel formáljunk golyókat belőle. Igény szerint csokiba márthatjuk és díszíthetjük őket.

3b76903c-ce98-4602-a769-c1040b3fb097.jpeg

4718f27f-03dd-4c6a-952e-4df65e0d82ab.jpeg