annalog

annalog

Séta a londoni Wetlandben

Madarak

2022. január 18. - annalog

Pár éve már jártunk a londoni Wetland Centre-ben - óriási élmény volt. Olyan madarakat láttam, amiket addig még soha élőben, mert főleg a messzi északon élnek, csak télen látogatnak a melegebb vizekre.

Richmond egyik részében van, ami az egyik legelőkelőbb hely: szép házak, jó boltok, nyugodt légkör. Párszor már sétáltunk ott, és mindig nagyon élveztük.

Több, összefüggő tóból áll, amik között vannak kisebbek és hatalmasak is. Különböző élőhelyek is ki vannak alakítva: nádas, erdős sziget, kavicsos part, mocsár, melyek vonzzák az ezeket kedvelő madarakat. Vannak ugyan itt egész évben lakók is, de a legtöbbjük vendég. 

Sétánkat a kis, fákkal benőtt tavakkal kezdtük, ahol nagyon sokféle réce él.

Kis bukó hím (Smew):

dsc_0123.JPG

A tojóról nem sikerült ilyen jó képet készítenem, de megmutatom, mert annyira különböző:

dsc_0126.JPG

Ahogy tovább sétáltunk, megláttam az egyik kedvencemet, a kanalas récét (Northern Shoveler), aminek nagyon vicces, hatalmas csőre van. Kis körben keringve, a víz alá dugva szűri vele a vizet, s a fennmaradó szúnyoglárvákat, s egyéb apró állatokat eszi. 

dsc_0162.JPG

Kis szigeteken szeret élni:

dsc_0131_1.JPG

Ugyanezen a szigeten karolinai récék is élnek, amiknek csak egszerűen erdei kacsa (Wood Duck) az angol neve:

dsc_0139.JPG

Ugyanezen a kis tavon úszkáltak a kicsike fehérfejű kercerécék (Bufflehead). Hím:

dsc_0149.JPG

 Tojó:

dsc_0144.JPG

Hopp, eltűnt!

dsc_0156_2.JPG

Tovább sétálva, egy másik tónál, ahol nem voltak fák, egész közel jöttek a cigányrécék (Ferruginous Duck vagy Common White-Eye). Csak a hímnek van ilyen különleges szeme:

dsc_0177.JPG

A sörényes lúd (Australian Wood Duck) pár ott maradt inkább a tó túloldalán:

dsc_0199.JPG

A szárcsák (Coot) mindenütt ott voltak:

dsc_0212.JPG

ugyanúgy a nílusi ludak (Egyptian Goose) is:

dsc_0248.JPG

A következő tavas-nádas-füves élőhelyen sokféle, a világ minden tájáról származó madár él. Nem vonulnak, úgyhogy az egész évben meg lehet őket látogatni, úgy mint a sörényes ludat (lásd feljebb). Az apáca fütyülőlúd (White-faced Whistling Duck), ami nem hápog, hanem fütyül:

dsc_0252.JPG

Mindig szeretem lefényképezni, amikor egy madár "tornázik":

dsc_0262.JPG

A sárgacsőrű réce, aminek véletlenül stimmel az angol neve is :-) - Yellow-billed Duck hím:

dsc_0264.JPG

Tojó:

dsc_0256.JPG

A dél-amerikai rőtesfejű lúd (Ruddy-headed Goose):

dsc_0268.JPG

Szintén dél-amerikai az ezüstcsőrű réce (Puna Teal), ami nagyon nehezen sikerült azonosítanom. A hím és tojó ugyanolyanok:

dsc_0272-001.JPG

A sujtásos fütyülőlúd (Fulvous Whistling Duck) Dél-Amerikában, Afrikában és Indiában él, úgyhogy ezt is csak idetelepítették. A londoni Green Parkban is él egy csapat belőle. A kedvencem egyébként, mert egészen olyan, mint egy madárszerű dinoszaurusz:

dsc_0293.JPG

Viszket:

dsc_0289.JPG

Az argentin kanalasrécének (Red Shoveler) is jó nagy csőre van:

dsc_0297.JPG

Az üstökösréce (Red-crested Pochard) ugyan nem vonul, de már nagyon sokfelé elterjedt, még Magyarországon is megjelent. A hím és a tojó nagyon különböznek:

dsc_0321.JPG

Nagyon élveztem a szép időt, és a tükröződéseket, úgyhogy itt van még egy kép a tojóról:

dsc_0322.JPG

A kékcsőrű récét White-headed Duck-nak (fehérfejű réce) hívják angolul, talán mert itt elég sokféle kékcsőrű kacsa él :-) Ez a madár sem vonul el Ázsiából és Afrikából, úgyhogy az egész évben meg lehet csodálni a Wetlandben. Hím:

dsc_0341_1.JPG

Tojó:

dsc_0335.JPG

A halcsontfarkú récék alcsaládjába tartozik. Nem szeret repülni, inkább úszik s a veszély elől lebukik a víz alá. Sajnos veszélyeztetett.

Ugyanúgy, mint a márványos réce (Marbled Duck), aminek viszont egyforma a hímje és a tojója (az előtérben egy kékcsőrű réce tojó):

dsc_0338-001.JPG

Az utolsó fényképem a kis tavaknál egy fiatal, valószínűleg a második telét élő dolmányos sirályról (Great Black-backed Gull) készült:

dsc_0350.JPG

Itt lehet nézegetni, hogy mi a különbség a sirályok között.

A következő sétaút az étteremnek helyet adó épületen keresztül vezetett, ahol nem verebek, hanem csókák (Jackdow)  eszegették az asztalon hagyott morzsákat:

dsc_0351.JPG

Az út a nagy tavakhoz vezetett, amikre óriási madárlesekből lehetett kinézni. Itt már vonuló vagy itt telelő madarak is voltak, példáuk a bíbicek (Lapwing):

dsc_0362_1.JPG

Óriási csapatokban repültek, néha összetalálkozva a seregélyekkel (Starling):

dsc_0370.JPG

Az angolban nagyon sok szó van a madárcsapatokra. A bíbicekre például "deceit", ami megtévesztést jelent - hogy miért? A tengelic csapatot "charm"-nak (báj), a varjúrajt "murder"-nek (gyilkosság) hívják. Majd csinálok egy erről szóló bejegyzést is!

Nagyon fura volt látni a háttérben Londont, hiszen annyira természetesnek tűnt a környezet:

dsc_0375.JPG

 A következő képen látni is, hogy bárhol lehetne:

dsc_0383.JPG

Csak a kétpercente elhúzó repülők emlékeztettek rá, hogy közel van Heathrow:

dsc_0388.JPG

A madárlesek között kis bokros, nádas területek voltak, ahol kismadarak éltek, például ez a kékcinke (Blue Tit):

 dsc_0391.JPG

Itt kaptam el ezt a mókust (Grey Squirrel) is:

dsc_0457.JPG

Vagy ezt a vízityúkot (Moorhen), melynek először csak a tükörképe látszott:

dsc_0396.JPG

Majd "élőben" is megjelent:

dsc_0399.JPG

Az utolsó madárlesben láttam életemben először egy álldogáló bíbicet - sajnos nem közelről, ígyhát a kép sem lett túl szuper, de nem érdekel:

dsc_0451.JPG

A legvégére hagytam egy meglepő madarat, az indiai örvös sándorpapagájt (Rose-ringed Parakeet). Bár most már hozzászoktam, az elején nagyon furcsa volt látni, ahogy nagy csapatokban rikoltozva repkednek a londoni parkokban. Az első képen egy tojó van, a másodikon a jobboldali a hím:

dsc_0486.JPG

dsc_0490.JPG

A séta végén lefényképeztem egy mogyoróbokrot, ami úgy képzelte, tavasz van:

dsc_0454.JPG

 

Változókor - tabuk nélkül

Még hogy fel voltam készülve rá... Amikor izzadságban ázva ébredtem éjjel, majd hőhullámok törtek rám nappal, sem kötöttem össze a változókorral. Még csak 47 voltam, rendszeresen megjött és fogalmam sem volt róla, hogy évekkel a menstruáció kimaradása előtt megjelenhetnek ezek a tünetek.

Amikor egy éve éltünk Angliában, Gergő megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, örülök-e, hogy megtettük ezt a nagy lépést. Azt válaszoltam, hogy igen, mert az aggódó, félős természetem ellenére, úgy éreztem, hogy bebizonyítottam magamnak, hogy el tudok boldogulni ebben a környezetben is.

Aztán jöttek az évek és a kétségek. Először is meg kellett birkózni a testi változásokkal. Ez már eléggé meg tudja rendíteni az embert. "Átlátszó" lettem: az emberek már nem vesznek észre. Aztán ahogy észleltem, hogy nem tanulok olyan gyorsan angolul, mint ahogy elépzeltem, elkezdtem kételkedni az észbeli képességeimben.

Aztán jöttek az iszonyú fájdalmak a lábamban, majd a reumás izületi gyulladás diagnózisa.

Aztán bekerültem életem legrosszabb munkahelyére, az életem legrosszabb lelki állapotában. Pár hónap múlva már azt hittem, hogy korai demenciám van, mert nagyon nehezen tanultam a dolgokat, és pánikrohamaim voltak.

Akkor kezdtem el beszélgetni egy magyar pszichológussal, akinek nagyon sokat köszönhetek.

De csak egy hónapja jöttem rá, amikor megnéztem egy dokumentumfilmet a menopauzáról, hogy a legtöbb bajomat az okozta. Sírtam, amikor rájöttem, hogy ami történt, nem azért van, mert félős vagyok és sose voltam magabiztos. Valahogy itt sem kötöttem össze a dolgokat, hiszen Magyarországon elég jól elboldogultam az életemmel, szerettem emberek között lenni, akkor most hogyan lettem ilyen szerencsétlen? Azt hittem, hogy a szegényes angolom miatt - hiába mondták a szeretteim és a barátaim, hogy ez nem igaz.

Szóval itt van a lista - félelmetesen hosszú:

Hőhullám – a legrosszabb nekem 2 éve volt. A munkahelyemen ülve, kb. 2 perceként vettem fel-le a pulcsimat, de még most is van néha.

Éjszakai izzadás – ez kb. 47-50 éves koromig tartott.

            Érdemes kerülni:

  • alkohol
  • fűszeres étel
  • kávé
  • dohányzás

Segít még:

  • érdemes rétegesen öltözködni
  • kézi ventillátort tartani az ágy mellett
  • ne legyen túl meleg a szoba
  • hűvös vízben zuhanyozni napközben és lefekvés előtt
  • hideg vizet csorgatni a csuklóra
  • egészséges testsúly tartani, rendszeres tornával és aktív életmóddal
  • relaxálni és csökkenteni a stresszt - szeretem a mindfulness-t

Szabálytalan menstruáció – nekem sűrűbben és több jött, aztán csak úgy elmaradt. Sajnos eléggé meghatározza az ember napját, ha állandóan attól retteg, hogy átázott-e.

Hangulatváltozások

  • ingerlékenység – kevésbé vagy toleráns és könnyen felbosszantanak azok a dolgok, amik azelőtt nem.
  • depresszió – a nők egyötödét eléri
  • szorongás – feszültség, idegesség, aggódás, pánikrohamok
  • sírás vagy sírhatnék – olyan helyzetekben, ami azelőtt meg se kottyant
  • álmatlanság – kb. a felét érinti a nőknek – igazi 22-es csapdája, mert ha kialvatlan vagy, másnap rosszul teljesítesz és idegesebb leszel, ami miatt aztán nem alszol jól…

Fájó mellek

Kevésbé kívánod a szexet – lehet direkt hatása a tesztoszteron vagy az ösztrogén hiányának, de lehet az egyéb tünetek (hangulatváltozás, kialvatlanság stb) következménye is.

Hüvelyszárazság – fájdalmas szex, ráadásul, ha megsérül a hám, utána jön a hüvelyfolyás. Szóval mindenképpen a HRT-t (hormonpótló kezelést – ösztrogénpótlást) fogom kérni.

Fejfájás

Bizsergő végtagok

Égő érzés, érzékenység, bizsergés, hőség vagy zsibbadás a szájban vagy a száj körül

Az ízlelés megváltozása, szájszárazság. Az utóbbi vezet az ínybetegségekhez és a fogromláshoz.

Fáradtság – tovább ronthatják az alvási zavarok persze.

Puffadás, vizesedés, bélgáz, lassú emésztés

Megváltozik a bélflóra összetétele – már nem tudsz bizonyos ételeket megenni, mert rosszul leszel tőlük (én probiotikumot eszem: Bioglan Biotic Balance – azóta jobb)

Izületi fájdalmak – reggeli izületi merevség. Nekem az 1 hónapos almaecet-melasz kúra mulasztotta el. De van az ún. menopauzás izületi gyulladás is, amit össze lehet téveszteni a reumás izületi gyulladással. Úgyhogy felébredt bennem a remény, hogy talán mégsem az utóbbi van, miután már több mint két éve semmi panaszom sincs. Legközelebb csináltatok egy MRI vizsgálatot Magyarországon. Elég drága, de legalább biztosat fogok tudni.

Izomfeszültség és fájdalom

Olyan, mintha áramütés érne

Viszketés – akárhol lehet

            Tippek:

  • takard le egy nedves törölközővel éjszaka, ahol viszketni szokott
  • fürödj meg zablisztes fürdőben (colloidal oatmeal) – állítólag bármilyen drogériában lehet kapni. Az ekcémára ajánlják még egyébként, és sajnos fogalmam sincs, hogy van magyarul.
  • parfümmentes, bőrbarát hidratálót használj (aloe vera, kókuszolaj) 

Alvási zavarok

Koncentráció zavarok, mentális köd – ezeket az alvási problémák még erősíthetik is. Abban a műsorban, amit említettem, egy volt parlamenti képviselő mondta el, hogy volt, amikor felszólalás közben érte el, és meg is kellett szakítania azt.

Memória zavar – az utolsó rosszemlékű munkahelyemen már tényleg azt hittem, hogy korai demenciám van…

Hajhullás – a Plantur 39 csodákat tesz.

Gyenge körmök – mindig is azok voltak, szóval ez nem változott.

Hízás – nem csak az ösztrogén hiánya okozhatja, hogy kevesebbet mozogsz, de a rosszkedv is – legalábbis nekem tuti, hogy a vigasztalásul megevett sütik, csokik is hozzájárultak a kb. 10 kg pluszhoz.

Stresszes inkontinencia – sűrűn vagy hirtelen kell pisilni, mert a húgyhólyagod és az ágyéki izmok gyengébbek lesznek. Kétszer megyek ki minden éjjel, és ez nem tesz túl jót az alvásomnak. Bárhova utazunk, a megérkezés utáni első dolgom a mosdóba menni, és képzelhetitek, hogy elrontja a napomat, és a velem lévőkét is, ha nem tudok.

Szédülés – ez még néha van.

Új allergiák – néha megugrik a hisztamin szint, ami az allergiás reakciókat okozza – nekem csak szélesedett azoknak a szagoknak a köre, amit nem bírok.

Csontritkulás – na ez talán még nincs

Szabálytalan szívverés – érdemes kivizsgáltatni, mert sokkal nagyobb a hajlamod a szívinfarktusra is. Még ez sem volt szerencsére.

Kellemetlen testszag – nekem kb 3 évig volt, és a 72 órás golyós dezodor volt a megoldás - persze csak egy napra :-)

 

Szóval jobb lett volna, ha mindezeket előbb tudom, és akkor nem magamat okolom a kudarcaimért, ami persze még lejjebb húzott.

A műsorból azt is megtudtam, hogy pl. a rendőrségnél külön foglalkoznak a változó korban lévőkkel, mert nagyon sokan - magukat hibáztatva - ott hagyják a szakmát, és a rendőrségnek jobb, ha maradnak, hiszen még erejük teljében lévő, tapasztalt emberekről van szó.

A másik, amivel megértőbb lettem, a férfiak. Ezelőtt nagyon elítéltem azokat, akik ott hagyták az ötvenes feleségüket, amikor az elkezdett öregedni. De azért lássuk be, ezekkel a tünetekkel – ha az ember nincs tisztában az okukkal – elég nehéz együtt élni.

A műsorban, amit láttam, az egyik nő elmesélte, hogy a hormonpótló kezelés első fél éve után a férje mondta neki, hogy úgy érzi, visszakapta őt, megint olyan, mint azelőtt (itt most a lelkiekre gondolok).

Úgyhogy megnézettem Gergővel, hogy lássa, min mentem keresztül. Szerintem a férfiaknak is tudniuk kéne róla. Én ahhoz a testi-lelki válsággal hasonlítanám össze, amit egy férfi élhet át, amikor képtelen a szexre. 

Kávés sajttorta lisztmentesen és kókuszcukorral

Soha nem gondoltam volna, hogy elérkezik az az idő, amikor kóstolás után fogok sütit sütni. Anyu mondta még gyerekkoromban, hogy a cukrászok azért soványak, mert szigorúan követniük kell a receptet, míg a szakácsok kövérek, mert muszáj kóstolgatniuk. Azóta felnőttem, s nemcsak azt tanultam meg, hogy az anyukáknak nincs mindig igazuk, de azt is, hogy nem kell pontosan követni minden előírást - legalábbis a recepteknél...

A reumás izületi gyulladásom miatt már lassan három éve, hogy elkezdtem a mediterrán diétát, amit egyáltalán nem nehéz betartani, de én tovább szigorítottam a cukor és a búzaliszt teljes elhagyásával. Hogy ezért-e vagy mert a szerencsésebbek közé tartozom, a kezdeti őrületes fájdalmak kivételével azóta csak néhányszor érzek kisebb feszülést vagy röpke, csekély fájdalmat. Persze gyógszert is szedek, de a diétát előbb kezdtem, és a fájdalom már a gyógyszer szedése előtt elmúlt. Az orvos azt mondta, hogy kb. a betegek egyharmadánál működik ez az étrend - de úgy, hogy nem tudják miért - ahogy azt sem, mi az oka a betegségnek. 

Szóval a lényeg, hogy búzaliszt helyett hajdinát vagy fehér rozslisztet használok. A rizsliszt nem jött be, mert nagyon máshogy viselkedik a sütésnél. Az előbbi kettőhöz is hozzá kell szokni: sajnos nem lesznek olyan könnyűek a sütik-pogácsák. Szoktam még tápióka lisztet is tenni hozzájuk, mert az igazából keményítő. A másik kedvencem a zabpehely, amivel nem kell kísérletezni, olyan sok recept van már belőle. Cukor helyett kókuszcukrot, mézet, cukormentes lekvárt és Truviát használok, és az utóbbi hárommal készült sütiket bizony kóstolgatni kell, mert nem ugyanannyi kell belőlük, mint a cukorból (persze mindig azelőtt, hogy tojást tennék beléjük).

Mostanában jöttem rá, hogy azok, akik a mascarpone sokféleségét dícsérik, nem tévednek. Régebben - türelmetlen fiatal koromban - nagyon idegesített, hogy volt, aki mindenhez azt használt - most már úgy látszik én is megértem rá és lelkesen kísérletezem vele. Vicces, hogy az ember korral lesz rugalmasabb, nem fordítva - itt a gondolkodásra utalok :-)

A kávés sajttorttához egy skót sütemény (Cranachan cheesecake) receptjét vettem alapul.

Hozzávalók:

- az alaphoz:

125 gr vaj

250 gr finomra őrölt zabpehely

3 ek méz

- a krémhez:

500 gr Mascarpone

kb. 150 gr kókuszcukor

1 dl lefőzött, erős, hideg kávé

4 tojás

kb. 2 dl zsíros tejszínhab 

Elkészítés

Egy kb. 23 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát kibélelek sütőpapírral. A vajat megolvasztom (1 perc a mikróban), összekeverem a zabpehellyel és a mézzel. Belenyomkodom a tortaformába, és beteszem a hűtőbe, amíg a krém elkészül.

Keményre felverem a tejszínhabot (maradjanak meg benne a hullámok), összekeverem a Mascarpone-t, óvatosan belekeverem a tejszínt, állandó kevergetés mellett, lassan beleöntöm a kávét és belekeverek 100 gr kókuszcukrot (ez a mennyiség volt az eredeti receptben). Mivel nekem nem volt elég édes, ezért apránként belekevertem még kb. 50 grammot - itt lehet kóstolgatni :-). Amikor jónak találtam, mehettek bele egyenként a tojások.

Eddigre lehűl az alapja a sütinek, úgyhogy rá lehet önteni az eléggé folyékony krémet (ezért jó a sütőpapírral való kibélelés, de én még rátettem egy tepsire is, mert a tortaformám ereszt kicsit).

165 fokon, légkeverésesen, 35 percig sütöttem, az utolsó 15 percben sütőfóliát tettem rá. Nem kell megijedni, hogy rezeg a teteje. Ha kész, ki kell támasztani a sütő ajtaját, és hagyni, hogy bent hűljön ki, hogy ne repedezzen meg. Aztán mehet a hűtőbe, és csak teljesen hidegen érdemes felvágni. Persze másnapra még finomabb, ha tudtok vele várni...

Annyira más, mint a gyümölcsösök és sokkal könnyebb, mint amit eddig készítettem. Gondolkodtam rajta, hogy feltegyem-e a képet, mert nem annyira adja vissza az elegáns ízeket, és az is látszik rajta, hogy nem vagyok a legügyesebb kezű cukrász - de azért itt van:

dsc_0097_2.JPG  

A következő bejegyzésemben egy szintén liszt és répacukor-mentes süti receptjét írom meg, amit még sütni sem kell!

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása