Csákánydoroszlóról elszármazott atyafink, Joe Eszterhas előszeretettel kotorászik a fehérneműs szekrény fiókjaiban. Néha azonban annyira hatalmába keríti az érdeklődés, hogy addig dobálja szanaszét a felforgatott bútorból kicibált holmikat, míg valami érdekes, ám az úri hölgyeket hisztériás sikolyra késztető dolgot nem bányász elő a harisnyás dobozkák legaljáról. Bár a Flashdance és a Zenedoboz írója a katasztrófának bizonyult, öt évvel ezelőtti An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn óta nem publikált, a kilencvenes évek első felében jócskán ellátta néznivalóval a sikamlósabb szexuális fantáziával megáldott átlagpolgárokat: először kasszát robbantott az Elemi ösztön jégvágójával, majd kukucskálni küldte Sharon Stone-t a Sliverben, hogy aztán Vegasba látogatva némi cicirázással fárassza a nagyérdeműt. Hormonbizsergető fantazmagóriáinak legutolsó szüleménye a Jade, amely minden korábbi műve összesítéseként is felfogható – olyan, mint az átlagos háziasszonyok mosogatás közbeni gondolatai: erkölcstelen, szexuálisan túlfűtött, perverz és erőszakos.

David Corelli helyettes államügyész (az örök sorozat-kriminalista: David Caruso – New York rendőrei, Michael Hayes) egy okkult tárgyakkal berendezett szobában a környezethez jól illeszkedő, ám felettébb élettelen, összeszabdalt férfiba botlik. A szerencsétlen és egyébként a San Francisco-i elithez tartozó delikvens nem sokkal korábban még az ágyrugókat tesztelte egészen addig a pillanatig, míg a megszokottól eltérően velős halálsikolyt hallatva – végleg – el nem gyengült. Corelli vezetésével a zsaruk felforgatják a lakást és találnak is további érdekességeket: például egy Edwards kormányzót (Richard Crenna) és egy szemrevaló, de nem a feleségének tűnő hölgyet ábrázoló fotósorozatot. Miközben a nyomozás még intenzívebb fázisába lép, felsőbb utasításra minden jelen lévő cipzárt húz a szájára. Corelli addig pengeti az ügy húrjait, míg előtérbe kerül egy Jade nevet viselő luxusprosti, nemsokára azonban az államügyész újra eltátja a száját: kiderül ugyanis, hogy a sötét ügyek hátterében álló (fekvő) Jade nem más, mint az általa nagyra becsült barát és sztárügyvéd, Matt Gavin (Chazz Palminteri) szintén tisztelt és becsült felesége, Trina (Linda Fiorentino)…

Eszterhas a tőle megszokott módon keveri az erotikát a bűnnel és ebben kitűnő partnerre talál az Erő sötét oldalát jól ismerő rendezőben, William Friedkinben (Francia kapcsolat, Az ördögűző). Kettejük együttműködésének eredményeként olyan, átlag mindennapjainkból régóta hiányolt érdekességekkel találkozhatunk, mint egy nagyon jól sikerült autós üldözés, egy kopott szado-mazo fotó és egy dobozkában rejtőző ilyen-olyan szőrszál. A csúcspontot azonban a ’94-ben a Végső csábítás hasonló szerepében hírnevet szerzett Linda Fiorentino jelenti: ha úgy akarja, rideg, távolságtartó úriasszony, ha pedig amúgy, akkor búgó hangú, kéjenc, perverz, romlásba taszító szexistennő.

Az Úr mentsen meg attól, hogy az ajtaján kelljen bekopogtatnunk!

(2002)

A mozis álomgyárban van egy senki által ki nem mondott, de mindenki által elfogadott mondás, miszerint az a színész, aki a kisképernyőn válik híressé, az szinte sosem lehet később világsztár a mozivásznon. Persze van ez alól is kivétel, hiszen George Clooney és Jennifer Aniston a Vészhelyzet, illetve a Jóbarátok díszletei közül kiugorva lettek A-kategóriás nagymenők a nagy vásznon. David Caruso, - aki a kilencvenesek elején a New York rendőreivel várt nemzetközileg ismertté - is tett pár próbát, ám végül nem sikerült moziikonná válnia, viszont 2002-ben a Miami helyszínelők 232 epizódjával végérvényesen beszoborta magát a tévés hírességek csarnokába. Pár harminc évvel ezelőtti filmes próbálkozásának egyike a Jade című erotikus thriller, ami az akkor csúcson lévő Joe Esterhas (Elemi ösztön) egyik kevésbé sikerült forgatókönyve alapján készült.

„Ez a könyv nem csukódik be soha” – hallja már sokadszorra főhősünk, Alex Cross (Morgan Freeman) és már igazán unja a dolgot, mert csak lohol és lohol, de úgy tűnik, nem sok eredménye van a nyomozásának. Cross nemrég hagyta abba – egy elfuserált akció után önként vállalt – nyolc hónapos hajómakett-készítéssel egybekötött terápiáját és most ég a vágytól, hogy kezei között szorongathassa legújabb ellenfele nyakát. Eddig azonban Carl Lewis minden rekordját megdöntő sprintje közben csak mobilokat kapkodott ki a kukákból, de sajna nem sokkal került közelebb a pók hálójához.

Éppen öt évvel ezelőtt, 1997-ben találkozhattunk legelőször a sorozatgyilkosok lelkének legjobb ismerőjével és rémével: Alex Cross-szal. A fekete kereszteslovag akkor Ashley Judd-dal szövetkezve nyomozott sikeresen, most pedig egy másik szép szőkeséggel, Monica Potterrel (Con Air, Patch Adams) társul az első film előzményében-folytatásában.

A tanárokkal mindig baj van! Nem csak egyeseket és beírásokat osztogatnak az ember gyerekének, de néha még attól sem riadnak vissza, hogy az utódot elrabolják a suliból. Ezen ritka tanerők közé tartozik a habókos informatikus, Gary Soneji (Michael Wincott) is, aki ötletes trükkel az egyik, ügynökök által védett elitiskolából tünteti el Rose szenátor kislányát, Megant (Mika Boorem). A hatalmas erővel elinduló nyomozásba nem sokkal később beszáll Cross is, aki azonban nem önszántából, hanem az elkövető akaratának engedelmeskedve csatlakozik a rendőrökhöz. Szövetkezik vele a Megan védelmével megbízott és lelkiismeret furdalással küzdő Jezzie Flannigan (Potter) is, hogy egymást segítve jussanak a később nem kevés csavarral eltérített történet legvégére…

Lee Tamahori, az Egykoron harcosok voltak című filmmel világhírnevet szerzett új-zélandi rendező rutinos profiként vezényli A pók hálójábant. Thrillere A gyűjtő nyomán járva szép képekkel mesélve kellemes és könnyed szórakozást nyújt, amit még Jerry Goldsmith remek zenéje, valamint olyan apró ötletek, mint a Szárnyas fejvadászt idéző képnézegetés tesz emlékezetessé. A stílusos rosszember, Michael Wincott (1492, A három testőr, A holló, Metró, Monte Cristo grófja) ismét a legjobb figuráját hozza, mellette szintén meggyőző Monica Potter a gyönyörű ügynök szerepében – és Morgan Freeman is a tőle megszokott profi rutinnal játssza újra Cross alakját – ő egyébként a siker érdekében biztosra akart menni: executive producerként is részt vett a produkcióban.

És vajon tényleg nem csukódik be soha az említett könyv? Dehogynem! Alex Cross összecsapja és ugyanazzal a mozdulattal zúzdába is küldi!

(2002)

Morgan Freeman a kilencvenes években nyomozott már Brad Pitt-tel, majd a régóta nem látott Ashley Judd-dal, hogy aztán az utóbbival forgatott A gyűjtő félig-meddig folytatásában egy másik szőke szépség, a már rég eltűnt Monica Potter legyen a partnere. Nem túl ütős, de tisztességesen összerakott, ám felejthető nyomozás...

F. Gary Gray a legismertebb és legfoglalkoztatottabb fekete bőrű filmrendezők közé tartozik. Jó három évvel ezelőtt elkészítette négy fiatal bankrabló lány történetét A nagy dobás című produkcióban. A film szép sikert aratott és a nézők, a kritikusok elismerés emellett kivívta a producerek érdeklődését is, amelynek végülis az lett a következménye, hogy az ifjú filmkészítő már egy jelentősebb költségvetésű és nagy sztárokat felvonultató krimi-akció rendezői székébe ülhetett.

Az ötletes történetű és nagyon jó párbeszédeket tartalmazó Nincs alku aztán Gray keze alatt az évad egyik legjobb, legizgalmasabb és ezzel együtt legszórakoztatóbb krimijévé nőtte ki magát.

A fekete Danny Roman (Samuel L. Jackson) szó szerint a tűzvonalban dolgozik, ugyanis a rendőrség kötelékében összekötőként teszi kockára az életét. A feladata emberrablók, terroristák és más szélsőséges bűnözők szép szóval való lekapcsolása: ha valahol ilyen erőszakos esemény történik, akkor Roman megérkezik és szó szerint addig szövegel, míg a rosszfiúk vagy önként megadják magukat vagy a figyelmük elterelésével lehetőség nyílik a különleges osztag bevetésére.

Egy napon Roman társa azzal a furcsa információval áll elő, hogy tudomása van egy, a rendőrség berkein belüli pénzügyi visszaélésről; bővebben azonban nem tudja kifejteni a részleteket, ugyanis valaki egy jól irányzott lövéssel elhallgattatja. Rövid idő alatt a gyanú Romanre terelődik, akinek be kell látnia, hogy olyan – hamis – bizonyítékokat hoznak fel ellene, amelyek ellen képtelen védekezni.

A közvetítő végső elkeseredésében a rendőrség épületében túszokat ejt és elbarikádozza magát. A fegyveresek természetesen azonnal körül veszik őt és megkezdődik az a kíméletlen idegjáték, amelyben most Danny Roman áll a rossz oldalon. Roman azonban nem hagyja magát és mivel tudja, hogy éppen azok tartanak rá fegyvert, akik a társát is eltetták az útból, egy másik körzetben dolgozó, pártatlan közvetítőt követel. A profi szakember, Chris Sabian (Kevin Spacey) megérkezik, hogy nem csupán Romant térítse jobb belátásra, de az igazságot is kiderítse. Az idegőrlő párharc elkezdődik...

A mindvégig izgalmas és látványos film szereplői már párbajoztak Salgótarjánban; január 7-től azonban Balassagyarmaton folytatják a viadalt.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

A jobb időket is megélt, egykoron még dicsőített Kevin Spacey még az Oscarja előtt került szembe egyik legádázabb ellenfelével, aki egyben a kollégája is volt: remek párbeszédek, feszültség, nyomozás, fordulatos cselekmény és persze Samuel L. Jackson, akivel nem egyszerű alkudozni...

Az angolok vicceit bárki szeretheti vagy utálhatja, figyelmen kívül azonban senki sem hagyhatja, hiszen a jellegzetes albioni humor mára ízlésformáló tényezővé vált. Elég csak a Monty Pytonék abszurd, Mr. Bean kisemberien gonosz, Benny Hill gyermekded vagy házunktájáról a L’art pour L’art poénjaira gondolni, máris tudjuk, hogy a ködfoszlányok mélyén fogant viccek betöltik a mindennapjainkat. Annál nagyobb meglepetésként ér azonban, ha egy „normális” és egyben zseniális szigetországi humorturmix kerül az orrunk elé.

Bridget Jones (a legtökéletesebb választás: Renée Zellweger) mondhatni átlagos harmincas lány. Teker a karrierjéért, teker a szexért, teker a szerelemért és a neki való pasiért, de csupán hébe-hóba jut neki valamelyikből. Az egyik ilyen „adomány” például nagyvilági életet élő yuppie főnöke, Daniel Cleaver (Hugh Grant), aki dumájával leveszi lábáról a lányt és az ágyába viteti magát. A másik, a szarvasos pulcsijában örök élményt nyújtó, savanyú és humortalan málépofa, Mark Darcy (Colin Firth), aki lépten-nyomon összeakad Bridgettel. E hármas között bonyolódik a cselekmény – kiegészülve a címszereplő jópofa haverjaival és szüleivel – egészen addig, míg naplóját írogató hősünk, jobbra-balra csapódva, munkahelyeit váltogatva fenékméretén és még sok más gondján búsulva révbe nem jut. Mert hát ugyebár ez nyilvánvaló – de addig is rengeteg poénon keresztül vezet a kanyargós szerelmi ösvény.

Renée hihetetlenül jó begubózott, depressziós újságíróként, szexistennőként és aranyos playboy-nyusziként is (telitalálat Udvaros Dorottya szinkronja!), Hugh végre nyálas és pofoznivaló főnök lehet és Colin Firth is tökéletesen hozza az (első látásra) fapofa Darcyt – a név egyébként szóvicc, a színész ugyanis a Büszkeség és balítélet című sorozatban Mr. Darcyként törte össze a brit ladyk szívét. Ehhez már csak ráadásként jön a remek cselekmény és a remekbeszabott párbeszédek. Szó se róla, mindezek együtt a Négy esküvő és egy temetés óta eltelt évek egyik legmulattatóbb és legbájosabb vígjátékát eredményezik.

És melyik a legeslegjobb jelenet a legjobbak közül is? Természetesen az, amelyikben Bridget használatba veszi a tűzoltók riadócsövét vagy mijét. Oscart neki!

(2002)

A napokban röppent fel a hollywoodi hír, hogy újabb folytatást kap minden idők egyik legszórakoztatóbb és legbájosabb romantikus vígjátéka, a Bridget Jones naplója. Így a 2001-es eredeti, majd a 2004-es Mindjárt megőrülök után jó nagy kihagyással 2016-ban babát váró szingli jövőre Majd About the Boy alcímmel ismét párkapcsolati örvénybe kerül. A forgatás már májusban kezdődik és remélhetőleg Renée Zellweger nem vetette alá magát újabb arctorzító műtéteknek - a premierig olvassunk újra bele Bridget legelső naplójába!