www.arlash.hu

AlidaRita

Narancsbőr elleni küzdelem: Kívül - belül

2020. október 17. - AlidaRita

 

narancsbor-ellen-high-care-center-obuda-c7.jpg

Manapság már szinte nincs olyan nő, akinek az életében kisebb vagy nagyobb mértékben ne lenne jelen a narancsbőr.

De mi is az a narancsbőr:

narancsbőr vagy más néven cellulit a bőr alatti kötőszövetben található, kötőszöveti sövényekkel határolt lokális zsírfelhalmozódás, mely egyenetlenné teszi a bőr felszínét, a narancs héjához hasonló megjelenést kölcsönözve az érintett bőrterületnek. Nem tévesztendő össze a hasonló nevű cellulitisszel, mely egy bakteriális fertőzés következtében létrejövő bőrgyulladás. A serdülőkoron átesett nők több mint 90%-át érinti, ritkán férfiakban is előfordul. Leggyakrabban a combokon, a fenéken, ritkábban a has bőrén jelentkezik.

A narancsbőr fokozatai: 

0. Cellulit mentes bőr: A bőr még összecsípve is feszes marad, semmilyen elváltozás nem látható.

1. Stádium: A bőr simának látszik állva és fekve is, de ha összenyomjuk, már tapasztalunk némi elváltozást. Apró gödröcskék jelennek meg.

2. Stádium: Fekve sima marad a bőr, de állva összenyomás nélkül is látható, hogy a bőr már nem feszes.

3. Stádium: Fekve, állva, fejen állva... mindenhogy látható a karfiol szerű bőr. Sokszor tapintásra is fájdalmas. 

 


Kialakulásának okai:
• dohányzás
• kávé
• helytelen táplálkozás: cukros, zsíros, olajos, fűszeres ételek
• túlzott alkohol fogyasztás
• mozgásszegény életmód
• méreganyagok felhalmozódása

Szerencsére ez nem olyan dolog, ami ha egyszer kialakult, akkor örök életünkben olyan marad. Nagyok sok mindent tehetünk a kialakulása ellen, illetve a már kialakult narancsbőr visszaszorítása érdekében.

Első és legfontosabb, amit meg kell tennünk, ha narancsbőr elleni harcba kezdünk, hogy tisztítsuk ki a méreganyagokat a szervezetünkből!
Hiszen, amíg a májunk folyamatosan a méreganyagokkal küzd, nincs ideje például a zsírbontásra.

A máj fő funkciói

Elengedhetetlen szerepet játszik az anyagcsere folyamatokban, a méregtelenítésben, illetve egyes vegyületek termelésében és tárolásában. A szervezet által termelt aminosavakból véralvadási faktorokat, szállítófehérjéket, valamint gyulladásos folyamatokban résztvevő fehérjéket termel. A zsíranyagcserében szabályozza a vérzsír szintet, a zsírok bontásán keresztül. A szénhidrát anyagcserében a vér cukortartalmát szabályozza. Képes a cukor előállítására, raktározására, valamint lebontására.


Mit tehetünk a narancsbőr ellen:

kezdjük méregtelenítéssel
• napi 30-40 perc alacsony intenzítású edzés
• Vérbőségfokozó krém, testtekercselés és masszázs
• Testradírozás
• Váltózuhany
• Életmódváltás



Miért fontos a méregtelenítés?

• máj túlterhelt
• zsírbontó folyamatok nem tudnak beindulni amíg a szervezet a mèreganyagokkal küzd
• energikusabbak leszünk
• jobb koncentráció
• jobb közérzet



Edzés fontossága:

• alacsony intenzitású aerob edzés segít a méreganyagok elszállításában a véráramlat segítségével
• min 40 perces aerob edzést követően beindulnak a zsírbontó folyamatok
• boldogság hormon szabadul fel

Masszázs és tekercselés fontossága:

• fizikai behatásnak köszönhetően “széttörhetjük” a zsírszöveteket, így könnyebb a szervezetnek lebontani és elszállítani
• vérbőség fokozódik ( lásd fent )
• feszesebb bőr


Váltózuhany:
• szintén a vérbőség fokozásában segít


Táplálkozás:
• visszafordítja a már kialakult helyzetet azáltal hogy levesszük a terhet a májról ha kevesebb méreganyagot viszünk be
• megelőzhetjük az újbóli kialakulást

Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél ingyenes személyre szabott táplálkozási tanácsokat, mert nem tudod hogy kezdj bele az életmód váltásba.
Akkor írj egy emailt az: ujrafittleszek@gmail.com-ra.

Kérlek az Emailben írj magadról pár sort. Mit dolgozol ( fizikai vagy ülőmunkát végzel ), sportolsz-e, ha igen mennyit, és minden fontosnak vélt információt ( cukorbetegség stb, gluténérzékenység, növényi táplálkozás )

Méregtelenítő kúrát  ITT rendelheted meg. Szabd magadra, aszerint hogy milyen ízeket kedvelsz. :)

Ebben a hónapban 15% kedvezmény jár minden regisztrált vásárlónak! A kedvezményt csak a regisztráció után láthatod.

Mindennap tegyél, a jobb közérzet és a szebb kinézet érdekében! Egy boldogabb, egészségesebb, energikusabb Önmagadért!

Hidd el hálás lesz a szervezeted! :)

Karaja Makeup- Állatkísérlet mentes professzionális smink márka

Sziasztok!

Elindítok egy sorozatot, amiben bemutatom a kedvenc sminktermékeimet. 

Első márka, amit hoztam nektek az a KARAJA MAKEUP. Ez egy professzionális márka, amit nem lehet mindenhol megvásárolni. Elsősorban kozmetikusok és sminkesek használják. Tőlük lehet rendelni. Vannak olyan szalonok, ahol van készleten termék és egyből lehet vásárolni. Én is egy ilyen szalonban vásároltam, Fodor Piroska balatonfüredi szalonjában. Piroska a magyarországi képviselője a Karaja Makeup-nak. Nagyon inspiráló és megtisztelő volt vele találkozni. Mielőtt szaladnátok hozzá elárulom, hogy engem is csak előzetes egyeztetés után tudott fogadni.

De jöjjön a lényeg! A színek, textúrák. :) Aki benne van a vegán/állatkísérlet mentes sminktermékek csoportomban, az már találkozhatott ezekkel a képekkel. Ott osztok meg mindent legelőször. Sőt rengeteg apró terméket, amiről nem gondolom, hogy egy teljes posztot szeretnék írni ott osztom meg. Például egy meglepően jó minőségű drogériás termék, a legújabb palettáim...stb.

Kukkantsatok be találtok még érdekes dolgokat: Alidarita vegán/crueltyfree CSOPORTOM

 

 

25443032_1904984893152707_1476337717847965258_n.jpg

Sziasztok!

Elindítok egy sorozatot, amiben bemutatom a kedvenc sminktermékeimet. 

Első márka, amit hoztam nektek az a KARAJA MAKEUP. Ez egy professzionális márka, amit nem lehet mindenhol megvásárolni. Elsősorban kozmetikusok és sminkesek használják. Tőlük lehet rendelni. Vannak olyan szalonok, ahol van készleten termék és egyből lehet vásárolni. Én is egy ilyen szalonban vásároltam, Fodor Piroska balatonfüredi szalonjában. Piroska a magyarországi képviselője a Karaja Makeup-nak. Nagyon inspiráló és megtisztelő volt vele találkozni. Mielőtt szaladnátok hozzá elárulom, hogy engem is csak előzetes egyeztetés után tudott fogadni.

De jöjjön a lényeg! A színek, textúrák. :) Aki benne van a vegán/állatkísérlet mentes sminktermékek csoportomban, az már találkozhatott ezekkel a képekkel. Ott osztok meg mindent legelőször. Sőt rengeteg apró terméket, amiről nem gondolom, hogy egy teljes posztot szeretnék írni ott osztom meg. Például egy meglepően jó minőségű drogériás termék, a legújabb palettáim...stb.

Kukkantsatok be találtok még érdekes dolgokat: Alidarita vegán/crueltyfree CSOPORTOM

25299283_1904984889819374_6808300724204103295_n.jpg

Itt az egyik Wunder box paletta, mégpedig a 02-es swatchait láthatjátok. Alul száraz ecsettel vittem fel, a felső sorban pedig vizessel. Vizesen egy kicsit krémesebb lesz és sokkal pigmentáltabb. A termék száradás után ugyanolyan, mint előtte. Erre találták ki, úgyhogy nem lehet benne kárt tenni egy kis vízzel.

24067877_374014429670557_7028808753394758762_n.jpg

Személyes kedvencem ez a pirosító. Egyszerűen gyönyörű. Valamikor csak úgy kinyitom, és nézegetem. :D

Termék leírások

Fekete szemceruza:

  • satírozható ( ha gyors vagy. Nagyon hamar szárad és nagyon tartós, de felvitel után kb fél percig nagyon krémes és satírozható. Ezért mindig úgy használjátok, hogy felviszitek az egyik szemetekre, aztán satíroztok, majd a másikon ugyanígy. )
  • tartós
  • könnyen faragható. ( Nem fog faragás közben lepattogni belőle, mivel a termék krémes a ceruza anyaga pedig..hát meg nem mondom, hogy mi de nem fa. )
  • jojoba olalajat és E vitamint tartalmaz, és nem csak nyomokban :)
  • érzékeny szeműeknek is ajánlott

Photo Finish alapozó:

  • enyhén ragyogó finish
  • tartós,
  • felvitel után oxidálódik és sötétebb lesz a színe, ezért mindképpen szakemberrel egyeztess az árnyalat kiválasztásakor. 
  • nagyon kellemes az illata. Nincs hipo szaga ( anno a MAC és az Estee Lauder alapozómnak volt olyan szaga. Ilyen erős fertőtlenítő szag. Fúj, de utáltam. Természetesen most már nem vásárolok ezekből a márkákból, mert NEM ÁLLATKÍSÉRLET MENTESEK! A Karaja viszont az, úgyhogy bátran vegyétek, vigyétek. :)

Pirosító: 

  • csillogós, szóval ehhez a pirosítóhoz nem kell sok highlighter
  • gyönyörű
  • tartós
  • brutálisan pigmentál! Úgyhogy csak óvatosan.

Wunder box paletta (02-es):

  • bársonyos, krémes textúra
  • nem porzik
  • vizesen és szárazon is használható
  • nagyon pigmentált
  • elég apró lyukakban van benne a festék, de ne zavarjon így is életed végéig kitart
  • pici, kompakt bárhova magaddal viheted ( tudom mást is magaddal vihetsz, de ez nem foglal sok helyet. Nyaralások alkalmával tökéletes lehet. 9 féle árnylatból szinte mindennap más sminket készíthetsz. )
  • hiány: nincs benne tükör

Folyékony rúzs Wunder Fix (12-es):

  • csókálló
  • nem szárítja ki az ajkakat, mert tele van ápoló olajokkal
  • könnyű felvinni az aplikátorával

Körömlakk:

  • ezt még nem próbáltam, mert ajándékba kaptam és nagyon rikító a színe így télre. Majd nyáron bedobom a Facebook csoportomba, hogy milyen. :)

 

És milyen sminkes lennék, ha nem hoznék nektek sminket a termékekkel.

Először egy visszafogott sminket készítettem el. Mint láthatjátok az alapozó nem teljesen matt. Hétköznapokon számomra nem ez a legmegfelelőbb alapozó, hiszen nekem kevert bőrtípusom van, és nagyon hamar fényesedik a homlokom. Borzalom ilyen bőrrel együtt élni, de legalább később ráncosodom, mint a száraz bőrűek. Yess. :D

Elkanyarodtam bocsánat. Szóval zsírosabb bőrűeknek hétköznapokra nem ajánlom, de fotózásokon, vagy a téli hónapokban, amikor szárazabb a bőröd... szuper. Minden apró hibát elfed, és nem csak annak köszönheti ezt a tulajdonságát, hogy nagyon jól fed, hanem a fénynek is. Az én bőröm koránt sem tökéletes, de ha ezt az alapozót használom, akkor egyszerűen ragyog a bőröm. Nagyon szeretem. Kár, hogy nem használhatom mindig. 

A sminkemhez a paletta narancsos, bronzos, fekete árnyalatát használtam, meg egy kis aranyos színt a szemöldököm alá.

karaja2.jpg

Aztán kicsit bevadultam és feldobtam a meglévő sminkemhez egy dögös vörös rúzst. Ennek a rúzsnak egy picit narancsos árnyalata van, de nekem pont ez tetszik benne. Olyan élénk piros.

karaja.jpg

Miután befontam a hajam, mert a képek láttán elborzadtam.... Megkérdeztelek benneteket, hogy melyik smink jobb? Elég kiegyensúlyozott volt a szavazás a kezdetektől a végéig, de végig a piros rúzsos smink vezetett. (24 óra alatt 1775-en láttátok az Insta Story-mat és több, mint a fele szavazott. Köszönöm szépen. :)

karaja5.jpg

Ha jól megnézitek a képeket akkor láthatjátok, hogy mennyivel teltebbnek tűnik a szám a piros rúzzsal, nemde? Pedig azt mondják, hogy a sötét színek vékonyítják az ajkakat. Amikor ezt kitalálták még nem volt matt, csókálló rúzs, amivel szuperül lehet csalni az éleknél. ( Persze ésszel. )

A sminkeket kiegészíthetitek egy gyönyörű természetes hatású műszempillával. Az AR LASH oldalamon 7 különböző stílusú pilla közül válogathattok. Ha kíváncsi vagy milyen egyszerűen felhelyezhetők ezek a pillák, akkor kattints IDE.

Puszilok mindenkit!

Alida

AR LASH webshop: www.arlash.hu

 

INSTAGRAM: alidaritanagy

Arcformázás arcformák szerint

Sziasztok!

Ma az arcformázásról lesz szó. :)

Nagyon sok helyen ( blogokon, youtubeon, instagramon ) látok olyan videókat és képeket, amin a kontúrozást mutatják be. Ezzel csak az a gond, hogy annak a személynek, aki bemutatja, hogy ő hogyan formázza az arcát nem biztos, hogy ugyanolyan arcformája van mint neked. Szóval most sorra vesszük a legtipikusabb arcformákat, azok jellemzőit, -hogy te is könnyen felismerd a tiédet- és azt, hogy az adott arcformán hova tesszük a kontúr színt, a pirosítót és hol világosítsuk az arcot. Nem fogom kiemelni, de a szem alatti részt mindenkinek világosítania kell legalább a szemgödörig. Ha külön kiemelem, akkor mehet lejjebb is.

Ovális arcforma

Azért ezzel kezdem a sort, mert ezt az arcformát vesszük alapul. Úgymond ez a "tökéletes" arcforma. ( Azért tettem idézőjelbe, mert nincs tökéletes arcforma, mert nincs senkinek szimmetrikus arca. )

Ovális arcforma jellemzői:

  • ha 3 részre osztod az arcod ( 1.hajtőtől az orrnyergedig/optimális esetben itt kezdődik a szemöldököd, 2. orrnyeregtől orrhegyig, 3. orr aljától az állcsúcsig) akkor mindhárom rész egyenlő távolságú. Ezt simán a mutató és a hüvelyk ujjaddal megmérheted. 
  • a legszélesebb rész az arccsont
  • nincsenek benne markáns, erős élek
  • hajvonal kerek

Pirosítás: Alapeset, az arccsont közepére vízszintes vonalban maradva, azért így hogy ne nyújtsuk tovább az arcod. (mosolyogj és előjönnek az almácskák )

Kontúrozás: Szinte nem igényel korrekciót ezért nem szabad erősen kontúrozni. Akár ki is hagyható ez a lépés. Maximum egy kevés kis bronzer az almácskák alá.

Világosítás: Egy picit a homlok közepét és az állat világosíthatjuk.

Az ovális arcformához nagyon hasonlít a hosszúkás. A kontúrozása megegyezik az ováliséval. Pirosítót és a bronzosítót is vízszintesen visszük fel. Hosszúkás arcnál a homlok legmagasabb részét sötétítjük, meg az állcsúcsot.

9.jpg

Kerek arcforma:

Ennél az arcformánál az a lényeg, hogy egy kicsit vékonyabbnak és hosszabbnak tűnjön az arc, mint amilyen eredetileg.

Jellemzői:

  •  nincs kiemelkedően legszélesebb pont, az arc két oldala végig egy félkörívet követ
  •  hajvonal kerek
  •  majdnem olyan széles mint hosszú
  •  nincsenek benne erős csontok, nem kivehető az arccsont és az állkapocscsont sem. 

Pirosítás: Nem kell sajnálni a pirosítót ( nem az erősségére gondolok, hanem arra, hogy ne csak egy kis pontban használjátok ) Fültőtől egészen közel az orrig mehet. FONTOS SZABÁLY: Két ujjatokat tegyétek az orrotok mellé. Ennyi helyet ki kell mindig hagyni, se bronzosítót, se pirosítót ne használjatok közelebb.

Kontúrozás: Az arc két oldalán körbe erős kontúrt használunk, ami optikailag vékonyítja az arcformát. Hagyjátok ki a homlok legmagasabb részét és az állat. 

Világosítás: Képzeletben képzeljetek bele egy ovális arcot. Szóval a homlok közepét, szem alatti részt, orr alatt részt és az egész állat világosítsátok.

 

 

8.jpg

Szögletes (Kocka) arcforma:

A név itt is sokat elárul. A cél az arc hosszítása lesz, illetve az erős sarkok lágyítása.

Jellemzői:

  • hossza és szélessége megegyezik 
  • a hajvonal nem kerek, hanem derékszögű
  • állkapocs erős, markáns

Pirosítás: Szintén fültőtől egészen két ujjnyi távolságig az orrtól.

Kontúrozás: Kerekítsük a hajvonalat, de a homlok legfelső pontját ne kontúrozzuk. Lágyítsunk az állkapocs markáns kinézetén, illetve az arccsont alatti részt satírozzuk át. Ennél az arcformánál látszik az arccsont, de ha mégsem vagy benne biztos, akkor a mutató ujjaddal tapogasd ki. A füled hegyétől a szád sarkát összekötő pont.

Világosítás: Homlok közepe, áll csúcsa. Máshova nem szükséges

7.jpg

 

Szögletes (Téglalap) arcforma

Ez majdnem megegyezik a kocka formával, csak hosszabb, mint szélesebb. Ezt leszámítva az előzőekben leírtak jellemzőek erre az arcformára és teljesen megegyezik a kettő arcformázási technikája. :)

6_1.jpg

Szív alakú arcforma

Tipikusan cuki lány arcforma. :D

Jellemzői:

  • a homlok legfelső részén a hajvonal egy kicsit benő. A kép nagyon jól illusztrálja. Valakinek csak pár beugró szála van, de az is a szív formára jellemző
  • a hajvonal 2 félkört formál
  • az arccsont a legszélesebb rész
  • az állkapocscsont lehet erős, de beljebb van mint az arccsont
  • hegyes állcsúcs

Pirosító: Arccsontra koncentrálva, ne legyen túl terjedelmes a pirosító.

Kontúrozás: A homlok tőnél a két félkörívet sötétítjük, hogy minél jobban hasonlítson az ovális formára. Továbbá az áll hegyét, és nem túl erősen az arccsont alatti részt. Tényleg csak egy keveset.

Világosítás: Homlok közepe

5.jpg

Körte arcforma:

Célunk az lesz, hogy az állcsontot keskenyítsük.

Jellemzői:

  • pici homlok,kerek ívű hajtő
  • az állkapocscsont a legszélesebb rész az arcon

Pirosítás: Egy keveset teszünk az arccsontra

Kontúrozás: Homlok részét kihagyjuk. Az állkapocscsontra koncentrálunk, plusz egy keveset az arccsont alá is felviszünk.

Világosítás: Nagyon keveset az állcsúcsra.

unnamed_6_5.jpg

 *Illusztráció: I LOVE MAKEUP - Sabrina Hagenmüller

 

img_0326_3.JPG

 

 

Ha nem szeretnél sokat bíbelődni a sminkeddel, de látványos eredményt szeretnél, akkor kontúrozd az arcod a fent leírtak szerint és dobj fel hozzá egy AR LASH diy szempillát, amit még azok is könnyen fel tudnak rakni otthon, akik még életükben nem próbálták. Nem hiszed? Nézd meg ezt a videót, ahol megmutatom milyen egyszerűen és gyorsan felhelyezhető. :) A videóért KATT IDE.

 

 

 

 

Puszilok mindenkit!

Alida

Webshop: www.arlash.hu

INSTAGRAM: alidaritanagy

Mit tehetsz a száraz bőr ellen?

Algotherm arckrém

 stockfresh_2118217_girl-is-washing_sizes_53efc0.jpg

Sziasztok!

Ebben a hidegben mindenkinek, aki nem ápolja kellőképpen a bőrét kiszáradhat a bőre. Sőt a nagyon száraz bőrűek még hidratálás mellett is szenvednek a száraz bőr tüneteitől. Rengeteg tényező befolyásolja a bőr állapotát, de szerencsére ezek szinte mindegyikén enyhíthetünk egy kis odafigyeléssel.

 

Mitől alakul ki a száraz bőr?

Először is a száraz bőr 2 különböző fajtáját különböztetjük meg:

- zsír hiányos: Nem megfelelő faggyúmirigy működésnek köszönhető

Legtöbbször hormonok miatt, vagy nem megfelelő arctisztítási és arcápolási szokások miatt alakul ki. Ha például túl erős kemikáliákat tartalmaznak a termékek amiket használsz, azzal sajnos pont az ellenkezőjét lehet elérni, mint amit szerettünk volna. Friss üde arcbőr helyett kapunk egy érzékeny, kivörösödő, száraz bőrt. Épp ezért keressétek a natúr, bio, természetes összetevőket tartalmazó termékeket.

- víz hiányos: Nem megfelelő vízbevitelnek köszönhető

Utóbbin segíthetünk azzal is ha a napi folyadék mennyiséget megemeljük. Ha belülről rendbe tettük a dolgokat,  ( ezalatt nem csak a folyadékra, hanem a vitaminokra és ásványi anyagokra is gondolok ) akkor enyhíthetjük a már kialakult tüneteket.

Amit a vízhiányos bőrről tudni kell! 

Mélyrétegi vízhiányos bőrnél a hámrétegen kívül az irhában és a bőraljában is vízhiány alakul ki. Általában felszíni vízhiánnyal kombinálódik. Szűk pórusaiban fonalszerű mitesszerek képződhetnek. Színe fakó, sápadt és húzódik. Ez a bőrtípus a bőr korai öregedésének jellemzője, ilyenkor a bőr rugalmassága, kollagén és elasztikus rostok átmérője, száma csökken.
Kialakulásának oka lehet: vízelvonó hatású kozmetikumok használata (glicerin, méz), elégtelen bőrápolás, túlzott napozás, szolizás, helytelen életmód, száraz levegő, káros környezeti tényezők, vitamin és folyadékbevitel hiánya, betegségek is okozhatják (Pl.: ekcéma)

A felszíni vízhiány nem bőrtípus függő, tehát kombinált vagy zsíros bőr is lehet vízhiányos csakúgy, mint a száraz. A dehidratált bőr inkább vízhiányos, de zsírhiánya is lehet. A megfelelő mennyiségű víz bevitele sokat segíthet a bőr állapotán, de a vízivással nem lehet megakadályozni a vízvesztést és a párolgást. Termékeink a dehidratált bőr mellett, egyedülálló megoldást kínálnak korpás szeborrea típusú vízhiányos bőrre is.

Ez a bőrtípus a bőr korai öregedésének jellemzője, ilyenkor a bőr rugalmassága, kollagén és elasztikus rostok átmérője, száma csökken.

 
 
 
 

 Kialakulásának oka lehet:

  •  vízelvonó hatású kozmetikumok használata (glicerin, méz)
  •  elégtelen bőrápolás
  •  túlzott napozás, szolizás, helytelen életmód
  •  száraz levegő, káros környezeti tényezők
  •  vitamin és folyadékbevitel hiánya
  •  vizelethajtók alkalmazása, bizonyos gyógyszerek szedése
  •  túl gyakori és hosszú ideig tartó tusolás
  •  vagy bizonyos betegségek is okozhatják (Pl.: ekcéma)
 
 
 
Ha bőrünk színe vagy textúrája hirtelen megváltozik, érdemes felkeresni orvosunkat, mert ennek hátterében:
 
  • Vashiányos állapot is állhat,
  • Vagy számos emésztőszervi, autoimmun és hormonális eredetű megbetegedés tünete lehet.
  • Utalhat cukorbetegségre,
  • Akinek rendszertelen a menstruációja, az rendszerint bőrszárazságban szenved.
  • Ugyanígy az anorexia és a pajzsmirigy alulműködésben szenvedőknek is gyakran száraz a bőre.
 

 

Tanácsok vízhiányos bőrre:

  • fogyasszunk sok lédús és rostos élelmiszert,
  • párologtassunk a lakásban,
  • tartsunk sok szobanövényt,
  • mozogjunk rendszeresen friss levegőn,
  • használjunk hidratáló krémet,
 
Hideg időben olyan krémet érdemes használni, amely védelmet nyújt a külső hatásokkal szemben. A vízhiányos bőr tisztításához alkoholmentes, hidratáló hatású készítmények ajánlottak, amelyek táplálják a bőrt, segítik nedvességtartalmának megőrzését is.- Forrás
2-921304_1.jpg
 
Az Algotherm hidratáló termékcsaládja megnyugvást hoz a száraz, fakó, kellemetlenül feszülő arcbőrnek.
 
Most már 1,5 hónapja használom minden reggel a Tápláló és Regeneráló 5 az 1-ben Algotherm krémet, és nagyon szeretem, mert:
- Nem irritálja a szél és a hideg miatt kipirosodott és kiszáradt bőröm. Sok mindent kipróbáltam már, de kevés olyan krémet találtam eddig, ami nem csípte az arcom a téli hónapokban. Nyáron nincs ilyen gondom. Kevert bőrtípusba tartozom, ezért nyáron inkább zsíros a bőröm.

 

- Kellemes az illata

- Nem túl zsíros, de mégis nagyon tápláló. Felvitelkor érezni, hogy nem egy vizes krémet viszek fel, de ennek ellenére pillanatok alatt beszívódik a bőrbe

- Nagyon igényes a csomagolás. A tégelyt letekerve a krémet plusz egy fólia védi attól, hogy a krém felkenődjön a tégely belsejébe, ami melegágya lehet a baktériumoknak. Mindig tegyétek vissza a fóliát, ne dobjátok ki, mert nagyon hasznos. Ezen kívül a doboz tartalmaz egy spatulát ( a dobozt se dobjátok ki, mert kialakított kis helye van a spatulának ), ami biztonságosabbá, és baktérium mentesebbé teszi a terméket. Ha kézzel nyúlunk bele egy termékbe, mindig fennáll a veszélye, hogy a kezünkről ( még a számunkra tisztának gondolt kezünkről is ) baktériumokat viszünk bele a krémbe, ami pattanásokhoz és nem megfelelő hatóanyag felszívódáshoz vezethet. Ha a baktériumok elszaporodnak, akkor dobhatod ki a krémet...

- Azonnal megnyugtatja és hidratálja a bőrt

- Táplál és revitalizál

- Védelmet nyújt a kiszáradás ellen

- Visszaállítja a bőr rugalmasságát és komfortérzetét

- Krémes állagú, remekül eloszlik a bőr felületén

BŐRGYÓGYÁSZATILAG ÉS SZEMÉSZETILEG TESZTELT - HIPOALLERGÉN -
100% PARABEN MENTES - PHENOXYETHANOL MENTES- ÁLLATKÍSÉRLET MENTES!

Tartalmaz:

SPIRÁLIS ALGA VÍZE: Egy olyan tápanyagokban gazdag környezet, amelyben a Spiralia alga él. Aminosavakban és fehérjékben gazdag víz.

CHONDRUS CRISPUS ALGA: Ez a vörös alga táplálja a bőr hidrolipid rétegét, bőrlágyító hatással bír.

Mályva kivonat, E-vitamin, Kappaphycus Alvarezii alga

 
Megrendelhető: www.algothermshop.hu oldalról. 5 %-os kedvezményért használd az ALIDARITA kuponkódot.

Puszilok mindenkit!

Alida

Saját márkás webshopom: AR LASH diy műszempilla: www.arlash.hu

INSTAGRAMalidaritanagy

YOUTUBE: Alidarita

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

 

1 PERCES SMINK TUSVONALLAL ( videóval )

 
smink_tus.jpg

 

Sziasztok!

Ennél egyszerűbb alkalmi sminket el sem tudok képzelni suliba, vagy a munkahelyre. Van az úgy hogy nem fürödhetünk csillámporban, de mégis valami alkalmi megjelenést kell produkálnunk. Egy céges buli, egy iskolai rendezvény... Ilyenkor nem a bál királynői címért szállunk harcba, csak egy pár bókot szeretnék bezsebelni. Azt a bizonyos: "De jól nézel ki" mondatot. :D

1. Lépés: Hidratálás

Én az Algotherm hidratáló nappali arckrémét használtam. A hideg hónapokban nagyon érzékeny lesz a bőröm és szinte mindig úgy érzem, hogy bármit teszek rá lemarja a bőröm. Az Algotherm arckréme végre megnyugvást és üde kinézetet ad a bőrömnek.

2. Lépés: Primer

Ha azt szeretnéd, hogy a sminked órákig tökéletes legyen, akkor ezt a lépést ne sunnyogd el! A primer egységesíti az arcbőr tónusát, kiegyenlíti az apró ráncokat, pórusokat és tartósabbá teszi a sminket.

3. Lépés: Alapozás

A Catrice HD alapozója a legjobb drogériás alapozó. Ha könnyen beszerezhető, olcsó, de mégis jó alapozót szeretnél a hétköznapokra, akkor mindenképpen látogass el egy DM-be és keresd meg a te bőrtónusodhoz legjobban passzoló árnyalat. Arra figyelj, hogy a nyakad színéhez passzoljon az alapozó és ne az arcodhoz, mert lehet hogy a kettő elüt egymástól.

4. Lépés: Korrektor

Szintén nagyon jó választás a Catrice HD korrektora. Nagyon jól fed és kellemes az illata. Nem ül be a ráncokba, de felvitel után mindenképpen fixáld púderrel.

5. Lépés: Szemöldök

Mostanában nálam abszolút kedvenc a Mineralissima szemöldök ceruzája. Felvitel után még 1-2 percig krémes így nagyon jól eldolgozható egy ecsettel, majd száradás után nagyon tartós. ( Hamarosan érkezik róla a videó a Youtube csatornámra, úgyhogy ha kíváncsi vagy, hogy hogyan formázom a szemöldököm, akkor IRATKOZZ FEL A CSATORNÁMRA---> Alidarita ! :) )

6. Lépés: Kontúrozás

Ehhez a NYX egyik kontúr palettáját használtam. Szeretem, mert több bőrtónushoz passzoló opció van benne. Nem ugyanolyan a színűnk télen és nyáron. :)

7. Lépés: Púder- Fixálás

Az eddig felvitt cuccokat fixáljuk egy púderrel, hogy a nap végére se kopjon le. Erre a Mineralissima por állagú alapozóját használtam, ami extra tartósságot ad láthatatlan réteget képezve a bőrön. Magyarul nem lesz olyan a fejed tőle, mintha belefejeltél volna egy tál lisztbe. :D Csak szeretem ilyen menőn megfogalmazni a dolgokat. :D

8. Lépés: Pirosító és Bronzosító

Bronzosítónak a Trend it up Kontúr palettájából a legsötétebb színt használtam. Pirosítót pedig az Elf Cosmetics pirosító palettájából választottam valamelyik rózsaszín árnyalatot. Bocsánat, de elfelejtettem, hogy melyiket.

9. Lépés: NYX paletta.

Lényegtelen, hogy milyen palettát használtok, az a lényeg hogy a mélyítő vonalba vigyetek fel egy világos barnás színt, majd egy kicsit sötétebbet, amit már nem satíroztok annyira el. Utána a mozgó szemhéjatokra egy nagyon világos enyhén csillogós árnyalatot. Szuperül ki fogja emelni a szemeteket. Főleg annak, akinek hozzám hasonlóan rejtett szemhéja van ( vagyis ha szemből néz a tükörbe, akkor nem lát sokat vagy semmit a mozgó szemhéjából). Nekünk ez a fajta smink a legoptimálisabb.

10. Lépés: Szemhéjtus

Ne gondoljátok túl a dolgot. Aki nem jártas a szemhéjtus húzásában az se essen pániba! Szemceruzával pofon egyszerű cicás szemeket varázsolni. Olyan szemceruzát válasszatok, ami felvitelkor puha, és könnyen siklik, de ha megszárad nem mászik el. A Mineralissima Fekete szemceruzája pont ilyen, úgyhogy ha eddig még nem találtatok ilyen szemcerkát, akkor ezt bátran tudom ajánlani. Rengeteget használom én is. Van egy drágább és professzionálisabb opció is a Karaja fekete szemceruzája, de a hétköznapokra tökéletes választás a Mineralissima is. 

Na szóval. Húzzatok egy vékony vonalat a szempilla tövekhez, de a tusvonal cicafarkát ne rajzoljátok még meg. Majd egy lapos ferde ecset segítségével satírozzátok el a szemceruzát úgy, hogy szép egyenes vonalat kapjatok. Az ecseten maradt színnel pedig rajzoljatok farkincát a tusvonalnak. Whoálá. Kész is van :)

11. Lépés: Szempillaspirál

Dúsító és hosszabbító szempillaspirált használjatok, és a szálakat kifele fésüljétek, hogy még cicásabb szemeket kapjatok. Itt is a Mineralissima egyik termékét használltam, ami nem irritálja még a legérzékenyebb szemeket sem, tartós, és brutál pillákat csinál. Erről be is szúrok egy képet, mert egy kép többet mond minden szónál. :)

ss.jpg

12. Lépés: Ajkak

NYX Soft Lip cream Abud Dhabi árnyalatát használtam. Ezt azért éreztem fontosnak kiemelni, mert akárhányszor felteszek egy képet erről a rúzsról, mindig kapok 2-3 üzit, hogy melyik árnyalat. Mondjuk nekem is nagy kedvencem. Nude, barnás, de nem túl barnás... mégsem az a cicababás. Nagyon eltalálták ezt a színt. A vendégeimen is előszeretettel használom. Az éleket megerősítettem még egy szájceruzával a Mineralissimától és kész is vagyunk.

 

 

 

 

A smink tökéletes kiegészítéseként nyugodtan feldobhatsz egy műszempillát. Az AR LASH otthoni műszempilla szett könnyen felhelyezhető 5 perc alatt és akár 7 napig fent lehet a szettben található ragasztó és rögzítőnek köszönhetően. A biztonságos eltávolítás érdekében a szetthez tartozik egy leoldó is.

Részletekről bővebben ITT olvashatsz.

 

 

 

 

 

 

Remélem hasznosnak találtátok a videót és a bejegyzést.

Puszilok mindenkit!

Alida

Saját márkás webshopom: AR LASH - www.arlash.hu

INSTAGRAM: alidaritanagy

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok


Így készíts magadnak gyönyörű szalagavatói sminket

Smink Makeup Atelier Paris T15-ös palettával

szalavatoi.jpg

Sziasztok!

Elérkezett a szalagavatók ideje és ilyenkor szinte minden lány be van zsongva, hogy milyen lesz a sminkje, a haja, és a ruhája a szalagavatón.

Ebben szeretnék nektek segíteni. Nem feltétlenül kell több tízezer Forintot sminkesre költeni. Elég egy kis kézügyesség, és néhány smink eszköz.

Amire szükséged lesz:

- Jól pigmentált paletta, 3 színnel: nagyon világos, közepes és egy sötét szín

- Nagy satírozó ecset

- Közepes satírozó ecset

- Kicsi kerek ecset

- Lapos ecset, vagy bármi amivel az alsó szempilla tövekhez fel tudod vékonyan vinni a szemhéjpúdert. Akár egy applikátor is megfelel.

A sminkemhez a Makeup Atelier Paris T15-ös palettáját használtam, mert nagyon tartós és brutálisan pigmentált. Gyönyörű meleg, csillogós színek vannak benne, ami szinte mindenkinek jól áll. :)

A paletta 1., 3., és 5. árnyalatát használtam.

 

unnamed_2_7.jpg

paleta-atelier-paris-t15.jpg

Az arcom többi részén a következő termékeket használtam:

- Inglot Shadow Keeper

- Catrice HD alapozó

- Catrice HD korrektor

- Bella Pierre Banana fixáló púder

- Minderalissima bronzosító ( Sunkissed ), pirosító ( Brazen ), szemöldök ceruza, fekete szemceruza, és szempillaspirál

 

Természetes a használt termékek mindegyike állatkísérlet mentes, illetve a Mineralissima termékek vegán kategóriába sorolhatók.

A sminket kiegészítheted egy otthon is könnyen felhelyezhető szempillával. Az AR LASH szempilla szettet bárki könnyen fel tudja rakni biztonságosan. Mivel 7 napig fent marad ezért nem kell attól félned, hogy a szalagavatód kellős közepén leesik. Nyugodtan mehetsz a ceremónia után bulizni! Az AR LASH szempilla nem fog cserben hagyni! :)

Ha szeretnéd beszerezni, akkor a webshopomban megtalálod: www.arlash.hu

unnamed_33.jpg

Puszilok mindenkit!

Alida

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

INSTAGRAM: alidaritanagy

Mit tudnak ezek a paletták amit a többi nem?

Urban Decay Naked Heat, Naked 3, Naked Smokey összehasonlítása


nakedpalettak.jpg

Sziasztok!

Sokat írtatok nekem és kértétek a véleményem, hogy a 3 palettámból melyiket kinek ajánlom. Igaz Insta story-ban már egyszer írtam egy gyors összefoglalót, de az csak 24 óráig volt elérhető és nem látta mindenki. Ha nem szeretnél legközelebb lemaradni egy ilyen jellegű Insta story-ról, akkor kövess be Instagramon :)---> Alidarita

Most viszont megosztom mindenkivel azt, hogy az Urban Decay paletták közül melyiket szeretem a legjobban, melyik éri meg a legjobban és melyiket kinek ajánlom. Mindegyik paletta 54 Dollár az www.urbandecay.com oldalom.

A videóban minden információt elmondok a palettákról, a blogbejegyzésben pedig a színeket találjátok.

 

 

 

szinek.jpg

 legfelső sor a Naked 3, középső Nake Smokey, alsó Naked Heat

szinek2.jpg

A videóban megemlítettem hogy több szín hasonlít egymásra. Ezeket próbáltam szemléltetni a vonalakkal. Több kevesebb sikerrel. :D

ecsetek.jpg

Ecsetek balról jobbra Smokey, Heat, Naked 3

( Ezzel a 6 ecsettel már minden sminket eltudok készíteni )

Remélem hasznosnak találtátok a videót és a bejegyzést! 

Puszilok mindenkit!

Alida

YOUTUBE: Alidarita

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

INSTAGRAM: alidaritamakeup_blog

Így sminkelj ősszel, ha randira készülsz!

Őszi smink Naked Heat palettával

heat3.jpg

Sziasztok!

Készítettem nektek egy videót, amiben egy romantikus őszi sminket mutatok meg nektek. Szerintem tökéletes, ha éppen randira kerestek valami visszafogok, bájos, de mégis látványos sminket. Valljuk be akármennyire szeretünk mi nők sminkelni, a férfiak még mindig előnyben részesítik a természetes, vagy természetesnek ható sminkeket. :)

Ehhez a sminkhez kizárólag az Urban Decay Naked Heat paletta színeit használtam:

1. Szín: Sauced

1szin.jpg

Ezt a színt a szemhéjam egész területére felvittem, mégpedig azért, hogy a színek könnyebben satírozhatóak legyenek. Nagyon pigmentáltak a Naked Heat paletta színei, úgyhogy ez a lépés kulcsfontosságú.


2. Szín: He Devil

2szin.jpg

Ezt a színt csak a külső szemzughoz közel kell felvinni, majd egy satírozó ecsettel kicsit eldolgozni. Ezt a színt satírozzuk a legmagasabb pontig.


3. Szín: En Fuego

3szin.jpg

Majd egy árnyalattal sötétebb színnel mélyítünk rajta és megtartva a V- formát elsatírozzuk a mélyítő vonalban. Mozgó szemhéjatokat ne menjetek rá a sötét színekkel, mert oda világos színt fogunk használni. Illetve az előzőleg elsatírozott színen már ne menjetek túl.


4. Szín: Ashes

4szin.jpg

Újabb sötétebb árnyalathoz nyúlunk és még jobban kiemeljük a külső szemzugot. Ehhez egy kisebb ecsetet használjatok, mert itt már tényleg nagyon kell vigyázni, hogy ne menjetek az előző színeken túl. Ezzel a színnel és egy lapos ferde ecset segítségével emeljétek ki az alsó, és a felső szempilla vonalat. 

5. Szín: Ounce

5szin.jpg

A legvilágosabb színnel kiemeljük a mozgó szemhéjunk és a szemöldökünk alatti részt. A belső szemzugba is tegyetek belőle.

 Ezt láttad már? Naked 3, Naked Heat és Naked Smokey paletta összehasonlítása

unnamed_1_12.jpg

Ha még extrább végeredményt szeretnél, akkor szerezz be egy AR LASH szempillát, amit nagyon egyszerű felrakni és akár 7 napig is fent hagyhatod! Így biztos lehetsz benne, hogy kibírja a randit. Sőt ha kell, akor a másnapot is. :D

 

A pilla megvásárolható ITT

Remélem hasznosnak találtátok a videót és a bejegyzést! 

Puszilok mindenkit!

Alida

YOUTUBE: Alidarita

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

INSTAGRAM: alidaritanagy

Ezeket érdemes kipróbálni! A legjobb állatkísérlet mentes termékek

Aktuális kedvenceim

indexkepkedvenc.jpg

Sziasztok!

Elhoztam nektek azokat a termékeket, amik nekem beváltam, és nektek is érdemes kipróbálnotok.

Balea arctisztító tej sárgabarackmag olajjal:

- krémes állag

- kellemes illat

- hatékony tisztítás

- ára: 699,-

- link

unnamed_14_2.jpg

Blanche Cosmetics Kávés testradír és hidratáló krém:

Hidratáló krém szőlőmagolajjal:

- nem hagy zsíros érzetet

- nagyon jól hidratálja a bőrt

- ára: 3.690 ,-

- link

Kávés testradír szőlőmagolajjal:

- nem túl nagy szemcsés

- kellemes hámlasztás

- nagyon finom kávés illat 

- ára: 3.190,- 

- link

unnamed_13_3.jpg

Rituals Cherry Blossom Testpermet:

- hosszan tartó nagyon finom illat

- ára: 16,50 Euró ( kb. 5000 Ft.- )

- link

unnamed_15_3.jpg

Makeup Atelier Paris Oil free Bázis és Makeup Atelier Paris T13, T15 szemhéj paletta

unnamed_10_4.jpg

unnamed_9_2.jpg

unnamed_8_3.jpg

unnamed_7_3.jpg

Bella Pierre Banana Fixáló Púder

- ára: 25 Euro ( kb 7.625 ,- )

- link

unnamed_17_1.jpg

Mineralissima Por állagú alapozó, pirosító, bronzosító és Mineralissima ásványi pigmentek

- nagyon tartós

- gyönyörű színek

- teljesen vegán márka

- parabén és minden káros összetevőtől mentes

- érzékeny és problémás bőrre fejlesztették ki

- gyulladás csökkentő hatású

- az arcra való termékek visszazárhatóak ( a kupakon kívül )

- kapcsolodó poszt: http://alidarita.blog.hu/2017/10/17/mineralissima

- 5%-os kedvezményes vásárláshoz használjatok az ALIDARITA kuponkódot

- árak:

  • alapozó 2.0 medium light- 5.890,-
  • pirosító brazen- 4.790.-
  • bronzosító sunkissed- 4.990,-
  • szemhéj púder- Gold Blossom, Sahara, Bloody Ruby- 2.990,-

 

p1030365.JPG

GlamOrignal ásványi pigmentek

Balról jobbra a színek: creamy cream, violet sky, peacock blue,- 2.499,-

- építhető

- tartós

- élénk színek

- link

unnamed_1_9.jpg

Urban Decay Naked Heat

gyönyörű őszi színek

- brutális pigmentáltság

ára: én 45 Euróért a Marionnaud osztrák oldaláról rendeltem 10 Eurós kedvezménnyel

- link

unnamed_29.jpg

unnamed_12_3.jpg

Trend it up  Endless Effect lenght and definition Szempillaspirál 

- hosszító és dúsító és nagyon szép pillákat lehet vele csinálni

- ha túl sokat használtok belőle akkor csomós lesz. Vékony rétegekben vigyetek fel belőle

- ára: 1.499,-

- link

images_1.jpg

The Bodyshop folyékony rúzsok: 

- színek: Goa magnolia 026, Tahiti Hibiscus 016

- nagyon tartós 

- krémes állag

- nem szárítja ki az ajkakat

- ára: 2.890,-

- link

Nyx folyékony rúzs

- tartós

- matt finish

- picit szárít

- ára: 2.790,-

- link

Golden Rose Longstay folyékony rúzs

- krémes

- nagyon! tartós

- szárít

- színek: 14, 17

- ára. 2.090,-

- link

 

unnamed_18_1.jpg

unnamed_19_2.jpg

 

 Kedvences videó- YOUTUBE: Alidarita ----- Ha szeretnél hasonló videókat látni, akkor iratkozz fel a csatornámra! :)

 

Remélem hasznosnak találtátok a videót és a bejegyzést! 

Puszilok mindenkit!

Alida

YOUTUBE: Alidarita

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

INSTAGRAM: alidaritamakeup_blog

Rúzs + Szexi pilla a tökéletes kombó

Sziasztok!

unnamed_2_10.jpgSokan félnek erősebb rúzst használni, vagy azért mert meggyőzik magukat arról, hogy ez nekik nem áll jól, vagy azért mert nincs szexi, telt ajkaik.

Mutatok egy technikát, amivel kicsit csalva, teltebb ajkakat varázsolhatunk magunknak. Nekem sincs túl csókos szám, de vállalhatóvá tudom sminkelni. Nem szeretnélek titeket sem megfosztani ettől a tudástól ( természetes én is úgy tanultam ezt a technikát a smink tanfolyamon ) és nézzük mire van szükségünk a tökéletes rúzsozáshoz

1. Szájkontúr ceruza. Enélkül nem élet az élet és nem rúzs a rúzs. A kontúr ceruza akadályozza meg a rúzs elfolyást, és abban is segít, hogy precíz élek vonalakat kapjunk. A ceruza rúzs alá rajzolva egységes kopást biztosít, illetve tartósabbá teszi a rúzs színét. 

2. Rúzs. Soha ne felejtsük el, hogy a matt árnyalatok általában tartósabbak, de sajnos jobban szárítanak is. Személy szerint a matt rúzsokat jobban szeretem, és azon belül mostanában a folyékony rúzsokra vagyok rákattanva.

3. Rúzs ecset. A videóban láthatjátok, hogy én egy tus ecsetet használok a folyékony rúzs felvitelére, de bármilyen szintetikus, lapos ecset, amivel precíz vonalat tudtok húzni, megfelel.

4. Világosabb rúzs. Ezt kiválthatjuk highlighterrel, világos szemhéjfestékkel, vagy szájfénnyel is ( bár vigyázzunk a szájfény is elvesz a rúzsok tartósságából). Erre azért van szükség, mert ha teszünk egy keveset világosabb árnyalatból az ajkunk közepére, akkor optikailag nagyítjuk. Nekünk meg ez a célunk, úgyhogy tessék használni ezt a trükköt. :)

5. Korrektor. Bármilyen folyékony, nem túl világos korrektor megfelel a feladatra. Tegyél egy keveset a korrektor ecsetre és rajzold kívülről körbe a vonalakat, Egy kis gyakorlást igényel, de hidd el belejössz. Nekem sem ment az elején!

6. Korrektor ecset. Az előzőleg leírtakhoz. :)

 A rúzsozás lépései a Tiktokomon látható. 

A műszempilla pedig megvásárolható a webshopomban. Az AR LASH oldalán:

www.arlash.hu 

Puszilok mindenkit!

Alida

YOUTUBE: Alidarita

FACEBOOK: Alidarita

FACEBOOK CSOPORT: Alidarita állatkísérlet mentes és vegán sminktermékek és kozmetikumok

INSTAGRAM: alidaritanagy

süti beállítások módosítása