aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a 20 legjobb 20 éves film (2017) Takács Máté
2017. december 10. 11:38:00

Kategória: film 22 komment

A "régen minden jobb volt"-érzékeltető éves toplistázás – 1995 és 1996 utáni – újabb állomása akár végcél is lehetne, hiszen önmagában annyi emlékezetes és jó filmet termett, amennyivel meglett volna a kilencvenes évek hátralévő pár esztendeje is. Igazán kemény dió volt csupán 20-at kiválasztani közülük, sok variálás előzte meg azt, ami következik. Vitasd, de ne feledd: tegnap simán máshogy festett volna, ahogy holnap is máshogy festene – ilyen szorosan sorakoznak.

1997filmek.png

#20 Játsz/ma (The Game)
David Fincher a Hetediket követte ezzel a ravasz, érdekfeszítő thrillerrel, szóval vert helyzetből kellett boldogulnia, de bár minden vert helyzet ilyen kielégítő végkimenetellel bírna. A Játsz/ma a bamba magyar címével ellentétben nem hajhászik mást, csak hogy az ember végre egyszer jól szórakozzon – és nekünk, nézőknek még csak nem is kell a születésnapunkig várni.

#19 A szélhámos (Vor)
Pavel Csuhrajt is titulálhatták szélhámosnak, miután variált filmjén az ősbemutatón vetítetthez képest, de a változtatások ismeretében ez csakugyan javára vált. Apafigura apátlan időkben, gyermeki hit eltolvajlása – szolid, de megmaradó dráma, háborús idők megszokott európai kirakatával, de nem elégszer megénekelt antihőssel és szenvedőkkel.

#18 Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco)
Igaz történet, igen, szokásos gengszterkedések, igen, ám Joe Pistone sztorija mégsem unott darálás: a meghasonlott életű FBI-ügynök, akiről még a Család sem hiszi el, hogy tégla volt, és Lefty Ruggiero, a maffiózók "kisembere", akit rutinosan, de a tőle szokotthoz képest más vetülettel hoz Al Pacino, tesznek róla, hogy ne úgy álljunk fel a kétségtelenül sokoldalú Mike Newell filmje után: fuggetaboutit!

#17 Gattaca
A lélek nem kódolható – úgyhogy maradnak a gének, hogy emberré tegyék az embert. Örök érvényű kérdéskör, hűvös, mégis vonzó jövődíszletek között éretten kifejtve. Andrew Niccol sokat ígérő debütje modern sci-fi-kedvenccé nőtte ki magát, és az a biztos jele is megvan kultikusságának, hogy a kasszáknál leszerepelt; nálunk végül nem is vetítették.

#16 Good Will Hunting
Nem volt azért oly lázadó a Good Will Hunting a filmek között, mint hőse, de elég érzelem és ifjonti bölcsesség szorult belé, hogy újra és újra ihlető erővel bírjon – és ez úgy istenigazából Matt Damon és Robin Williams közös jelenetein, alakításán sugárzik át. Gus Van Sant azóta gyakran próbált megint rálelni erre az ihletre, miközben forgatókönyvírói elviharzottak mellette.

#15 Eljövendő szép napok (The Sweet Hereafter)
Melankolikus, szereplőit ködösen, mégis mély figyelemmel és fegyelemmel vázoló sorsdráma, középpontjában egy tragikus buszbalesettel, amelyből kirügyeznek a további kellemetlenségek. Ian Holm az anyagi esélyt és valamiféle épülést látó ügyvéd szerepében pályája legkimunkáltabb alakítását nyújtja, Atom Egoyan pedig szakmai csúcsot jegyez.

#14 Csillagközi invázió (Starship Troopers)
Más tollával: Első pillantásra Paul Verhoeven húsdaráló-mozija nem több, mint egy nagy és buta effektusmozi bődületes dialógusokkal és az utcáról beterelt, agyszívó bogár által gondosan kezelt szépfiúk és szőkék főszereplésével. A felszín alatt azonban Verhoeven tovább pumpálja a hol mulatságos, hol savanyú kritikát. [kritika]

#13 Boogie Nights
Paul Thomas Andersonban benne volt a bugi, és kirázott egy nagyon hangulatos, nagyon szerethető, nagyon kidolgozott történettel bíró pornó-filmet. Mark Wahlberg befutott (de már megbánta), Burt Reynolds karrierje magaslatán álldogált (de az Oscar-elbukást biztos bánja), az ipar pedig gazdagodott. Mármint a hollywoodi. Vagy mindkettő.

#12 A mennyország gyermekei (Bačče-hâ-ye âsemân)
Iránban az irány sosem a teljesen nyomorúságos, és így teremnek az igazán erős, mindig az életből másolt drámák. A mennyország gyermekei a nagyzoló nemzetközi és magyar cím ellenére szerényen elmesélt, fiatal szereplői által láthatóan megélt-átélt történet arról, hogy a gyermekek szemében mi minden tudja a világot jelenteni.

#11 Jackie Brown
Quentin Tarantino legérettebb filmjének szokták titulálni egyetlen olyan munkáját, amelyet nem ő írt (vagyis hogy csak adaptált), de ez a DVD-kiadásra írt kritikusi idézetet visszhangozza. Lehet, hogy így van, mindenesetre a Jackie Brownban az tényleg jó, hogy visszafogottabb a történetmesélése, nem oly szélsőségesek a figurái és a vérengzést is mellőzi. Elegancia, megfontoltság, a happyend tarantinói maximuma – így tűnik ki a direktor munkásságából Elmore Leonard munkássága. És romantikus filmnek sem utolsó.

#10 Amikor a farok csóválja... (Wag the Dog)
A háború színjáték, vásznon innen és túl. A politikai szatírákban az a jó, hogy mindig aktuálisak, hiszen a politika a kezdetek óta változatlan. Barry Levinson csillagos ötös betekintése a Fehér Ház híriparának kulisszái mögé egyúttal a hollywoodi bizniszt is megfarkalja, Dustin Hoffman príma mogul-alakításán lovagolva.

#9 Az ötödik elem (The Fifth Element)
Luc Besson utolsó fényes diadala: tempós,elrugaszkodott, látványgazdag sci-fi, Bruce Willis hősi és Gary Oldman gonoszi pályája netovábbjával. Ami valójában karakterizálja, hogy a megszokotthoz képest egészen átgondolt drágamulatság, és ami főbb: az eszményi elem eszményi tartalommal is képes felruházni.

#8 Ál/arc (Face-Off)
John Woo Hollywoodba ment, és... megcsinálta a Tökéletes célpontot. Bemelegítésként. Aztán a... Rés a pajzsont. Felpörgésként. És aztán... aztán az egyik leg-leg akciófilmet, ami az álomgyárból valaha kigurult. Mit kigurult, kitáncolt. Keringőzött, s közben galambok és golyók kísérték. Tökéletes házassága az Ál/arc a keleti fantáziának és a nyugati frenetizmusnak, John Travolta és Nicolas Cage olyan kaliberű játékával, amit már el se hisznek azok, akik ma látják őket.

#7 Lesz ez még így se (As Good As It Gets)
Mik a jó vígjáték ismérvei? Irtó cinikus, de melegszívű is, figuráinak nem csak helyzetei, de szíve-lelke is van, és persze Jack Nicholson játszik benne. A Lesz ez még így se tanítani valóan zsonglőrködik három főszereplőjével, szentül elhiteti, hogy a kiállhatatlan kiállható, mi több, érdekfeszítő lehet, és a néző végül úgy érzi: miatta akar jobb közönség lenni.

#6 Herkules (Hercules)
A Walt Disney kevesebbre tartott, ritkábban emlegetett egész estése több szempontból is úttörő volt: animációs technikája vegyítette a módozatokat, szakított a bevett rajzvonalakkal és szórakoztatóan teremtette meg a popkulturális utalásokban tobzódó családi mozit. A görög mitológiával való játszadozás, az egytől-egyig mókás szereplők (élen James Woodsszal/Kulka Jánossal) és az ízlésesen végigvezetett tanulság révén, miszerint nem az számít, milyen erős a karod, hanem hogy milyen erős szíved (és mindezt Herkulessel!), időtálló, felnőtteket is elszórakoztató gyerekfilm jött létre.

#5 A vadon hercegnője (Mononoke-hime)
Minden él, minden pusztít, minden pusztul – és minden újjáéled, így vagy úgy. Mijazaki Hajao-eszencia kivonására alkalmas, minden tekintetében nagyszabású remekmű, amely a megdönthetetlen ökologizmus mellé felvesz némi társadalmi-háborús megfigyelést és hőstípus-variánsi vizsgálódást is. A New York Post így jellemezte annak idején: az animációs filmek Star Wars-a. Nem hiszem, hogy túloztak.

#4 Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential)
Más tollával: Dante Spinotti kamerája fantasztikus eleganciával kelti életre a kor keménygalléros, kemény vonású, de elképesztően álszent díszletvilágát, Jerry Goldsmith pedig olyan zenét komponált a filmhez, amely vetekszik a Kínai negyedhez írt szkórjával. Apropó Kínai negyed: mint ahogy maga Ellroy, Curtis Hanson is sokkal tartozik Polanski film-noir klasszikusának, s rövid időre, de ismét reményt adott az arra fogékony nézőknek, hogy Hollywood Star Wars utáni butulása talán visszafordítható. [kritika]

#3 Men in Black - Sötét zsaruk (Men in Black)
Az év egyik legdrágább és legsikeresebb filmje, vérbeli blockbuster, de lényegesen több annál: finoman szatirikus vígjáték, friss hátterű buddy cop movie, újító ufós science fiction, mércét változtató világvégefilm, és... minden idők egyik legjobb képregényi alapokon nyugvó filmje. A nézőjét valóban lenyűgözni és elrepíteni kívánó Men in Black - Sötét zsaruk kifogástalanul megírt cselekményére és nagy műgonddal megalkotott díszleteire, trükkjeire támaszkodva tört utat. Na meg Will Smith észveszejtő lazaságára.

#2 Az élet szép (La vita é bella)
Szerelem a náci éra idején, komédiás komoly időkben: Roberto Benigni holokauszt-filmjét az Akadémia keblére ölelte, s a rendhagyó közelítés ellenére a kritikusok többségének áldását is elnyerte. Nem csoda: jobb ellenszert az általános történelmi reményvesztettségre és a hasonlóaknál szokott történeti ismétlődésre keresve sem találnánk. Kevés haláltáboros filmről mondható el: bármikor érdemes nekiülni. És aki így tesz, jóval többet nyer egy igazi tanknál.

#1 Titanic
Más tollával: Az egy dolog, hogy a kilencvenes évek definitív filmje: új látóhatár a trükkök világában, grandiózus díszletek, karizma és egy olyan rendező, aki soha nem alacsonyodik le a popkultúrához – annak kell felnőnie hozzá. Ugyanakkor a Titanic időtlen munka: egy olyan örökérvényű sztorit zsákmányol ki ügyesen, amely már évszázadokkal ezelőtt is a bestsellerek bestsellere volt. A Titanic ugyan nem hozza le a csillagot az égről, de tényleg megpróbálja. [kritika]


Címkék

toplista disney tarantino titanic hercules 1997 james cameron miyazaki luc besson mike newell paul verhoeven john woo jackie brown david fincher paul thomas anderson gattaca mononoke hime andrew niccol gus van sant men in black atom egoyan boogie nights starship troopers the fifth element asian cinema top film face off top 1997 l a confidential

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr3913407505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.12.10. 11:54:16

Ne már!Tényleg a Titanic az első?
Kár,hogy a Con Air lemaradt a listáról.

A Gattaca elmaradt magyarországi bemutatásáról emlékszem még az Origo cikezett pár évvel ezelőtt,hogy 3 vagy 4 magyar forgalmazó is bejelentkezett a Columbiánál,hogy szeretnék bemutatni a mozikban,de sajnos a Columbia viszont nem szerette volna bemutatni nálunk,még 1-2 művész moziban sem.Pedig az egyik legjobb sci-fi szerintem.

kaamir 2017.12.10. 12:57:50

Remek év volt.

Azért az Ördög ügyvédje fájóan hiányzik, simán a top 5-ben a helye.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.10. 14:32:49

Bakker, 2017-ből nem jönne össze 20 db top film...

Filmelemző 2017.12.10. 16:11:51

A 90-es évek filmvilága áll a legközelebb hozzám. A legjobb alkotások ekkor születtek. Ezen a listán a Szigorúan bizalmas és a Lesz ez még így se a legjobbak.

mojoking77 2017.12.10. 18:57:34

Tobbe kevesbe OK, en mondjuk a kozelebe nem tettem volna a top20-nak a Herkulest, a helyere mondjuk johetne az Ordog ugyvedje, de amugy kb OK.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2017.12.10. 21:00:32

Elegge wtf kihagyni a mar emlitett Az ordog ugyvedje cimu filmet.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2017.12.10. 21:02:27

Minden lista szubjektív, kár felróni neki bármit :)
De azért még pár figyelemreméltó darabot megemlítenék az elhangzottak mellé:

Éhkoppon
Guffmanre várva
A vadon hercegnője

Filmelemző 2017.12.10. 23:31:13

A Good Will Hunting most tűnik csak fel, hogy bekerült, de csak a "megalázó" 16. helyen. Ej, ej ... :(

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.12.11. 00:08:40

Titanic? Men in black?

Jó filmek, de én hátrébb tettem volna őket.

Lobo Marunga 2017.12.11. 07:30:57

@dzsoker1976:
Ha már Micolas Cage, akkor tényleg inkáb Con Air, mint Ál-arc. Amúgy sem tartom sokra színészileg NC-t: Döbbent nézés félig nyitott szájjal, és máris elhiszik, hogy jó vagyok. Egyedül Józsa Imre szinkronja teszi kicsit is élvezhetővé a játékát.
Na de az Ál-arc annyira erőltetett sztori, annyira gáz történet, hogy még nézni is kínos.

xyyyxyxyyxyxyyx 2017.12.11. 09:29:30

Egyszer sem hangzott el, hogy szépen van fényképezve, se a karakterfejlődés. Micsoda kutyaütő filmes blog ez már? Mintha egy boros blogon nem írnád oda, hogy "szép íve van", vagy a tannin szó egyszer sem szerepelne a szövegben.

chrisred 2017.12.11. 09:36:59

A Starship Troopers valóban remekül megcsinált nácizmus szatíra. Ráadásul olyan körmönfont módon elkészítve, hogy a nézők többsége észre sem vette, csak szépen menetelt előre az agymosott főszereplőkkel együtt, hogy kiirtson mindent a galaxisban, ami nem úgy néz ki, mint ő.

Duplaxiii 2017.12.11. 10:19:02

Természetesen, mint minden ilyen lista, ez is szubjektív.
Viszont megdöbbentő, hogy mennyire generációs kérdés is a művészet. Pedig annak kortalannak kellene lennie...
A listán nekem talán 5-6 értékelhető, a többség nem.
Az én lisám meg valószínűleg hasonló lenne a posztolónak.
És minden kommentelőnek van saját listája.
De az igaz, hogy 20 éve több normális film készült, mint napjainkban.

Duplaxiii 2017.12.11. 10:24:42

Azért a lista nagyon hasonlít az imdb 2017-es szűrésnél a népszerűság szerinti felsorolásra...

2017.12.11. 18:36:18

@Coco Binky: Bocsika valamit félrenéztem. Ezt a filmet nem is ismerem...

Harper. 2017.12.11. 22:27:24

Teljesen szubjektív, hogy a filmekben nagyon gazdag 1997 -es esztendőből, ki melyik alkotást érzi szívéhez közelállónak és legjobbnak, legszórakoztatóbbnak. De ha már belemegyünk a "játékba" a Good Will Hunting -nak mindenképp az élmezőnyben a helye.

laci_52 2017.12.11. 22:41:11

Ebből a mezőnyből a Titanic valóban kimagaslik!

J 79 2017.12.13. 17:30:43

az év amikor elkezdtem a "tudatos" moziba járást..nagyon jó időszak volt, zabáltuk a filmeket. volt is mit. Halálhajó reggel 9 magasságában a Kossuthban, Ötödik Elem angolul (is), illetve itt még nem zavart Józsa Imre Cage hangjaként.

==T== 2017.12.15. 08:37:55

A Titanic p1 evidens, de nálam holtversenyben az Ötödik elemmel. szoros harmadik a Csillagközi invázó. Aztán utánuk jön a szőr Austin Powers és a Játsz/ma és a Kapcsolat.

A Man in Black-nek nálam nincs helye a top 20-ban, viszont a Vegasi vakáció Chavy Chase miatt is megérdemelne egy top20-as helyet ahogy a Copland is.

==T== 2017.12.15. 09:23:35

Még három említésre méltó film 1997-ből:

A vadon foglyai
Államérdek
Beverly Hillsi ninja

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása