Sigmund Freudnak élete nagy részében nem sok dolga akadt kutyákkal, hacsak azok nem tűntek fel a páciensek álmaiban, fák mögött kuporogva, bozontos farokkal, vicsorogva és fenyegetően, mint nyomasztó rokonok vagy egy múltbeli szexuális trauma megtestesítői.

Mígnem az 1920-as évek közepén Freud találkozott Wolffal, a széles vigyorú, denevérfülű elzászi kutyával; ettől kezdve váltak a kutyák freudi szimbólumokból Freud barátaivá és munkatársaivá. Az analitikus Anna nevű lányának vette Wolfot, hogy az védje őt a Bécs utcáin tett esti sétákon. Ám Freud annyira megszerette a kutyát, hogy Anna azzal viccelődött egy barátjuknak: egyfajta transzferről lehet szó, vagyis apja minden iránta való érdeklődését áthelyezte a kutyára.

Anna  és Sigmund Freud Wolffal, 1930.

Néhány évvel azután, hogy összebarátkozott Wolffal, Freud két vörös csau-csaut kapott ajándékba. Ekkor a 70-es évei közepén járt. Az egyik kutya, a kis, zömök Jofi a munkájában is társa lett Freudnak. „Amikor Jofi felkelt és ásított, tudta, hogy az óra a végéhez közeledik”, mesélte Martin Freud, Sigmund legidősebb fia. Freud egyik páciensét, Hilda Doolittle költőt annyira zavarta az, ahogy Jofi ott keringett körülöttük az ülés végét, hogy úgy érezte, „a Professzort jobban érdekelte Jofi, mint az én történetem”.

Freud a két csau-csauval Bécsben, a 80. születésnapján

Freud meg volt győződve arról, hogy Jofi megnyugtatja a pácienseit, és hogy azok nyitottabbá, őszintébbé válnak a kutya jelenlétében.

Roy Grinker pszichiáter 1932-ben járt analízisbe Freudhoz. Azt mesélte, hogy Jofi a terápia alatt nagyrészt a díványhoz közel feküdt. Egyszer azonban váratlanul felkelt és az ajtót kaparta, hogy engedjék ki. Freud erre ezt mondta Grinkernek: „Jofi nem ért egyet azzal, amit mondasz”. Majd amikor a kutya visszakéredzkedett, Freud így szólt: „Jofi úgy döntött, ad neked még egy esélyt”. Egy másik alkalommal Grinker különösen feldúltan feküdt a díványon, és Jofi ráugrott. Mire Freud közölte: „Látod, Jofi olyan izgatott lett, hogy te máris rájöttél a szorongásaid eredetére!”

Jofival

Jofi utódja 1937-ben egy másik csau-csau, Lün lett. Ekkor már közeledett a háború, és egy évvel később az egész Freud-családnak menekülnie kellett a nácik elől. Az új csau-csauval egy Észak-londoni házba költöztek, nagy, füves kerttel. Otthonuk ma múzeum, de Freud dolgozószobáját megőrizték olyannak, amilyen akkor volt, mikor pácienseit fogadta, a híres, gobelinnel letakart dívánnyal és a kerek, keretes szemüveggel. A ház a családi kutyák jelenlétének nyomait is őrzi. Az egyik fotón Anna, már idős hölgyként, a Jofi II nevezetű csau-csauhoz hajol. E kutyáról egy hímzett portré is függ Anna hálószobájában.

A szövőszék mögött Wolfról látható egy kép, és egy másolat arról a versről, amelyet a kutya „írt” Sigmundnak a 70-dik születésnapjára. 

A kutyák szeretik barátaikat, és megharapják ellenségeiket 

Jó lenne tudni, vajon Freudot érdekelte-e valaha Wolf, Jofi, Lün vagy általában a kutyák belső élete. Noha jelen voltak terápiás ülésein, vagy ott feküdtek mellette a kertben, úgy tűnt, Freud soha nem akarta analizálni őket. Talán mert nem óhajtotta felismerni a szorongást, az idegességet vagy a hisztériát szőrös társainál. Anna szerint a kutyákban az odaadásukon, hálájukon és hűségükön túl leginkább az ambivalencia hiánya nyűgözte le. „A kutyák szeretik barátaikat, és megharapják ellenségeiket”, mondta állítólag Freud. „Ebben teljesen mások, mint az emberek, akik képtelenek a tiszta szeretetre és tárgykapcsolataikban a szeretet mindig keveredik a gyűlölettel”.

Freud egyik jó barátja Marie Bonaparte, a pszichoanalízis iránt érdeklődő francia hercegnő volt. Ő fizette ki a nácikat, hogy a Freud-család elhagyhassa Ausztriát. A szintén nagy kutyabarát Marie írt egy könyvet Topsy nevű aranyszőrű csau-csaujáról. Freud egy levelében ezt írta Marie-nak: „Ami leginkább megmagyarázza, miért tud valaki ekkora intenzitással szeretni egy olyan állatot, mint Topsyt (vagy Jofit): érzés ambivalencia nélkül, az élet egyszerűsége, szabadon a civilizáció szinte elviselhetetlen konfliktusaitól, egy önmagában teljes egzisztencia szépsége. Amikor Jofit simogattam, gyakran azon kaptam magam, hogy egy melódiát dúdolok, amelyet még én, az igen kevéssé muzikális is felismertem: „A barátság köteléke egyesít mindkettőnket” szövegű ária volt a Don Giovanni-ból…”

Marie Bonaparte Topsyval

Anna Freud megpróbálta elmagyarázni, miből eredt apja késői kutyaimádata. Úgy gondolta, apja csalódott az emberekben, a háború „kegyetlenségében és a rombolás iránti vak vágyban”. Ezért fordulhatott az emberek helyett inkább az állatok felé. 83. születésnapjára Freud telítődött számtalan páciense szenvedéseivel, túlélt két világháborút, tanúja lett a zsidók üldözésének, és épp hogy sikerült elkerülnie, hogy családjával együtt koncentrációs táborba hurcolják. Ráadásul előrehaladott állkapocsrákban szenvedett, amely akkor, 1939-ben nem volt operálható.  

Állkapcsa elhalt, és Lün kezdte kerülni őt. Freud meg volt győződve, hogy a kutyát a fertőzés szaga tartja távol. Nem hibáztatta őt. Szerette, és örömét lelte a nézésében, egészen a haláláig.

Legnehezebb éveiben Freud egy olyan fajban talált megkönnyebbülést, amelynek szexuális késztetéseit, szenvedélyeit és érzéseit nem volt hajlandó másként látni, mint nyilvánvaló, egyenes és őszinte megnyilvánulásokat. Lehet, hogy az emberek kibogozásával töltött évtizedei tették végül kifejezetten kutyabaráttá?

Freud a dolgozószobájában Jofival

Ford., szerk.: Jakabffy Éva

Forrás: https://www.fastcompany.com