9 Nyíl

Rég láttuk Taylort ilyen fenomenálisan játszani

2017. július 27. 00:30 - Denis Potvin

BetVictor World Matchplay - nyolcaddöntők

Drámai csatával indult, aztán Rob Cross megint kiváló teljesítményt nyújtott, de ez is kevés volt. Taylor fenomenális, mindent, de legalábbis Barneweldet elsöprő játéka és a végén pedig Michael van Gerwen darált, ahogy szokott, persze tette mindezt kiváló játékkal. Ez volt a World Matchplay nyolcaddöntőjének felső ága. Kialakult a negyeddöntő menetrendje is.

taylor_4.jpg

Dave Chisnall-Alan Norris: 12-14

Igazi drámával indult a nyolcaddöntők felső ága. Dave Chisnall és Alan Norris elképesztő meccset játszott és csak a 26. leg döntött. Úgy kezdődött, hogy Chizzy majdnem dobott egy kilencnyilast és 2-0-ra is vezetett, onnantól azért kiegyenlített csata folyt és Norris ment előnnyel az első pihenőre, egy 120-as kiszállóval. Majd egy 126-ossal folytatta, de Chizzy megint belehúzott és 7-4-re ment el. Hogy miért a World Matchplay a világ egyik legjobb versenye azt Norris mutatta meg azzal, hogy 9-7-es vezetési meg sem állt, közte egy ragyogó 110-es kiszállóval (Bull, 20, D20). 9-9 után Norris egy négykörös leggel került egyre a győzelemhez, de jött az újabb egyenlítés. Onnantól 11-10, majd 12-11 is volt Chisnall javára, kétszer is behúzhatta volna a meccset (ugye, itt kettővel kell nyerni), de Norris nem hagyta, nem adta fel és a végén 12 nyíllal, 100-ról befejezve továbbjutott. Bravúros siker volt.

chisnall-noris.jpg

Adrian Lewis-Rob Cross: 11-8

Legalább olyan bravúros, mint ahogy Rob Cross, az év legnagyobb felfedezettje játszott Adrian Lewis ellen. Zseniális meccs volt ez is. Elég az hozzá, hogy Lewis 100,93-mal tudott nyerni, míg a vesztes Cross 104,08-at dobált össze. Nem véletlen a hihetetlen átlag, 18 száznyolcvanas és összesen 31 száznegyven pluszos dobás. Egészen hihetetlen legek voltak. Végig Lewis vezetett (csak 0-1-nél nem) volt, amikor két leggel is, de Cross folyamatosan ott volt a nyakában, amikor Lewis 180-at dobott, szinte azonnal jött rá a válasz. Aztán 8-8 után Lewis már nem engedte ki egyetlen leget sem a kezéből és 11-8-ra nyert. Még egy nagyon fontos adat. A duplák Lewisnál 11/24, Crossnál 8/14. Tényleg zseniális.

leweis-cross.jpg

Phil Taylor-Raymond van Barneveld: 11-3

Nehéz lenne bármi olyat írni erről a két emberről, amit még nem írtak, vagy írtunk le. Két zseni, a darts igazi klasszikusa ennek a két embernek a meccse, amely még mindig varázslatba ejtő. Mint ahogy ez a meccs is, amely egészen pontosan a 80. volt sorban kettejük közös történetében. Mi lehetne mondani, Taylorról, aki mindent megnyert a darts történetében, amit csak meg lehet nyerni. A World Matchplayt például 15-ször már. Most pedig tett egy óriási lépést a tizenhatodik cím felé. Az első szünet után két brékkel sokkolta a magát a tábla előtt egyre kényelmetlenebbül érző Barneyt. 7-3 és második szünet után már sok öröme nem maradt a hollandnak. 11 nyilas, majd egy 13 nyilas Taylor-kör végleg eldöntött mindent. A The Power, a Mester nagyon simán nyert, de ez Barney kritikája, régen láttuk ennyire jól játszani Taylort. És jegyezzük fel ezt is, 59-edszer győzte le Barneweldet, aki a meccs végén – mint egy bokszmeccsen – magasba is emelte Taylor kezét. Szép pillanat volt. És még egy érdekesség, Taylor 1995 óta csak 1996-ben nem jutott el a negyeddöntőig!

taylor-barney.jpg

Michael van Gerwen-Simon Whitlock: 11-3

Michael Gerwenről is leírtuk már sokszor, hogy úgy dobál, mint egy gép. Nem csak olyan monotonon, hanem legalább annyira pontosa. Ezt Simon Whitlock is nagyon jól tudta, hiszen az eddigi 30 egymás elleni meccsükből csak ötször tudta legyőzni. Ezt a frusztráló érzést tetézte az is, hogy Whitlock elég sokat hibázott, pedig Gerwen ellen keveset hibázni is végzetes dolog. 1-4 és 2-8, így mentek el a szünetekre a fiúk, mondani sem kell, az eredmény hűen tükrözte a két játékos közti különbséget. Pedig Whitlock magához képest nem is volt rossz, 95,3-as átlagon állt ekkor. Azután Gerwen ahogy szokta, bedarálta ellenfelét. Pedig Whitlock előtt is voltak lehetőségek, de a duplák ma nagyon gyengén mentek. A holland ezzel a győzelemmel Taylor karjaiba rohant. Jöhet a szupermeccs a negyeddöntőben.

gerwen-whitlock_1.jpg

A negyeddöntőkben:

Michael van Gerwen-Phil Taylor

Adrian Lewis-Alan Norris

Daryl Gurney-Mensur Suljovic

Peter Wright-Darren Webster

Sajnos videókat nem tudunk mutatni, mert a PDC elkezdte a jogtulajdonos gyakorlását az internetes médiákban. Magyarul, ahol megtalálja a felvételeit a meccsekről, azt azonnal lepucolja. Reméljük, ki tudunk majd találni valamit.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4912693235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása