9 Nyíl

Daryl Gurney tornája lesz az idei World Matchplay?

2017. július 26. 10:41 - matyi96

BetVictor World Matchplay - nyolcaddöntők (első felvonás)

Nem kis estén, éjszakán vagyunk túl. Jó mérkőzések voltak, az egyik közülük egészen kimagaslott. Gondolom mindenki tudja már, hogy melyik mérkőzésre gondolunk. Lássuk hát a nyolcaddöntők első napját.dfm_te7wsaani29.jpg

Mensur Suljovic - Justin Pipe: 11-6

Sokan viccelődtünk ezzel a mérkőzéssel, de most vegyük komolyra a szót. Pipe kezdte a mérkőzést, de egyből át is vette a kezdeményezést Suljovic. Nem csak a kezdeményezést, hanem az első leget is vitte az osztrák, majd a kezdését is behúzta. A harmadik legben Pipe egy tizennyolc nyilassal szépített. Ezután Mensur dobott egy 180, 140, 140 kombinációt és 41 pontról kettő nyílből kiszállt. A szünet előtti utolsó legben Pipe is mutatott valamit, tizenhárom nyilas játékkal tudta hozni újra a kezdését. A visszatérés után 5-3-ig a kezdésekről szólt a játék, Mensurnak sikerült egy 116-os kiszálló. A kilencedik legben jött az újabb break, egy tizennégy nyilassal, 6-3, de a kezdését Suljovic elszúrta, így a következő szünetre 6-4-gyel vonultak le a felek. Nagyon úgy nézett ki, hogy Suljovic el akarja dönteni az egészet, mert ahogy visszajöttek a színpadra zsinórban három leget is megnyert és már 9-4 volt az állás. Ekkor még Pipe-nak sikerült hátsó pályáról elcsenni egy leget, de a sógor azonnal vissza is vette azt. Pipe becsületére szóljon, hogy azért egy break még összejött, de az utolsó leget hátsó pályáról egy tizennégy nyilassal zárta Mensur, ezzel elsőként bejutva a negyeddöntőbe. Kilenc darab maximumot láthattunk, valamint osztrák részről egy kiemelkedő kiszállózást, ami az angol oldalán nem igazán mondható már el.mensurpipe.jpg

Darren Webster - Steve West: 11-7

Két "Pro Tour-os" játékos mérkőzése következett. Mindketten kiemelt játékost búcsúztattak, Webster Wade-et, míg West Michael Smith-t gyűrte le az első körben. A statisztika jól mutatja, hogy szinte mindenben ugyanúgy álltak a felek, de mégis Webster örülhetett a végén (talán az első kilenc nyíl átlaga befolyásolta a mérkőzés kimenetelét). A meccset West kezdte és, ahogy kell meg is nyerte az első leget. 2-2 után jött az első break, amit Webster mutatott be, egy tizenkét nyilas játékkal, így a szünetre az ő előnyével vonultak le. A szünet után West is bemutatott egy négyköröst, 135-ös kiszállóval (25, T20, BULL) a végén, amivel vissza is vette a kezdést. Ezután jött három break, amivel az állás 5-4 volt Demolition Man javára. Ekkor végre egy tizennégy nyilassal hozni tudta a kezdését és két leggel vezetett a második szünetre. Jól kezdtek mindketten a szünet után, Webster jött ki belőle jobban, elment 7-4-re. West egy újabb breakkel visszajött 7-5-re, de utána Darren egy 120-as kiszállóval újra nyeregben érezhette magát. Főleg, hogy az azt követő leget egy tizenhárom nyilassal oldotta meg, amivel már csak két legre volt a negyeddöntőtől. A tizedik legjét Webster egy 133-as kiszállóval csinosította, erre válaszul West dobott egy 121-es befejezést, de 10-7 után egy gyengébb, hétkörössel hozni tudta a kezdését az építőiparban dolgozó Webster és örülhetett az újabb győzelmének a World Matchplay-en.websterwest.jpg

Gary Anderson - Daryl Gurney: 9-11

Az várható volt, hogy parázs mérkőzés lesz. Az is várható volt, hogy a színvonal is nagyon jó lesz. Az már nem biztos, hogy várható volt, hogy a végén folyamatos nyomás alatt is ilyen jól fog játszani Gurney. Anderson kezdett, 3-0-ig meg sem állt. Ekkor Gurney összekapta magát, nyitott egy 180-nal, majd a végét egy 104-es befejezéssel zárta, majd egy újabb ötkörössel breakelni is tudott és a szünetre 3-2-vel mentek. Gurney kezdett a szünet után, de Gary-nek hét tökéletes nyila is volt (180, 177, majd 144-re az első tripla után az egyesben landolt a nyolcadik nyíl) így az övé lett a leg. Gurney-t nagyon nem zavarta, visszavette a kezdését egy tíz nyilassal, majd a kezdését is hozta egy tizennégy nyilassal. 4-4 után Gary hozta a kezdését, Gurney szintén, egy 121-es kiszállóval (20, T17, BULL). A második szünet után jól jött ki Anderson, de mondhatjuk azt, hogy Daryl még jobban. A skótnak nem jött a Bull a végén, így ellenfele egy tizenegy nyilassal elvette a kezdését. És mint kiderült ez volt a meccs fordulópontja is egyben, mert innentől mindenki hozta a maga kezdését. Gary-nek volt egy 104-es kiszállója a tizenharmadik legben. Próbálta az észak-írt folyamatosan nyomás alatt tartani, de Daryl magabiztosan hozta a kezdéseit, ami elég volt neki a győzelemhez. A meccs végén Anderson 40 ponton állt, amikor Daryl Gurney megdobta a kiszállóját 70-ről, D8-cal végén.Tizenöt darab maximumot láthattunk és egy kiváló mérkőzést is egyben.andersongurney.jpg

Peter Wright - Cristo Reyes: 11-4

Sokan úgy gondolták az első kör után, hogy ezen a mérkőzésen újabb meglepetés születhet. Nos, Peter Wright nem így gondolta és nagyon összekapta magát. Nagyon nem is szaporítanám a szót, beszéljenek helyettem a számok. 104,18 ponton állt meg a meccs végére Snakebite, ehhez egy 108 pontos első kilenc nyíl társult. De nem is ez a brutális (de igen, a 104 pontos átlag is az), hanem a kiszállózása. Tizennégyszer dobott duplára tegnap, ebből tizenegyet bedobott, ami 78,57%. Szerepelt köztük egy 101-es és egy 106-os befejezés is. Három száznyolcvanat hozott össze. A spanyol 93,64-en fejezte be és ő is remekül kiszállózott, már amikor odaért. Hétből négyszer (57,14%) találta el a duplát, ebben benne volt egy 116-os kiszálló, valamint egy 106-os is. Ő is három maxot hajított.wrightreyes.jpg

A negyeddöntőben tehát eddig négy játékos van, Peter Wright Darren Webster-rel fog játszani, Daryl Gurney pedig Mensur Suljovic-csal. A mai napon még a nyolcaddöntők keretében színpadra lép Dave Chisnall, akinek Alan Norris szeretné útját állni, az újonc Rob Cross Adrian Lewis ellen bizonyíthatja tudását és tehetségét. Az est fénypontja az örök klasszikus Phil Taylor - Raymond van Barneveld összecsapás lesz, zárásul pedig Michael van Gerwen és Simon Whitlock mérkőzést csodálhatjuk.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2312691023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása