Az ember, aki a legjobb játszótereket tervezi

2014.11.02. 15:17
Fotó: Adrián Zoltán

Kevés országos hírű játszótér van nálunk, de annak a kevésnek a zömét Kő Boldizsár tervezte. Övé a híres Zöld Péter a Millenárison, melyet az Index simán „a város legfaszább játszótere” címmel illetett, a nagycenki széchenyis, amiért az Urbanistán lelkesedtem, vagy a Magyar Tenger Mesekert Bogláron, mely előtt még a Velvet is meglengette kalapját. Alkotásait sokan ismerik, őt magát kevésbé. Elmentünk hozzá. Egy kis budai utcácska kertes házában lakik, s a kert is, a ház is tele van csupa izgalmas dologgal, amik simán lehetnének valamelyik játszóterén is. 

Honnan jött az ötlet, hogy játszótereket tervezz?

Grafikus és tanári szakon végeztem a Képzőn 98-ban, utána azt dolgoztam, amit tudtam. Elnyertem a Derkovits-ösztöndíjat – ami havi 50 ezer forint volt –, rajzot tanítottam, meg könyveket illusztráltam. Mindez azért elég távol volt a megélhetéstől. Viszont abban az időben napi szinten vittük a gyerekeket játszóterekre egy szobrászbarátommal, Balla Gáborral, akivel egyre gyakrabban beszélgettünk arról, hogy átalakulóban van a művészet. Régen a templomban állították ki az alkotásokat, aztán a galériákban, akkoriban meg már lakásokban, lakásgalériákban. És arra gondoltunk, hogy mekkora kiállítási felület lehetne mondjuk egy park, egy játszótér! Mi lenne, ha valami kültéri tornateremmé alakíthatnánk az egészet, de minden kapna valami művészi tartalmat is? Gyerekkoromban én is mindig felmásztam apukám szobraira. Mi volna, ha kifejezetten azért készítenénk szobrokat, hogy felmászhassanak azokra?

Az ilyen remek ötletek általában elszállnak, a tiétek viszont megvalósult. Hogyan fogtatok hozzá?

Amikor megvolt nagyjából az ötlet, akkor elkezdtünk kutatni, tervezgetni. Ez a munka jó egy éven át tartott. Elővettünk középkori játékokat, mint amilyen a rúdon csúszó hordó vagy a kerékre szerelt létra. Kitaláltunk teljesen újakat is: ilyen a vízszintesen vagy ferdén forgó falap, ami tulajdonképpen egy dombormű, vagy a forgó ember, amelynek a lábára rá lehet állni. Saját a nagy mókuskerék ötlete is, ami a Millenárison működik. Ezek mellett persze nem hagyhattuk el az olyan hagyományos játékokat sem, mint a csúszda vagy a mászóka, mert ezek nélkül nem játszótér a játszótér. Olyan ez, mint az állatkert – az is sokféle lehet, de elefánt mindegyikbe kell!

Minden játszóterednek van valamilyen kerettörténete. Ez már a kezdetektől így van?

Igen. Ezalatt az egy év alatt két magyar népmesét, a Fehérlófiát és a Zöld Pétert dolgoztuk fel – persze akkor még csak papíron. Berecz András, mesemondó barátomat kértem meg, hogy írja át ezeket a történeteket úgy, hogy illeszkedjenek a játékokhoz. Úgyis lett. Aztán egy újságban egyszer megjelent a Zöld Péternek ez a rövidített átirata, amihez illusztrációnak András a vázlatainkat használta fel. A rajzokat pedig meglátta itt valaki, akinek volt beleszólása abba, hogy milyen legyen a Millenáris, amit épp akkor építettek, és megtetszettek neki. Azelőtt oda nem is terveztek játszóteret, arról volt szó, hogy csak egy felnőtteknek szóló park lesz a magyarok nagyságáról. Gyorsan szerződést kötöttek velünk, és azzal beugrottunk a mély vízbe. Három hónap alatt elkészültünk vele.

A Zöld Péter az ország egyik leghíresebb játszótere lett, de te nem lettél akkora sztár...

Igen, nagy siker volt, tele volt vele az újságok címlapja, de mi kicsit bujkálósak voltunk. Nem jó, hogy ha minden arról szól, hogy mi milyen jó srácok vagyunk. Főleg, hogy már akkor összeállt egy tök jó csapat. Együtt alkottunk, és így van ez a mai napig is: mesemondók, zenészek, képzőművészek együtt találjuk ki és együtt építjük meg a játszótereket.

Mennyire szól bele a megrendelő, hogy milyen legyen?

Mindig együtt kell gondolkoznunk vele már az elejétől. Most például a Szent Ferenc Kórháznak készítünk egy különleges játszóteret. Az igazgató találta ki, hogy tegyük a parkjuk aljába, mert hiába van a nagy kert, ha a szívbetegek nem sétálnak benne. Így viszont lesz miért elmenniük a végéig, és ott megpihenni. Szóval ez nemcsak azoknak a gyerekeknek készül, akik játszani fognak rajta, hanem a szívbetegeknek is, akik majd nézik őket. A gelcsei polgármester viszont egyenesen azt szerette volna, hogy az egész Zöld Pétert egy az egyben építsük föl náluk is. Mi nem akartuk ismételni önmagunkat, de ő annyira lelkes volt, hogy fényképek alapján elkészíttetett egy csomó játékot egy polgármester barátjával. Végül egy kicsit másmilyen lett, de azért Zöld Péter az is.

Megvan az ötlet, megállapodtatok a megrendelővel. Mi a következő lépés?

Egy darabig csak járkálok a helyszínen, meg jegyzetelek, gondolkozom, mint a Columbo hadnagy. Aztán jön a tervezés időszaka, ami általában január-február, és aztán sorra elkészítjük a játszótereket. 2-3 hónapig tart egy, vagyis évi 4-5-nél többet nem vállalok el. Nagyon jó sok baráttal együtt dolgozni. Meg az is jó, hogy sokuknak adhatok ezzel megélhetést vagy terápiát. A művészvilágban mindenki szét van esve, az egyik alkoholista, a másik depressziós, de itt mindenki megszépül. Aki élénk színekkel fest, azt elhagyja a depressziója. Itt aztán tényleg nemcsak az alkotás a fontos, hanem a folyamat is, ahogy elkészül.

És hogyan készülnek ezek a hagyományos játékok?

Fémet nagyon keveset használunk, műanyagot pedig tényleg csak nagyon ritkán. De például hiába próbáltam fatörzsből faragni jól csúszó csúszdát, rá kellett jönnöm: ott nem érdemes lecserélni a műanyagot, arra az a legjobb. Az sem mindegy, hogy a fát hogy munkálod meg. Régi technikákat alkalmazunk, mint a faszegek és a csapolás. Sokkal melósabb és drágább ez a módszer, mint a ma divatos ragasztás vagy a fúrás és csavarozás, de a játék szebb és tartósabb lesz.

Mi az, hogy tartósabb? Hogy bírja a fa az idő múlását?

Ha azt veszem, hogy Dániában van 650 éves gerendatemplom is, akkor mondhatom, hogy tartós anyag. Természetesen ugyanúgy karban kell tartani, mint minden más játszóteret. A Zöld Pétert 2001-ben adták át, nyolc éve, amikor áthelyezték, természetesen felújították. De jól van, működik. Persze vannak a fánál tartósabb anyagok is. Ha bronzból készítesz szobrot, az ötszáz év múlva is meglesz. A fa viszont úgy él tovább, mint a népdal: elkorhad ugyan, de ottmarad a gyerekben. Ő meg felnő és újraalkotja, továbbgondolja.

Azt mondtad nem csak tartósabb, drágább is a sok kézimunkával készült játék...

Természetesen lehet olcsóbbat venni, az én játszótereim nagyjából a nyugati játszóterekkel vannak egy árban. Persze az árat mindenki máshogy számolja. Vannak játszóterek, amelyek nem drágák, de sokba kerül a fenntartásuk, javításuk. Én megkérem ugyan az árát, de azután a karbantartása megfizethető. Meg annyiból dolgozom, amennyiből lehet. Itt van a közelünkben a Tulipános játszótér. Itt csak a kerítés árát tudták felajánlani, úgyhogy abból csináltam valamit. Mindenkinek tetszett az eredmény, még a többi játék készítőjének is – igaz, megjegyezte, hogy nem lett rossz a kerítés, csak kitakarja a játszóterünket.

Az EU-csatlakozással teljesen átalakultak a játszóterek. A tieid mennyire kompatibilisek az uniós szabvánnyal?

Már a Zöld Pétert is úgy csináltuk, hogy megfeleljen a TÜV követelményeinek. Először bosszantottak az előírások, de most már úgy látom, hogy szükségesek, és igazából könnyű betartani őket. Elég ésszerűek a szabályok, egyszerűen az a lényegük, hogy ne halhasson meg a gyerek a játszótéren. Persze a balesetet nem lehet elkerülni, az minden játékon történhet: minél élvezetesebb egy játék, annál veszélyesebb.

A szabvány már csak azért is fontos, mert már külföldön is építettél játszóteret...

Egy katalán kisváros, Montblanc polgármestere látta Budapesten az egyik játszóteremet, és kitalálta, hogy kell nekik is egy ilyen. Egy Szent Györgyről szóló, egy kolostor tövébe. Megcsináltuk itthon, aztán egy kamionnal kivittük és a helyszínen egy hét alatt felállítottuk. Egy erődben laktunk, aminek a tetején egy műterem volt, az aljában meg egy borospince – mindkettőt használhattuk kedvünkre. Ezt annak idején azért alakították ki, mert Montblancnak volt egy saját festője, akit azért fizettek és azért adtak neki szállást, hogy a városról készítsen képeket.

Tetszett nekik az eredmény?

Annyira, hogy most ősszel már a második katalán megrendelésünket teljesítjük. Ez a Budapest és Barcelona közötti kulturális kapcsolat jegyében születik, a témája pedig I. Jakab király és a felesége, Jolán királyné lesz. A királyné ugyanis magyar volt, katalánul Violant d'Hongria a neve. Aktívan politizált, csatákba járt, és vitt magával magyar építőket, szokásokat is az udvarba. A katalánok odavannak érte, van olyan felvonulás, ahol csak két embert visznek körbe, a királyt és a királynét. Az ottaniak amúgy is szeretnek bennünket. Mondta is a polgármester, jó lenne, ha egyszer nekik is olyan nagy és erős országuk lenne, mint Magyarország.

Rengeteg népmesét dolgoztok fel, és nem csak egyszerűen a történetüket...

Pedig nem is ismerem annyira a népművészetet. A színek, a formák persze onnan vannak, de én egy kortárs művész vagyok, aki csodálattal adózik a régiek munkája előtt. És persze benne van rengeteg szimbólum, amelyek talán észrevétlenül hatnak. Olyan játszótereket szeretnék csinálni, amelyek nemesítik a lelket. Tudatosan teszem ezt, de nem vagyok hittérítő. Sokak szerint lehetne didaktikusabb a jelentésük. Ott van mondjuk Tulipános játszótér kerítése, rajta a zodiákusokkal, a négy évszak képeivel, amelyeken megjelenik a négy evangelista szimbóluma is. Ezt vagy megtalálja valaki, vagy nem, de nem kötelező. Nincsenek folyosók a gyerekeknek, amiket muszáj követniük. A múltkor azt hallottam, hogy egy kisfiú odaszólt a másiknak egy történelmi játszóteremen: add ide a lézerpisztolyt, indul az űrhajó. Ugyanúgy szerették, élvezték, mint aki népmeséset játszott rajta, és ez így van rendjén.