Vörös lidérc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vörös lidérc (Alaszka)

A vörös lidérc (ködfénykisülés) az ún. magaslégköri fényjelenségek vagy rövid életű felvillanások közé tartozó fényjelenség. 1989-ben fedezték fel az Egyesült Államokban, amikor viharfelhőket figyeltek meg.[1] A vörös lidércek kizárólag viharfelhők felett keletkeznek, nagyobb villámkisülések után. A színe után nevezik vörösnek, a lidérc pedig a népi hiedelmekből ered.

Jellemzői[szerkesztés]

A vörös lidércek a viharfelhők felett 40–50 km-es magasságban keletkeznek és kiterjedésük felfelé elérheti az 50 km-t, horizontális kiterjedésük szintén elérheti a 40–60 km-t. A kisülés alakja néha oszlopszerű, de előfordulnak fa vagy medúza alakú formák is.[2]

Szabad szemmel szinte megfigyelhetetlen, mivel a felvillanás általában csak néhány ezredmásodpercig tart, amit az emberi szem nem képes feldolgozni. A másik nehézség a megfigyelésnél az, hogy rá kell látni a viharfelhők tetejére, ami általában több száz kilométeres távolságot jelent a megfigyelő számára. Közvetlen megfigyelésük csak sötétben lehetséges.

Kialakulása[szerkesztés]

30–40 km-es magasságban és felette a földi légkör össztömegének kb. 1%-a található, a nyomás a tengerszinten mértnek 1/100 000–ed része. Nagyobb villámkisülések után a zivatarfelhő fölött rövid ideig elektromos tér alakulhat ki, amelynek az erőssége kisebb légsűrűség mellett lokálisan meghaladhatja a légköri kisülés létrejöttéhez szükséges kritikus értéket. Ekkor jöhet létre vörös lidérc.

Hasonló színű ködfénykisülés laboratóriumi körülmények között is előállítható egy légritkított, alacsony nyomású üvegcsőben, melyre több ezer voltos feszültséget kapcsolunk.

Hasonló jelenségek[szerkesztés]

A vörös lidérceknek „testvérei” is vannak. Ezek a kék nyalábok (Blue jets) és a gyűrűlidércek (Elves)[3]

Kék nyalábok (Blue Jets)[szerkesztés]

A kék nyalábok abban különböznek a vörös lidérctől, hogy közvetlenül a viharfelhő tetejéről indulnak ki és gyakran keskeny tölcsért formáznak, 20–40 km magasságban. Többnyire fényesebbek, mint a vörös lidércek és kék színűek. Először 1989 októberében észlelték egy űrsiklóból, ami Ausztrália felett haladt el. 1994-től kezdve már szervezetten kutattak kék nyalábok után az Alaszkai Egyetem kutatói, erre a célra használt kutató repülőgépről.[4]

Vörös lidérc és "testvérei"

2001-ben az Arecibói Obszervatóriumban (USA, Puerto Rico, NASA) megfigyeltek egy nagy kiterjedésű jetet (óriás nyaláb/gigantic jet), melynek magassága elérte a 80 km-t és 50 km/sec sebességgel növekedett az ionoszféra felé. A jelenség tetejénél az emisszió diffúzabb, elmosódottabb volt.

Gyűrűlidérc (Elves)[szerkesztés]

Az Elves[5] az “Emissions of Light and Very Low Frequency Perturbations from Electromagnetic Pulse Sources”-ből képzett betűszó, amelynek jelentése: „elektromágneses impulzus-forrásból keletkező fény és alacsony frekvenciájú perturbáció”.[6][7] Magyarul gyűrűlidércnek nevezhetjük az alakja, valamint a vörös lidércekhez hasonló színe miatt. Korábban a „tündérkék” elnevezés is használatos volt, ami az elves szó szerinti fordítása. A gyűrűlidércek általában közel 400 km átmérőjű elmosódott, lapos formájú légköri fényjelenségek, tipikusan <1 ms időtartamig tartanak.[8] Az ionoszférában fordulnak elő kb. 100 km-es magasságban. A színe nem egyértelmű, általában vöröses színárnyalattal jellemzik. Az első gyűrűlidércet szintén egy űrsikló expedíció során sikerült rögzíteni, 1990 októberében Francia Guyana felett.

Hazai kutatások[szerkesztés]

Az 1989-es felfedezésük óta a vörös lidérceket a légkörfizikusok és meteorológusok élénk érdeklődése övezi.

Az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete (GGKI) 2003-ban kapcsolódott be a vörös lidércek kutatásába.[9]

Vörös lidérc
(GGKI felvétel Sopronból)

A GGKI leginkább a vörös lidérceket keltő villámok tulajdonságainak meghatározásával járult hozzá a jelenségcsoportra vonatkozó ismeretek bővítéséhez. 2007-ben az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) „Geoelektromosság és változó Föld” c. tudományos iskolai projektjének keretében összeállítottak egy megfigyelőrendszert, amellyel közvetlen optikai megfigyeléseket lehet folytatni. A kamerát villámfigyelő hálózatokból származó adatok és meteorológiai műholdak felhőképei alapján tájolják az aktív zivatargócok irányába.

A megfigyelési kísérleteket szerencse is kísérte. Az első lidérceket Soprontól kb. 500 km-re északra, egy Lengyelország fölötti viharban sikerült megörökíteni. A GGKI tetejéről 2007-ben több mint 100 vörös lidércet örökítettek meg, közöttük találhatók az első, Magyarország fölött megfigyelt példányok, amiket 2007. augusztus 10-én éjszaka rögzítettek.

2011. június 23-án is sikerült megfigyelni Magyarország felett ilyen jelenséget. Ekkor ugyanis egy hidegfront vonult át hazánk felett, melynek előterében helyenként heves zivatarok alakultak ki. Sötétedés után egy nagyobb zivatarcsoport felett a Balatonnál mintegy 100 km távolságból több lidércet lehetett megfigyelni és megörökíteni.[2]

A megfigyelést segíti, hogy a nagyobb villámok (melyek között vörös lidérceket keltők is vannak) az átlagos kisülésekkel összemérve egy nagyságrenddel intenzívebb rádiósugárzást produkálnak az 5-30 Hz-es frekvenciasávban. (lásd Schumann-rezonanciák)

Ez a rádiósugárzás észlelhető a Nagycenk és Fertőboz között elhelyezkedő Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriumban. Ezeken a frekvenciákon a rádiójelek csillapítása viszonylag csekély, így az alacsony frekvenciás rádióhullámok segítségével a mérőállomás a Föld bármely pontján keletkező nagyobb villámokat észlelni tudja.

Terveik szerint a továbbiakban a közép-európai és az itthon működő villámfigyelő hálózatokkal együttműködve vetik össze az optikai megfigyeléseket a villámadatokkal az események helyének és keletkezési körülményeinek pontosabb meghatározása céljából.

Források[szerkesztés]

  1. Red Sprites and Blue Jets. [2002. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
  2. a b Goda Z. 2011.
  3. Red Sprites, Blue Jets and Elves
  4. https://en.wikipedia.org/wiki/Upper-atmospheric_lightning
  5. [/William L. Boeck, Otha H. Vaughan Jr., R. J. Blakeslee, Bernard Vonnegut and Marx Brook, 1998. The role of the space shuttle videotapes in the discovery of sprites, jets and elves. Journal of Atmospheric and Solar-Terrestrial Physics, Vol. 60, Issues 7-9, p. 669-677/]
  6. Archivált másolat. [2012. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
  7. Archivált másolat. [2011. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
  8. Archivált másolat. [2007. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
  9. Archivált másolat. [2010. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 20.)

Hivatkozások[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]