Magyarországon kétfajta katica van:
- az egyik a mesékből is ismert hétpettyes, piros bogárka, amit az óvódáskorú emberek nagyon kedvesnek tartanak, ez az őshonos a Kárpát-medencében,
- és a másik a magából büdös, sárga váladékot ömlesztő, embereket is megcsípő, Ázsiából Európába hurcolt kártevő.
Utóbbit hívják harlekinkaticának, és ezek leptek el több, Győr melletti kisebb települést, Romándon és Győrszemerén az emberek házait is beterítve, derül ki a Kisalföld cikkéből. A kapos.hu azt írja, hogy Somogyban is elleptek a kártevők több kisebb települést. Az egyik kaposfői olvasójuk azt írta nekik, hogy "csípnek, bűzös váladékot termelnek és rengetegen vannak".
A Wikipédia szerint a harlekinkaticákat eredetileg növényvédelem miatt hozták be Európába, a 80-as években Nyugat-Európában ezzel a fajjal irtották meg a termőföldeket veszélyeztető levéltetveket. Azóta azonban a faj túlszaporodott és ma már több gondot okoz, mint amennyi hasznot hoz. Magyarországon 2008-ban észlelték először az elvadult bogarat, azóta évről évre egyre több van belőlük. Lakóépületekben az őszi-téli hónapokban jelennek meg tömegesen, ami azért rossz, mert ahol testükből kibocsátott sárga, bűzös folyadékot kieresztik, ott utána nagyon nehéz a szagot semlegesíteni. A csípésük viszont ártalmatlan, egy kisebb duzzanatot okoz, ami normális körülmények között hamar elmúlik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tesztelik a közterületi palacktartókat
Csak a visszaválthatóak dobhatóak majd bele.
december 13., 13:35
- Belföld
Lázár János a kormány problémáiról: Csoda, hogy még talpon vagyunk
Magyar Péterről, Novák Katalinról és a kegyelmi botrányról is elmondta a véleményét.
1 órája
- Belföld
Több mint egymilliárd forintos adócsalót fogtak el
Számos kriptopénzt is lefoglaltak.
december 13., 13:25
- Mindeközben
Nem viszi túlzásba a tisztálkodást Tommy Lee, furcsa szokását felesége leplezte le
2 órája
- Belföld
Magyar Péterék feljelentik a Tisza Párt önkéntesét
Nem tud elszámolni hárommillió forinttal.
december 13., 12:34
- Belföld
Pert vesztett az Index ellen, ezért még fizetnie is kell a Bajnai-féle DatAdat-csoportnak
A Kúria szerint a közéleti szereplők és az általuk tulajdonolt vállalkozások a tevékenységükkel kapcsolatos kritikát fokozottan tűrni kötelesek.
december 13., 12:53
- Belföld
Vitézy Dávid dunai fürdőhelyet nyitna akár a pesti belvárosban, akár a rakparton
A biztonságos fürdés feltétele azonban a megfelelő vízminőség.
december 13., 14:01
- Mindeközben
Párizsban készült szerelmes fotóból tudhattuk meg, hogy kicsoda Radics Gigi új párja
4 órája
- Belföld
Új generációs e-sorsjeggyel rukkolt elő a Szerencsejáték Zrt. péntek 13-án
A digitális sorsjegy a vállalat szerint teljesen új élményt nyújt majd a játékosoknak.
december 13., 12:21
- Belföld
Megszólalt a Fidesz frakcióvezetője Till Tamás meggyilkolásáról
Szerinte az ügy társadalmi megítélése tehát egyértelmű, a jogi nem teljesen.
december 13., 14:24
- Belföld
Megszólalt a miniszter Till Tamás ügyéről: az emberölés nem évülhet el
Nem számít, hogy kiskorú ellen követi-e el, és az sem, hogy kiskorú-e a tettes.
december 13., 16:12
- Belföld
Felcserélődik az ország időjárása pénteken, lesz, ahol kisüt a nap
A csütörtökihez képest borultabb, de csapadékmentes idő várható.
december 13., 06:07
- Belföld
Most már hivatalos, alapjaiban változik meg a lomtalanítás Budapesten
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
december 13., 06:23
- Mindeközben
Hivatalosan is elvált a Házasság első látásra párja: „Megkönnyebbültem az ügyvédi irodából kilépve”
7 órája
- Címlapon
Terror Magdeburgban: karácsonyi tömegbe hajtott egy autó, többen meghaltak, elfogták a gázolót
Egyelőre nem tudni magyar érintettről.
2 órája
- Címlapon
Kocsis Máté: Hát ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről
A Fidesz frakcióvezetője a magdeburgi karácsonyi vásáron történtekre reagált.
1 órája
- Belföld
Nem engedték fellépni Pottyondy Edinát a pilisvörösvári művelődési házban
Az utolsó pillanatban mondták vissza a lehetőséget.
december 13., 11:52
- Belföld
Újabb csalási hullám: postai csomag kézbesítésére hivatkozva próbálnak adatokat szerezni
Vigyázzon, ha ilyen üzenetet kap!
december 13., 11:23
- Belföld
Egy szakértő szerint előre lehetett volna látni Till Tamás tragédiáját
A gyilkos környezete érzékelhette volna a változásokat.
december 13., 17:28
- Címlapon
Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
Még nem tudni a pontos részleteket.
4 órája
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan élőben jelentkezik
Till Tamás ügyéről is beszél majd a miniszterelnök.
december 13., 06:58
- Belföld
Jó hír a gyógyvizek szerelmeseinek: újranyitott Budapest felújítás miatt bezárt gyógyfürdője
A vártnál hamarabb befejezték a munkálatok egy részét.
december 13., 19:31
- Belföld
Századvég: első a Fidesz, egyre többen fordulnak el Magyar Pétertől
Kilenc százalék a különbség a kormányoldal és a Tisza Párt között.
december 13., 09:37
- Belföld
Orbán Viktor: Aki azt állítja, hogy Aszad belépett hozzánk, csatateret csinál az országból
Gazdasági intézkedésekről, diplomáciáról és Till Tamás ügyéről is beszélt a miniszterelnök.
december 13., 07:46
- Belföld
Bochkor Gábor reagált az őt ért bírálatokra az önkormányzati dolgozókra tett kijelentése után
Korábban még Székesfehérvár polgármestere, valamint Karácsony Gergely is megszólalt.
december 13., 08:42
- Mindeközben
Stanley Tucci nosztalgiázott egyet, alig lehet ráismerni huszonéves korában készült fotóján
13 órája
- Belföld
25 éves vezetője lett a Magyar Külügyi Intézetnek
Orbán Balázs már reagált az ügyben.
december 13., 10:35
- Belföld
Az önkormányzati államtitkár is bocsánatkérésre szólította fel Bochkor Gábort
Szerinte tartozunk annyival, hogy kiállunk mellettük.
december 13., 11:17
- Belföld
Új meghatalmazott minisztere lett Magyarországnak
Fülöp Zsolt kinevezése január 1-től lép életbe.
december 13., 08:32
- Belföld
Megszavazta az Óbudai Árpád Gimnázium tantestülete a fenntartóváltást
A szülők élőlánccal tiltakoztak a döntés ellen.
december 13., 10:29
- Belföld
Több kilogramm kábítószert találtak egy teherkocsi pótkerekében az M1-es autópályán
A sofőrt a rendőrség előállította.
december 13., 09:56