Az úszószövetség elnöksége és az edzők is kiálltak Kiss László mellett

2016.04.06. 11:26 Módosítva: 2016.04.06. 14:18

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdán délelőtt két ülést tartott. Előbb a sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai szavaztak arról, hogy Kiss László változatlanul szövetségi kapitányként tevékenykedjen-e, vagy le kell váltani.

Kiss Lászlót a hatvanas években csoportos nemi erőszak miatt börtönre ítélték, aztán kiderült, abból 20 hónapot ült le, utána visszatért versenyezni.

A jelenlévők mindkét találkozón egységesen úgy döntöttek, hogy a szövetségi kapitánynak változatlanul bizalmat adnak.

Kiss edzőkollégái így fogalmazták meg kiállásukat.

„Akik a magyar sportban, ezen belül a honi úszó életben tevékenykednek, mindannyian hallottak arról, hogy Kiss Lászlóval szemben 55 évvel ezelőtt milyen ítélet született. A történtek ellenére módot kapott arra, hogy a sportágban dolgozhasson. A mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amelyet pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer, kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez – előttünk – sikerült.”

Kisst 55 éve csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt háromévi börtönbüntetésre ítéltek, ebből azonban 20 hónapot töltött le, utána, 1963-ban szabadult.

  • Az edzőbizottság: Bernhardt Károly, dr. Egressy János, Gellért Gábor, Güttler Károly, Horváth Péter, Horváth Tamás, Lőrinczi György, Ludmány László, Molnár Ákos, Lakatos Roland, Plagányi Zsolt, Polgár Sándor, Sárdi Ákos, Selmeci Attila, Tóth Ramón, Tőrös Károly, Turi György, Virth Balázs
  • Az elnökség tagjai többet közt: Cseh László, Güttler Károly, Hargitay András, Wladár Sándor. A teljes lista itt.