Nemi erőszak miatt három évet ült az úszókapitány

2016.04.05. 14:39

1962. február 17-én a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, jelenlegi úszókapitányt.

Másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek, írta a Privátkopó.hu. A lap megszerezte az ítélet indoklását is.

Az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, le is töltötte Nagyfán. Később a Spartacus vezetőedzője lett.

Tanítványai közül Egerszegi Krisztina öt olimpiai bajnoki aranyat nyert, Kovács Ágnes egyet. Güttler Károly olimpiai ezüstérmes, világcsúcstartó.

A 75 éves Kiss januárban lemondott, amikor Hosszú Katinka nem állt vele szóba, miután széttépte azt a szerződést, amit az úszószövetség felkínált neki. Gyárfás Tamás elnök ezt nem fogadta el, a szakember azóta is betölti a posztot.

Kiss a Népszabadságnak azt mondta: „beszélhetnék arról, hogy 1962-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk."

Úgy gondolja, bűne ellenére élt második esélyével, és a közeg túllépett a múltján. A bíróság egyébként sem tiltotta el attól, hogy gyerekekkel foglalkozzon.