Az államtitkár szerint probléma lehet, be is jött a jóslat

2017.03.30. 12:25

A múlt héten kiderült, hogy a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége által 2 milliárd forintért felújított szilvásváradi lovarda tele van hibákkal, amiről a fogathajtók tisztségviselője, Ifj. Bozsik József beszélt az N1 tévének, és emiatt a minisztérium fideszes államtitkára, Czerván György felhívta őt és megfenyegette. (A Hvg.hu szembesítette ezzel a politikust, aki szerint az nem is fenyegetés), mindenesetre Czerván felhívta Bozsik figyelmét arra, hogy a nyilatkozata miatt megütheti a bokáját:

arra kérnélek, hogy ezt ne csináld a jövőben, legalábbis, ha nem akarsz ebből problémát.

 Akár fenyegetés volt, akár nem, mára kiderült, Bozsik tényleg megütötte a bokáját, és lemondhat a további szövetségi kapitányi álmairól valamint az utánpótlással és tehetségneveléssel foglalkozó programot is elvették tőle.

Bozsik minderről a Digisport Reggeli Start című műsorában beszélt csütörtökön.

A szövetségi kapitányi tisztsége Bozsiknak ugyan tavaly decemberben lejárt, de azután márciusig még együtt tervezgették a jövőt a szövetségben, ami a nyilatkozat után hirtelen másokat keresett meg a kapitányi poszt betöltéséért.

Bozsik szerint Czerván államtitkár azt mondta neki, hogy a politikai állásfoglalás összeférhetetlen a tisztével, holott Bozsik szerint ő életében nem politizált, érthetetlen szerinte, hogy Czerván azt minősítette politikai állásfoglalásnak, hogy a beruházás minőségét kritizálta. „Az volt főleg a problémájuk, hogy aki megkeres, nyilatkozok, ahogy az N1 tévének, amit a kormány a Jobbikhoz csatol, adtam nyilatkozatot, és emiatt csak én lett eltávolítva”.

Bozsik szerint ő már egy éve is elmondta építő jellegű kritikáit, más államtitkárok bólogattak is csendben, de nem történt semmi. Szerinte már az is hibás volt, hogy Szilvásváradra került a lovarda, ami tömegeknek egy versenyen megközelíthetetlen.