A végsőkig ki tudom hajtani magam

2015.04.14. 14:43
A torinói 24 órás ultrafutó világbajnokságon egy magyar nő, Nagy Katalin győzött, igaz, az Egyesült Államoknak versenyzett. Egy nap alatt 244,495 kilométert teljesített, csak 170 méterrel maradt el az amerikai rekordtól. Csapatban is összejött neki egy világbajnoki cím.

Nagy Katalin az elmúlt évben robbant be az ultrafutók élvonalába, a Spartathlonon második lett, majd Arizonában nyert meg egy 24 órás versenyt. A hétvégi világbajnokság előtt a szaksajtó is egyértelműen őt nevezte meg favoritként, és nem csak azért, mert Nagy nevezett a legjobb eredménnyel.

Az ultrafutónő edzéseit Magyarországról irányítják, de mivel Nagy évek óta Amerikában él, és versenyeihez financiális hátteret is biztosítanak, így az Egyesült Államoknak versenyez, még ha a szíve haza is húzza.

„Próbáltam nem foglalkozni a verseny előtti hírekkel. Én mindig azt mondom: nyugtával a napot. Egyáltalán nem volt biztos a győzelmem. A világ legjobb ultrafutói álltak rajthoz Torinóban, és egy 24 órás versenyen bármi megtörténhet."

11141348 548356161974056 6335932871829892264 n
Fotó: Nagy Katalin / Facebook

Edzője, Lőrincz Olivér szerint sem volt előre lefutott a verseny. „Az edzésein látszott, hogy ugyanazt a formát tudja hozni, mint decemberben. De mivel van, aki régebbi eredményekkel nevezett, nem lehet tudni, ki mire képes, sokszor bejöttek már a sötét lovak.”

Torinóban egy 2 kilométeres pályán köröztek az indulók, ami nem volt túl egyszerű. Az éles visszafordítóban óhatatlanul lassult a tempó, és néhány emelkedő és lejtő is nehézséget okozott. Jó pár óra után a mezőny nagy része már lefelé és fölfelé is gyalogolt. Az ultrafutók sem ugyanúgy tűrik a monotonitást, van, aki akkor megy igazán jól, ha két pont között kell teljesíteni a távot. Ott jobban be tudja osztani az erejét, mintha időre menne. „Én jobban szeretek körözni. Megnyugtat, ha emberek vannak körülöttem, és sűrűn tudok találkozni a segítőimmel. Az edzéseim 90 százalékát is ötkilométeres pályán végzem, egy tó körül” – mondta Nagy.

A 24 óráson azonban nem a pálya nyomvonala rostálta meg igazán a mezőnyt, hanem a hirtelen betörő meleg. A 25 fokban nagyon sokan fejre álltak, a férfi favorit Hara Josikazu éppúgy, mint a Spartathlon-győztes Ivan Kudin. Lubics Szilvia is nagy eredményre készült, de ő sem tudott jól alkalmazkodni a meleghez. Elmaradt a várttól, csak a 30. lett. Lőrincz szerint Nagynak jól jött, hogy Floridában készülve jobban hozzászokhatott a meleghez, de azért ő is szenvedett.

„A pálya nehézsége miatt ezen a versenyen nem tudtam bekerülni a megszokott mentális zónámba. Sok volt a kanyar, aztán a lejtő és emelkedő. Nagyon kellett figyelnem. A lábaim fájtak, és az utolsó két órában már csak erre tudtam koncentrálni. Számomra az idő tökéletesnek bizonyult. Éjszaka hideg volt, fáztam picit, de nem zavart meg futás közben. Egyszer az áram is elment a stadionban. Kaptam lámpát, azzal mentem tovább. Nekem a holtpont mindig napfelkelte előtt van, de ahogy világosodik, az erőm is visszatér.”

Nagy az amerikai Traci Falbóval vívott különversenyt, szinte végig fej-fej mellett haladtak, csak néhány kilométer választotta el őket egymástól, ami egy 24 órás futás végén bármikor eltüntethető különbség. „Húsz óráig nem foglalkoztam vele, ki hol van. Haladtam a saját tempómban. Aztán kezdtem figyelni Tracit. Már nagyon fáradt voltam, a végén csak arra koncentráltam, hogy a két kör megmaradjon kettőnk között. Az utolsó két órában tudtam, ha mozgásban maradok, futok és nem sétálok, akkor megvan a győzelem.”

Nagynak kis híján az amerikai rekord is összejött, 170 méter hiányzott hozzá, az edzője szerint az lett volna a pluszpoén, de úgy véli, jól tették, hogy nem próbálták meg gyorsabb tempóba belehajszolni a csúcs miatt, mert abból akár összeomlás is lehetett volna. „Az utolsó félórában már csak a verseny végére tudok gondolni, és a jól megérdemelt egy-két hetes futásmentes pihenésre. A végsőkig képes vagyok magam kihajtani, ahogy meghallom a jelzőkürtöt, általában magamtól esek össze. Kell bő egy óra, mire képes leszek újra lábra állni.”

Lőrincz Olivér elmondhatja magáról, hogy a világ két legjobb ultrafutónőjét edzi. Egyfelől furcsa helyzet, hogy egymás ellen is készíti fel őket, de azt mondja, senkinek sincs problémája ezzel. „Ők is jóban vannak egymással, én meg nem adok egyiknek sem többet, mint amit a másik megkap. Tudom, hogy mi az, amit elmondhatok nekik, és mi az, amit nem. Az, amit mindig tudnak mindketten, hogy milyen tempót megy a másik.”

Nagy az elmúlt időszakban sokat lépett előre, edzője szerint ezt a tendenciát nehéz tartani, de a következő egy-két szezonban még látványosan fejlődhet. A több tapasztalattal rendelkező Lubicsban is van még, így a Spartathlonon izgalmas versenyt futhatnak majd szeptemberben.