Hétvégén visszatér Rio balhés amerikai úszója

2017.07.13. 13:06

Los Angelesben versenyez ismét Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, akinek június végén járt le a riói olimpia után kapott tízhónapos eltiltása.

A versenyt azon a dél-kaliforniai egyetemen rendezik, ahová Lochte a riói olimpia után költözött Észak-Karolinából, és ahol azóta is készül. Az elmúlt időszakban csak egy áprilisi öregfiúk-viadalon indult, amelyre nem vonatkozott az eltiltása.

Lochte és három társa a tavaly nyári olimpia idején Rióban részegen randalírozott: megrongáltak egy benzinkutat, összetűzésbe kerültek az alkalmazottakkal. A történtek után viszont azt állították, hogy fegyveres rablótámadás érte őket. A videofelvételek alapján kiderült, hogy nem mondtak igazat.

Lochte-t tíz, a másik három sportolót négy-négy hónapra tiltották el. Emellett Lochte elveszítette a 100 ezer dolláros jutalmat, amit a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett riói aranyéremért kapott volna. 20 óra közhasznú munkára is kötelezték.

A hamarosan 33 éves klasszis egy hónappal ezelőtt elmondta: nagyon nehéz időszakon van túl, a visszavonulásra és az öngyilkosságra is gondolt, viszont immár kellő motivációt is érez magában, hogy kiharcolja a részvételt a 2020-as, tokiói olimpiára. A pénteken kezdődő budapesti vizes vb-n nem lesz ott.