Vívás
Vívás

Összevetés Londonnal

Négy éve mindössze négy magyar vívó volt, az akkor 22 éves Szilágyi Áron a második versenynap nyerte aranyát, ezzel a többi esélyes már sokkal nyugodtabban versenyezhetett. Nem volt ugyanis lelki teher, hogy nem volt még meg az első arany. Csapatban a világranglistát vezető férfi párbajtőrözők azért hiányoztak négy éve, mert éppen ők maradtak ki a kényszerű rotáció miatt.

A mostani csapatban a rutinosak vannak túlsúlyban, a 21 éves kardozó Márton Annával jelent meg a fiatalabb generáció.

Magyarok?

Jelenlegi elvárás: 1-2 érem. Különös sorminta van a vívásban, hiszen 1988 és 92 után 96-ban nem volt arany, hogy aztán megint két olimpián legyen, majd egy megint kimaradt (2008), és mivel négy éve Szilágyi nyert, jó eséllyel számíthatunk egy újabbra, ha ezt a mintát vesszük alapul. Akár tőle is. Persze, nem ennyire egyszerű a sikeres szereplés.

Udvarhelyi Gábor kapitány szerint abszolút benne van, hogy Szilágyi képes a címvédésre, egyéni Eb-t is nyert ebben a ciklusban, így már csak a világbajnoki cím hiányzik a karrierjéből. A szakembert kértük meg a csapat bemutatására.

„Áron még mindig csak 26 éves, de már így is elképesztő pálya van mögötte. Gimnazista volt, amikor csapatban már vb-aranyérmes, 2007-ben. Most csapatban nem lehetnek ott a társak, de ettől tudta már függetleníteni magát 4 éve is. Eltökélt, céltudatos, amit az összes mozdulata, és az összes mondata is alátámaszt. Igazi profi, bárkit megverhet, nem szeretnének vele találkozni. Edzőt váltott, Somlai Béla helyett Decsi Andrással készül fel. Azt gondolom, ennek mérlegét 2-3 év múlva lehet megvonni.

Egy biztos, ha a versenyző váltani akar, nem szabad az útjába állni, mert végső soron ő viszi a vásárra a bőrét. Ha ő már nem bízik az edző módszerében, hagyni kell.”

Szilágyi harmadik helyen kiemelt, ennek megfelelően elsőre nem kap nagyon nehéz riválist, de utána már veszélyes ellenfél következhet. Az iráni Abedini kétszer megverte ebben a szezonban, és a fehérorosz Bujkevics sem kis név, még ha nincs is mostanában ellenállhatatlan formában. A nyolc között már szinte olyan rivális jön, akinek van egyéni érme nagy versenyről. A legnagyobb riválisokkal – Hartung, Gu, Kim, Jakimenko, Kovaljov – ugyanakkor még ekkor sem akadhat össze. De talán nem is érdemes ennyire előreszaladni.

 
1948 óta aki a magyar zászlót vitte – legyen szó bármilyen sportágról -, nem nyert.

Udvarhelyi szívből kívánja, hogy ezt a rossz sorozatot épp Szilágyi szakítsa meg. Már csak azért is, mert a szakember úgy gondolja, hogy először nehezebb feljutni a csúcsra, ott maradni már egyszerűbb.

A másik kardban versenyző magyar Decsi Tamás. Neki a 2009-es vb-n volt nagyszerű napja, bronzérmes lett.

„Sokat tud a vívásból, nagy hajrával jött fel, az ő képességei is adottak egy jó szerepléshez. Igazi harcos, aki rendre be tudja csapni az ellenfelét, ami a vívás egyik egyik alaptétele.”

A kardozók ezúttal is elmentek Németországba – Szilágyinak maximálisan bejött ez a terv 2012-ben -, az ottani fellegvárba, ahol az erdélyi Szabó Vilmos a vezetőedző, és így igen erős riválisokkal készültek fel.

A már említett Márton Anna a példa arra, hogy már junior korban van átmenet a felnőttek felé, kellő tehetséggel be lehet robbanni.

Udvarhelyi arra hívta fel a figyelmet, hogy ez nagyon nem könnyű, több olyan nevet is említhetne, akik a juniorok között villogtak, a felnőtteknél viszont mindig hiányzott valami az áttöréshez.

„Panka szerencsére megmutatta, hogy ez a virtus nem veszett ki a vívóinkból. Kovács Ivánnak régebben hamarabb volt felnőtt vk-döntője, mint junior vb-érme. Panka ráadásul egy vb-bronzzal jelezte, hogy nemcsak a jövőben, hanem már a jelenben is összejöhet neki egy jó helyezés. Pézsa Tibor és Gárdos Gábor nagyszerű felkészítő munkát végeznek.

Pézsa a régi kardiskola egyik utolsó jeles képviselője, örömteli, hogy a tudását, technikáját jóval 70 felett is igyekszik továbbadni a fiataloknak.”

Márton Annának, ha szerencséje lesz az augusztus negyediki sorsoláson, akkor olyan kerülhet, hogy a négyig nem is találkozik európaival. Ha nem kedvez neki a szerencse, akkor viszont lengyelen és két oroszon vezet az út. Ég és föld a különbség, ezúttal ez a párhuzam egyáltalán nem túlzó.

A fiatalkori áttörés Mohamed Aidának is remekül sikerült, hiszen 17 évesen vb-ezüstérmes volt Essenben. Második gyereke megszületése után is elszántan tért vissza, és az idei felkészülésben megkapta azt, amit régebben soha: Olaszországban készülhet a sportág legjobbjaival.

Egyiküket, a hatszoros olimpiai bajnok Valentina Vezzalit le is győzte a legutóbbi Eb-n (15-11), mindez közrejátszott abban, hogy Vezzali nem mehet Rióba.

„Olyan mester-tanítvány kapcsolat az övék Solti Antallal, ami a hűségnek a szimbóluma. Nem sok olyan van manapság, hogy egy edző végigkísérhette a tanítványát az első lépésektől alighanem az utolsóig. Persze, soha nem mondanék olyat, hogy ez az utolsó Aidának, hiszen 40 évesen olyan lelki erőt igazolt, ami csak keveseknek van. Két negyedik helyig jutott eddig olimpián, hátha most sikerül elérnie az olimpiai dobogót. Bravúr kell hozzá, nem vitás, hiszen a második fordulóban már a világranglista vezetőjével, vagy a másodikkal kerül szembe.

Azt hiszem, ő már minden helyzetet tud kezelni. A kezében és a fejében pedig minden ott van.”

Mohamed arra panaszkodott, hogy nagyon magányos volt négy éve, most kapott egy társat, egy barátnőt.

A 39 éves Knapek Edina is már anyukaként vív jó ideje, neki a portugál férje, Marco Goncalves lett az edzője. Az úszásban ez a modell nagyszerűen működik – Hosszú Katinka és Shane Tusup -, és Knapek is közel volt ahhoz, hogy a vb-n a négy közé jusson, vitatható ítéletek miatt nem sikerült csak még nagyobb meglepetést okoznia. Sanajeva nyert végül ellene, ezért ezt a ciklust egyéni érem nélkül zárta.

„Nagyon jó hatással van a technikájára Marco, aki szintén vívó volt. Élmény nézni Edinát, ahogy letisztult, érezhetően javult az iskola, szebbek és pontosabbak az akciói. Képes a meglepetésre ő is, ráadásul, ha úgy hozza a sorsolás, épp Sanajeva kerülhetne az útjába, és itt lehetne az alkalom a visszavágásra.”

És akkor a párbajtőr, ami Udvarhelyinek hazai pálya, hiszen párbajtőredző.

Szász Emeséről azt kérdeztem elsőként, mi kell neki ahhoz, hogy halhatatlan legyen, és Nagy Tímea örökébe lépjen.

„Emesének megvan a stílusa, nem hasonlítható Titiéhez. Sok mindent átélt, amíg rákanyarodott a harmadik olimpiájára. Bárkit képes legyőzni, Kulcsár Győző a mestere, aki nyert versenyzőként, edzőként is. Ha szerencsés lesz, jó napja lesz, nagyon sokáig juthat.Tudatosan vállalta, hogy férfi partnerekkel vívjon, ami céltudatosságát jelzi.”

A sorsolása kőkemény, hiszen már elsőre megkaphatja azt az észt Beljajevát, akitől a 2013-as vb elődöntőjében kapott ki, és aki megnyerte azt a vb-t.

Az egyetlen csapatunk, a párbajtőrözőké, amelyik a 2013-as hazai vb-n hihetetlen küzdeni tudással megnyerte az aranyat, a sérült Boczkó Gábor fél lábon állva adta a tusokat az elődöntőben.

Akkor még ő volt a befejező ember, de a tavalyi világbajnokság arra világított rá, hogy cserélni kell ebben a pozícióban, mert Boczkó elfáradt, és a négy közé jutásért hat találatot adott el Dél-Koreával szemben, akik így lényegében kijutottak az olimpiára, míg a mieink egy kacskaringós útra kényszerültek.

„De megcsináltuk, és ami a legszebb, egy vk-győzelemmel jutottunk ki az utolsó pillanatban. Nemcsak mi, a sport is nyert akkor, Vancouverben. Mert gyanús eredmények voltak, de végül megvertük a kazahokat, és ott vagyunk. Ahonnan ez a csapat a pihenő után visszatért, tiszteletet parancsoló. A hatodik ciklusában járó Gézának szüksége volt egy kisebb kihagyásra, Boczeket sérülések hátráltatták, az eredmények nem jöttek, az első pozíciót gyorsan elveszítették.

Onnan sikerült visszakapaszkodni, az alulról jövők terhével.

Vagyis hogy nagyon jó csapatokkal kell vívni már a nyolc között. Most viszont újra az ötödik helyen állnak, a szívósságot és küzdőképességet ennél jobban semmi sem érzékelteti.”

Az ötödik pozíció egyben azt jelenti, hogy vissza is lehet vágni rögtön a negyedik helyen álló Koreának a vb-n elszenvedett vereségért. Az ellenfélnél gyengébb világranglistás helyezésű vívók vannak, vagyis korántsem legyőzhetetlen rivális.

Most már a 30 éves Rédli András, a csapat legfiatalabb tagja lesz a befejező ember. Mivel ő nagyszerűen bekkel, ha előnnyel kapja meg a váltót, nehéz lesz megállítani. Sőt, ahogy Udvarhelyi kiemelte, Rédli egyre pengésebb, bátran vállalkozik akciókra, nemcsak az eredmény tartásában vannak kivételes képességei. Ezt alátámasztja 2014-es egyéni Eb-aranya.

A négy között a francia-venezuelai párharc győztese vár a mieinkre. Előbbi a nagy favorit, a világranglista vezetője. Mivel februárban mégiscsak sikerült őket legyőzni, akár egy újabb siker is benne van, és akkor máris a döntőben vagyunk. Leírva mindez egyszerű, 2008-ban a legjobb pozícióból várták a magyarok a versenyt, errefel a négy közé sem jutottak be.

„Bizakodó vagyok, mert ez a csapat azzal, hogy kijutott, még nem adott ki mindent magából.

Nem az volt a csúcs, hogy világkupát nyertünk. 2013-ig ez a csapat 10 éremmel örvendeztette meg a vívást és a szurkolókat. Higgyék el, ez nem kevés.”

Ezúttal előny, hogy a tartalék, Somfai Péter bent lakhat a faluban, nincs az az áldatlan helyzet, mint például a 2004-es olimpián – akkor ezüstérmes lett a csapat -, és Kulcsár Krisztián nem lakhatott együtt a többiekkel, csak a városban találkozhattak. Kulcsár végül beállt, és értelemszerűen érmes lett.

„Egyéniben van esély arra, hogy Gábor és Géza összekerül. Ilyenkor nem lesz edző a pást mellett. Pokoli helyzet, de ez van, volt már ilyenre példa régebbről. A fiúk megszámlálhatatlanszor vívtak már egymással, ismerik egymást, klubtársak is, bár olimpián még nem találkoztak. Egészen biztosan különleges atmoszférájú meccs lenne. Egy biztos, a sportágban elő sem fordulhat csapatutasítás, a jobbik fog továbbjutni. Nyilván nem szerencsés helyzet, de még nagyobb önbizalmat is adhat a következő asszóra. Hiszen ha az ismert ellenfelét verte, akkor már senki sem tudja megállítani.”

Kis szabálymagyarázat

Egyéniben három perc után egyperces szünet van, aki előbb eléri a 15 találatot, az nyer. A kard a leggyorsabb, pár másodperc telik csak el a tiszta vívóidőből, itt nyolc tus után van egy perc szünet. Egyébként 3x3 perc a rendes vívóidő.
A pást 14 méter hosszú, a párbajtőr és a tőr 110 centi hosszú, a kard kevéssel rövidebb

Párbajtőrben a teljes testfelület számít, kardban a lábak nem, tőrben a lábak és a kéz sem. Tőrben és kardban a támadónak előnye van, ezek a konvencionális fegyvernemek.

A csapatversenyben 5 találatig vívnak, vagy 3 percig. Ha valamelyik csörtében nem érik el az 5 találatot, akkor a következőhöz hozzá lehet adni azokat a tusokat. Egy példával érthetőbb. Ha az első két pár után 4-4 a meccs állása, akkor a harmadik párban érkezők 15-ig vívhatnak. Vagy ha a hatodik pár után 18-17, akkor a hetedik párban akár 35-ig eljuthatnak.

A csapat:

Mohamed Aida, 1976. március 12., női tőr

olimpiai 4., (2004 egyéni és 2008 csapat) világbajnoki ezüstérmes (1993), ötször volt vb-3 (1994, 2002, 2003, 2006, 2007)

Knapek Edina, 1977. október 5., női tőr

olimpiai 4. csapatban (2008, csapat), világbajnoki bronzérmes (2002, 2005)

Márton Anna, 1995. március 15, női kard

világbajnoki bronzérmes (2015), Eb-2 (2016)

Szász Emese, 1982. szeptember 7., női párbajtőr

Vb-2 (2005, 2010) vb-3. (2006 és 2013)

Szilágyi Áron, 1990. január 14., férfi kard

olimpiai bajnok (2012), Európa-bajnok (2015) vb-3. (2013)

Decsi Tamás, 1982. október 15., férfi kard

világbajnoki bronzérmes (2009) csapatban világbajnok (2007)

Imre Géza, 1974. december 23., férfi párbajtőr

olimpiai bronzérmes (1996, egyéni) olimpiai 2. (2004, csapat), világbajnok (2015, egyéni és 2013 csapat), Európa-bajnok (2008)

Boczkó Gábor, 1977. április 1.

Olimpiai 4. (2008, egyéni) olimpiai 2., (2004, csapat) csapatban világbajnok (2013), vb-3. (2010) Európa-bajnok (1997, 2002, 2003)

Rédli András, 1983. október 21.

világbajnok csapatban (2013) Európa-bajnok (2014, egyéni)

Tartalék: Somfai Péter