Értelmi fogyatékos, de kit érdekel?

Az uborkasaláta, az isteni. Evés közben csak egyetlen problémám van, hogy nem tudom eldönteni, a hús vagy az uborkasaláta jobb. Egy menő belvárosi lakásban ebédelünk, Tapolcán, György, Zoltán és József lakásában. Az ebédet már reggel, munkaidő előtt megfőzték, hétvégére gombapaprikást terveznek, nokedlivel – erről beszélgetünk evés közben. Átlagos csütörtök, átlagon felüli ebéd. Vendéglátóink életében sincs semmi különös: ők is korán kelnek, főznek valamit, vagy szendvicset készítenek, munkába mennek, munka után bevásárolnak, majd egymással, barátaikkal vagy szerelmeikkel időznek, esetleg edzésre mennek, vagy csak bámulják a tévét.

Hármuk közül ketten középsúlyos értelmi fogyatékosok, egyikük enyhe értelmi sérült, de ezen kívül nem különböznek a társadalom többi tagjától. Két évvel korábban még egy lesencetomaji bentlakásos intézményben éltek, kétszáz másik értelmi fogyatékossal együtt, a jelenleginél sokkal elzártabban, kötött napirend szerint. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Kitagolásnak nevezik azt az folyamatot, ami az utóbbi évtizedekben egész Európában és a nyugati világban zajlik, amikor az elzárt, településszéli, bentlakásos tömegintézményekből önálló lakásokba vagy kisebb, maximum huszonöt fős – de egyre inkább legfeljebb öt-hat fős – lakásokba, lakóotthonokba költöztetik a fogyatékosokat, azzal a céllal, hogy minél inkább a társadalom teljes jogú tagjaiként élhessenek. Magyarországon legutóbb akkor lehetett a kitagolásról hallani, amikor Szilvásvárad képviselő-testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy a településen nem lát szívesen fogyatékkal élőket, akik egy közeli bentlakásos intézményből költöztek volna a városba. A képviselők ellenállását követő botrány hatására aztán valamennyire meggondolták magukat, igaz, az eredeti tervekhez képest éppen feleannyi lakóingatlant engedélyeztek.

A kitagolás elvének lényege a lakók lehetőségeihez mérten a lehető legönállóbb élet, egyéni döntések támogatása. György, József és Zoltán életét az ÉFOÉSZ (Értelmi fogyatékossággal élők és segítőik országos érdekvédelmi szövetsége) változtatta meg, amikor 2011-ben a Tapolcától pár kilométerre lévő Lesencetomajról a belvárosi lakásba költöztették őket. Azóta is folyamatosan, napi szinten segítik őket, például a nagybevásárlásokban, bonyolultabb fogások elkészítésében, illetve bármiben, amit csak szeretnének. Néhány praktikus életvezetési segítségen kívül a férfiak a tapolcai önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott, közös lakásukban mindent maguk intéznek. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

„Nem tudtak jelelni a családtagjaim, nehéz volt otthon, sokat voltam egyedül, csak ültem, vagy néztem a tévét. Az iskola után a nagypapámhoz kerültem, ahol nagyon jó sorom volt, lassan beszélt, türelmes volt, szeretett engem. Sokat gombásztunk együtt” – mesél egy jeltolmács segítségével József, aki 40 éves, siket és enyhe fokban értelmi fogyatékos. Halló családba született Ajkán, egyéves korában vették észre, hogy siket, óvodától 19 éves koráig a soproni siketek és nagyothallók iskolájába járt. Asztalos szakmunkás-képesítést is szerzett, de gyakorlatilag nem dolgozott a szakmájában. 2008-ban került a lesencetomaji intézménybe, miután nagyapja meghalt, ott idén novemberig az intézmény kerámiaműhelyében dolgozott, eladásra szánt kerámiatermékeket készített. Látogatásunk végén egy csodaszép kerámiarózsával lep meg. Őt is meglepetés éri, ugyanis találkozásunk másnapján ünnepli a születésnapját, lakótársai tortával ünneplik. Néhány alap jelre megtanította Zoltánt és Györgyöt is, akik mindig figyelmesen artikulálva, lassan beszélnek hozzá. Olyan is előfordult, hogy jeltolmács hiányában egy náluk járó forgatócsoportnak György tolmácsolta József mondandóját.

Az intézetben hatágyas szobában lakott, így viszonylag nehezen szokta meg, hogy Tapolcán saját szobája van. „Főleg az esték voltak furcsák, mert hiába nem hallok, azért érzékelem a mozgásokat, dobogásokat, rezgéseket. És ott ugyan már megszoktam, hogy hatan vagyunk együtt, de most már mindenképp itt szeretnék maradni. Nagyon jó itt nekem.” (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Györgyöt, Zoltánt és Józsefet a kétszáz fős intézmény tizenegy jelentkezője közül választották ki, a kiköltözést többéves előkészítő munka előzte meg. A tizenegy jelentkező 120 órás tanfolyamon vett részt, majd vizsgázott, a mindennapi élet legalapvetőbb, praktikus teendőiből. A tanfolyamon és a vizsgán pénzkezelési ismereteikről, csekkfeladásból, bankszámla-vezetésből, konfliktushelyzetek kezeléséből éppúgy számot adtak, mint mosógépkezelésből és főzésből. A gyakorlati képzés már a tapolcai lakásban zajlott, a lakók ekkor tervezték meg, hogy kinek melyik lesz a saját szobája, és melyik szobának milyen színű lesz a fala. Élénk piros, élénk citromsárga és égszínkék falak között élnek azóta, minden reggel felosztják a feladatokat. Ottjártunkkor György kelt hajnalban, hogy friss péksütemény legyen otthon, ő kente mindhármuknak az uzsonnára való szendvicseket, Zoltán vitte le a szemetet, és József főzte a kávét. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Zoltán 35 éves, hatéves kora óta élt különféle intézményekben, középsúlyos értelmi fogyatékos és a Nohab mozdonyok rajongója. „Gyerek voltam még, Csopakon voltunk sétálni, le volt zárva a sorompó, és éppen egy Nohab érkezett. Nem tudtam a nevét, de megkérdeztem az állomásfőnököt, ő mondta, hogy ez a svéd gyártmányú Nohab. Turcsiorrúnak is szokták nevezni” – mondja lelkesen. Minden érdekli, ami nohabos, az Indóház vasútügyi magazin minden egyes számát megveszi, és az Index Nohab fórumának állandó olvasója. A szobája falát díszítő mozdonyfotókat is innen töltötte le. Mind a húsz magyarországi Nohab történetét ismeri, csak azt sajnálja, hogy a húsz közül 13-at már leselejteztek.

Majdnem tíz éve jár barátnőjével, Cecíliával, akit még abból a gyermekotthonból ismer, ahol felnőtt, minden időpontra és dátumra percnyi pontossággal emlékszik, és szenvedélyesen szereti a munkáját. A lesencetomaji intézmény a szövőműhelyében szőnyegeket készít. Minden reggel Tündével utazik dolgozni, a lány ugyanarra a településre jár iskolába, végigbeszélgetik a 15 perces buszutat. Lakótársaival ellentétben ő úgy döntött, hogy – bár lett volna rá lehetősége – nem szeretne Tapolcán dolgozni, annyira szereti a szőnyegszövést, hogy inkább visszajár az intézetbe. Önállóan dönt a színekről, ízléses darabokat készít, hihetetlen szenvedéllyel. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

A lesencetomaji intézet épületegyüttese korábban különféle nemesi családok tulajdonában állt. Az 1732-ben épült kastély eredetileg a Nedeczky család vadászkastélya volt, majd egy cseh gróf, még később pedig a Festetics–Károlyi család vette meg, az ötvenes években kezdték szociális intézményként használni. Először a tapolcai szegényház és idősotthon lakóit telepítették ide. A nyolcvanas évektől működik fogyatékkal élők és súlyos pszichiátriai betegek intézményeként, idén 140 értelmi fogyatékos és 56 pszichiátriai beteg lakja. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

György 33 éves, kertész és állatgondozó szakmája van, tíz osztályt végzett el. „Egyszer egy lovász mellett dolgozhattam volna, de aztán újabb és újabb papírokat kért a főnök. Minden papír megfelelt, a bizonyítvány is jó volt, de mégsem talált alkalmasnak” – mondja. Négy nővére van, négyéves korától állami gondozásban nevelkedett, Zoltánnal együtt a gici gyermekotthonban. A képen jobboldalt, középen látható, mellette a barátnője, Henrietta, akivel idén nyáron Tiszaugon, egy értelmi fogyatékosoknak szervezett nyári táborban ismerkedett meg, és akivel most új munkahelyén együtt is dolgozik.

13 éves volt, amikor édesapja felkereste, de nem akart vele menni, mert azt gondolta, hogy családja csak a felügyeletéért járó gondozási díj miatt akar vele foglalkozni. Szenvedélyes focista, és lakótársaival együtt a helyi integrált színházi csoport oszlopos tagja, minden szombaton próbálnak. Legutóbb a Padlást mutatták be a Tapolcai Musical Színpadon sérült és ép színészekkel, hatalmas sikerrel. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

A három férfinak október 30-án volt az utolsó munkanapja Lesencetomajon. Az intézetben a Fővárosi Kézműipari Kht. foglalkoztatja a lakók egy részét. Van, aki szivacsot aprít, van, aki sző vagy varr, van, aki kerámiákat készít. A lakók reggel 8-tól négy órában dolgoznak, és havonta nagyjából 40 ezer forintot keresnek, ám jövedelmük 30 százalékát elviszi az intézményi térítési díj. Aki viszont nem tud fizetni, azt is ugyanazon a szinten, egyenlő szolgáltatásokkal látják el, mint a fizető lakókat. Sokan a kastély körüli munkálatokat látják el, gondozzák a parkot, a kertet, segédkeznek a konyhán, a mosodában. Korábban előfordult, hogy külső munkákat is szerveztek nekik, nyáron például almaszedést, ám az ilyen munkalehetőség meglehetősen ritka. A legfiatalabb lakó az intézményben 20 éves, a legidősebb 83, akinek 106 éves édesanyja a mai napig rendszeresen telefonál. Annyi kérése volt csupán az intézményvezető felé, hogy fiát Janikának szólítsák, és gondoskodjanak arról, hogy ha hideg az idő, a fián mindig legyen füles sapka.

A képen jobb oldalt látható Zoltán éppen egy fehér-piros szőnyeget készít vasúti sorompó stílusban. Neki is felkínálták a lehetőséget, hogy idén novembertől Lesencetomaj helyett Tapolcán dolgozhasson, az Életlehetőség szociális nappali intézményben. Átgondolta, el is ment az első munkanapján az új helyre, majd másnap visszatért Lesencetomajba. „A drapp, gyapjú anyag a kedvencem. Furcsa lenne, ha nem járnék Tomajra, és nem szőnék szőnyeget” – mondja, miközben szakszerű mozdulatokkal illeszti a vékonyra hasogatott rongycsíkokat a lesencetomaji szövőszék húrjai közé. Üvölt a mulatós zene, Zoli itt érzi jól magát.

Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ vezetője elfogadta Zoltán döntését, semmit nem akar siettetni a három férfi életében. „Egymásnak feszül ebben a helyzetben két dolog, az egyik, hogy szeretnénk, ha mindhárman függetlenednének az intézménytől, ugyanakkor elsősorban saját döntéseiket szeretnénk támogatni. Zotya esetében az utóbbi törekvés az erősebb. Ha később úgy dönt, hogy mégis Tapolcán folytatná, akkor segítünk neki munkát találni” – fogalmaz a szakember. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Idén novemberig Zoltán lakótársai, György és József is visszajártak Lesencetomajra, de ők Zoltánnal ellentétben úgy döntöttek, Tapolcán folytatják a munkát. Egy hónapja már nemcsak lakásuk, hanem munkahelyük is Tapolcára köti őket, de azt mondják, focizni szívesen visszajárnak majd a kastélykertbe. Most légzsákokhoz készített rugókkal dolgoznak, méretre aprítják őket. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ vezetője szerint Tapolcán azért is sikerült zökkenőmentesen véghez vinni a kiköltöztetési kísérleti programot, mert a város vezetése és lakossága befogadó a fogyatékosokkal. A helyi fogyatékkal élőknek az ÉFOÉSZ húsz éve szerveznek kiterjedt szolgáltatásokat, az Életlehetőség nappali intézményben a munkán kívül étkeztetés is folyik. „A helyiek azt látják itt hosszú évek óta, hogy sérült emberek ugyanúgy munkába járnak, gyakorlatilag ugyanazt az életet élik, mint bárki más.” (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Délután mindhárman rutin orvosi vizsgálaton vesznek részt, Györgynél gyanús szívzörejek miatt további vizsgálatokat rendelnek el. A közös orvosi vizsgálat után bevásárolni indulnak. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011-es felmérése szerint Magyarországon körülbelül húszezer fogyatékos ember él tartósan bentlakásos tömegintézményben. Ezeknek az embereknek a többsége nem beteg, csak a mindennapi élet egyes területein jobban segítségre szorul, mint az átlag. Zoltánnak például azt kellett megtanulnia, hogy nem érdemes a hónap első negyedében elköltenie az összes pénzét, György pedig egy fodrászbaleset után ébredt rá, hogy viselnie kell a következményét annak, ha azt kéri a fodrásztól, hogy tolja le kopaszra a haját.

A tömegintézetek lakóinak többsége valóban rászorul valamifajta segítségre, de a szakma egyöntetű véleménye szerint a támogatás, a minden érintett számára hatékonyabb, önálló élet kialakítása jobban kielégíthető egyéni vagy kiscsoportos szinten, a nagy tömegintézmények helyett. Az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia is ezt az elvet támogatja, az Európai Bizottság is a tömegintézetek totális kiürítését, megszüntetését, és az ott lakók kiscsoportos, vagy akár egyéni lakhatásának kialakítását írja elő, természetesen az érintettek helyzetének és állapotának megfelelő segítséggel támogatva. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

2012-ben az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében a kormány hat nagy intézmény kitagolására hatmilliárd forintot irányzott elő, ráadásul az Európai Unió által biztosított összegre önrész nélkül lehet pályázni. A pályázattal a kormány 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltását célozta meg. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)