Egyetlen párt nem tudja legyőzni ezt a hatalmat

emb
2017.09.01. 20:03 Módosítva: 2017.09.01. 20:52
Nem mindenki hisz abban, hogy az Orbán-kormány alatt meg lehet változtatni a választási rendszert, de ettől függetlenül szinte az összes ellenzéki párt képviselteti magát a Közös Ország Mozgalom egyeztetésén egy igazságosabb választási rendszer kidolgozásán. Az Agóra megnyitóján 8 ellenzéki párt képviseltette magát pártelnöki szinten, bár láthatóan nem szerveztek rá az eseményre, mert alig voltak. Akik összefogáspártiak, arról beszéltek, akik nem, azok nem arról beszéltek.

A Jobbikon kívül szinte az összes értelmezhető ellenzéki párt képviselője jelen volt a Közös Ország Mozgalom Agórájának megnyitóján az Alkotmány utcában péntek este. Két nap alatt ez a második fórum, ahol minden ellenzéki párt megjelenik, és elmondja egy adott témáról, hogy mit gondol: csütörtökön Csillebércen beszéltek arról, ki, mit ígér a nyugdíjasoknak. A megnyitón Bokros Lajos, Fodor Gábor, Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Juhász Péter, Karácsony Gergely, Molnár Gyula és Orosz Anna is felszólalt, résztvevő közönség azonban 2-300 fő lehetett.

A mozgalmat életre hívó Gulyás Márton kiemelte, hogy az az összefogás, ami itt létrejött az ellenzéki pártokkal szinte példa nélküli. Azokat, akik pedig nem csatlakoztak, ugyanúgy várják továbbra is. A közös ország pedig azt jelenti, hogy alapvető véleménykülönbségeket is meg lehet beszélni. Igazságos választási rendszer nélkül nincs igazságos hatalomgyakorlás, anélkül pedig nincs igazság sem az egészségügyben sem az oktatásban, sem máshol, mondta Gulyás

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke elmondta, hogy 7 hónap maradt arra, hogy az ellenzéki pártok bebizonyítsák, hogy a Fidesz leváltása után egy jobb ország teremthető, és

amikor jobb országról beszél, akkor egy nyugodt, polgári, európai országra gondol.

És bejelentette, hogy a DK a Bokros Lajos vezette Momával együtt fog készülni a választásra. Gyurcsány hozzátette, nem érdemes naivnak lenni, és bár igaza lenne Gulyás Mártonnak, hogy kikényszeríthető a választási rendszer megváltoztatása, de "ennél cinikusabb és erőszakosabb hatalmat nem láttunk még, így a törekvéseknek jelentős korlátai vannak" - mondta.

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint szükség lesz egy igazságtételre az elmúlt 7 év után, az állam jelenleg maffiaként működik, ezt vissza kell fordítani.

Kicsit szkeptikus vagyok abban, hogy megvalósulhat ez az álom

- mondta erről a kezdeményezésről, de fontosnak tartja, hogy a Fideszt meg kell buktatni, ezért pedig mindent megtesz az Együtt. Ez viszont szerinte csak akkor lehetséges, ha egyetlen jelölt áll fel a Fidesz jelöltjével szemben.

Hadházy Ákos az LMP társelnöke arról beszélt, hogy szerinte a legfontosabb az, hogy ha tudás van, akkor van minden, és nem a Fidesz által hangoztatott "ha munka van, minden van" mondás az igaz. Új korszak van, a technológia és a tudás adja meg egy ország erejét. Erre kellene nagyobb hangsúlyt helyezni. 

Fodor Gábor a Liberálisok elnöke nem szkeptikus a kezdeményezéssel kapcsolatban, szerinte a kommunista rendszer összeomlását sem lehetett látni, de ellenzékiként tették a dolgukat.

Molnár Gyula az MSZP elnöke szerint szinte minden területen igazságtalanság van, de igenis kell egy első lépést tenni, és ez a mostani igazságtalan választási rendszer megváltoztatása lehet. Ez most egy reményteli kísérlet, de érdemes készülni a realitásokra is, mondta Molnár, aki szerint egyetlen párt nem tudja legyőzni ezt a hatalmat, csak vagy koalíció vagy pártszövetség győzheti le. Bokros Lajos a Moma elnöke szerint pedig, aki nem hajlandó az ellenzéki szövetségben egyenrangúként részt venni, az az Orbán rendszer és önkényuralom szekértolója és támasza. Majd megkért mindenkit, hogy követelje a demokratikus pártok szövetségét, mert a demokráciát helyre kell állítani.

Orosz Anna a Momentumtól arról beszélt, hogy alapvetően fontos, hogy a sokakat képviselő ellenzéki pártok is beleszólhassanak a döntésekbe. A választási rendszer pedig igazságtalan. Vita, párbeszéd, egyeztetés, kompromisszum, ez a normális, ahogy az is, hogy az ellenvéleményt nem söpörjük le az asztalról. Ők hisznek abban, hogy ilyen hely lehet Magyarország, első lépésként pedig a választási rendszert lehet igazságosabbá tenni. Karácsony Gergely a Párbeszéd elnöke szerint sötét korszakot nyitott ennek a választási rendszernek az elfogadása, és bár sokan tüntettek akkor, de mégsem lett forradalom,

ez a rezsim, mint kés a vajon ment át, és felszámolta a jogállamot.

Ha azt szeretnénk, hogy legyen társadalmi felhatalmazásunk a jogállam felépítésére, ahhoz társadalmi konszenzust, támogatást kell szerezni, mondta.

A választási rendszer reformjáról a Nem maradunk csendben! - című CEU-s tüntetésen beszélt Gulyás Márton, itt jelentette be, hogy mozgalmi szinten kezdenek el vele foglalkozni, és minden politikai és nem politikai szereplőt várnak, hogy segítsen ebben a munkában.

Ehhez aztán a Jobbikon kívül az összes ellenzéki párt csatlakozott, de a Jobbik sem zárta ki, hogy ha a végén egy támogatható parlamenti beadvány készül a dologból, akkor támogassák azt. A tervek szerint az Alkotmány utcai Agórában szeptember 20-ig tartana az egyeztetés, de a helyszín egészen október 23-ig működne, a választási rendszerről szóló egyeztetések után más politikai, közéleti és kulturális témákról is beszélnének, és koncertek is lennének.

A pénteki megnyitó előtt a Fidelitas tartott rövid sajtótájékoztatót a helyszín előtt, ahol Böröcz László, a Fidelitas elnöke és V. kerületi alpolgármester elmondta, hogy

az Agórát Soros György építette az ellenzéknek.

A szervezők röviden beszéltek Böröcz-cel, aki szerint nem fontos a választási rendszert megváltoztatni, és egyébként is, azt választás után kell, nem előtte. A Fidesz is a választás után változtatta meg, mondta, nem tette hozzá, hogy az a következő választás előttet jelenti, nyilván arra készültek a választási rendszer megváltoztatásával. 

Az Agóra helyszínén, mellette, előtte egyébként valamilyen csatornázási építkezésbe kezdtek, valamiért véletlenül éppen akkor, amikor felállították a szervezők a helyszínt. És az eredeti tervek szerint minden nap 10 és 14 óra között beszélgetések, műsorok lesznek, de az biztos, hogy ezzel párhuzamosan sóderleöntés, betonfelverés és markolózás is lesz.

Így néz ki az Agóra, amikor épp koncert van: