Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Bűnözőkről írt a kékfényes Szabó

2014. nov 8. 16:12
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Bűnözőkről írt  a kékfényes Szabó

Bűnözőkről írt a kékfényes Szabó

Budapest — Következetes ember dr. Szabó László (83), a kékfényes Szabó, akinek nem jelenhet meg a 30. bűnügyi témájú könyve, mert 1989-ben fogadalmat tett.

Budapest — Következetes ember dr. Szabó László (83), a kékfényes Szabó, akinek nem jelenhet meg a 30. bűnügyi témájú könyve, mert 1989-ben fogadalmat tett.

– A rendszerváltáskor megígértem magamnak, hogy 36 évi újságírói munka után soha többet nem tévézem, nem teszek közzé nyomtatásban semmit. Így, bár megírtam a világ bűnözéséről szóló sorozat 4. részét, de az, amíg élek, az íróasztalfiókban marad – mondta a Vasárnapi Blikknek Szabó, aki 25 éven át volt a Kék fény című bűnügyi tévémagazin országszerte ismert műsorvezetője.

Kikötötte, a könyv csak halála után jelenhet meg/ Fotó: Isza Ferenc

Kikötötte, a könyv csak halála után jelenhet meg/ Fotó: Isza Ferenc

Bár a városi legenda szerint belügyesként tévézett, ám ő azt mondja: soha nem volt rendőr, igaz, a rendszer kegyeltje volt, és bűnügyi műsorvezetőként a világ számos országának rendőrségével és bűnözésével megismerkedhetett.

– Az íróasztalfiókban lévő 30. könyv a Brezsnyev-klánról, az Olaf Palme-gyilkosságról és az egyiptomi műkincs bűnözésről szól – árult el részleteket az újságíró– magánnyomozó.

Galina Brezsnyev harmadik férje, Jurij Mihajlovics Csurbanov belügyminiszter-helyettes az SZKP-főtitkár após halála után gyémántcsempészeten bukott le, és a Gulágra került. Galina alkoholistaként egy elmegyógyintézetben halt meg. Szabó orosz forrásokból jutott exkluzív információkhoz a kínos történetről.

Ugyancsak titkosszolgálati információkból építkezett Szabó a svéd miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásáról szóló fejezetben. Palme feleségével sétált Osloban, amikor egy máig ismeretlen pisztollyal agyonlőtte, a nejét pedig megsebesítette. Legalább tucatnyi ország, szervezet, cég, magánszemély merült fel lehetséges megbízóként.

25 évig volt az MTV képernyőjén

25 évig volt az MTV képernyőjén

A kézirat leghátborzongatóbb fejezete az egyiptomi műkincsbűnözésről szól.

– Eldugott kis falvakban napjainkban is alig várják, hogy meghaljon valamelyik hozzátartozó. Egy ősi módszerrel azonnal zsugorítani – mumifikálni – kezdik a holttestet, pár hónap után érik el a fáraók korabelihez hasonló állapotot, és a múmiát korabeliként eladják a fekete piacon – fejtette ki a szerző.

25 évig volt az MTV képernyőjén

Szabó László 1964 – 1989 között volt a Kék fény című bűnügyi magazin műsorvezetője. 1989-ben örökre kiszáll a médiából és az országban elsőként magánnyomozó céget alapít. A ma is működő cég őrzés-védelemmel és például jogos követelések érvényesítésével is foglalkozik. Napjainkig több mint 65 ezer, többségében gazdasági jellegű megbízást teljesített.

Szemán László

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

műsorvezető magánnyomozó bűnöző Szabó László Kékfény