Gazsó L. Ferenc lett a Kossuth főszerkesztője

2010.12.01. 11:50 Módosítva: 2010.12.01. 15:18
Már be is mutatkozott a munkatársaknak Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió új főszerkesztője. Gazsó már kétszer volt a Magyar Hírlap főszerkesztője is, legutóbb akkor, amikor Széles Gábor a segítségével jobboldali napilappá alakította a liberális újságot. Az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője lett, Az MR3-Bartók Rádió élén továbbra is a régi főszerkesztő Farkas Zoltán áll majd.

Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjét nevezte ki a Kossuth Rádió főszerkesztetőjének Jónás István, a Magyar Rádió új vezérigazgatója. Gazsó információink szerint már be is mutatkozott a Kossuth Rádió munkatársainak.

Gazsó kétszer is volt a Magyar Hírlap főszerkesztője, először 1996 és '98 között, majd az Üzleti Hét című lapot is vezette, az első Orbán-kormány alatt pedig a közszolgálati televízióba került. 2006-tól két éven át ismét a Magyar Hírlap főszerkesztője volt, míg 2008 novemberében felmentését kérte a tulajdonos Széles Gábortól.

Az iparági híresztelések szerint azért kellett távoznia a Magyar Hírlapból, mert elmérgesedett a viszony közte és Széles Gábor között, mivel állítólag nem volt hajlandó elég kemény címeket adni, és nem képviselte elég erőteljesen a tulajdonos politikai álláspontját a lapban, illetve amikor a Magyar Hírlap vezetőjeként más médiában nyilatkozott.

Gazsó L. Ferenc már nyáron, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének elnökeként azt nyilatkozta, hogy támogatja a kormány elképzeléseit a közszolgálati médiák összevonásáról.

Petőfi és a Kormorán

A Petőfi Rádió főszerkesztői posztját pedig Koltay Gergely, a Kormorán vezetője kapta meg. Koltay volt már zenei szerkesztő a Kossuth Rádióban, sőt egy ideig ő volt a csatorna zenei vezetője is.

Kormorán Politika
(Gáspár Álmos - Koltay Gergely)

A politika, a politika
súlyos matematika.
Ki ad többet érted,
ki bírja bizalmadat.

A politika, a politika
súlyos matematika.
Ki ad többet a kosárba,
ki osztja az álmokat.

A politika, a politika
súlyos matematika.
Ki adja neked a híreket,
mit árusítanak.

A politika, a politika
súlyos matematika.
Az infó-k birodalma:
Nem létező haza.

A politika, a politika
súlyos matematika.
Meggyőzi az embereket,
hogy négylábú a liba.

Koltay Gergely munkásságáért 2006-ban átvehette a Mádl Ferenc köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Aranykeresztet, a Kormorán pedig megkapta a Magyar Örökség díját. Koltay az utóbbi években elkötelezte magát a Fidesz felé, de korábbi dalaiban lesújtó véleménye volt a politikáról.

Változások

Jónás Istvánt, a Lánchídrádió megbízott főszerkesztőjét november 18-án nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság javaslatára a Közszolgálati Kuratórium. 

A vezérigazgató döntése után Ujhelyi Zoltán szolgáltatási vezérigazgató-helyettesként, Szilágyi Gábor pedig gazdasági vezérigazgató-helyettesként dolgozik a Magyar Rádiónál.

A Magyar Rádió tervezett átalakításáról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a Petőfi Rádión már nem csak zene fog szólni, de a célcsoporton nem szeretnének változtatni, tehát az adó továbbra is a 18-39 év közötti hallgatókra koncentrál.

A komolyzenei műsorokat sugárzó Bartók élén nem történt változás, azt továbbra is Farkas Zoltán vezeti majd.

A Kossuth Rádió a közszolgálati rádió legnépszerűbb csatornája, a teljes lakosság körében ezt az adót hallgatják reggelente a legtöbben. A Szonda-Ipsos felmérése szerint reggelente 1,1 millió ember ébred a Kossuthra, míg a NeoFM Bumerángja 920 ezer embert köt le, a ClassFM-en sugárzott Morning Show pedig csak 870 ezret.  A Petőfi az utóbbi években több mint ötszörösére növelte hallgatottságát célcsoportjában, a 18-39 éves korosztályban, ez a növekedés a városi fiatalok körében tizenötszörös volt.