Egy tucat új fellépőt jelentettek be a Szigetre

2017.01.25. 11:38

Régi visszatérők és állandó vendégek mellett bejelentettek egy csomó új fellépőt az idei Sziget Fesztiválra. A már ismert előadók alapján úgy tűnik, hogy valamivel több kurrens név lép fel az idei eseményen, mint egy évvel korábban.

A most bejelentett sztárok között ott van az Interpol, amiről már kedd óta tudjuk, hogy a legelső albumával érkezik a Szigetre, de jön egy másik korábbi nagy indie kedvenc is, a sokadjára fellépő brit Kasabian.

Szintén ebből a vonalból való a The Kills, amely most először lép fel Magyarországon. A zenekar tavalyi nagylemezét egyébként mi is eléggé szerettük.

Idén ismét érkezik egy ausztrál együttes a jó pár éve tomboló pszichedelikus rock reneszánszból, ugyanis bejelentették a Jagwar Ma koncertjét is.

Ugyancsak nagy húzásnak tűnik Danny Brown, akivel még jobban erősödik a Sziget hiphopos felhozatala, miután legutóbb bejelentették Vince Staplest.

Szerencsére az elektronikus zene nem csak Dimitri Vegas és Like Mike end show-jából fog állni, jön például a 2000-es évek meghatározó new wave formációja, a Metronomy.

Fellép még Flume is, aki jelenleg az egyik legkeresettebb producernek számít nemzetközileg, és jó pár éve elég erős hatása van arra, hogy kortárs zene épp milyen irányba mozduljon el.

Ugyanebből a vonalból érkezik még Cashmere Cat is.

További érdekesség, hogy a Gossip Girlből ismert Taylor Momsen zenekara, a The Pretty Reckless is koncertezik idén a Szigeten.

A többi bejelentett név járt már Magyarországon, mint például Charli XCX, a Billy Talent, Jamie Cullum vagy a Clean Bandit, de valószínűleg Fritz Kalkbrenner, a Leningrad vagy éppen a Crystal Fighters sem annyira ismeretlen a magyar fesztiválozóknak.

Ne maradjon le semmiről!