Túl sokat dolgozott a szívműtét után Kocsis Zoltán, lemondja koncertjeit

2016.10.17. 15:05

Bár rendben felépült a komoly szív- és aortaműtétjéből, kicsit vehemensebben vetette bele magát a munkába, mint amit az orvosok jó szemmel néztek volna, úgyhogy pár havi pihenésre ítélték a zongoristát.

Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára – közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hétfőn az MTI-vel.

A közleményben olvasható, hogy bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült komoly szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna. 

„Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját” – fogalmaztak a közleményben.

Mint írták, Kocsis Zoltán nem szakad el teljesen a pódiumtól, de külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja. A Bartók Új Sorozatban művészeti vezetői és közreműködői feladatait ugyanakkor töretlenül ellátja. 

A vele kapcsolatos kérdéseket és megkereséseket családja kérésére munkahelye, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fogadja – zárul a közlemény.

Ne maradjon le semmiről!