nonono

35 éve halott Bon Scott

2015.02.19. 16:31

1980. február 19-én, egy vadul átmulatott éjszaka után, egy kihűlt Renaultban halt meg minden idők egyik legmeghatározóbb rockénekese, Bon Scott. Az AC/DC frontembereként írta be magát a könnyűzene történetébe, a Classic Rock magazin pedig később minden idők legjobb frontemberének választotta – maga mögé utasítva Freddie Mercury-t és Robert Plantet is. Mindössze hat évet ('74-től '80-ig) töltött a zenekarban, a világsztárstátuszt pedig csupán nagyon-nagyon rövid ideig élvezhette, hiszen a sikert meghozó Highway to Hell című lemez megjelenése után nem sokkal váratlanul meghalt.

Scott csupán 33 éves volt. Halála után zenekara kishíján feloszlott, és csak nagy nehézségek árán, Brian Johnsonnal kiegészülve sikerült ismét talpraállniuk. "Az alkohol, a feslett nők, a színpadi izzadás és a szar kaja fitten tart" – vallotta Bon Scott.

Ronald Belford Scott 1946-ban született Skóciában, és csak hatéves volt, amikor családjával elköltözött a világ másik felére, Ausztráliába.

Az új sulistársaim legszívesebben a szart is kiverték volna belőlem, amikor meghallották a skót akcentusomat. Csak egy hetem volt arra, hogy megtanuljak úgy beszélni, ahogy ők is

– mesélte később gyerekkorára emlékezve. Sajátos kiejtése miatt ekkoriban kapta a Bon gúnynevet is, amit aztán élete végéig büszkén viselt.

Az AC/DC előtt több zenekarban, a Spektorsban, a Valentinesban és a progresszív rockot játszó Fraternity-ben is zenélt. Utóbbival fellépett az 1971-es, dél-ausztráliai  Myponga fesztiválon is, ahol a Black Sabbath és a magyar Syrius is zenélt. Később, egy érdektelenségbe fulladó brit turné után, az ittasan vezető Scott súlyos motorbalesetet szenvedett. Akkori felesége, Irene Thornton szerint a zenész azon az éjszakán kishíján meghalt, majdnem egy teljes hónapot töltött kórházban, a hangja pedig gyökeresen megváltozott. Scott ennek köszönhetően válhatott minden idők egyik legnagyobb rockikonjává. Hozzátartozói szerint pocsék állapotban, összedrótozva és kitört fogakkal tért magához a kórteremben, mégis szinte azonnal nyomulni kezdett az őt gondozó ápolónőkre.

Részmunkaidős sofőrként, néhány zenészt fuvarozva ismerkedett meg későbbi zenésztársaival. Az AC/DC alapítói, Malcolm és Angus Young szerint legelső találkozásukkor Scott kilépett a furgonból, bemutatkozott, majd végignézett magán, és felkiáltott:

Uramisten, a feleségem bugyiját vettem fel!

A későbbi zenésztársak már akkor lenyűgözték egymást: a Young testvérek Scott személyiségét, Scott pedig az AC/DC zenéjét és energiáját imádta.

Így amikor Dave Evans, Youngék énekese elhagyta a csapatot, szinte egyértelmű volt, hogy Scott veszi át a helyét.

Scott hat éven át volt az AC/DC tagja. Ez idő alatt szívesen ismerkedett, illetve bulizott a rajongókkal, és persze az alkoholt sem vetette meg. Bárhol is koncerteztek, állítólag szinte minden városban akadt valaki, aki régi ismerősként üdvözölte Scottot.

Kurvára leszarom, mi van rájderen, amíg van egy kis Jack Danielsem

– vallotta.

Végül egy átdorbézolt éjszaka okozta a vesztét is: 1980. február 18-án a londoni Music Machine klubban szórakozott barátja, a titokzatos Alistair Kinnear társaságában.

Remek buli volt, de Bon és én is nagyon sokat ittunk. Nem láttam, hogy drogot fogyasztott volna. Az éjszaka végén fuvart ajánlottam neki, amit el is fogadott, de mire a lakásához értünk, már teljesen eszméletlen volt, és képtelen voltam felébreszteni. Így hát az autóban hagytam, és becsöngettem, de az akkori barátnője nem nyitott ajtót. Előkerestem Bon kulcsait, és bementem vele a házba, de senki sem volt otthon. Ekkor úgy döntöttem, hazavezetek, de a házunk előtt egyszerűen meg sem bírtam mozdítani Bont, ezért hátradöntöttem az ülését, betakargattam egy pléddel, és otthagytam neki egy cetlin a címem és a telefonszámom, majd felmentem aludni

– mondta egy interjúban, huszonöt évvel később a titokzatos Kinnear, aki az ominózus éjszaka után lefeküdt aludni, majd a másnaptól gyötörve ébredt fel. Ekkor megkérte egyik barátját, hogy nézzen rá a kocsira, aki azt állította, hogy a kocsi üres. Kinnear arra gondolt, hogy Scott felébredt és hazataxizott, ezért megnyugodva visszafeküdt aludni. Csak a koraesti órákban kelt fel, hogy az épp kórházban fekvő barátnőjét meglátogassa, ám döbbenten tapasztalta, hogy barátja még mindig eszméletlenül fekszik az autóban. Azonnal kórházba vitte, de ekkor már késő volt, az orvosok már csak Bon Scott halálát tudták megállapítani. 

Többen is állítják, hogy a frontember a saját hányásába fulladt bele, Kinnear azonban sehol sem talált erre utaló nyomot az autójában. Egyes források szerint a rejtélyes ivócimbora később eltűnt Spanyolországban, mások szerint visszavonultan él a tenger mellett és hallani sem akar senkiről, megint mások pedig azt állítják, hogy a Kinnear csupán egy álnév volt, és Scott egyik barátját rejti, aki meg szerette volna úszni a felelősségrevonást. (Kicsit mindhárom állítás igaznak tűnik.) Még az is felmerült, hogy a Renault tulajdonosa esetleg egy díler lett volna, aki halálos mennyiségű heroinnal látta el a zenészt. Az orvosok azonban egyértelműen kijelentették: Scott halálát idült alkoholmérgezés okozta.

A zenész halála nemcsak a zenekar többi tagját, hanem a rajongókat is megrendítette. Több emlékdal is született, és máig sok emlékkoncertet tartanak szerte a világon. A két leghíresebb Bon Scott előtt tisztelgő magyar dalt a Pokolgép és a Tankcsapda írta. Lukács Laciék ráadásul fennállásuk második évében, 1991-ben emlékkoncertet is adtak, amelyen előadták az AC/DC szinte valamennyi fontos slágerét a Highway To Helltől a Live Wire-ig. Utóbbihoz aztán magyar nyelvű szöveg is készült, amit Átver a látvány cím alatt ismerhetünk.

A zenész halálának jelenlegi, harmincötödik évfordulóján ismét emlékkoncertet tartanak majd a Barba Negrában, ahol többek között Lukács Laci, Kalapács Józsi és a Kiss Forever Band adja majd elő a legnagyobb AC/DC-slágereket.