Eldőlt: nem lesz Toldi-film

2014.10.16. 13:27

Pálfi György letett arról, hogy megrendezze a Toldiról szóló nagyszabású kalandfilmet. A Toldi forgatókönyve már egy éve elkészült, tavaly nyár óta mégsem indult el a forgatás, pedig a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes szerint Pálfi „az elmúlt húsz év legjobb forgatókönyvét tette le az asztalra a Toldival”. De akkor miért fulladt kudarcba az egész, ha ennyire várták ezt a filmet?

Pálfi szerint Andy Vajna filmipari kormánybiztos miatt, Vajna szerint meg Pálfi miatt.

Bővebben: a Toldi gyártási költségét 2,5 milliárd forintra becsülték, ezzel valószínűleg a legdrágább magyar film lett volna. A jelenlegi rendszerben a Magyar Nemzeti Filmalapnál kell pályázni a támogatásra, a filmalap pedig a gyártási költségek akár 80 százalékát is támogathatja, de a filmekhez önrészt is fel kell mutatni. A filmalap 1,7 milliárd forinttal támogatta volna a filmet, a maradékot a készítőknek kellett összeszedniük, ők pedig azt mondták, ez a pénz meglett volna. De a támogatást mégsem kapta meg a Toldi.

IMG 6514

Ez tényleg nagyon sok pénz egy magyar filmhez képest: például az elmúlt évek egyik legnézettebb vígjátéka, a Coming out 280 millió forintnyi támogatást kapott a filmalaptól. Vajnáék pedig elkezdtek külön feltételeket szabni a Toldinál, amiket azzal indokoltak, hogy egy több mint másfél milliárdos támogatásnál nagyobb garanciák is kellenek. Első körben ki akarták venni Pálfi keze alól az akciójeleneteket, sőt, Vajna azt is megmondta, hogy személy szerint kinek kellene rendeznie azokat. Nagy nehezen Pálfi hajlandó lett volna erről tárgyalni, de ekkor már egy pilotot, egy pár perces „így képzeltem”-részletet is kértek tőle a filmhez, amihez viszont az összes díszletet és jelmezt el kellett volna készíteni, nem beszélve a színészek, stábtagok vagy épp a lovak költségeiről.

Végül ebbe is beleegyeztek, de ekkor már egy éve tartott a huzavona a film körül. Pálfi végül azt mondta, október 15-ig döntse el a filmalap, hogy akarja-e ezt a filmet, vagy sem. A vitában persze előjöttek a személyes ellentétek is: úgy tudjuk, Vajna nincs oda Pálfiért (legalábbis a személyéért), és nem vette jó néven azt sem, hogy a sajtó elé állt, ezért a film elé görgetett akadályokban Pálfi az alkotói szabadság korlátozását látta. Persze egy ilyen összegű állami támogatásnál kellenek a kompromisszumok, Pálfi viszont úgy látta, hogy a Taxidermia, a Final Cut vagy a nemrég Karlovy Varyban nagydíjat nyert Szabadesés ellenére Vajna nem akarja rábízni ezt a filmet.

Andy Vajnát még hétfő este, a filmhét megnyitóján kérdeztük arról, hogy elkészül-e a Toldi-film, akkor még azt mondta:

Reméljük.

Úgy tudjuk, a másnapi szavazáson személyesen kampányolt azért a filmalap döntőbizottságánál, hogy a Toldi ellen szavazzanak, mire többen is jelezték, ha ez lesz a végső döntés a Toldiról, akkor felállnak a szervezettől. Pálfi azt mondta nekünk, elege lett abból, hogy egy éve parkoltatják, lejárt az október 15-i határidő, és a Facebookon is kiposztolta, hogy részéről vége van a Toldinak.

Az Index értesülései szerint volt, aki a keddi szavazás után ott is hagyta a döntőbizottságot, és habár szerdára újabb szavazást hívtak össze a filmalapnál, forrásaink szerint az inkább egy beszélgetésre hasonlított a Toldi jövőjéről: arról, hogy hogyan lehetne Pálfi nélkül is összehozni a filmet.

Kérdéseinket – hogy valóban volt-e, aki otthagyta a filmalapot – elküldtük a filmalapnak, várjuk a válaszukat.