Sárosdi Lilla elárulta, melyik rendező akarta orális szexre kényszeríteni

2017.10.19. 10:51 Módosítva: 2017.10.26. 13:45

Sárosdi Lilla megjelentetett egy videót a Facebook-oldalán, melyben elárulja, ki volt az a rendező, aki annak idején orális szexre akarta kényszeríteni egy kocsiban. Mint elmondta, úgy érezte, az utóbbi időben egyre nagyobb volt rajta a nyomás, hogy megnevezze, kiről beszélt. A videót a színésznő Facebook-oldalán lehet megnézni.

Mint Sárosdi elmondja, az illető Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, rendező és egyetemi tanár. Marton ma is rendezőként dolgozik a Vígszínházban, ő rendezte többek között A Pál utcai fiúk című darabot. 

Az utóbbi időben sok ember állt ki mellette, és mesélte el a saját történetét, ezért Sárosdi úgy érzi, tartozik nekik annyival, hogy kimondja ezt a nevet. Mint mondja: nem bosszút akar állni, és nem lejáratni kívánja a szakmáját, de sok színésznő él hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben. „Láthatjuk, mekkora ez a probléma, vegyük komolyan, segítsük nekik” – zárja a színésznő a videót.

Sárosdi Lilla színésznő (Schilling Árpád rendező felesége) a Weinstein-botrány után elsőként tett közzé nyilvános Facebook-bejegyzést egy fiatalkori traumájáról, amikor egy neves rendező kocsikázni hívta, majd arra akarta kényszeríteni, hogy „puszilja meg” a nemi szervét, mire ő sírni kezdett. A rendező erre azt mondta, nekik vannak „ilyen fiatal barátnőik”, akikkel eljárnak „szexelni egy jót”, és biztatta a lányt, „lazuljon egy kicsit”. Mikor ezek után sem volt hajlandó kielégíteni a férfit, elhajtottak egy kietlenebb helyre, ahol a rendező kocsiban lévő barátja maszturbálni kezdett Sárosdi mellett az ülésen.

Sárosdi vallomása óta egyre több magyar színésznő áll a nyilvánosság elé, és állítja, hogy szereposztó dívány itthon is létezik. A magyar színházak közül elsőként a Katona József Színház reagált a posztban foglalt állításokra, jelezve: a Katona több mint 30 éves fennállása alatt nem fordult elő zaklatási ügy, de ha ilyen eset tudomásunkra jut, természetesen nem maradhat következmények nélkül.

Az ügy pikantériája, hogy a Hvg.hu pár nappal ezelőtt megkereste a Vígszínházat Sárosdi Lilla ügyével kapcsolatban. Több budapesti színháznak tették fel ugyanazokat a kérdéseket, hogy keresik-e Sárosdi Lilla zaklatóját, és indítanak-e vizsgálatot az ügyben. Akkor Eszenyi Enikő azt írta a lapnak: „A körkérdésüket megkaptuk, de időközben ismertté vált a Katona József Színház közleménye. A Katona József Színház állásfoglalásának egészével, mind részleteivel mélységesen egyetértünk, ugyanazokat az erkölcsi, etikai normákat osztjuk."

Csütörtök délután Marton László az MTI-nek eljuttatott közleményében a következőket írja:

Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére. 

Frissítés: A Vígszínház is megszólalt az ügyben, az alábbi közleménnyel:

A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik. 

Frissítés: A Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói petíciót írtak, amiben azt kérik, hogy függesszék fel Marton Lászlót egészen addig, ameddig be nem bizonyosodik a bűnössége vagy ártatlansága. Egy óra alatt 114-en írták alá a petíciót.