Sárosdi és férje: Voltak Martonnak más áldozatai is

2017.10.19. 21:01

A Hír TV Egyenesen című műsorában beszélt arról Schilling Árpád, hogy többen is jelentkeztek nála, akiket zaklatott Marton László. A zaklatási ügyet kirobbantó Sárosdi Lilla színésznő férje elmondta, hogy épp ezért döntöttek a konkrét személy megnevezése mellett, és szerinte Martonnak minden pozíciójáról le kéne mondania.

Schilling azt is elárulta Kálmán Olga műsorában, hogy Marton évtizedek óta folytatja ezt a tevékenységet. Marton tagadja a vádakat, és rágalmazásnak tartja, hogy szexuálisan zaklatta volna Sárosdit.

Schilling kitért arra is, hogy nem érti, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora miért igyekszik elkenni a történteket. Az egyetem jelenlegi és volt diákjai egyébként már kezdeményeztek egy petíciót is, hogy az ügy lezárásáig függesszék fel Marton minden pozícióját, és több mint százan aláírták ezt a papírt.

A színésznő férje még hozzátette: a bejelentés időzítésében közrejátszott két közelmúltbeli találkozás Martonnal, illetve az is, hogy a Harvey Weinstein-botrány Amerikában szintén most robbant ki. Azt is elárulta, hogy Sárosdi pszichológushoz is járt a szexuális zaklatás miatt.