Mobilos videók bizonyíthatják a DVBBS öltözőjében történteket

GettyImages-516584118
2016.07.13. 15:31
A Balaton Sound backstage-ében nincsenek biztonsági kamerák, valószínűleg inkább mobiltelefonnal rögzített videók azok, amelyeket vizsgálnak a nyomozók. Egy szemtanú szerint a DVBBS menedzsere egy ponton elállta az öltöző ajtaját, és nem engedte meg, hogy az egyik lány, miután kijött, visszamenjen a barátnőjéért. A rendőrség egyelőre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árul el új információt. A kanadai dj-knek volt már rendőrségi ügyük, de csak marihuána miatt. A Szigeten nem lépnek fel, hacsak addig nem tisztázzák magukat.

Egyre többet lehet tudni arról, mi történt a Balaton Soundon a DVBBS nevű kanadai duó fellépése után a backstage-be hívott hat lánnyal. Jelentkezett az Indexnél egy férfi, aki a backstage-ben volt a történtek idején, és sokadmagával szemtanúja volt az események egy részének: azt látta, ami hátul, a szabadban történt, az öltözőben azonban nem volt bent a dj-kkel és a lányokkal.

Elmondása szerint miután megérkezett a hat lány a backstage-be, leültek egy asztalhoz, kaptak egy üveg vodkát, ami néhány perc alatt elfogyott. A vodkából csak a lányok ittak, a dj-k nem, de forrásunk szerint az üveg bontatlan volt, amikor előkerült, ezért valószínűleg ebben nem volt semmilyen más anyag. Forrásunk azt mondja: ezek után az egyik lány kért a fellépő – valószínűleg füves – cigijéből (ezzel egybevág a Blikknek az az értesülése, hogy az egyik lány szervezetében többféle kábítószert is találtak), erre behívták az öltözőbe, hogy ott szívják el, és ekkor bement mind a hat lány.

Elállták az ajtót

Utána a kint lévők először annyit láttak, hogy kijön két lány, dülöngélve, láthatóan rosszul, de maguknál voltak. Kaptak vizet, jobban lettek, és elmentek. Azután kijött még egy lány, aki aztán visszafordult, hogy kihozzon még egy lányt a bent maradtak közül, de forrásunk szerint a dj-k menedzsere elállta az öltöző ajtaját, és nem engedte vissza. A negyedikként kijövő lány sírt, félt, nem tudta, hol van, aztán befutott a vécére, és ott sírt tovább. A szemtanú azt mondja, nem úgy tűnt, mintha egyszerűen csak részeg lenne.

Később megjelent ennek a lánynak a barátnője, és kiabált, hogy engedjék be az öltözőbe. Nem engedték, de végül rátalált a vécében arra, akit keresett. Míg ez lezajlott, a szemtanú szerint kitántorgott még egy lány az öltözőből, a fellépők pedig kirohantak, és beszálltak a kocsiba. Az utolsó lányt odabent, a földön fekve találták meg.

Kamerák nem voltak

Hogy odabent az öltözőben mi történt a lányokkal, arról a backstage külső részében maradt forrásunknak nincs információja. A hátravitt lányok egyikének barátai korábban azt mondták: a dj-k konténerében eleinte folytatták a lányok a bulizást, pózoltak, fotózkodtak a DVBBS-sel, és ekkor került elő valamilyen ital, amelynek az üvegét nem látták. Feles pohárban kínálták őket. Azt gondolják, ez az ital volt az, ami a filmszakadást okozhatta, gina lehetett benne.

A Blikkben megjelent, hogy videofelvétel áll rendelkezésre arról, mi is történt a lányokkal. A lap úgy tudta: a backstage be volt kamerázva. Ezzel szemben a fesztivál szervezőinek sajtóosztálya az Index megkeresésére azt válaszolta:

A backstage-ben csak a fellépő művészek beleegyezésével készülhetnek fotók, felvételek. Kamerák nincsenek elhelyezve.

De videós bizonyíték ettől még lehet

Ettől még ugyanakkor valószínűleg igaz az az értesülés, hogy a rendőrség vizsgál felvételeket, csak azokat nem biztonsági kamerák készítették, hanem inkább olyan videókról lehet szó, amiket a lányok vagy a backstage-ben lévő más személyek készítettek a telefonjaikkal.

A fejleményekről érdeklődve megkerestük szerdán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, de azt a választ kaptuk, hogy a hétfői közleményükön kívül a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módjukban további információt adni. Hétfőn azt írták, hogy kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottak meg három külföldi férfit, miután a ruhájuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak náluk, és drog-gyorsteszt is pozitív eredményt jelzett. A hétfői közlemény szerint az eddigi adatok alapján „szexuális erőszak gyanúja nem merült fel”, de minden körülményt vizsgálnak”, szakértőket vontak be.

Az öltözőbe csak az jut be, akit a fellépő enged

Megkérdeztük a fesztivál szervezőit, általában milyen biztonsági intézkedések vannak a backstage-ben a fellépők, illetve az ő vendégeik biztonsága érdekében. A sajtóosztály válasza szerint egyrészt a backstage összes bejáratát biztonsági emberek őrzik, csak az ott lévő dolgozók és bizonyos jogosultsággal rendelkező egyéb munkatársak juthatnak oda be.

A fellépő külön kérésére a backstage-en belül is lezárnak szeparált részt, és olyan is előfordult már, hogy a backstage-be a szokásosan jogosult passzal sem lehetett bemenni, csak az adott fellépőnek az arra az időre kiadott engedélyével. Emellett minden fellépőnek biztosítanak az igényei szerint kialakított, zárható öltözőket, ahova az ő engedélyükön kívül senki más nem léphet be, írták.

Nem jönnek, amíg nem tisztázzák magukat

A DVBBS sietős távozásáról szóló információk miatt a szervezőknél is rákérdeztünk, hogy a dj-k az eredeti tervnek megfelelően távoztak-e a fesztiválról, vagy a tervezett idő előtt. A sajtóosztály szerint azonban ezt nem lehet megmondani, mivel csak az érkezésre létezik „eredeti terv”, a zenészek a buli után addig maradnak a backstage-ben, amíg kedvük tartja. „Vannak, akik rögvest mennek tovább, vannak, akik sokáig élvezik a vendégszeretetet” – írták.

A DVBBS a Szigeten is játszott volna, de a botrány kirobbanása után a szervezők visszamondták a fellépésüket azzal az indoklással, hogy amíg nem tisztázzák magukat, nem szeretnék felléptetni őket. Arra a kérdésre, hogy mit tekintenének tisztázásnak, azt a választ kaptuk:

Jelenleg eljárás folyik, annak megnyugtató lezárása számít tisztázásnak.

Ha a Sziget ugrik is, a DVBBS a napokban fellép még Los Angelesben és a legnagyobb elektronikus zenei fesztiválnak számító belga Tomorrowlanden is. A balhé óta szinte teljesen eltűntek a közösségi oldalakról, pedig kifejezetten aktívan posztolnak a Facebookon, Twitteren és az Instagramon is. Az idei soundos fellépésükről sehol nem írnak egy betűt sem, miközben a Daily Mail és a Billboard is megírta már a fesztiválon történteket.

De mi ez a DVBBS egyáltalán?

A DVBBS formációt (ejtsd: dábsz) két kanadai testvér, Chris és Alex van den Hoef alapította pár évvel ezelőtt, és viszonylag hamar felfutott az ismertségük, pedig még punkzenekarként kezdték. Az első EP-jüket 2012-ben hozták ki, amivel már egész sokan felfigyeltek rájuk. Végül leszerződtette őket a STRVCTVRE menedzseriroda, amely kifejezetten EDM-producerekre koncentrál.

Leginkább a nagy EDM-bummnak is köszönhetik, hogy ma már szinte minden fontosabb elektronikus zenei eseményen fellépnek, mert pont akkor tűntek fel, amikor a műfaj igazán beindult Amerikában, dollármilliókért csalogatják a leghíresebb dj-ket Las Vegasba, és a főleg európaiak által dominált piacon kifejezetten hiánycikk az észak-amerikai előadó. Pedig a DVBBS zenéje semmivel sem több, mint bármelyik bazári veretés, ami a hardstyle-t, az electrohouse-t és a dubstepet kombinálja, amit szimplán big  room  house-nak is lehet hívni.


Eddigi legismertebb számuk a Tsunami és az ehhez készült remix, amin az angol rapper, Tinie Tempah is közreműködik. Ezzel konkrétan még a brit kislemez-, illetve dance-lista élére is felkerültek. A DVBBS itt már szép lassan az elit közelébe került – olyannyira, hogy idén már rajta voltak a DJ Mag top 100 legnépszerűbb dj-t tömörítő listáján, mégpedig tizenhatodikként. A Balaton Soundon se most léptek fel először, már tavaly és tavaly előtt is dj-ztek Zamárdiban.

1000014 10153764992025523 1370931264 n
Fotó: Facebook



A testvérpár egyébként nem először keveredik balhéba, már a Tsunami című slágerüknél is felmerült a gyanú, hogy nem is ők írták a dalt, hanem a holland Sander van Doorn, aki először kezdte el népszerűsíteni a számot. Korábban ráadásul Woozy Gang néven egy kisebb brigádjuk is volt, ami kb. annyit tesz, hogy alkalomadtán a rajongókkal buliztak a saját fellépéseik után. Egy ilyen alkalommal tartoztatták le egyiküket Atlantában, miután egy félresikerült parti végén Woozy Gang elindult a hotelhez, ahol aztán három rendőr letartóztatta Christ – állításuk szerint– egy félig leégett spangli miatt. 


Valószínűleg a DVBBS is erről az esetről beszélt, amikor válaszoltak a megkeresésünkre, és egy, a mostani esettől függetlenül zajló, marihuánával kapcsolatos ügyet említettek. A tagok egyébként nem tagadják, hogy rendszeres marihuánafogyasztók, de ez azért is lehet, mert Kanadában jóval liberálisabb a drogtörvény, legális az orvosi és pár államban már a rekreációs használat is. Ebben a videóban például arról beszélnek, hogyan csempészte be a menedzserük a fenekében a füvet egy dél-afrikai fesztiválra, illetve arra is kitérnek, hogy szoktak tépni a rajongóikkal. Mindezt úgy, hogy Chris kezében végig egy joint ég.

(Borítókép: DVBBS Fotó: Aaron Davidson/Getty Images)