Erről a zenéről még nem készült film

Kevés film képes nosztalgiát ébreszteni egy olyan korról, amiben az ember nem vett részt, Mia Hansen-Løve (Viszlát, első szerelem) új filmje, az Eden viszont meg tudja csinálni: hibátlanul és őszintén mutatja be azt a korszakot, amikor a kilencvenes években hihetetlenül népszerű lett a garage névre keresztelt zenei műfaj (amiben szintetikus alapokra énekeltek soulvokálokat), majd a körülötte kialakult színtérből kialakult a Daft Punk, a Cassius, Alex Gopher, azaz a ”French touch” vonulata, hogy aztán pár évvel később átvegye a helyét a Justice és társainak erőszakos elektrója. 

Habár hatalmas szerepe van benne, az Eden azonban nem kizárólag a zenéről szól – a történet alapját Hansen-Løve bátyjának története adja, aki a fiatalkorát ennek a színtérnek szentelte, és először zenerajongó, aztán sikeres DJ, majd egy generáció utolsó, lassan széteső bástyája legyen, majd belássa, hogy ideje továbblépni az életben. Az ő alteregóját követjük a filmben, ahogy 16 évesen először hall egy garage számot, egészen odáig, hogy harmincasként megpróbálja rendberakni az életét. Hansen-Løve-val Párizsban beszélgettünk januárban egy kerekasztalos interjún, az Edent pedig csütörtöktől meg lehet nézni a magyar mozikban.

A filmben elhangzik, hogy azért annyira jó a garage műfaja, mert félúton van az eufória és a melankólia között. Az Eden is ezt a hangulatot próbálja megfogni?

Többé-kevésbé igen. De nem így vágtam neki. Amikor elkezdtem írni, akkor arra gondoltam, hogy ez lesz a legörömtelibb filmem, és még most is azt gondolom, hogy erről is szól többek között. Akkor még nem jöttem rá, hogy mennyire melankólikus lesz a végére. Hónapokkal később, amikor megírtam azt a jelenetet, amikor a garage-ról beszélgetnek a rádióműsorban és próbálják definiálni a műfajt, akkor rájöttem, hogy én is mit szeretek abban a zenében. Rengeteget hallgattam, amikor fiatalabb voltam, de nem tudtam, miért. Pedig benne voltam a színtérben, a bátyám DJ volt, jártam a bulikra.

Miért döntöttél úgy, hogy erről a világról készíted a filmet?

Az első ötlet az volt, hogy elkészítek egy portréfilmet a bátyámról, mert pont akkor volt egy nagy váltás a karrierjében és új életet akart kezdeni. De közben a generációról is akartam beszélni. A Viszlát, első szerelem után jött az ötlet, mert azt én egy időtlen filmként látom, bármikor játszódhatna. Az Edenben az érdekelt, hogy mi az a fiatalságomban, ami érdekes, de nem a saját perspektívából, hanem egy kollektív érzés szempontjából. Az előző filmjeimmel valami nagyon konkrétat mutattam meg, ebben azt általános hangulatot akartam, amit megéltem. És ehhez a bátyám volt a legjobb kiindulási pont, mert ő vezetett be ebbe a világban. Neki arról szólt ez a film, hogy lezár egy korszakot az életében. Nekem pedig arról, hogy újra megélem a partikat.

Nem a bátyáddal kezdtél neki a film írásának, hogyan folyt bele aztán a munkába?

Mindig közel álltunk egymáshoz, de még sosem töltöttünk el annyi időt egyszerre, mint a az utóbbi 3 évben a felkészülés, az írás és a forgatás közben. Ő segített a zenéket megtalálni, a jogokat elintézni, a díszleteket megtervezni. Tudtam, hogy nem tudnám nélküle megcsinálni a filmet, de nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok valakivel együtt dolgozni, mert az első három filmemet egyedül írtam. Először csak megkértem, hogy írjon kis szövegrészleteket azokhoz a jelenetekhez, amikor a szereplők a zenéről beszélgetnek, hogy elkapjuk a hangulatot. De annyira élvezte, hogy egyre jobban engedtem hogy kész jeleneteket írjon. Nem akarta a saját történeteit megírni, ehhez túl szerény, azt meghagyta nekem.

A főszereplő, Félix de Givry nem egy igazán tapasztalt színész. Miért őt választottad?

Mindig rizikós tapasztalatlan szereplőt választani, de a karaktere a film elején 16 éves, a film végén pedig 36, úgyhogy olyan színészt kellett választanom, aki huszonéves. Nem tudtam elképzelni egy híres, fiatal, profi, francia színészt ebben a szerepben. Olivier Assayas (filmrendező, Hansen-Løve férje – a szerk.) egy korábbi filmjében már szerepelt egy pici szerepben, ott már láttam, hogy megvan benne az önbizalom és a spontaneitás keveréke, nagyon tetszett a jelenléte. A szerepválogató mesélte, hogy már húsz éves korában elkezdett zenét írni, videoklipeket forgatni, úgyhogy tudtam, hogy tud szenvedélyesen rajongani a zenéért. Így könnyebb volt két évet együtt dolgozni.  

Az Eden olyan, mintha megmutatná a váltást az analóg és a digitális generáció között, mennyire volt ez szándékos?

Ez nagyon is tudatos a filmben. Van az a jelenet a vége felé, amikor a főszereplő lemegy egy klubba, és csak azt látja, hogy a DJ egy laptopról játssza az új Daft Punkot. Nagyon fontos volt megmutatni az idő múlását. A bátyám életében nagyon tragikus pillanat volt, amikor a DJ-k letették a vinyleket és elkezdtek először CD-ről, aztán számítógépről játszani. Neki nagyon fontos volt megtanulni LP-kről keverni a saját stílusában. Meg egy olyan változás is történt, hogy egyre több DJ csak maximum 1 percig tesz be számokat, mintha maximum ennyi ideig mehetne, mielőtt a közönség megunja. Amikor a bátyám generációja DJ-zett, a lényeg az volt, hogy egy szám legyen minél hosszabb, az egész kultúra ebből nőtt ki, most pedig pont a fordítottja igaz. Bár az egész ciklikus, most megint jönnek vissza a vinyllemezek.

De nem érzem úgy, hogy ez a generációváltás keserű lenne. A bátyámmal úgy gondoljuk, hogy ez a természet rendje, jön egy másik nemzedék, ami máshogy működik, máshogy gondolkodik, és máshogy találja meg a saját kreativitását.

Neked mindig is fontos volt a zene a filmjeidben, az Edennél változott a hozzáállásod?

Sosem dolgozom zeneszerzőkkel, mert nem tetszik az ötlet, hogy egy ember megnézi a filmemet, majd létrehoz valamit, ami csak azzal párban működik igazán. Szeretem ha a filmem zenéje megnyit egy ajtót egy másik világhoz és azzal egészíti ki a képeket. Nekem a zene szent, és nagyon fontos, hogy melyik pillanatban melyiket használom. Sosem használok olyan zenét sem, ami a film világán kívülről jön, csak nagyon különleges esetekben. Az Edenben először minden zene úgy kezdődik, hogy valaki elkezdi hallgatni. Másfél órányi szám van a filmben, de nincsen semmi olyan, amit direkt ehhez a filmhez készítettek volna.

Hogyan került be a képbe a Daft Punk?

Amikor befejeztük a forgatókönyvet, megkerestük és megkértük őket, hogy olvassák el, különböző okokból. Közben engedélyt kértünk négy számuk használatára is. Egyébként nagyon régóta ismerik a testvéremet. Az egyikőjük hatalmas filmrajongó, és szereti azokat is, amiket én rendeztem. Úgyhogy kedvesek voltak és támogattak mindenben. Segítettek a felhasználási jogokat intézni, ráadásul sikerült egy olyan szerződést kötnünk mindenkivel, hogy minden számot ugyanannyi jogdíjért használhattunk. Amikor a Daft Punk rábólintott az árra, azonnal belement mindenki.

Volt olyan DJ vagy zenész, aki felháborodva megkeresett, hogy miért hagytad ki a filmből?

Nem, ilyenről nem volt szó. Egy dolgot bántam nagyon: szerettük volna felhasználni a Cassius egyik dalát is, de nem tudtuk. És ez egy visszatérő probléma volt egyébként, az 1999 című számukban olyan hangminta volt, aminek sosem intézték el rendesen a jogait, és ha bele akartuk volna tenni a filmbe, akkor nekünk kellett volna állni a cehet. A Cassius minden híres számával ugyanez volt.

A garage-számokkal sosem volt problémánk, mindenki nagyon segítőkész volt, mert őszintén szólva, még nem nagyon volt olyan játékfilm, ami róluk szólt volna, meg valószínűleg nem is lesz. A diszkószámokkal viszont voltak problémáink, egyszerűen voltak olyan dalok, amiknek a jogtulajdonosai eltűntek vagy megváltoztak. Ezért nem szerepel a filmben a Teardrops sem a Womack & Womacktől. Hónapokig próbáltuk megszerezni. A Lost In Music címet megtartottam a film második felének, de a Sister Sledge-számot túl drága lett volna licenszelni.

A következő filmed is önéletrajzi lesz?

Az is személyes élményeken fog alapulni. Egyelőre nem tudok mást. Szeretnék kosztümös filmet is forgatni, de egyelőre az önéletrajzi megy.

Ha kifogyok a témából, akkor elindulhatok más irányba, de szerintem az is nagyon személyes lesz. Az új filmemet két éve írtam, amikor az Eden munkálatai leálltak, mert nem érkezett pénz hozzá. Egy filozófiatanárról fog szólni, Isabelle Huppert fogja játszani.