Erősen dolgoztak az oroszok Texas kiválásán

2017.09.15. 12:33

Orosz kötődésű volt az a Texas elszakadását hirdető Facebook-csoport, amely Hillary Clinton ellen szervezett volna tüntetést az elnökválasztás elé időzítve – írta a Business Insider. A Heart of Texas (Texas szíve) csoportot – amelynek 225 ezer tagja volt, létrejöttéről itt olvashat – a múlt héten letiltotta a Facebook. 

Löknének egyet a Texiten

Persze, Texas kiválásának gondolatát nem az oroszok ötlötték ki, van olyan szervezet, amely Moszkva támogatása nélkül is a „Texit” híve. Az orosz befolyás tehát már létező folyamatokra próbál ráerősíteni. Ilyen a Texasi Nemzeti Mozgalom (TNM), épp az ő vezetőjük számolt be arról, hogy a Facebook-csoport felkereste őket az együttműködés érdekében.

„Mi azt mondtuk, köszönjük, nem” – idézte fel Daniel Miller.

A Heart of Texas csoportról a New York Times derítette ki, kik állnak mögötte. Adminisztrátora egy brazil bolti eladó profiljával adta ki magát amerikainak, Melvin Redick néven. Bár Miller az adminisztrátorral folytatott rövid írásos kommunikációban nem talált nyelvi hibát, a rendszeresen oroszpárti vagy a Kreml politikájával egybevágóan interpretált témákban posztoló Redicknél akadtak nem anyanyelvi beszélőre utaló nyelvi pontatlanságok.

Ilyen mémeket posztoltak a Facebook-csoportban, a többségük hemzseg a nyelvtani hibáktól, és gyakran értelmezhetetlenek is voltak.
Ilyen mémeket posztoltak a Facebook-csoportban, a többségük hemzseg a nyelvtani hibáktól, és gyakran értelmezhetetlenek is voltak.

A csoportnak egyéb elérhetősége sem volt megadva, Melvin Redick ezen kívül még egy Twitter -profilt hozott létre a csoporthoz kapcsolódóan. A TNM szerint sosem akartak ismeretlenül együttműködni Redick Facebook-csoportjával, mondván, bárki létrehozhat olyat, ez önmagában nem nagy dolog – még 225 ezer követővel sem, persze kérdés, mennyi valódi követő állhatott mögötte egyáltalán.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM