Az Iszlám Állam ölt rendőröket Egyiptomban

2015.11.29. 09:56

Az Iszlám Állam egyiptomi ága jelentkezett annak a támadásnak az elkövetőjeként, amely során ismeretlenek agyonlőttek négy rendőrt a gízai piramisoktól nem messze. A vasárnapra virradó éjjel megjelent közlemény hitelességét hivatalos források nem erősítették meg, írja az MTI.

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, ismeretlen fegyveresek golyózáport zúdítottak egy rendőröket szállító járműre a piramisokhoz vezető egyik főúton; a rajtaütéses támadásban az autóban ülő négy rendőr életét vesztette.

A belügyminisztériumi jelentés szerint a motorkerékpáron érkezett álarcos elkövetők a világhírű szakkarai nekropolisz mellett elvezető főúton, az Ahmad Zuveil hídon támadtak a rendvédelmisekre. A terroristáknak sikerült elmenekülniük, és magukkal vitték az áldozataiktól zsákmányolt gépkarabélyokat is.

Az Iszlám Állam helyi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) nevében megjelent közleményben azt állítják, hogy egy gízai katonai ellenőrzőpontot támadtak meg, és legkevesebb öt rendőrt öltek meg, többet pedig megsebesítettek.

"Tudják meg a zsarnok katonái, hogy lesben állunk" - áll az interneten terjedő közleményben. A "zsarnok" alatt Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfőt értik, utalva arra, hogy a dzsihadisták szerint jogtalanul került hatalomra, miután hadsereg-főparancsnokként elmozdította a demokratikus úton megválasztott iszlamista elnököt, Mohamed Murszit.

A szombati merénylet helyszíne, a gízai piramisokhoz vezető, termőföldekkel és pálmaligetekkel szegélyezett főút mentén több üdülőközpont is található, amelyek közkedvelt alternatívát nyújtanak a zsúfolt fővárosból elvágyók számára. Ugyancsak itt áll a lépcsős piramis néven ismert világhírű Dzsószer-piramis.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport