Magával is végezni akart az IKEA-s késelő

2015.08.13. 09:32

Újabb részletek derültek ki a svédországi IKEA-ban történt késelésről. A keddi támadást két eritreai menedékkérő férfi követte el a bútorgyártó västeråsi áruházában, az áldozatok egy 55 éves nő, és annak 28 éves fia. Az esetről készült biztonsági kamerás videofelvétel tanúsága szerint a támadó egy az áruházból felmarkolt kést használt, a hírre az érintett IKEA fel is függesztette a kések értékesítését. A videón az is látszik, hogy a gyanúsított a halálos szurkálás után magával is végezni akart, és a saját hasába döfte a kést - írja az MTI. 

A támadót saját magának okozott súlyos sérülései miatt először áldozatnak hitték, jelenleg kórházban ápolják, de továbbra sincs kihallgatható állapotban. Az eset után előre kitervelt emberölés vádjával letartóztattak egy másik eritreai férfit is, aki állítólag ugyanannak a menekülttábornak volt a lakója, mint a tényleges késelő. Egyelőre nem tudni, mi volt a támadás indítéka, az eritreaiak és a svéd áldozatok nem is ismerték egymást. A gyanúsítottakról az állampolgárságukon kívül annyit közöltek, hogy egyikük 23, másikuk 35 éves férfi, a felvételen az utóbbi (akit állítólag vissza akartak toloncolni Olaszországba) támadja meg a nőt és a fiát, majd szúrja meg saját magát is.

Nincs ara utaló jel, hogy a késelés terrortámadás lett volna. A 23 éves másik gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, de egyelőre őrizetben tartják.  Svédországban az eritreaiak alkotják a menedékkérők második legnagyobb csoportját a szírek után, év eleje óta 4200-an kértek menedékjogot náluk. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport